

Megérkezett a Divent. első kislemeze
Az idei esztendő egyik nagy meglepetését okozta a Divent., miután a Demofób és az Idegen című dalaikkal magabiztosan megüzenték, komolyan számításba kell venni őket a közeljövőben. Ma megjelent A “Minden, ami most kell” elnevezésű EP-jük, amivel még pontosabb képet kaphatunk a zenekar hangzásvilágáról, identitásáról, és amelyen egy új dal is helyet kapott.

A veszteség súlya – Még egy előzetesen kiadott dal a jövő héten megjelenő Omega Diatribe-nagylemezről
Egy hét múlva kezdetét veszi a december és eljön egyúttal az Omega Diatribe legújabb lemezének, a Deviantnak az ideje is. A korong “Mindreader” című tétele után a “Stench Of Demise”-ról is lehullt a lepel, így már két dal segítségével készíthetjük fel a testünket és a lelkünket a lemezpremierre!

A hétköznapok hullámai – Ébrenkert-interjú
Október közepén jelent meg az Ébrenkert első albuma, a “Hegyek között, város mélyén”. A lemez négy EP anyagát összefogva tárja elénk a városi élet mindennapjainak hangulatát. Az interjúból kiderül, minek is köszönhető a puzzle-összerakós megközelítés, miként jutott el a Nappali a Kertig, majd az Ébrenkertig, és hogy milyen kihívásokkal járt az album elkészítése. Irány a…

A kezdet vége, a vég kezdete – Direct-interjú
A kiskunfélegyházi Direct a holnapi napon avatja fel legújabb dalát, mely azért is különleges lesz, mert egy új, rengeteg mindennel kecsegtető fejezethez érkezik a zenekar. Az interjúban kitértünk az elmúlt hónapok és évek történései mellett a csapat kedvenc bandáira, a dalszövegeik létrejöttére és a tehetségkutatós tapasztalatokra is. Emlékeztetőnek: holnap délután klip- és dalpremier!

“Egy jó zenekar alapja a kitartó és hálás közönség, mi pedig értük vagyunk hálásak” – Felleng-interjú
A Felleng röviden úgy jellemezhető, hogy egy lendületes, minőségre törekvő, alternatív pop-rockban kiteljesedő zenekar, mely 75%-ban Dávidot és 25%-ban Bálintot tartalmaz. A fővárosi banda hamarosan kiadja legújabb dalát, a közelmúltban pedig bőtermő csapatnak bizonyult, így bőven akadt okunk, hogy kérdéseket intézzünk feléjük. Megnyugtatásként írhatom, az interjúban nem állítottuk őket fellengérre! Egy biztos, ennyi Dáviddal szemben…

Erkel és Hevesi a kocsiban, gombafelhő a háttérben – SnailGardN-interjú
A SnailGardN nem egy hétköznapi zenekar. Bizonyos értelemben a srácok sosem nőttek fel, és gyanítom, még jó darabig az általuk teremtett műfaj, a csigametal egyedüli képviselői lesznek kerek e világon (ami azért lássuk be, elég menő). Ugyanakkor idestova tíz évvel ezelőtti indulásuk óta rengeteget változtak, fejlődtek, és bár megőrizték alternatív mivoltukat, idén tavasszal eddigi legérettebb…

Isolated: Felavatta első albumát Gallai Gábor, azaz Gatya
A Gatya egy még viszonylag újnak számító hazai dallamos punk szólóprojekt, amely a tegnapi napon újabb mérföldkőhöz érkezett az Isolated című nagylemez megjelenésével.

Januárban érkezik először Budapestre a Slaughter To Prevail!
Végre valahára kis hazánkba is ellátogat az Alex Terrible és Jack Simmons vezette orosz deathcore banda.

Menekülés a toxikus kapcsolatok útvesztőjéből – Új dallal ösztönöz változásra a PLASTICOCEAN (11.11.)
Mikor jön el az a pillanat, amikor egy párkapcsolat vagy egy családi, baráti viszony túlságosan mérgezővé válik, szükségessé téve a lezárást vagy a nagyobb távolság megteremtését? A PLASTICOCEAN legújabb száma, a Keserű ezt a kérdéskört járja körbe.

Úton az első X felé – Your Last Steps-interjú (11.07.)
Nem csak a következő év közeledik egyre jobban, de a nagykanizsai Your Last Steps tizedik születésnapja is. A metalcore formáció idén adta ki a legújabb albumát, a Láncot, majd pedig bejelentették a 2024-ben debütáló nagylemezük (Én, a teremtő) érkezését. A sűrű hónapok közepette egy interjúban kérdeztük őket a kerek évfordulót megelőző izgalmakról, a főbb fejleményekről,…
Loading…
Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.
Become a supporter of W a y o!
https://buymeacoffee.com/wayohungary