Nem is olyan régen egy szavazás keretei között titeket kérdeztünk arról, hogy mely zenekarral szeretnétek legközelebb interjút olvasni. Választásotok az Eagle Has Landed-re esett, így hát le is csaptunk a sasokra, feltéve nekik jópár kérdést, köztük a tieiteket is. Szóba került múlt, jelen, jövő, új dalok, legfőbb inspirációk, merch design, elveszett duplázó és még sok minden más. Sasoljuk meg!
Wayo Special: SEVER interjú (10.13.)
Milyen érzések és gondolatok gyülemlenek fel bennünk, amikor a világ a feje tetejére áll és megváltoznak a hétköznapok? Ezt a kérdéskört ragadja meg a SEVER első nagylemeze, amely idén májusban jelent meg. Az interjú során a "This Should Have Been A Better Place" megszületésének körülményei és érdekességei mellett a lett alternatív rock/poszt-hardcore zenekar színe-java is közelebb kerülhet hozzátok!
Behind the Music – I. Évad, I. Rész: Mögött Blog (interjú) 09.30.
A magyar zenei blogok, magazinok, webzinek üde színfoltjának számító Mögött Blog bemutatásával indul útnak a Behind the Music című interjúsorozatunk. Ismerjétek meg Földesi-Bene Andi 'Csipke' tartalmain, emlékein és gondolatain keresztül a zene egy kevésbé érintett szegmensét! Főszerepben: Csipke és a Mögött Blog.
Wayo Special: Komodo interjú (09.29.)
Egy tavalyi rendezvényen botlottunk bele először a Komodo zenekarba és játékukba, akik nemes egyszerűséggel letépték az arcunkat, amelyet kerestünk egy darabig a tánctéren. A koncertsorozat tovább dübörgött már a sokadik fellépővel, amikor is a tömegben mellém (Traidusk) keveredett egy szakállas tag, bekeretezett Jézus képpel a kezében. Egymásra néztünk. Ő csak bólintott azt sugallva, hogy nincs ok a pánikra, megtisztítja a zúzda táncparkettjét és megmenti lelkünket a kárhozattól. Emígy néztünk egymásra egy darabig, bár lehet ez a valóságban pár tized másodperc volt csupán, majd belém hasított a felismerés: "Basszus ez a gitáros faszi (András) a nyitózenekarból!". Ekkor éreztem, hogy ezekkel a srácokkal egyszer mindenképp szeretnék egy cikket összehozni. Telt-múlt az idő, egy másik alkalommal tiszta véletlenül szintén beléjük futottunk. Ekkor meg is beszéltük velük, hogy tolunk egy interjút. Ezt az interjút most olvashatjátok! Nosza!
Wayo Special: Nest of Plagues interjú (05.13.)
Legújabb interjúnkban a Nest Of Plagues zenekar tagjait csíptük billentyűzeten, hogy meséljenek kicsit magukról és persze a frissen megjelent legújabb albumukról, a "To Kill A God"-ról! Vágjunk is bele!
Wayo Special: Doggy Afuera interjú (04.24.)
Néhány héttel ezelőtt vendégül látott minket a Doggy Afuera zenekar veszprémi próbatermük kanapéján, ami piros színéből fakadóan nem keltett bennünk gyanút, de ártatlanságunk és polkorrektségünk egy apró morzsáját talán mégis ott felejtettük. Egy kifejezetten jó hangulatú, önfeledt beszélgetéssel gazdagodtunk, melynek írásos mementóját itt hagyjuk az utókor számára! A zenekar legénysége teljes létszámban megjelent. Lássuk őket! "Csingujem"!
Wayo Special: Ghost Toast interjú (03.18.)
Legújabb interjúnkban a Ghost Toast újonnan kiadott nagylemezének rejtelmeibe nyerhettek betekintést a zenekar tagjainak segítségével! A Shade Without Color főbb érdekességei mellett szó esik inspirációkról, a srácok kedvenc filmjeiről, a jövő nagy terveiről, illetve arról is, hogy milyen esetben és miért lehet különösen jó választás egy külföldi kiadó!
Wayo Special: Beneath the Void interjú (03.11.)
Aktuális interjúnkban Olt Ákossal, a magyar death metal közegből ismert Beneath the Void gitárosával beszélgettünk a zenekar történetéről, dalaikról és a tavaly megjelent …Into Oblivion lemez sem maradt érintetlenül témaként! Tartsatok velünk!
Wayo Special: Interjú a Hell Vill Fesztivál szervezőivel (03.04.)
Az underground zene ikonikus hazai fesztiválja, a Hell Vill idén 17. alkalommal kerül megrendezésre! Az aktuálisan zajló miniturné és a nyári kiemelt esemény megalapozásául interjút készítettünk a Hell Vill Fesztivál szervezőivel, hogy ezáltal is jobban megismerhessétek a magyar zenei élet egyik legüdébb színfoltját!
Sungazers interjú (02.18.)
Legújabb interjúnkban Géczi Gergővel, a Sungazers énekes-gitárosával beszélgettünk még az új singlejük, a Kraft Love megjelenését megelőzően! Természetesen az elmúlt hónapok zenekart érintő nagyobb változásairól, a klipforgatás részleteiről és a jövő nagy kérdéseiről is szó esett. Tartsatok velünk!