Az ünnepi időszakra tartogatták a novemberben kiadott daluk, a RÉM akusztikus verzióját, hogy mindenki számára világossá válhasson, érdemes velük számolni 2025-ben. A feltörekvő csapat már többször bizonyította, hogy meghálálják a beléjük fektetett bizalmat és nem csak egy-egy dallal szeretnének kitűnni a hazai felhozatalból. Ebben a cikkben egyaránt mesélnek a RÉMről és annak akusztikus újracsomagolásáról, illetve a közelgő kislemezükről is szót ejtenek, nektek meg lehetőségetek nyílik egy "kettő az egyben" ajánlat keretei között lecsekkolni az előbbieket, ízelítőt kapva az utóbbiból.
Eggyé válni a nappal és a halhatatlansággal – Új trekkel jelentkezett a Red Swamp
Tegnap debütált az "I am The Sun", ami egy elég erős üzenetet közvetít a csapat jövőjét illetően. Ahogy Kovács Greg, a Red Swamp frontembere is elmondta, a zenekar volt, van és lesz, ráadásul később sem tervezik megúszósra venni a formát. Az ország smoker metal-nagykövetei novemberben egy kisebb országjárásra indulnak a Darkmess társaságában, azaz viszonylag hamar személyesen is lecsekkolhatjátok az új jövevényt!
A csillapíthatatlan szeretetéhség – Új dalban tombol a Devoid zenekar
A közösségi média felületein ápolt felszínes emberi kapcsolatokról és a szörnyű feleszmélésről írt dalt a győri banda.
Egy kis művészet senkinek sem ART – Újabb lidércnyomás az Ice Nine Killstől!
A bostoni Ice Nine Kills az utóbbi években hatalmas népszerűségre tett szert. A rémfilmek zsánerében önmagára talált csapat a legendás horrorfilmek dalfeldolgozása mellett most már odáig jutott, hogy egyenesen diktálja a divatot, ugyanis legújabb dalukkal sikerült egy olyan feltörekvő franchise mögé beállni, mely jó úton halad afelé, hogy a műfaj kedvelői között kultklasszikussá érjen.
Mana God: Új dal a Make Them Suffer ősszel érkező lemezéről
Az ausztrál metalcore zenekar négy év után ismét új nagylemezzel örvendezteti meg a hallgatóságot. A megjelenésig már csak alig egy hónap van hátra, be is rongyolt az ötödik kedvcsináló a korongról.
A süllyedő reményhajó – Új mélységekbe merít minket a matrica legfrissebb dala
A pécsi egyemberes shoegaze projekt a "nem számíthatsz rám" című, hat percet felkaroló trekkel nem csak a legterjedelmesebb alkotását hozta el, hanem mondhatni az érzelmileg legmeztelenebb matrica-szinglit is. Jó evezést a gondolatok tengerében, de csak óvatosan, a mentőmellény erősen ajánlott!
Karnevál a boncteremben – Új számmal sújt le az eseménytelen perceinkre a Bloody Holly and the Ricketz
Pezsgőben, konfettiben és haláli hangulatban úszik a hazai horrorpunk zenekar legújabb dala, csakúgy mint a hozzá készült klip. A hullamerevséget is szemmel láthatóan feloldja a Halottakról jót (vagy rosszat), melyet most ti is megcsodálhattok. Az új szerzemény elkészítéséhez Kommandante Klit, a Türböwitch gitárosa is tevékenyen hozzájárult, azaz a Bloody Holly and the Ricketz második magyar alkotása - követve a Féregjárat mintáját - sem maradt közreműködés nélkül!
A gyűlölet fala és a minket betemető utálatlavina – Megérkezett a BIPØLARIS új dala, a „Falak”
Tegnap este rendesen ránk rúgta nem csak az ajtót, de a valóságot is a BIPØLARIS a legújabb dalukkal. A "Falak" kiindulási alapja a régi Dürer lebontása és egy emlékezetes graffiti, mely üzent az elbontást kezdeményezőknek, illetve végzőknek. A kép útnak indított egy belső gondolatlavinát, amelyet a mindennapok történései és az állandóvá váló kedvezőtlen életkörülmények méretesre hizlaltak. A végtermék egy zsír új trekk lett, melyben Veres Gábor, a Watch My Dying frontembere is közreműködött, és amelynek a klipjét a SignalitFilmnek köszönhetően kaphattuk kézhez. A lényeg fellelhető a sorok mögött és között, valahol a gyűlölet falán túl.
A viking veszedelem – Új dallal és egy nagy bejelentéssel tért vissza a Nefalem
Nagyjából két évvel ezelőtt, 2022 októberében jelent meg az “I, Darkeater” című trekk a Nefalemtől és egészen e hét péntekig kellett várni a folytatásra. A zenekar nem csak egy friss alkotással ajándékozta meg a követőit, az első, októberben napvilágot látó nagylemezükről is hírt adtak!
Egyedül vagy: Magyar dalszöveggel és egy zsír új klippel jelentkezett a Hope Industries
A zenekar eddig csak angolul alkotott, de ezen a héten bekopogott a változás szele és már magyarul szól a legfrissebb Hope Industries-nóta. Az "Egyedül vagy" egyszerre célozza meg a hallgatóság fülét és szívét, és egy kicsit az agyunknak is üzen. A teljesség kedvéért a dalhoz egy videóklip is készült!