Ezt hallgasd meg! – While She Sleeps – NERVOUS ft. Simon Neil (04.03.)


Miért éppen a „NERVOUS” ?
A While She Sleeps mindig is egy bátor zenekar volt, akik folyton újítani akartak, és nemcsak a hangzásukon. Harmadik albumuk a 2017-es „You Are We” munkálatai alatt bejelentették, hogy önállóan és függetlenül fogják kiadni lemezüket, ezt a mintát követték a 2019-ben megjelent „So What?” koronggal is. Elérkeztünk a jelenbe amikor is tavaly bejelentették, hogy idén megjelenő ötödik stúdiólemezük mellett új zeneipari modellt is létre szeretnének hozni. Egy Patreon alapú rendszert, ahol a rajongók havonta „pénzelik” a zenekart, amiért cserébe különféle extra tartalmakat kapnak. Ezzel megpróbálva kitörni a jelenlegi ipari modellből, mely sokszor ellehetetleníti és adósságba sodorja a zenészeket, megfosztva őket még a dalaik jogaitól is. Ennek a modellnek és/vagy közösségnek a neve, a SLEEPS SOCIETY, akárcsak a lemezüknek és annak címadó dalának. Ezzel el is jutottunk cikkünk tárgyához a „NERVOUS” című dalhoz, mely a harmadik kiadott single az áprilisban érkező lemezről.

A dal üzenete az, hogy mindenki ideges vagy szorong valami miatt, rengetegen küzdenek mentális betegségekkel (pl. szorongás, depresszió) és ezeket nem szabad elhanyagolni. „A mentális egészség is egészség!” Azonban saját lelki egyensúlyunk megőrzése érdekében néha szembe kell néznünk az elnyomott érzelmeinkkel és fájdalmainkkal, mert ha elnyomjuk őket, csak rosszabb lesz. A WSS egyébként a napokban kiadott egy 40 perces dokumentumfilmet a szám munkálatairól, melyben a tagok is mesélnek saját tapasztalataikról. Ez persze nem áll tőlük távol, mindig is igyekeztek bensőségesebb viszonyt kialakítani a rajongókkal. (A film egyébként a youtube csatornájukon megtalálható.)


A szám tökéletes mintapéldája annak, hogyan lehet egy track egyszerre rádióbarát, slágeres és katartikus úgy, hogy mégis sokat megőrizzen a metál elemekből. A gitármunka kevésbé technikás, mint az eddig kiadott kislemezeken, de erre itt nincs is szükség. A kevesebb több. A  halk billentyűkkel való kezdés és annak folyamatos jelenléte nagyszerű atmoszférát ad a számnak. Ekkor robban be a refrén rögtön a kezdésnél, mely instant libabőrt eredményez. A számot főleg clean vocal és singscream technikák jellemzik énektechnika terén, emellett a teljes zenekar kiveszi belőle a részét, ugyanis a verzéken kívül majdnem mindent kórusban énekelnek, amitől nagyon energikus hangzást kap a szám. Itt megemlíteném a számban közreműködő Simon Neilt, akinek munkásságát nem igazán ismerem, de úgy tűnik nagyon népszerű manapság, mivel idén már a szintén elég nagy hírnévnek örvendő Architects lemezének egyik számában is közreműködött. Sok közreműködéssel ellentétben itt nem egy, a vendégénekesre szabott verzét vagy pre-kórust kapunk, hanem szinte végig a zenekarral együtt énekel. Így igaz sokat nem hallunk belőle önállóan a számban, viszont az utolsó zárórefrénben kap pár sort amelyek rettenetesen jól megfűszerezik a sokadjára halott kórust, így az nem lesz repetitív, sőt újdonságot is tartogat. Természetesen a keménységet is belecsempészik a számba, amikor annak közepén eldurrantanak egy breakdownt. De mégis a szám csúcspontjának az utolsó prekórus előtti bridget emelném ki. ( Az OHH! OHH! rész. Ha meghallod, felismered. 😀 )


Összességében ez egy nagyszerűen megírt szám, mely a metálban kicsit avatatlanabb füleknek is tartogathat izgalmas dolgokat. Habár a WSS esetében egy metalcore bandáról beszélünk, mégis nagyon sok zenekar és stílus van rájuk hatással, így nehezebb behatárolni a pontos műfajukat. Az évek során hangzás terén puhultak, de mégis szellemiségükben és kreatív dalszerzés terén ugyanolyan nagyszerűek maradtak. Akit jobban érdekel a metál műfaj, de még nem jártas benne túlságosan és jelenleg még elrettentené egy Thy Art Is Murder vagy egy Fit For An Autopsy hangzása, annak jó szívvel ajánlom kezdésnek A While She Sleeps-et!

Műfaj: Metalcore, Hardcore Punk

Együttes: While She Sleeps   

Szám: NERVOUS

Album: SLEEPS SOCIETY (2021)

Dalszöveg:
I’m nervousI think it’s time to believe
But I’m nervous
That the answer’s right in front of me

All this pain we undertake
Learned how to love our own mistakes
‘Cause we all share the fear to bare this atmosphere
So you are never alone
I know the stars will collide and make no sound
I told the water to rise and I can’t swim
I’d go to sleep in the fire to hold you now
So you are never alone

But I choose to not obey
Shortcuts to love our own escapes
Can I find a place where all these thoughts dissolve?
But I’m nervous
But I’m nervous

We all look up to the stars to find something
An irreplaceable light to hold trust in
I know that we’ll be alright, I need you now
So we are never alone

I’m nervous
I think it’s time to believe
But I’m nervous
That the answer’s right in front of me

We are so blind
Oh!

We are so blind
We are so blind

I get this feeling that we’re never enough (When the fear’s rushing in)
That the truth is like the water as it swallows us (Then we face all our pain)
We’re building castles in the dirt and the dust (And start over again)
If the worst is yet to come, then I don’t know if we’ll make it out

We are so blind
(We are so blind, we are so blind, we are so blind)
We are so blind
(We are so blind, we are so blind, we are so blind)

I’m nervous (It’s not enough to live in the dirt)
I think it’s time to be (And not enough to feign your concern)
Nervous (So say something, do something)
That the path is there for us to lead (So say something, do something)

Mit érdemes tudni a While Shee Sleepsről? A WSS egy 2006-ban alakult brit metalcore banda. Eddig három EP-vel, ( And This Is Just The Start (2006), Split (2009), The North Stands For Nothing (2010) ) és négy stúdióalbummal (This Is The Six (2012), Brainwashed (2015) , You Are We (2017) So What? (2019) ) rendelkeznek. Ötödik lemezük a SLEEPS SOCIETY idén április 16-án jelenik meg.

While She Sleeps: https://www.youtube.com/channel/UCkMYR1Nerqm5U6LQZpayMhg

           

    by: Traidusk

Leave a Reply

, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

Discover more from W a y o

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading