Legújabb interjúnkban Géczi Gergővel, a Sungazers énekes-gitárosával beszélgettünk még az új singlejük, a Kraft Love megjelenését megelőzően! Természetesen az elmúlt hónapok zenekart érintő nagyobb változásairól, a klipforgatás részleteiről és a jövő nagy kérdéseiről is szó esett. Tartsatok velünk!
Interjúalany:
SUNGAZERS Géczi Gergő (ének, gitár) A Sungazers jelenlegi felállása: Géczi Gergő (ének, gitár) Fazekas Máté (basszusgitár) Földi Bence (dobok)
Miként jellemeznétek magatokat néhány szóban?
Gergő: Egy eklektikus hármas vagyunk, eléggé különböző zenei háttérrel és ízléssel, ami közös az az elhivatottság és a motiváció, hogy zenénkkel kivezessük a magyar lelkeket a kulturális útvesztőből.
Honnan ered a Sungazers név? Mi ihlette?
Gergő: Röviden annyi, hogy jobban hangzik, mint a Moongazers. Még 2014-ben indult szólóprojektként, kellett egy név gyorsan, ez megtetszett, és a netes “regisztrált bandanév-keresőben” sem találtam ilyet, hát ez maradt. Ha nagyon bele akarom magyarázni, akkor mélyebb értelmezésben a napbámulás a függőségeink analógiája. Addig bámulsz egy fényes csillagot, még az teljesen felemészt. Ez a motívum így vagy úgy, de többször is visszatér a dalszövegekben.
Milyen zenekarok, illetve zenészek inspirálnak Titeket?
Gergő: A projekt kezdetben kísérletezős, instrumentális, poszt rock/progresszív rock műfajokat festett magára, akkor gyerekkorom legmeghatározóbb zenei felébredése, Steven Wilson különböző projektjei és formációi voltak a legfőbb inspiráció. A most alakuló Nosztalgiaország II. nagylemez és a bandává alakulás egy nagy stílusváltást hozott, melyre az újvonalas magyar trap/hip-hop zenei kreativitása és izgalmas szövegvilága elég erősen hatott. Talán meglepő, de részemről a hip-hop (Eminem, Sub Bass Monster) volt az első olyan műfaj, amiben magamra ismertem még 12-13 éves koromban, no meg persze a nu-metál (Linkin Park minden mennyiségben), de ezektől az ahogy idősödtem, egyre inkább eltávolodtam és jött a Nirvana, a Pendulum, a Porcupine Tree, a Radiohead vagy a Gojira, csak hogy néhányat említsek. Elvesztettem az érdeklődésemet a hip-hopban, de ez az új dolog, amit mondjuk Krúbi vagy 6363 (Gege) csinál, ez valahogy más. De mindemellett megjelenik a klasszikus rock-rap fúzió, Depeche Mode-os szintipop, néhol egy kis dubstep és Elefánt-os, Analog Balaton-os alterszomorkodás is az új lemezen.
Mit szerettek a legjobban a zenélésben és mi az, amit a legnagyobb kihívásnak éreztek?
Gergő: Szerintem mindhármunk nevében mondhatom, hogy végtelenül izgalmas az új dalokra jellemző műfaji diverzitást, (amikre leginkább az elektronikus témák a jellemzőek) élőzenévé hegeszteni. A zene ugyanakkor mindannyiunk számára kikapcsolódás, önkifejezés és valahol az élet értelme is. Ami a kihívást illeti: természetesen mi is küzdünk a ténnyel, hogy nem ez a fő tevékenységünk, nem ezzel teremtjük meg a megélhetésünket. Egyelőre. Igyekszünk mindent megtenni, hogy ez megváltozzon.
Miként jutott el oda a Sungazers, hogy ismételten zenekarrá váljon a szólóprojekt státuszt követően? Hogyan jött létre a jelenlegi formációtok?
Gergő: Fazekas Máté basszusgitárossal, Tokár Zoltán dobossal és Pohl Judit (Elve zenekar) énekesnővel volt az első élő formációnk, ami 2017-2019 között működött. Ekkor még az angol nyelvű, poszt-prog rockos Sungazerst turnéztattuk itthon. Sajnos szétszéledtünk, én Münchenbe, Zoli Pestre költözött, nem tudtuk olyan formában folytatni tovább. Érdekes, mert a külföldön töltött 2 év alatt született meg az ötlet a stílusváltásra és a magyar dalszövegekre. Ez azelőtt meg sem fordult a fejemben. Nyilván az is benne volt, hogy szerettem volna szélesebb körökben befogadható dalokat írni és szűkíteni a célközönséget a magyar piacra, de egy elenyésző cél volt amellett, hogy dalszerzőként valami teljesen új dolgot próbáljak ki. Az új garnitúrával októberben költöztem haza és nagyon szerettem volna újra zenekarként folytatni. Mátéval és a jelenlegi dobosunkkal, Földi Bencével (Utolsó, Kétes) a Szegedi Egyetemi Színház versmegzenésítős grunge/punk/alter zenekarában a Naked Szesz-ben játszottunk együtt, itt kovácsolódott össze a ritmusszekció igazán, így nem volt kérdés, hogy ez adja az alapot a Sungazers jelenlegi élő formációjában is.
Az első dalotok, amely már a nagy megújulást követően fog kiadásra kerülni, a “Kraft Love” lesz. Milyen dal lesz történetét és műfaját tekintve? Mi az, ami elsőként beugrik Nektek a “Kraft Love” hallatán?
Gergő: A Kraft Love egy randomgenerátor. Összehegesztve a közelgő Nosztalgiaország II. album különböző zenei irányzatait alkot egy eklektikus egészet, ilyen formában egyfajta előrejelzése az új lemeznek. Néhány motívumát tekintve ebben a dalban érezhető leginkább az újvonalas trap/hiphop mint inspiráció. A zene olyan weirdo mint a címe, ami a Lovecraft anagrammából jön. A menyasszonyomnak olvastam fel Lovecraftot a kád szélén ülve, amikor ezt kitaláltam, tipikusan olyan dal, ahol a cím született meg először. A szöveg adta magát, jött magától a beatre, hogy pontosan mit jelent, azt nem tudom, de nem is számít, majd mindenkinek mást, szerintem eléggé súlyos szavak kerültek bele ahhoz, hogy mindenképp kiváltson valamit. Imádom az ilyen típusú dalszöveg megközelítést, sokszor nekem is csak évekkel később nyer értelmet egy egy saját, vagy más hasonló jellegű dalszöveg.
Hogyha már új megjelenés! Mi a háttértörténete a rendre visszatérő Szomszédok stílusú trailereknek?
Gergő: A közelgő album címe Nosztalgiaország II., ami már önmagában választ ad a kérdésre. A trailer egyfajta társadalomkritika, mémcsokor, média hack. A szomszédokos köntös pedig szerintem remek körítés a komoly témákat kellő iróniával és cinizmussal feszegető megmondóember szerephez.
Maradjunk még a videóknál, illetve a Kraft Love-nál. Meséljetek a Kraft Love videóklipjének forgatásáról! Milyen koncepcióra épül a klip? Mennyire azt kaptátok, amit eredetileg elképzeltetek?
Gergő: A B42diy (https://www.instagram.com/b42diy/) stúdió közreműködésével készült klip (szigorúan elhatárolódva a hip-hop kliséktől) félig kulturális tájrajz a szeged-tarjáni panel idillről, félig banda-imázs klip, meta értelmezésben pedig a Sungazers zenekarrá alakulását mutatja be. A forgatás és a végeredmény is száz százalékban azt hozta, amit vártunk.
Mit élveztetek a legjobban a forgatás pillanatai közül?
Gergő: A zenekaros részek forgatását, amit a szeged-tarjáni Megálló kultúrházban vettünk fel. Itt minden adott volt a retro feelinghez és a kreativitásunk kibontakoztatásához. A klip egyik (ad-hock módon a forgatás során) főszereplőjévé vált plüss bálnát is ott találtuk. A bálna mint szimbólum, motívum már a Vagyok című korábbi Nosztalgiaország II. single klipjében és dalszövegében is megjelent, így adta magát a helyzet. Minden flottul ment, eszméletlenül jól éreztük magunkat, igyekeztük a klipben azt a kötetlen, szabad és őszinte hangulatot visszaadni, ami a próbáinkat is jellemzi.


Tavasszal érkezik a Nosztalgiaország II. nagylemez. Milyen témákkal találkozhatunk majd a korongon?
Gergő: A már említett témák közül hátra van még néhány inkább a klasszikus magyaralter szöveg és zenei világából merítkező dal, illetve egy szintipopos bulisláger is. Mindenképp tervezünk még legalább 2 single-t kiadni a nagylemez előtt.
Mik a legfőbb terveitek, célkitűzéseitek az elkövetkezendő hónapokra?
Gergő: Fő célunk és motivációnk minden egyes magyar lélek kulturális értelemben vett megváltása, így a kollektív tudattalanban szunnyadó egységérzet újrakovácsolása, komolyabb hazai, illetve nemzetközi sikerek elérése, Fonogram, Kossuth, Grammy és egyéb zenei díjak begyűjtése, teltházas koncert adása a Wembley stadionban. A -politikai hovatartozástól független- teljes elit elszámoltatása, majd a hatalomátvétel után receptszerű folytatása annak, amit eddig csináltak. a végtelen növekedésre kalibrált kapitalizmus újragondolása és átállítása → a “végtelenbe és tovább” fokozatra, globális részvénytársaságok csődbe vitele, háttérhatalmak leváltása így (végül de nem utolsó sorban) a világuralom megszerzése.
Végezetül: Hol lépnétek fel a legszívesebben? Melyik zenekar társaságában?
Gergő: Nicki Minaj, vagy Jennifer Lopez előtt egy raktárkoncerten. A koncertért kapott borzasztó mennyiségű pénzt pedig a bálnavadászat egyszer és mindenkorra történő felszámolására fordítanánk.
Köszönjük szépen az interjút!
Hogyha felkeltette az érdeklődésed a Sungazers és nem szeretnél lemaradni a közelgő nagylemezükről, a Nosztalgiaország II.-ről, akkor az alábbi linkek segítségével nyomon követheted a munkásságukat.
SUNGAZERS
Facebook: https://www.facebook.com/sungazersofficial
Instagram: https://www.instagram.com/sungazersmusic/
Spotify: https://open.spotify.com/artist/2Zla6AySXeGjVzjy8KB5lP
by: Wolfy