A Behind the Music második részében a zenei határoktól mentes, szárnyait bontogató magyar webzine, a MusicTunnel hazai és külföldi kínálatban egyaránt otthonosan mozgó triója hozza el nektek mindazt, ami az oldaluk története és identitása, meghintve a cikkírás és a zene gyönyörével. Reflektorfényben a MusicTunnel szerkesztősége: Vágány Norbert (eNVé), Béres Mátyás (mäyräkoira) és Somos Péter (tommy_dockworker).
Miről szól a Behind the Music? Eltérve a megszokottól, a zenészek és zenekarok helyett ebben a cikksorozatban megmutatjuk nektek a zene ezer arcát, a háttérországot. Hogy kik vannak még a megjelenések, a koncertek, a fesztiválok, az ajánlók, a kritikák, az EP- és albumborítók, a videoklipek vagy éppen a zene iránti töretlen szenvedély mögött? Derítsük ki!
A második rész tartalmáról: Az interjú betekintést enged a 2020-ban útjára induló MusicTunnel univerzumába, közelebb kerülve a szerzeményekhez és azok szerzőihez. A szerkesztői sorsközösség élményei, a legfőbb inspirálók, a legemlékezetesebb fesztiválok és az elkövetkezendő idők tervei is előbújnak a mélyből témaként, sok más kérdéskörrel együtt.
Évad: I. évad - Magazinok, webzinek, blogok Rész: II. rész - MusicTunnel Interjúalanyok: Béres Mátyás (mäyräkoira), Somos Péter (tommy_dockworker), Vágány Norbert (eNVé) Oldal kezdete: 2020. április 27. Felkarolt műfajok és alműfajok: Alternatív rock és egyéb Alter, Post-rock, Post-metal, Black metal, Thrash metal, Melodic death metal, Metalcore, Modern metal, Heavy metal, Folk metal, Symphonic metal, Country, Autentikus Kárpát-medencei és egyéb népzene, Neofolk, Régizene, Pagan folk, Doom folk, Punk rock, Pop punk, Pop rock, Pop metal és még sok más műfaj.
Wolfy: Köszönjük szépen, hogy elfogadtátok a megkeresésünket! Miként indult útnak a MusicTunnel? Mesélnétek nekünk az oldalatok létrejöttéről, illetve arról, hogy mi ihlette?
Vágány Norbert (eNVé): Mi köszönjük, hogy felkerestetek minket ezzel a lehetőséggel! Amikor olvastam a rovat első részét, egyből azt mondtam magamban: „Ez de tök jó! Egyszer talán velünk is készül egy ilyen interjú. Majd 5 év múlva…” Aztán tessék!
A MusicTunnel előtt én 2 évig voltam főszerkesztő helyettes a metal.hu-nál; az indulástól 2018 nyaráig. Ott Forray Tamás a főnök, aki töretlen lelkesedéssel viszi azóta is az oldalt. A felvételemkor komoly állásinterjú volt, amin Tamás mellett Jakab Zoli (Newborn, Bridge to Solace, Ghostchant) is részt vett. Durva, mert nekem a B.T.S. szinte superhero státuszú csapat. Szóval a metal.hu-nál rengeteget tanultam, számos kedvencemmel volt lehetőségem interjúzni, csomó koncerten lehettem ott, ráadásul ott ismertem meg Béres Mátyás kollégánkat is (én szerkesztettem az első írását, természetesen a Mayhem volt a téma). Aztán az a projekt és kapcsolat megfáradt, elköszöntem a metal.hu-tól, de nem váltunk el haraggal. Legutóbb a Thy Catafalque első budapesti buliján, valamint Lénárd Laci emlékkoncertjén futottam össze több egykori kollégával, jó volt beszélgetni.
Ezután folyamatosan agyaltam. Először egy rock-metal YouTube csatornára gondoltam, ám az nem lett volna önazonos. Végül egy olyan webzine öltött formát a fejemben, ahol egyedi tartalmak lesznek, saját cikkekkel, hírezés nélkül, ahol inkább a minőségre fogunk törekedni, nem pedig a mennyiségre, zenei határok és kompromisszumok pedig nem lesznek. Sokat beszélgettünk erről Kármán Bence (Stranger_Deer) transzgenerációs jóbarátommal. Ő nem tagja a szerkesztőségnek, de például a hírhedt alagutas fotót ő készítette. A név még talán a koncepció előtt megvolt; eredetileg fricskának szántam a rosszabbnál-rosszabb nevű zenei oldalaknak, ám aztán ebből indult ki az egész design, a logónk, az említett fotó. És azért ebbe az alagút szimbólumba sok mindent bele lehet gondolni. Még a covid előtt, 2019 év végén kerestem fel Mátyást, akivel együtt formáztuk tovább a koncepciót. Kb. négy hónapnyi intenzív előkészület után végül 2020 áprilisában indultunk el.
Traidusk: Hogyan ismerkedtetek meg egymással és váltatok „kollégákká”?
Béres Mátyás (mäyräkoira): Norbival ugye még a metal.hu-s időkből ismerjük egymást, és már a távozáskor felmerült, hogy valamikor valamilyen formában még szívesen dolgoznánk együtt. Ez aztán egészen az imént említett időpontig váratott magára, amikoris Norbi felkeresett, hogy lenne-e kedvem csatlakozni hozzá, ugyanis egy zenei blogot tervez indítani műfaji korlátoktól függetlenül. Akkorra már igencsak hiányzott az, hogy legyen egy hely, ahova a kreatív energiáimat becsatornázhatom, úgyhogy igent mondtam, egyesítettük erőinket, és nagyjából 2020 decemberéig ketten vittük a blogot. Petit akkor már több, mint egy éve ismertem, mivel egyetemi szobatársak voltunk, az igényes zene szeretete pedig a kezdetektől fogva közös pont volt. Hogy én invitáltam-e meg őt, vagy pedig ő volt-e az, aki közölte, hogy szívesen írna a MusicTunnelre, arra már nem emlékszem, a lényeg, hogy háromtagúvá hízott a brigád. Most akár hozhatnék is elcsépelt hasonlatokat a háromlábú székről, az igazság azonban az, hogy tényleg bevált a trióként való tartalomgyártás. Néha mondjuk írhatnánk gyakrabban is, viszont mindannyian munka és/vagy egyetem mellett csináljuk ezt, ilyen szempontból talán van egy kis hátránya is annak, hogy csak hárman vagyunk. Ha többen lennénk, értelemszerűen több cikk születhetne, viszont odalenne az a fajta kapocs, ami jelenleg megvan közöttünk.
Somos Péter (tommy_dockworker): Ahogy fentebb említtetett, Mátyással a szegedi kollégistaélet sodort minket egymás útjába, és azon túl, hogy zenei műveltségemhez rövid időn belül az addigi sokszorosát tette hozzá, lényegében bármilyen témában folytatott értekezésben nagyon együtt rezonáltunk, így amikor 2020 őszén említette a MusicTunnel-t, nem tartott sokáig, amíg megérdeklődtem, hogy volna-e lehetőség bekapcsolódni az alkotói folyamatba. Norbival személyesen végül pár hónapra rá, az első offline csapatépítőn találkoztunk, viszont mivel kevés nála közvetlenebb embert ismertem meg, mintegy félóra után már ezeréves ismerősnek tűnt. Szóval amennyire új volt számomra a zenei újságírás világa, annyira jó helyen éreztem magam, és szerencsére a két úr komoly szakmai inspirációt is jelentett ahhoz, hogy el tudjak indulni ezen a vidéken.
W.: Honnan ered a zene iránti szenvedélyetek? Miként jutottatok el arra a pontra, hogy zenei tartalmú cikkeket, interjúkat szeretnétek készíteni?
S.P.: Nálam a kifejezett zenei érdeklődés nagyon későn jelent meg, már bőven tizenévesen kezdtek el először foglalkoztatni előadók mélyebben, műfajok még később, akkor viszont hirtelen vált a mindennapjaim, a gondolataim egyik leginkább központi elemévé a zene, gitározni is ekkoriban kezdtem. Az újságírással való kapcsolatom sokkal régebbre nyúlik vissza, sportújságokba és -közvetítésekbe merülve töltöttem a gyerekkorom jó részét, és egész korán lehetőségem nyílt cikkírásra. Aztán filozofikus természetű emberként sokszor támadtak a fejemben egész „sajtósan” megfogalmazott gondolataim az általam hallgatott művek kapcsán, az íráshoz pedig volt kedvem, és bár nem volt bennem konkrétan, hogy akkor engem most a zenei újságírás érdekel, épp akkor szerettem volna már nagyon csinálni valamit, amikor a MusicTunnel szembejött. Már belekerülve ebbe a világba napról napra egyre jobban tetszett és tetszik, hogy a részese lehetek ennek.
V.N.: Péterrel ellentétben én nem zenélek rendszeresen, cserébe nagyon korán megtalált a muzsika. Még anyukám pocakjában voltam, amikor már apukám által szólt Metallica, Ossian, Pokolgép, Sing Sing. Ezek alaphatások, a mai napig szeretem őket. Állítólag 1-2 évesen, amikor már tudtam állni, a dohányzóasztalba kapaszkodva headbangeltem. A XIV. kerületi Liszt Ferenc Általános Iskolába jártam, ének-zene tagozatra, innen jön egy alap klasszikus zenei műveltség is. Heti 4-5 énekóránk volt, kötelező volt a furulya, mindenkinek volt lehetősége más hangszert is tanulni, többek között Bartók Béla A kékszakállú herceg várát hallgattuk órákon, és nagyon minőségi volt a kórus. Egyik hónapban a Zeneakadémián léptünk fel, a másikban a Papp Lászlóban Carl Orff Carmina Burana-ját adtuk elő, a harmadikban meg a BOK Csarnokban Kodály Székelyfonóját. Ezzel párhuzamosan bejött nekem a néptánc, innen a népzene szeretete, inkább ezt csináltam tovább. Immáron 21 éve csapatom.
Az írás is szintén korán érkezett, számos füzetem van tele (kezdetleges) versekkel, ifjúsági kalandregényekkel. Kiskamasz korom óta olvasom a HammerWorld-öt, emiatt fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne ezt csinálni. Először Bence barátommal alapítottuk meg a mai fejjel már megmosolyogtató Way of the Nightlights blogunkat, ahol többek között zenei tartalmak is voltak. Szintén Bence vitt be engem kb. egy dekáddal ezelőtt az azóta földbe tiport Keleti Blokkba, Pick Robi Motoroshang rádiójába, ahol bő fél évig vezettük a School Hits műsort. Rá pár évre már küldtem Lénárd Lacinak cikkeket a HammerWorld Fanzine rovatába. Ez kisebb megszakításokkal a rovat megszűnéséig tartott, még metal.hu, majd MusicTunnel átvett cikkek is szerepeltek a magazinban. Bár a civil munkám más, azért igyekszem komolyan venni ezt, így bő egy éve elvégeztem a Central újságíró képzését. Azóta alkalom adtán nyílik lehetőségem cikkeket írni a Nők Lapja Pszichológiába és az Egészségbe. Mindig becsempészem a muzsikát. Írtam már a zene egészségre gyakorolt hatásáról, vagy ajánlókat, többek között a Bagossy Brothers-ről, a Hang Massive-ről vagy Anneke van Giersbergen-ről.
B.M.: A zene szeretete alapvetően édesapámtól jön, habár végső soron egy eléggé zsigeri dolognak érzem. Az írás-szövegalkotás pedig mondhatni mindig is jól ment, már általánosban is élveztem, úgyhogy egyszerűen csak adta magát, hogy kipróbáljam magamat ebben a műfajban.
Fujimi: Van vagy volt más, zenével kapcsolatos projektetek?
V.N.: A korábban mondottakon kívül nekem nem volt ilyen. Zenekarban sosem játszottam, bár a szerkesztőséggel alapítottunk egyet, 2,5 év alatt a nevünket már ki is találtuk… Amúgy régen a tesómtól kaptam egy balkezesre áthúrozott, elektromos Jacksont, az egyik szekrényben pihen. Tanulgattam rajta, de nem voltam kitartó, meg inkább a néptánc felé terelődtek el a dolgaim. Nem rég, egy felkarcsonttörés és műtét után felbuzdulva, rehabilitációs-gyógytorna célzattal vásároltam egy elektroakusztikus Fendert. Őt már nem szeretném elhanyagolni.
B.M.: Dédelgetett álmok vannak bőven, testet viszont még egyik sem öltött. Jelenleg mindössze egy Bács Botond által készített D-s dorombból áll a hangszerarzenálom, amellyel szívesen kezdenék valami komolyabbat is önmagam és a szűkebb környezetem szórakoztatásán kívül. Egy viszonylag primitív hangszerről beszélünk, mégis nagyon sokoldalú, rengeteg mindent ki lehet belőle hozni, úgyhogy más hangszerekkel körítve egészen izgalmas dolgok születhetnének.
S.P.: Amatőr dalszerző-énekes-gitárosként ügyködöm, az első albumomon dolgozom. Nagyon szeretem ezt a formátumot, de egy (vagy több) zenekari projekt is bizsergeti a fantáziámat.
F.: Inspirálódtok más zenei blogokról, webzinekről vagy törekedtek teljesen a saját utatokon járni?
V.N.: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem inspirálódok, ráadásul más oldalak figyelemmel kísérése elengedhetetlen ahhoz, hogy a saját utunkat tudjuk járni. Nagyobb rock-metal portálokat nem szeretek olvasni, a dömping és a tucatgyártás miatt elég sok a silány minőségű írás. Tisztelet a kivételnek, azért van néhány, akikre érdemes odafigyelni (NuSkull, Shock Magazin, Recorder például). A Hammerworld mellett az interjú- és riportkészítés alapjai a Nők Lapjából ragadtak rám. Ott tényleg olyanok dolgoznak, akiktől van mit ellesni. Zenei blog szempontból számunkra a Keret a leginkább mérvadó. Ott sincsenek kompromisszumok vagy határok. Kisebb, underground blogok közül a Mögöttnél szuperek az interjúk, a Fülelős spanjaink pedig a legőrültebb fanatikusok. Titeket, a Wayo-t az indulásotokkor jegyeztelek meg; olyan tervezetekkel, rovat sokasággal, ahogy ti dolgoztok, mi szerintem soha nem tudnánk. A Rattle Inc.-et majdnem kihagytam. Ők szintén nagyon komolyan tolják, a „zombiapokalipszis” előtt még közönségtalálkozóik is voltak. Jó lenne néhány év múlva ebben „utánozni” őket. Népzenében szerintem a Ritmus és Hang a leginkább figyelemre méltó, podcast inspirációimat meg lehetetlenség felsorolni, így bele sem kezdek (nevet).
B.M.: Ha inspiráció alatt az értendő, hogy mondjuk egy lemezismertető megírása előtt elolvasom-e azokat a cikkeket, amiket más oldalakon találok az adott lemezről, akkor nem. Ilyen szempontból én a saját utamat járom, próbálok kizárni mindenféle befolyásoló tényezőt, hogy ténylegesen azt írjam csak le, amit a zene kapcsán érzek. De persze követek én is különböző zenei médiumokat, hazai palettán leginkább a Keret és a Rattle Inc. cikkeiből szoktam szemezgetni. A Headcrusher műsorait is nagyon bírtam régebben, velük jelenleg nem tudom, hogy mi a helyzet, egy ideje inaktívak, akárcsak a Fekete Macska Suicide. Ha pedig valaki angol nyelvű tartalomra vágyik, és bírja az olyan zenéket, mint a Mgła, a Malokarpatan vagy a Bölzer, akkor a Bardo Methodology-ra igen érdemes rákeresnie. Olyan portál viszont nincsen, amit komolyabban követnék. Egy időben viszonylag rendszeresen megvettem a Hammert én is, de ennek is már jó pár éve.
S.P.: Koncepciózusan sosem kerestem más oldalakon ezt-azt, amit átemelnék. Azért, amikor hirtelen a semmiből zenei cikkek írása előtt álltam, nézelődtem tanulási céllal, meg hogy kicsit otthonosabban érezzem magam a műfajban, de a saját tartalmakhoz sokkal inkább merítettem szerkesztőtársaim addigi munkáiból. Olvasóként kellemes időtöltés és az újdonságok szemmel tartása végett egyébként a Recordert és a Keretet látogatom legszívesebben.
F.: Részt vettetek már olyan koncerten, amire csak az oldal miatt mentetek el? Ha igen, volt már rá precedens, hogy nehezen tudtátok dicsérni?
B.M.: Csupán azért nem mentünk el sehova sem, hogy cikket írjunk a buliról. Olyan volt már például, hogy lett volna lehetőségünk eljutni egy arénás koncertre, de mivel a zenekar egyikünknek sem volt kimondott kedvence, illetve időben sem jött ki jól a dolog, inkább otthon maradtunk. Én személy szerint annak nem is látnám értelmét, hogy szánt szándékkal elmenjek egy olyan koncertre, amiről előre tudom, hogy nem fogom teljes mértékben élvezni, ámde születhetne róla egy közepesen jó cikk. Arról, amire szívesen megyek, bármiféle külső kényszer nélkül, úgyis jobb cikk fog születni. Önkorrekciót viszont kellett már alkalmaznom, volt ugyanis egy rendezvény, ahol az egyik fellépőt első körben talán jobban lehúztam, mint amennyire megérdemelték volna, úgyhogy végül kissé finomítottam a hangnememen.
S.P.: Nem voltam még „hivatalból” koncerten, csapatépítő jelleggel volt már össznépi eseménylátogatásunk, de ott is szigorúan hedonista motivációval jelentünk meg.
V.N.: Soha nem mennék kényszerből koncertre. Még nem fordult elő, ám, ha okom lenne rá, le tudnék húzni egy koncertet. De csak úgy, hogy építő jellegű kritikát is megfogalmazok.
F.: Kik számotokra az alfa és omega zenészek közt, akiknek a tehetségét leginkább elismeritek?
S.P.: Dalszerzőként egyértelműen Bob Dylan. Előadóként jóval nehezebb, és nem lehetne eleget gondolkodni rajta, így lendületből Angus Young színpadi energiáját és Tom Chaplin minden körülmények között nyújtott énekesi teljesítményét emelném ki. Itthon a Cseh Tamás – Bereményi Géza páros komplex jelensége az, amelyet sose tudnék nem megemlíteni egy ilyen kérdésnél, a kortársak közül Kardos-Horváth János a legnagyobb figura számomra.
V.N.: Ha alfát és omegát említettél, akkor az Epica nagy kedvencünk a párommal. Legkedvesebb dalszerzőm Tuomas Holopainen (Nightwish, Auri, Darkwood My Betrothed, szóló), az összes projektjét imádom. Őt szerintem sokan félreismerik. Érteni vélem, hogy miért gondolják többen giccsesnek a Nightwisht, ám Tuomas szövegei, zenéi ettől függetlenül utánozhatatlanok, rengeteg réteggel bíró tartalommal rendelkeznek. Itthonról Áron András (LAZARVS, Trillion, The Black Circle Orchestra, szóló) munkássága, életútja, kiállása, őszintesége előtt emelem a kalapom.
B.M: Kátai Tamás zseniális zenész, akárcsak Okoi Jones a Bölzerből, mindketten a hidegrázós atmoszféra megteremtésének nagy mesterei.
W.: Melyek azok a zenei stílusok, amelyek nagy hatást gyakoroltak rátok? Mennyire változott az ízléseteket az elmúlt években?
B.M.: Mivel alapvetően metalzenei közegből jövök, így a legnagyobb hatás egyértelműen a metalé. Otthon megkaptam a klasszikus metal-nevelést, ez adta az alapot. Később, nagyjából 12-13 évesen volt egy folk metalos őrületem, de a népzenét, illetve annak azt az organikus erejét, amelyet többek között az Eluveitie– vagy Niburta-dalokban is megtaláltam, mindig is szerettem. Nem sokkal ezután beszippantott a black metal, amit a mai napig nagyon szeretek, főleg a kísérletezősebb vonalát, amit például a Peste Noire, az Urfaust vagy a már említett Bölzer képvisel. A 2018-as Fekete Zajon pedig rengeteg kiváló muzsikát fölfedeztem magamnak, úgyhogy azóta gyakorlatilag bármi jöhet, de alapvetően a különlegesebb zenei megoldások és az erős atmoszférateremtő képesség érdekel. Jelenleg talán magyar és balkáni népzenéből, thrash metalból, illetve darkwave/post-punk muzsikából hallgatok többet.
S.P.: A country volt talán annak idején az első műfaj, amelyet így igazán azonosítani tudtam magamban, hogy na ezt én nagyon kedvelem, ugyanakkor a rockzenei vonal lett az, amellyel először kezdtem komolyabban, mélyebbre ásva, nagymértékű művelődési igyekezettel foglalkozni, leginkább a nyolcvanas évek környéki nagy klasszikus előadókon keresztül. Valamivel később kezdtem az alterszcénával ismerkedni, ekkor fordultam igazán a szövegcentrikus dolgok felé. Idővel egyre jobban vágytam az akusztikus ügyekre, a legutóbbi nagy impulzust az angolszász folk jelentette, a saját zenémet is leginkább ennek a műfajnak a hagyományaihoz tudnám kötni. Összességében folyamatosan táguló érdeklődéssel viseltetek, a konkrét előadókon múlik minden, nem ritkán egészen új terepre visznek.
V.N.: A korai rock, metal, heavy metal, majd folk és symphonic metal hatások mellett, ahogy korábban említettem, a klasszikus- és az autentikus népzene volt rám a legnagyobb hatással. Egy időben nagyon belementem az archív felvételek hallgatásába. Szerintem nincs őszintébb, tisztább, puritánabb annál, mint amikor például egy 100 évvel ezelőtti, borzalmas minőségű, mégis megható felvételen egy székely édesanya siratót énekel az elhunyt fiának. Akkor még funkciójában, nem műviségében élt a zene. Amúgy fiatal suhancként szinte csak metalt csapattam, ma már azért a zenefogyasztásom legalább 1/3-át kiteszi az alternatív és az igényesebb pop zene. Folyamatosan, tudatosan keresem a számomra új zenéket és stílusokat.
W.: Melyik három underground zenekart emelnétek ki itthonról vagy külföldről, akikről mindenképpen hallania kellene az embereknek? Miben látjátok az erősségüket?
S.P.: Aligha lepem meg kollégáimat azzal, hogy első jelöltem az Úrfi, Száraz Bence olyan mélységgel használja ki a magyar nyelv nyújtotta lehetőségeket dalszövegírásban, hogy hirtelen nem is tudnék még kit említeni ebben a megközelítésben. Másodikként (persze minden rangsorrendet mellőzve) Cz.K. Sebő szólótevékenységét méltatnám, elsődlegesen a dalok sajátos, hihetetlen érzékisége miatt, legyen szó akár az angol, akár a magyar nyelvű tételekről. Végül, de nem utolsó sorban igazán közhelymentes, eredeti dobásokért sok szeretettel ajánlanám a möbiust mindenki figyelmébe.
V.N.: Szabályt szegek, négyet emelek ki. Idei felfedezésem a Vahúr csodát lát; mai alter-rock vonalon tök király koncepcióban utaznak. Komolyabb, mélyebb pop esetén a Kontraszt a nagy szerelmem; Mirtse Koriék szövegei sajátosan megragadó-meghatók. A hazai black metal szívemnek kedves színfoltja a RÉM Berek című albuma. Enyhén folk és doom behatású, sötét muzsika, ráadásul félig balatoni gyerek vagyok, szóval nem kell ezt tovább ragoznom. Nem tudom, hogy mi az underground hivatalos definíciója, de a Fölszállott a páva műsort is megjárt Debreczeni-Kis Helgát (Helka) muszáj említenem. Nagyon tehetséges, amellett, hogy énekel, citerázik, kobzol, még a képeit, videóit, klipjeit, grafikáit, vlogjait is a legtöbbször ő készíti, ráadásul egyszerre újítja és tisztelettudóan ápolja a Kárpát-medencei népzenét.
B.M.: Mindenekelőtt az Entrópia Architektúrát említeném meg, mint a súly és a hipnózis megtestesítőjét, aki volt már koncertjükön, az tudja, hogy miről is van szó. Hasonló minőséget képvisel és még több zenei furcsaságot rejt a Bradung zenéje. Egy Urfaust– és Lugubrum-tagokból álló duóról van szó, aki tehát bírja az ínyencebb dolgokat, egészen könnyen rákaphat. A harmadik név pedig legyen a Daemonia Nymphe, ők az autentikus vagy legalábbis annak ható görög dallamvilág éteri szépsége miatt lettek nagy kedvenceim.
T.: Van „all time favourite” albumotok? Ha igen, melyik az és miért?
B.M.: Egyetlen lemezt nem tudnék kiemelni, viszont a Gire nagylemeze igen előkelő helyen szerepel nálam, annál különlegesebb hangulatú muzsika ugyanis igen kevés létezik. A továbbiakban pedig akár az előző válaszomban említett zenekarok lemezeit is mondhatnám, de inkább a texasi Mammoth Grinder legutóbbi albumát, a Cosmic Cryptet nevezem az „all time favourite”-címre, mely egy igen súlyos sludge/death metal anyag. A valaha írt legjobb gitártémák viszont a Septicflesh harmadik lemezén, az Ophidian Wheelen vannak, atmoszférateremtésben pedig nagyon erős még a Black Magick SS, tőlük a Spectral Ecstasyt mondanám.
S.P.: Ha nem is ”all time favourite”-ként szoktam emlegetni, de számomra minden idők egyik legfontosabb albuma Bob Dylan 1963-as The Freewheelin’ Bob Dylan-je. Egyrészt a személyes ismerkedésem az ő munkásságával is ettől a korongtól indult, másrészt talán nem túlzás, hogy ez az album az eredője annak, ami a könnyűzenében Dylanből épült fel. Hazai téren Szabó Benedek 2013-as Kapuzárási piknikjét kell, hogy jelöljem a címre.
V.N.: Nightwish – Dark Passion Play, Epica – The Quantum Enigma, AWS – Égésföld, Children of Bodom – Follow the Reaper, Thy Catafalque – Rengeteg, Ossian – Tűzkeresztség, Platon Karataev – Atoms, Muzsikás – Élő népzene, Zurgó – Szíve járását hallod az időnek. Túl sokat pofázok, így indokolni nem fogom ezeket, mert egy hét múlva is itt ülnénk.
T.: Mi a legemlékezetesebb koncert- vagy fesztiválélményetek?
V.N.: Ez a kérdés nem könnyű, viszont nehéz! (nevet) Ott a tavalyi Strand Fesztivál, ami kivételesen Balatonaligán volt, ahol a feleségem szüleinek van nyaralója. Full felhőtlen, örömteli, szürreális, egybefolyó élmény volt. A leginkább meghatározó fesztiválélményem viszont a 2019-es Hello Ugar! Ez az Anna & the Barbies-ék fesztiválja, teljesen vegyes felhozatallal, Ópusztaszer mellet, egy ménes szomszédságában, gyönyörű helyen rendezték meg, a lehető leginkább törekedve a fenntarthatóságra. És ott van még bármelyik Rockmaraton. Koncertek közül az első Nightwish bulim (2012, Sportaréna) az etalon, továbbá az eddigi kettő The Moon and the Nightspirit koncertem is előkelő helyen van a szívemben. Nem tudom kihagyni, amikor a legnagyobb pandémiából, 2020 nyár elején felocsúdva, 4-5 hónapnyi koncertmentesség után, a balatonvilágosi Hedon sörfőzde udvarán, a lemenő nap fényeiben tekinthettük meg Lee Olivér performanszát. Felejthetetlen.
B.M.: Amikor a 2017-es Purci Dance Party-n láttam a Possessedet élőben, az hatalmas élmény volt, egy minden ízében oldschool bulin vettünk akkor részt, melyet talán azóta se sikerült überelnie senkinek a műfajban. Fesztiválélménynek a 2015-ös Szarfesztet, azaz a Szabadszállási Amatőr Rockfesztivált mondanám, ami az első fesztiválom volt annakidején, és habár zeneileg főként a metalcore/deathcore műfajok voltak felülreprezentálva, a családias hangulat és a régi emlékek miatt a Szarfesztnek előkelő helye marad a szívemben. Fekete Zajra a 2018-as újraindulás óta járok, azóta talán a 2019-es év tetszett a legjobban, leszámítva persze a tavalyi Mezolit koncertet, amit védettségi igazolvány híján a kemping kerítésén kívülről néztem végig.
S.P.: Siklósi Örs és Száraz Bence egyszálgitáros estje 2019 őszén az Ellátóházban. Egyedül mentem, lényegében az utolsó pillanatban pattant ki belőlem, hogy felmegyek Szegedről Pestre, mert miért ne mennék erre fel. A lökést egyébként Örsnek az eseményhez készített félperces promódala adta, amelyet a mai napig gigantikus slágerként tartok számon. Bence dalaival ott találkoztam először, többek között a Szalagtűzéssel, ami akkor, pár hónappal érettségi után emlékezetesen mellbevágott, Örs szólóestjeinek közösségi hangulata pedig utánozhatatlan volt, ekkor jutottam el rá első ízben. A saját zenei ambícióimat illetően és ”magánemberként” is a legnagyobb hatású koncertes estém volt.
T.: Mely zenekar vagy zenekar line-up jelentené számotokra az álomkoncertet?
B.M.: Ha a Gire összeállna akár csak egy koncert erejéig, azt semmiképpen sem hagynám ki, de ha Riley Gale föltámadna és magához ragadná a mikrofont, akkor a Power Tripet is lehúzhatnám a listáról.
S.P.: Egy Richie Samborával felálló Bon Jovi, még JBJ hangjának szebb napjaiból, illetőleg egy 1964 környéki, egyszemélyes Dylan-performansz.
V.N.: Az idén decemberi Dark Tranquillity – Amorphis – Eluveitie eléggé ott van. Lehetetlen, de meglesném a „klasszikus” Sonic Syndicate-et, illetve sok mindent odaadnék, ha Alexi Laiho-t a Bodom élén, vagy Siklósi Örsöt bárhogyan láthatnám még egyszer színpadon. Amíg lehet, össze kéne hozni egy estére a klasszikus magyar heavy metal csapatokat (Kalapács, Omen, Ossian, Pokolgép stb.). Végezetül, jó ideje álmodok egy koncertről, ami a mai, hazai, egyszemélyes, egy szál gitáros projekteket (The Devil’s Trade, Áron András, Lee Olivér, Cz.K. Sebő stb.) csoportosítaná. Évről-évre meg lehetne rendezni, változhatna a line-up. Ha a cikket olvasva nem nyúlja le az ötletet egy szervező, akkor egyszer összehozom. Special guest-ként pedig Somos Péter lenne mindig ott!
W.: Milyen kihívásokkal néztetek és néztek szembe az oldalatok kibontakozását illetően? Mivel kell számolnia annak, aki egy zenei alapokon nyugvó koncepciót szeretne megvalósítani több felületen?
V.N.: Meta Business Suite! Ez a legnagyobb kihívás, az biztos!
B.M.: Csatlakozom! (nevet)
V.N.: Viccet félretéve; Zuckerbergéken kívül a hektikusságunk a nagy ellenségünk. Nem ideális, hogy van, amikor 2 hét alatt 6 cikkel jövünk ki, máskor meg 1,5 hónapig nincs semmi. De ez van, ilyenek vagyunk, meg valahogy, általánosan az ember is így működik. Nekem nagy kihívás a technikai nem-felkészültségem is. Az, hogy szeretek és tudok írni (legalábbis ezt hiszem magamról), nem jelenti azt, hogy a videó és hangvágáshoz is értek. Ebben szeretnék fejlődni. Viszonylag komótosan, de azért biztosan növekszik a közönségünk, közösségünk, az olvasottságunk. A körülményeinkhez, időnkhöz mérten igyekszünk mindent megragadni, hogy eljuttassuk cikkeinket azokhoz, akiket érdekelhet. Ezért mindenhol, Instagramon, Facebookon és más platformokon is igyekszünk valami sajátosat csinálni, talán ez az a koncepció, amit említettél. Sajnos szükséges elbíbelődni a social cuccokkal, különben az lesz, hogy magának ír az ember. Annak meg hosszú távon mi értelme? TikTok-unk mondjuk nincs, és nem is lesz, ahhoz túl boomerek vagyunk. Egyébként nincsen nagy titok. Meg kell találni az utat a zenészekhez, zenei arcokhoz, nem kell félni tőlük, jó fejek, érdemes legalább köszönőviszonyban lenni velük. És fel kell lelni, hogy miben lehet az oldalad jó és különleges, aztán meg a szokásos: idő, energia, vér, veríték, kialvatlanság, kőbányai, Tubi 60, szex, drogok, rock ’n’ roll és hasonlók…
B.M.: Igyekszünk minél egyedibb tartalmat előállítani, de ugyanakkor fogyaszthatóak is maradni. Ebben nagyban segít az is, hogy a közös pontok ellenére mindhármunknak másfelé irányul a zenei ízlése. Így könnyebb megtalálni az egyensúlyt, és képesek vagyunk arra, hogy teret adjunk az undergroundnak és a mainstreamebbnek számító zenei vonalnak is a szintipoptól a csángó népzenén át a war metalig. Az a veszély tehát nem fenyeget bennünket, hogy a figyelmünk fókusza véletlenül megakad a kelet-európai depressive black metal albumok maláj bootleg-kiadásain. Viszont mivel nem egy nyomtatott fanzine vagyunk, hanem egy webzine, így valóban jobb lenne a hektikusságunkból visszavenni, és a cikkek megjelenését jobban elosztani. A közösségi felületek előnyeit pedig nagyon jól ki lehet használnia egy magunkfajta oldalnak, de túltolni sem szabad. Számomra például érthetetlen, amikor egy zenei sajtóorgánum beleáll valamilyen közéleti vagy politikai kérdésbe pusztán azzal a céllal, hogy egy adott társadalmi csoport kegyeit elnyerve követőket szerezzen. Ennek az egésznek a zenéről kellene szólnia, semmi másról.
S.P.: Szintén a hektikusság jut eszembe elsőként, még a csapaton belül is szélsőséges esetnek számítok tervezhetőség szempontjából. Másrészről, bármennyire is közhelyes, nagy kihívás az egyensúly megtalálása az oldal felfuttatásának eszköztára és aközött, hogy hűek legyünk magunkhoz és csak olyan dolgokat csináljunk, amit tényleg szeretnénk. Nálunk abszolút az utóbbi dominál és csak ezzel kompatibilis lehetőségekbe igyekszünk kapaszkodni, emiatt, ahogy elhangzott, elvetettük a TikTok felé terjeszkedést, egyikünk sem akart marketingesként gondolkodni, és így mindhárman sokkal jobban érezzük magunkat.
W.: Mi a soron következő lépcsőfok az oldal életében? Mire számíthatnak a követőitek a közeljövőben?
S.P.: Rövid távon felráznánk magunkat a szabad szellemű nyári időszak után, egyebek mellett az új szezonra is beindítva havi dalajánlónkat. Tágabban nézve a dolgokat, mindig szeretnénk nagyobb volumenen folytatni azt, amit eddig is csináltunk, komolyabb hangsúlyt szánunk bizonyos rovatoknak és bízunk abban, hogy időnként kipattannak belőlünk új, működőképes ötletek, amik nekünk is jól esnek, ha lesznek. Meg abban, hogy bármit sikerül betartani a fentiekből.
V.N.: Egyetértek! Kéne több cikk, de nem minden áron. Az a jó, a komfortos, és azért tud jó hangulatban működni és élni a MusicTunnel, mert nincs semmi kötöttség, kényszer. Amúgy jó lenne minél több, lehetőleg személyes interjút készíteni. Ebből kapom én is, az olvasó is és a beszélgetőtársam is a legtöbbet. Tavaly év végén elindítottuk a Társalgó L!ve podcastet, fantasztikusat dumáztunk Rósz Bálint ’BÁL’ barátommal, aki nagyon sokat segített abban, hogy az anyag elkészüljön. Ez a projekt azóta szünetel, gyűjtjük a felszerelést, jövőre szeretnénk folytatni, már több évadnyi koncepció van a fejemben. De még magamnak sem merek semmit beígérni. Az biztos, hogy lesz valahogy, mert sosincs úgy, hogy ne lenne sehogy. Illetve a legnagyobb klisével egy dolgot bizton állíthatok: Megyünk tovább!
B.M.: Ámen!
Köszönjük szépen az interjút!
MusicTunnel
- Facebook: https://www.facebook.com/musictunnelblog
- Instagram: https://www.instagram.com/musictunnelblog/
- Weboldal: https://musictunnel.blog.hu/
- YouTube: https://www.youtube.com/channel/UClZk6vn6Mzl_yacBMUCa7vw
Ami még érdekelhet:
Mikorra várható a következő felvonás? A “Behind the Music” harmadik része október 28-án jelenik meg.
by: Wolfy, Traidusk & Fujimi
Leave a Reply