Hegyaljai-Boros Zoltán multihangszeres producer szerelemgyermeke, a ZEDMIND végre elkészült legelső nagylemezével, a “Playing with the Power”-rel!
Régóta tartó zenei pályája alatt gitárosként működtette zenekarát (FutureRealm), valamint több bandában is megfordult mint dobos vagy basszusgitáros (At Night I Fly, Without Face, Solar Return, Random Deeds/ Mindenek). Az ő instrumentális projektje a ZEDMIND, ahol a zenéket egy személyben írja, keveri, mastereli. A zene mellett a vizualitás is nagy szerepet kap a videóklipek révén, melyek nagy részét szintén ő maga készítette. A 2016-ban megjelent self-titled debüt EP után most megérkezett az első “egészestés” korong, amely összesen 10 dalból áll.
Mit érdemes tudni a “Playing with the Power”-ről?
“Ebben a projektben nincs kompromisszum, csak saját magammal. Itt bármit megtehetek, amiről úgy érzem, hogy ide passzol. Nagy szükségem van erre – mint egyébként arra is, hogy másokkal együtt játsszak. Teljesen más a működési dinamikája egy 4-5 tagú zenekarnak, mint egy szólóprojektnek, ahol mindent tudsz a legkisebb lábcinütéstől a master csatorna EQ beállításának utolsó változatáig, hiszen mindent te csinálsz. Ebben a projektben nagyon különböző hangulatú dalok vannak/lesznek: elvarázsolt, dühöngős, hosszan utaztatós, mindenféle izgalmas dolgok. Alapvetően gitárcentrikus lesz az összes – pontosabban torzított gitár centrikus!”*
Ha még több háttérinformációra lennél kíváncsi, akkor ne hagyd ki a Fémforgács által készített ZEDMIND interjút, amit itt olvashatsz el teljes egészében.
ZEDMIND – Playing with the Power (Full album)
ZEDMIND
- Facebook: https://www.facebook.com/Zedmind/
- Spotify: https://open.spotify.com/artist/1gqtocoZWRXTQIMI9Uz98z
- Bandcamp: https://zedmind.bandcamp.com/
*részlet a ZEDMIND szólóprojektet bemutató Fémforgács interjúból
by: Traidusk & Wolfy
Leave a Reply