2022 októberében jelent meg a hazai progresszív trió, a Buzz első teljes albuma, a Blissful Dystopia. Dalról dalra jártuk végig a felfutóban lévő hazai posztrock színtér ezen remek darabját, és magát a zenekart is megkérdeztük róla, illetve jövőbeni terveikről.
Zenekar: BUZZ (HUN)
Album: Blissful Dystopia
Műfaj: Posztrock
Megjelenés időpontja: 2022/10/24
A megjelenési dátumból is látszik, tologatjuk már egy ideje ezt a szegény albumot, pedig valójában mindennek lehet nevezni, csak szegénynek nem: gazdagon merítkezik a legkülönfélébb hatásokból, és a szerzői, Doszpoly Tamás gitáros, Pastrovics Martin basszeros és Kriskovics Levente dobos sem voltak híján a kreativitásnak. Bár alapvetően a műfajnak, amiben alkotnak, legfőbb szabálya az, hogy nincsenek szabályok, mégis sikerült kerek, logikusan felépített dalokat írniuk, amik csak egészséges mértékben zavarják össze a hallgatót (aki egy posztrock albumot tesz fel, annak ez igazán bele kell férjen). Kitűnő hangszeres játék, üdítő változatosság, igényes hangzás – mi más kellhet még?
A borító láttán nem tudtam nem a kétezres években népszerű frontcsajos nu/emo-rocker Flyleaf-re gondolni, úgyhogy reméltem, a zene a lehető legkevésbé fog majd rájuk hasonlítani, és – szerencsére – be is jött a számításom. Pedig nem egyszer támadt az a gondolatom az album hallgatása közben, hogy instrumentális műfaj ide, progresszivitás oda, azért nem állna rosszul ennek a bandának egy énekes – de még inkább egy énekesnő. A dalok többségébe legalábbis el tudnék képzelni egyet, mondjuk pont nem a nyitó Enigmába. (Pedig a végén hallható sóhaj az egyetlen felismerhető emberi hang, amit a lemezen hallani lehet.) A finom nyitás, a szép basszusfutam és a jazzes dobok után kisebb, de üdvözlendő meglepetésként hat, hogy bedurvul kicsit a dal, dupla lábgéppel és torzított gitárral felvértezve. Ez a Paradise Lost-ot, illetve helyenként Katatoniát idéző gótikusság aztán az egész albumot kézen fogva kíséri végig a posztrockos finomságokkal. Ha az Enigma által feladott magas labda után bárkinek kétsége lenne afelől, hogy a Buzz hatásai közt a prog rocknál keményebb zenék is szerepelnek, azt a konkrétan Nevermore-os riffel indító és záró …through Singularity végleg eloszlatja. Kiemelkedő pillanata ez a dal a lemeznek, talán itt működik együtt a legjobban a klasszikus hangszerhármas (dob-basszus-gitár), csak képzelem, milyen atmoszférája lehet ennek a dalnak élőben.
Ha már atmoszféra, nem mehetünk el szó nélkül a sejtelmes, de emelkedett hangulatú Inside mellett sem. Ez a nóta már a 2020-as debüt EP-n, a Valiumon is szerepelt (annak címadó dala is rajta van egyébként a Blissful Dystopián), és szerintem már arról is magasan kiemelkedett. A kedvenc részem benne az ötperces mutató környékén berobbanó, Sleep-re hajazó riff, ami után még visszatér egy körre a főtéma, majd véget is ér a dal. A címe, és az eddigiek alapján arra számítottam, hogy a Thrown out of a Window in Calcutta (imádom az önmagukban is történetmesélős címeket) lesz az album legarcbamászóbb, legfilmzenésebb tétele, de kellemesen csalódnom kellett. Basszusgitárosként külön szeretném átadni Pastrovics mesternek őszinte gratulációmat, lenyűgöző témákat tesz a dalokba, remekül ellensúlyozva a légies gitárdallamokat, és kellő súlyt adva a durcásabb részeknek. Külön jót tesznek a dalnak a szélhangok, amiket a zene alá tettek, méghozzá olyan jó érzékkel, hogy amíg a végén újra meg nem hallottam, fel sem tűnt, hogy az eleje óta egyszer (spoiler: 1:00 környékén) elcsitultak. Nehéz erről a lemezről egyetlen dalt kiemelnem, de ha muszáj lenne, talán ez lenne az, számomra Serj Tankian szólóanyagaival mutat rokonságot. Az In Thy Solemn Hour megint horzsol, nem is okoz csalódást. Talán ez az album legprogresszívabb tétele, ami a dalszerkezetet illeti, pedig 4:33-as játékidével még rövidnek is mondható a többi dalhoz képest. A témamegjelölő című Transient Fuzzpunk kicsit az Inside-ra hajaz sejtelmesség terén, a kórházi berendezések hangjára emlékeztető monoton zongora pedig meglepően sokat dob az összképen. Hajmeresztően jó a vége felé a kis zenedobozos közjáték egy komolyabb hangvételű kiállás előtt, amit aztán egy nyugisabb, már-már Red Hot Chili-s téma követ, de ez is megkapja a maga gótikus áthallású verzióját. Én megmondtam az elején, hogy gazdag lesz ez a lemez!
A dorombbal és egyéb hangszerekkel megtámogatott Spendid! szép átkötés, de legalábbis felkelti a figyelmet a debüt EP kapcsán már emlegetett, grunge-os beütésű Valium előtt. Közel nyolc perces hosszával az egyik leghosszabb dal, de talán ez volt az is, amiben a legkevésbé éreztem azt, hogy a teljes játékidő alatt fenn tudta volna tartani az érdeklődésem. Nem úgy a záró The Wolf Who Cried Man, ami – ígérem, ez az utolsó összehasonlítás a cikkben) egy kicsit a Muse-t és a Porcupine Tree-t juttatta eszembe. Ahogyan azt illik, a leghosszabb dalt hagyták a végére, kicsit összefoglaló íze is van, egyfajta tartalomjegyzékként hordoz magában egy kicsit az egész anyagból. Egyes elemeit az album legszebb pillanatainak is merném nevezni, kiváló végszó.
A dalok értelmezésére már nem szeretnék vállalkozni, az instrumentális zene egyik gyönyöre, hogy mindenki mást hall bele ugyanazokba a dallamokba, így azt az örömet már Nektek szeretném meghagyni. Tényleg érdemes végighallgatni a Blissful Dystopiát, és amint lehetőség adódik rá, élőben is meghallgatni a fiúkat. Ma még gyerekcipőben jár ugyan a hazai postrock színtér, de az ilyen albumok megkerülhetetlenek a fejlődéséhez. Ha majd egyszer posztrock-nagyhatalom leszünk, a Buzz mindenképpen hivatkozási pont lesz,
Miről szól a Blissful Dystopia?
„Maga a disztópia, tehát egy jelenleginél (is) rosszabb világ víziója mindig is körülvette az emberiséget, számtalan mű született a témában, vegyük csak a nagyobb sikereket, mint az 1984, Triffidek Napja, Gépnarancs, de a most már sorozatos berkekben is nagy sikert arató Last of Us alaptörténete is egyfajta disztópia. Amellett, hogy zenekaron belül kötődünk az ilyen poszt-apokaliptikus témákhoz, a világjárvány mindenkiben nyomot hagyott az elmúlt évek során, illetve a körülöttünk zajló bel- és külpolitikai helyzet, vagy a szomszédban zajló háború sem az utópikus jövőre hajaz.
A teljes disztópikus jövőkép viszont nem teljesen fedi a zenekar tagjainak életszemléletét, ezért is került a kissé ellentétes értelmű “Blissful” szó is a történetbe. Egyrészt szeretünk mindent kifigurázni, és az élet minden pontján valami, számunkra mókás szálát megragadni az eseményeknek. Kicsit olyan ez, mint a Stockholm-szindróma, amiben a túszok tehetetlenségükben kezdenek szimpátiát érezni a fogvatartójuk iránt, csak esetünkben az olykor “kilátástalanra festett” világkép a “fogvatartó”.
Szóval, ha egy mondatban szeretnénk megfogalmazni, hogy mi is a Blissful Dystopia, akkor a világ saját maga által teremtett nyomorúságának egyfajta kifigurázása.”
Mi ihlette a számokat?
„Szeretünk úgy dalt írni, hogy a szerzemény leginkább egyfajta történetre hajazzon. Instrumentális dalok esetében pedig ez még izgalmasabb számunkra, ugyanis szöveg hiányában a hallgatóban lehet teljesen más kép alakul ki egy dalról, mint ami a mi fejünkben megszületett. Egyedül a dal címével helyezzük kontextusba a fő témát.
Többek között az album záró “The Wolf Who Cried Man”-t például egy ősi római hiedelem ihlette. A “farkasért kiált” mondás, miszerint valaki megidézi a bajt, még abból a korból származik, amikor a szavaknak mágikus jelentést tulajdonítottak. A farkas szó jelentése is a veszedelmes állat küllemére utal, ugyanis nevét nem merték kimondani, nehogy “megidézzék” azt, így a küllemére utaló jelzővel emlegették. Kissé kifordítottuk ezt a mondást, utalva arra, hogy manapság már nem a farkasok jelentik a legfőbb veszélyforrást.
Még egy példa: a nyitódal Enigma esetében nem teljesen a második világháborúban feltörhetetlennek vélt, titkosításra használt gépre gondolunk, hanem arra, mit szimbolizált annak feltörése. A gépesített világban a kijátszhatatlannak vélt Enigmát végül mégiscsak feltörték, ezzel pedig elérték, hogy nem a fegyverek gyűrték le a háborút, hanem a szabadságra és a békére vágyó emberek leleményessége.”
Mire számíthatnak tőletek a követőitek a jövőben?
„A Blissful Dystopia februári lemezbemutató koncertje után elkezdtük elővenni azokat az ötleteket, amik az album rögzítése óta születtek, de van nem egy olyan kezdemény is, amik évek óta a tarsolyban vannak, de még érleltük őket. Egy dalt már be is fejeztünk, amit már élőben is el szeretnénk sütni rövidesen, és már a próbákon kóstolgatjuk a következő dal szerkezetét is.
Az album megjelenése óta számos megkeresés érkezett, hogy az egyelőre limitált nyomású CD-ket Magyarországon kívül is be lehet-e majd szerezni, de többen érdeklődtek más merch termékek iránt is, mint BUZZ pólók, pulcsik. Ennek a logisztikáján is dolgozunk, valamit több saját készítésű póló tervünk is született, de még csiszoljuk, és nem kizárt, hogy végül (mint a Blissful Dystopia borítója esetében, amit egy ukrán művész készített) egy festő-és/vagy tetoválóművészt kérünk fel, hogy készítsen egy ütős dizájnt.”
Mik a terveitek az idei évre?
„Magyarországon az instrumentális zene még mindig feljövőben van a világ más országaihoz képest, értjük ezalatt, hogy a kevésbé megszokott stílus még újdonságként hat a nagyközönségnek: post-rock esetében például a hangszerelés megegyezik a klasszikus rock, de akár a popzenével is, azonban műfaját tekintve lehetne komolyzene is, azaz kevésbé vannak megszokott koncepciók a dalok felépítését tekintve.
Itthon nagyon erős a mezőny könnyűzenei téren, minden évben érdekesebbnél-érdekesebb előadók növik ki magukat, de jó látni, hogy emellett a hazai közönség nyitott az újdonságokra és éhezik a különleges, standardtól valamilyen módon eltérő dolgokat. Több olyan post-rock zenekarral is kapcsolatban vagyunk, akik stílusukkal színt visznek a hazai palettába, például a teljesség igénye nélkül: Törzs, Friends of a Dead Man, Tenger, Pyøba. Szerencsére mindegyik zenekar nagyon nyitott, és ha lehetőségünk van, igyekszünk stílusban hasonlító csapatokkal koncertezni.
Emellett nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a Magyarországra látogató külföldi zenekarok közül is kapunk felkéréseket, mint társzenekar az európai turnéjuk során. Így volt lehetőségünk fellépni két olasz post-rock zenekarral is itthon néhány hónapon belül.
Tavasszal és kora nyáron Budapesten lesznek fellépéseink, de őszre terveink közt szerepel egy országos mini-turné megvalósítása, Miskolc, Kecskemét, Baja, Veszprém vonalon.”
BUZZ
- Facebook: https://www.facebook.com/buzzmusichungary
- Instagram: https://www.instagram.com/buzz_music_hungary/
- Spotify: https://open.spotify.com/artist/0bqTm1Siw66A6ZuaDHyEih
- Bandcamp: https://buzzmusichungary.bandcamp.com/
by: Skinny & Wolfy
Leave a Reply