November 24-én adta ki a “Path to Affliction” című lemezét a Killermia, új fejezetet nyitva a csapat életében. Az interjúban átfogó képet kaphattok a magyar death metal bandáról, és értelemszerűen a legfrissebb anyagukról. Amennyiben ez még nem lenne elég, a srácok kitértek a december 2-án esedékes budapesti lemezbemutatójukra is, ahol az osztrák Spire of Lazarus és a hazai színtérről nagy eséllyel ismerős Mhorai társaságában hallhatjátok majd őket.
Interjúalanyok:
Killermia
Lipovetz Péter - ének, gitár
Daróczy Gergő - gitár
Karsai Roland - basszusgitár
Wolfy: Egyéni projektként indult, végül egy zenekarrá nőtte ki magát a Killermia. Másabbak lettek a kitűzött célok a szólóprojekt időszakhoz képest? Adott volt, hogy ezzel a felállással induljatok útnak vagy egy váratlan egymásra találás vezetett idáig? Miként tudnátok röviden megragadni a Killermia identitását? Milyen banda rejlik a név mögött?
Peti: Az egész 2018-ban kezdődött, amikor már szerettem volna bontogatni szárnyaimat a metal műfajban a komponálás tekintetében. Az első demó egy próbajáték volt szerintem, de egy kezdő, dühös tinitől nem is lehetne mást várni. Ezután nagyon megszerettem a one-man band DSBM előadókat (pl.: a Xasthur), és akartam egy teljesen ugyanolyan hangulatú anyagot, ez lett az Insignificant Life 2019-ben. Az idő haladtával és a magánéleti változások tükrében viszont megváltozott valami: miért is kéne hasonlítani bármire is? Ennek az eredménye a Path to Affliction. Azért tartom fontosnak, hogy ezt összefoglaltam, mert ennek az útkeresésnek a vége lett az, hogy igenis ezt szeretném megmutatni az élő közönségnek is. Amikor ez kezdett körvonalazódni, akkor vetettem fel Rolinak az ötletet – akit már jó pár éve ismertem előtte – hogy van-e kedve csatlakozni. Örömömre igent mondott, majd bemutatott Gergőnek is, amelyik napot a mai napig áldom, mert kiváló gitáros és ember is egyben. Szerintem hármunk által tudott kiteljesedni a Killermia, mely egy olyan formáció, ami nem ismeri a zenei határokat, mégis rendszert lát a káoszban is.
Roland: Az biztos, hogy egy egészen más elképzelés felé tendálunk, mint ahonnan Peti indította az egész történetet, de valahol pont az a legszebb, hogy mennyire organikusan fejlődik a zenekar. A Killermia három olyan ember alkotóközössége és barátsága, akik azzal a zenével kiáltanak vissza a sötétségbe, ami kiutat jelentett onnan.
Kiknek, illetve minek a hatására került közel a szívetekhez a death metal? Vannak még olyan zenei műfajok, amit szívesen hallgatok? Milyennek ítélitek meg a hazai keményzene helyzetét?
Peti: Az első élményem 2009-ben a Nile – Those Whom the Gods Detest lemeze. Első hallásra megvett kilóra, és a mai napig élvezettel hallgatom. Emellett szerintem a Death az minden korszakával együtt, ami megmutatta a műfaj igazi esszenciáját nekem. Zenei műfajok terén nagyon sok mindent hallgatok, de a legfontosabbak a komolyzene, elektronikus zene, pop, de nagyon nyitott vagyok mindenre.
Szerintem itthon nagyon egyedi és minőségi produkciók vannak, aktívan követem is jó pár munkásságát. A sajnálatos dolog az, hogy lehetőségek szintjén elképesztően korlátolt. Ha már csak a cseh undergroundot vizsgáljuk, ami nincs is olyan messze, ég és föld a különbség. Bizonyára ennek rengeteg oka van, amit egyszerű emberként nem látunk tisztán, de hiszek benne, hogy ez a rétegzene nagyobb elismerést kap a hazai közönségtől, amely folyamat már elindult azért lassan.
Gergő: Ami azt illeti, hozzám egyáltalán nem áll közel a death metal műfaja, sőt, csak pár éve tudtam megkedvelni. Én dallamosabb zenén nevelkedtem, mint a blues, hard rock, progresszív és power metál, de a klasszikus zene és a swing is nagy hatást tettek rám, csak hogy pár műfajt említsek. Egy hatalmas kompromisszum a részemről, hogy olyan együttesben játszom, ami főleg az extrém vokálokra építkezik, és ezt már a legelején tisztáztuk a többiekkel.
Nos a színtérrel kapcsolatban távolról sem vagyok elégedett. Van pár kiemelkedő előadónk itthon akiket nagyra tartok, de jó ha egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik tényleg valami egyedit szeretnének alkotni a metál kategóriájában, a maradék inkább külföldön kiforrott hangzásokat próbál reprodukálni több-kevesebb sikerrel.
Roland: Nekem talán az első igazi death metal zenekar az életemben az Arch Enemy volt, emlékszem 16 évesen ültünk a Barba Negra mellett a hídon és lestünk be a kerítésen, mert nem volt pénz a koncertre. Igazából metalon belül, mindent is, számomra a legmeghatározóbb zenekar a Trivium volt az évek alatt, de bármit élvezek, amiben látom a gondolat ívet és az igényességet, azt, hogy egy alkotás, hogyan épül fel és, hogy tényleg megkapta a törődést. Ha műfajokat kéne említeni, mostanában sokat pörög a folk, a blues, a klasszikus zene, de az alter is.
Az itthoni undergroundról egy külön cikknyit is lehetne beszélni, de röviden én azt látom, hogy sosem volt még ennyire erős a keményzenei felhozatal (legalábbis azóta a röpke 8 év óta mióta én is részese lehetek ennek a dolognak) és az igény is elég nagyot tudott nőni hozzá, de közben jobban elszeparálódott a mainstreamtől, mint valaha, ami nem feltétlenül baj, de kétségkívül nehézzé tesz bizonyos dolgokat egy zenekar életében. Kilátásban lehet egy olyan mellék projekt, ami jobban bedolgozná a köztudatba a metált. Kicsit talán úgy is látom, hogy kialakultak bensőségesebb körök, megvannak a jól összeszokott zenekarok/társaságok és ők váltogatják egymást sok helyen. Persze érthető ez is, hiszen nekik is fel kellett küzdeni magukat ide is és egyszerűbb ismerős nevekkel együtt dolgozni. A távoli jövőben azért szívesen lazítanánk ezen a helyzeten és jó lenne valami teljesen vegyes, kaotikus és nyitott undergroundot látni, ahol az a remek közösség lenne a “védőháló” ami már most is megvan.
Mielőtt rátérnénk az elmúlt napok és hetek történéseire, egy kis bemelegítő asszociációs játék! Ki jut eszetekbe először a következő szavakról? I. Tehetség, II. Botrányhős, III. Legenda
Roland: Tehetségre nekem mindenképp Jared Smith az Archspire-ből, Botrányhősként nem is egy embert mondanék, hanem egy egész zenekart, mégpedig a Steel Panthert, Legendának meg nem említhetnék mást, mint Cliff Burtont.
Gergő: I. Steve Lukather, II. Ozzy Osbourne, III. Brian May.
Peti: I.: Teemu Mäntysaari, elképesztő gitáros, jelenleg a Megadeth-szel turnézik, de a Wintersun soraiból ismert. II.: GG Allin, azt hiszem ezt nem kell kifejtenem. 😀 III.: Számomra Alexi Laiho a Children Of Bodomból.
November 17-én jelent meg az End of My Sanity című dalotok. Kiemeltétek, hogy ez a szám az újonnan kiadott albumotok zászlóshajója. Minek köszönhető ez a jelentőségteljes szerep? Mi ihlette a dalszöveget? Miként született meg a dal hangszeres alapja?
Roland: Annyit fűznék hozzá, hogy engem konkrétan ez a dal győzött meg arról, hogy csatlakozzak ehhez a projekthez. Talán itt dolgoztam a legjobban át a basszus részeket, de konkrétan a legelső hallgatásnál tudtam már magamban mit szeretnék rájátszani.
Peti: Reagálva a Rolira is, gyakorlatilag ez a szám hozott össze minket. Nekem is az egyik személyes kedvencem, szerintem ez a dal tudja összefoglalni legjobban, hogy mi is a Killermia mint zenei megnyilvánulás. A szöveg azután született, hogy egy hatalmas törést kaptam a magánéletemben, és ez az egyetemi tanulmányok alatt elképesztően megviselt. Düh, kétségbeesés, vádaskodás, depresszió, és az ebből való kiút keresése, ami nem biztos, hogy a jó felé vezet.
A hangszeres része egy más téma már, az első riffek jó pár évvel korábban íródtak a konzervatóriumi éveim alatt. Egy vizsgára való gyakorlás alatt jött az ihlet és fel is vettem azonnal, de az idő haladtával elfelejtettem a létezését. Majd, amikor átlapozgattam a több tucat hangfelvételt a telefonomon később, akkor találkoztam vele újra, és tökéletesnek találtam ehhez a szövegvilághoz.
Egy héttel később, november 24-én debütált a Path to Affliction. Egy remake lemezről van szó, amely egy kisebb újragondolást is kapott. Milyen újdonságokat csempésztetek az albumba? Meddig kell visszamennünk az időben, hogy az eredeti korong elkészültéhez érjünk? Mi motivált titeket arra, hogy egy teljesen új anyag helyett egy már ismert, de még csiszolható lemezt vegyetek elő?
Peti: A lemez 2019-ben kezdett megíródni, viszont amikor berobbant a Covid a következő évben, több mint a fele pár hónap alatt készült el a karantén alatt. Akkor fiatal fejjel úgy gondoltam, hogy ez így tökéletes lesz, viszont ma már én is úgy gondolom, hogy nem ártott neki egy újragondolás. Ezzel egyszerre zártunk le végleg egy fejezetet, és úgymond tiszta lappal foghatunk neki a jövőbeli terveinknek
Roland: Mikor elkezdtünk együtt játszani elég szkeptikusan álltak hozzánk az ismerősök, ha egy felvétel alapján kellett elmagyarázni, mit is csinálunk. Jött mindig részünkről a kellemetlen magyarázkodás, hogy ez nem egy profi anyag, csak szóló cuccnak készült (ami teljesen helyén is van) és élőben jobban működik stb. Aztán egy-két kitartó rajongó (innen is hála nekik!) mindig emlegette, hogy milyen jó lenne otthon is úgy hallani a dolgokat, mint koncerten mi pedig ezt személyesen vettük. [elnézést ez a mém magyarul nem működik ugyanúgy:D] Gyakorlatilag valahol ez a megjelenés egy olyan mérföldkő, ami megadta azt a tiszta lapot, amire magabiztosan merjük együtt felrajzolni a zenekar jövőjét.
Gergő: Valójában az eredeti kiadásra én a mai napig demóként tekintek. Hallani lehetett, hogy egyedül egy gitáros írta, hiszen sem a dob, sem a basszusgitár nem volt professzionálisan megírva rajta. A keverés is szarvashibákkal volt tele, és ezzel nem akarom lebecsülni Peti teljesítményét, mégiscsak rávett azzal a hanganyaggal, hogy beszálljak a csapatba.
A koncepciónk az volt, hogy mindezt felülvizsgáljuk és lényegében befejezzük a számokat, már teljes együttesként. Különösen nagy hangsúlyt kapott a felvételeknél, hogy pontosan azt halljuk vissza rajtuk, ahogy az a koncertjeinken megszólalt az elmúlt két évben. Ezért a legtöbb sávhoz pl. használtunk térmikrofont, és nagyon kevés helyen kevertem a zenébe bármiféle utólagos effektet. Ezt lehet, hogy sokan furcsállják a mai trendeket elnézve, de kifejezetten büszke vagyok rá, hogy máshogy szól a lemezünk, mint a nagy átlag. Én egy darab szólót tudok a magaménak ezen az anyagon, meg persze a megújult gitár hangszínt. Kevés más metál együttest ismerek, ahol tökig csűrik a középtartományt. (Haha)
Az albumborító faszán megadja a megfelelő hangulatot a lemez hallgatásához! Kinek az ötlete nyomán jött létre? Beavatnátok minket és a követőiteket a kép részleteibe? Egy egészként álmodtátok meg? Vagy esetleg amit végeredményként látunk, kisebb gondolatfoszlányokból, elképzelésekből tevődött össze?
Gergő: Eredetileg egy figurán kezdtem gondolkozni, ami alkalmas lenne merch nyomtatásához. Mivel Peti nyilvánvalóan sokat merít zeneileg a barokk korszakból, adta magát egy angyal szobor, persze közben megjelenítve az album fő témáját, ami általában az önpusztítás és a reményvesztettség. Roli hozta az ötletet, hogy használjuk a borítón is, eredetileg csak a kaput beszéltük meg, ami egy képi allegóriája annak, ahogy az ember elindul lélekvesztő sötétségbe. A végleges festményt elkészítésére végül Papp Fruzsit kértük meg, mert a zenei felvételek és az album keverése túlságosan lefoglalt.
Peti: Az alapkoncepció a régi verzió tükrében született. Mivel köszönőviszonyban sem vagyok a képzőművészettel az alkotást tekintve, 2020-ban egy meséből ragadtam ki egy képkockát. Tetszett ahogy az ösvény belevezet egy ijesztő és sötéten izzó várba. Ennek az ösvénynek kellett megmaradnia, viszont a vár helyett kettő angyal figurát kapunk, akik a megváltást és a mennyet szimbolizálhatnák, mégis ugyanúgy elvéreznek a szenvedésben, mint mi halandó emberek. Ezeket az elképzeléseket mondtuk el Fruzsinak, akinek innen is még egyszer köszönjük a munkáját!
Melyek azok a témák, amiket felkarol az album? Mire szeretnétek még mindenképpen kitérni a közeljövőben egy dalban vagy egy lemezen? Mennyire érzitek úgy, hogy a zenétek által inspiráltok és motiváltok másokat?
Peti: Minden útnak vannak állomásai, amik végül elvezetnek a megoldáshoz, ami vagy kielégítő vagy nem. A lemez egy ilyen utazást nyújt a szenvedés fázisait tekintve, végig járja a lehetőségeket: egy tragédia után hova lehet tovább menni? Vannak még reményteljes lehetőségeink, vagy mind elpusztultak?
Mivel emberként mi is fejlődünk és tapasztalunk, más helyzetekben kell más kihívások előtt helytállnunk, úgyhogy az ezekre adott reakciók lelki nyomata fogja adni a szövegek gerincét. Örülök Rolinak, hogy a következő anyagon teret kapott a szövegeket illetően, mert nagyban gazdagítja majd az összképet.
Egyelőre még nem érkezett igény Killermia tabulatúrás könyvre, de nagyon örülnék, ha a saját témáimat is taníthatnám az óráimon. 😀
Roland: Az épp készülő lemez anyagait illetően már javarészt én lettem a szövegíró (persze nem kizárólagosan), ezzel is egy kicsit megváltoztatva a hangnemet. Sokkal jobban el merünk már mélyülni egy-egy dal témájában, allegorikusabbak az új szövegeink és egy laza témakör köré tudjuk őket csoportosítani. Tényleg nem mennék bele most túlságosan, de a szombati koncerten debütáló Frostbite és Circle of Eternal Ecstasy dalaink már egy egészen más világot képviselnek. Abban nem vagyok biztos, hogy inspirálóak lennénk, de reméljük legalább szórakoztatóak vagy elgondolkodtatók tudunk lenni.
Így az album megjelenését követően mik az első visszajelzések? Nektek mi a véleményetek a Path to Affliction-ről? Mivel vagytok elégedettek, és mi az, amiben még fejlődnétek a következő nagylemezig? Várhatóak valamikor a lemezhez köthető merchek?
Gergő: Együtt tudok élni a tudattal, hogy ezzel a lemezzel debütáltam mint gitáros, és mint “producer”. Utólag persze sok mindent máshogy csinálnék, de szerintem ez a normális. Nálam sajnos családi és baráti körben szinte senki nem értékeli ezt a műfajt, így kénytelen vagyok arra hagyatkozni, amit a kommentmezőben látok, de rettentően jól tud esni az a pár elismerő szó is.
Peti: Nagyon pozitív kommenteket kaptam az ismerőseimtől, örülök, hogy egy ilyen extrém műfaj is élvezetesebb perceket tudott nyújtani laikusok számára is. A legnagyobb reakció az volt számomra, amikor egy ázsiai hallgatónk a világ másik végéről örült annak, hogy zenekar lett a Killermia és hogy újra vettük az anyagot, tehát emlékezett a 3 évvel ezelőtti verzióra!
Számomra eddig a legfontosabb zenei produktum, először érzem azt, hogy egy erős csapat részese lehetek. A következő anyagon kijelenthetem, hogy messzebbre fog gurulni az a bizonyos gyógyszer, technikailag is merészebb megoldásokat fogunk belepakolni.
Roland: Igazából én mély átfogó kritikát nem sokat kaptam eddig, de a visszajelzések pozitívak és a megtekintések egész szép számmal gyarapodnak, annak ellenére is, hogy nagyon komoly reklámot nem csináltunk a megjelenésnek. Személy szerint nagyon szeretem ezt a lemezt egy élmény volt leporolni és újraalkotni a basszus témákat, de nem érzem teljesen magaménak tekintve, hogy ennek a korongnak Peti az atyja, ami így is van rendben. Ő fogalmazta meg talán a legjobban, hogy ez most lezárása egy korszaknak a zenekar életében annak érdekében, hogy egy még izgalmasabb kezdődhessen el. Innentől kezdve valóban mi hárman vagyunk a Killermia. Már javában készülnek az új dalok, jó eséllyel jövőre meg is jelenik a következő nagylemez és annyit árulhatok el, hogy egy sokkal merészebb, kísérletezőbb és súlyosabb anyag lesz, mint eddig bármi tőlünk. Jóval nagyobb figyelmet kap hármunk egyensúlya a zenénkben és egy olyan szemlélettel próbálunk előhozakodni, ami reméljük páratlan lehet a hazai undergroundban.
Mindenképp szeretnénk merch-et összehozni a Path to Affliction kapcsán, ha más nem rendelésre legalább. Jó lett volna már ide is készülni néhány dologgal, de sajnos nem fért bele az év végi rohanásba.
Végezetül egy kiváltképp aktuális téma! December 2-án, azaz ezen a héten szombaton felléptek Budapesten a Vörös Yukban. Az osztrák Spire of Lazarus és a hazai színtérről ismert Mhorai társaságában adtok koncertet, ami egy igencsak csábító felhozatal a death metal szerelmeseinek. Milyen kapcsolatban álltok az említett zenekarokkal? Egyértelmű volt, hogy velük szeretnétek ezt az ünnepélyes estét megvalósítani? Mit érdemes tudni az eseményről? Előzetesen van olyan extra információ, amit megosztanátok a résztvevőkkel?
Roland: Igyekeztünk minél izgalmasabb felhozatalt összekapni erre az estére.
Kezdjük az egyszerűbbel: A Spire of Lazarus tagjait online ismertem meg a basszerosukon keresztül, egy zenész fórumon kezdtünk el dumálni. Már korábban hallgattam az anyagaikat és gondoltam, hogy mennyire nagy élmény lenne már egy ilyen kaliberű zenekarral együtt játszani egy koncertet és így, hogy a “szomszédban” élnek gondoltam teszek egy próbát náluk, a többi meg csak jött magától. Valahol kicsit talán büszkeséggel tölt el, hogy első önálló szervezésemként egy olyan csapatot sikerült meghívni, akikre azért fel is nézek valamennyire.
A Mhorai-os srácokkal valamivel régebbi az ismeretségünk, koncerteztünk már együtt, van közös ismeretség/baráti kör így össze is futunk alkalomadtán egy-egy bulin, ezenkívül mezőkövesdiek, ami az én szívemhez közel áll különösen. Mikor a Spire of Lazarus igent mondott már tudtam, hogy őket szeretném, mert rémlett, hogy azért nekik is nagy kedvencnek számítanak.
A koncerttel kapcsolatban a legfontosabb az, hogy mindenki érkezzen időben (kapunyitás 19:00) mivel elég nagy az érdeklődés és csak a helyszínen lehet jegyet venni, ezenkívül pedig készüljenek testben és lélekben, mert mi egy mindent elsöprő estével számolunk!
Peti: Én egy valamit szeretnék kérni mindenkitől, aki megjelenik: csapjunk egy hatalmas bulit, nyissuk méltón ezt a telet!
Killermia
- Facebook: https://www.facebook.com/killermia
- Instagram: https://www.instagram.com/killermiaofficial/
- YouTube: https://www.youtube.com/@killermiaofficial
by: Wolfy
W a y o 
Hozzászólás