A 2021-ben megjelent Természetesen EP-t követően újabb lemez – ezúttal egy nagylemez – kiadásához közeledik a Vihar Után. A magyar posztrock zenekar első albumára már nem kell sokat várni, melyről múlt héten látott napvilágot a Disproportionate című dal, egy klippel karöltve. Az új szerzemény részletein túl az interjúban külön figyelmet kapott a posztrock-színtér hazai helyzetének alakulása csakúgy, mint a műfajban rejlő szépségek, az alkotás folyamata vagy éppen a színpadias elemekkel vegyülő, az érzelmekre jelentős mértékben ható koncertélmény biztosításának a célkitűzése. Tartsatok velünk!
Interjúalany: Leindler Milán (dalszöveg, dob)
Vihar Után
Galacsik Zoltán - ének, gitár
Leindler Milán - dalszöveg, dob
Miriszlai Áron - basszusgitár
Kezdésként, teljesebb képet adva a zenekarotokról: Miként jutottatok el odáig, hogy az első nagylemezetek kiadásán dolgozzatok? Milyen mérföldköveket, emlékezetesebb pillanatokat tudnátok kiemelni?
2019 augusztusában, még a COVID előtt meghívtam a srácokat egy vacsorára, és elmondtam nekik, mit tervezek. Koncepció-vezérelt alkotást, érzelmekről, valóságos emberi megélésekről való kommunikációt – dalokba öntve. Ehhez választottuk a posztrock műfajt, mint formát, és ezt kezdtük el most már több, mint négy éve. Sajnos a vírus keresztülhúzott sok számítást, de a „Természetesen” EP-re nagyon büszkék vagyunk, remek emberekkel dolgoztunk együtt. Az első klipforgatás meghatározó élmény volt, mint ahogy minden „első” az. Ott ismerkedtünk meg azokkal az emberekkel, Drexler Mátéval és Sojnóczki Annamáriával (P9 Pictures), akikkel azóta öt klipet forgattunk. A tavalyi év nagyobbik részét egy betegség vitte el, így a tavaly tavaszra tervezett megjelenés idén év elejére csúszott.
A posztrock bár egyre népszerűbb Magyarországon, de még továbbra is elmondható, hogy azért nem sok hazai képviselője van. Miért ebbe az irányba indultatok el? Miben látjátok a műfaj különlegességét? Szerintetek miként jellemezhető a posztrock aktuális helyzete hazánkban?
Éledezik a műfaj itthon is, de nem elvárható, hogy mi is megtöltünk három arénát.:) Instrumentális műfaj, mi is most egy ilyen albumot fogunk kiadni, az emberek pedig szeretik, ha van ének a dalokban, sőt, a laikusok szinte csak azt jegyzik meg belőle. Azért ebbe az irányba indultunk el, mert ez az egyik legőszintébb műfaj, mindenféle elvárástól és manírtól mentes, meg az se elhanyagolható, hogy mi is szeretjük. Olyan dalokat írtunk, amiket mi is nagyon szívesen hallgatnánk.
A háromszámos debütáló EP-tek, a Természetesen arányaiban sok énekkel operált, míg az első albumotok elejétől a végéig instrumentális lesz. Minek köszönhető ez a koncepcióváltás?
Folyamatosan írtunk új dalokat, a mostani tizenegy dalból is néhányhoz tartozik szöveg, de ezeket elraktuk a jövőnek, és kezdett kirajzolódni, hogy ez instrumentális album lesz. Ettől függetlenül az élő előadásainkhoz fognak tartozni versek, szövegek, mi ezt komplexebben fogjuk fel, így bár maguk a dalok instrumentálisak, valahol mégsem. Ehhez majd el kell jönni és élőben megnézni, mire is gondolunk.
A lemez központi témája a remény. Miért erre esett a választásotok? Egyértelmű volt, hogy ezt szeretnétek életre kelteni a dalaitokban vagy más témák is felmerültek alternatívaként?
Mielőtt szerszámot ragadunk, megnézzük a tervrajzot. Mi komolyan vesszük azt, hogy először átbeszéljük, mit szeretnénk mondani, és utána kezdünk el beszélni. Volt egy alkalom, amikor leültünk, és megegyeztünk, hogy ez érdekel minket, ez egy fontos motívum, megvannak benne az ívek, az érzések, mindenkit érint, archaikus… Nem merült fel más konkrétum, de a következő anyagunkhoz is pont így fogunk hozzáállni.
Kiemelt szerepet szántok a videóklipeknek a dalaitoknál. Mikre ügyeltek elsődlegesen a forgatási helyszínek kiválasztásánál? Mi az, ami elengedhetetlen egy klipnél ahhoz, hogy elégedettséggel töltsön el titeket a végeredmény láttán? Mire helyezitek a hangsúlyt?
Sajnos a helyszínek és a megoldások erősen függnek attól, hogy mit tudunk megcsinálni, megvalósítani. Anyagilag is, technikailag is. Ettől függetlenül szeretném még egyszer kiemelni, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy jó együttműködésben dolgozhatunk, bőven volt olyan, hogy a harmadik nap végére mi már csak fetrengtünk és nyöszörögtünk, Máté pedig rohangált az erdőben, hogy „innen én még csinálok egy drónost”… A főszereplőnk, aki teljesen ingyen táncolt nekünk három napot az erdőben, éjszakai felvételekkel együtt, pedig fülig érő mosollyal csinálta, mert élvezte, és mindenki szerette volna, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen. Így tud működni. Leülünk, megbeszéljük mit szeretnénk, ebből mit lehet, hogy fogjuk a legjobban elmondani azt, amit szeretnénk. Ezekről forgatások előtt öt-tíz órát egyeztetünk legalább. Forgatókönyvet írunk, amit aztán jól átírunk, mert rájövünk, hogy esni fog, vagy ott helyben jön a „zseniális” ötlet… de mindenkinek ott van a fejében, hogy mit akarunk, egyfelé húzzuk a szekeret, még ha néha valaki el is fárad és csak viteti magát. Így szeretünk dolgozni.
Miből tudtok a legjobban inspirációt nyerni a dalaitok megalkotásához? Mennyire jellemző rátok, hogy egy a hivatásotokhoz szorosan köthető témát ragadtok meg?
Mivel én vagyok a pszichológus és a zenésztársak inkább reálosak, ezért a témát, koncepciót gyakran én hozom, de aztán átbeszéljük. Ők is érzékeny emberek, így a témáért nem kell messzire menni – saját magunkból szedjük elő. Az egyik kedvenc „mondásom” a pszichológiából, hogy ami a legszemélyesebb, az a legáltalánosabb… azaz minél őszintébb és mélyebb a magadba nézés, annál inkább fogsz valami olyat találni, amihez mások tudnak kapcsolódni. Ez nem a konkrétumok, hanem a mintázatok, érzelmek szintjén történik. Persze a túloldalon, a kifejezésmód oldalán vannak zenekarok, előadók, akik inspirálóak. Itt most állhatna egy hosszú lista, de talán elég annyi, hogy persze nekünk is vannak kedvenceink, akiket tisztelünk és ilyen értelemben követünk.
Egyre közelebb kerülve az első koncertetek pillanatához, hol lépnétek fel a legszívesebben? Van olyan hazai vagy külföldi koncerthelyszín, esetleg fesztivál, ami bakancslistán szerepel nálatok? Melyik zenekar társaságában lenne teljes az élmény?
Én a Kolosszeumban. A lényeg, hogy olyan legyen a hely, ahol kapcsolódni lehet a közönséggel… ahol jó atmoszféra van, jó hangulat, esetleg egy kis történelem, amolyan szelleme a helynek. Mi nagyon szívesen fogunk harminc embernek is zenélni, és persze örülünk, ha eljutunk sokezerhez is. De amikor megalakultunk, explicite kimondtuk, hogy nem a mennyiség a cél; sem a dalok, sem a koncertek, sem a közönség esetében. Ha néhány ember érzéseibe mélyen belenyúlunk és valami igazán megváltozik, felszabadul, az sokkal jobb, mint ha ötezer ember kisétál a koncertről, hogy „ja, jó volt ez…”. Egy We Lost The Sea vagy God Is An Astronaut buli nagyon jó lenne, de ugyanennyire várjuk, hogy például a magyar Törzs zenekarral koncertezzünk egyet. Bárki, aki őszinte, hiteles művészetet produkál, azzal nagyon szívesen találkozunk és megosztjuk a színpadot, és nekünk megtisztelő, hogy ott lehetünk… és ez egy festőre vagy költőre ugyanúgy igaz, mint zenészekre.
Az első dal, mely az előző héten jelent meg a közelgő nagylemezetekről, nem más, mint a „Disproportionate”. Honnan jött a címválasztáshoz az ötlet? Miként dőlt el, hogy ezt a számot szeretnétek az album nyitódalának szánni? (Szerk.: az elsőként kiadott tétel, de amúgy az ötödik dal a lemezen) Mennyire egyszerű vagy éppen nehéz feladat megtalálni egy lemez első, illetve utolsó dalát? Van-e egy bejáratott receptje annak, hogy egy posztrock nagylemeznél milyen sajátosságok, alkotóelemek eredményeznek egy remek nyitányt vagy éppen zárást, vagy csak mindig az aktuális anyag harmóniájára kell törekedni, követve egy koncepciót?
Becsapós, mert a most debütáló dalunk nem az első dal a lemezről, hanem az ötödik. Ez egy erős nyitás, kifejező, intenzív dal, úgy gondoltuk, ez önállóan is megállja a helyét. A számsorrendet könnyű volt összerakni, hiszen albumot írtunk, nem dalocskákat, így következnek egymásból. Az album ugye a remény témakörét járja be, így vannak olyan dalok, melyek a reménytelenséget fedezik fel. Erről a szegmensről választottuk ezt a dalt, azt kutatva, hogyan törhet el a remény, hogyan romolhatnak el a dolgok… például úgy, hogy az ember életébe nagy aránytalanságok állnak be. Ugyanakkor a cím szól a dalról is, hiszen – majd ha meghallgatjátok – a dalban magában is nagyon sok az aránytalanság. Szeretünk több rétegben gondolkodni egyszerre, így lesz kerek a tartalom. A nyitódal – majd ezt is meghallgatjátok;) – reményteli, szimfonikus kísérettel, nem is igazán egy rockdal. Onnan fogunk lecsúszni a mélybe és összetörni. Aztán felépülünk, végül katartikusan kiteljesedünk. Pont, mint a remény. Szóval nincs egy mechanikusan bejáratott recept, tartalom van, azt kommunikáljuk. Ennek vetünk alá mindent.
Mit érdemes tudni a „Disproportionate”-hez forgatott klipről elöljáróban, még mielőtt meglesné valaki?
A klipről annyit, hogy Lili már nagyon fázott, de nagyon élvezte. Sokadjára kell Mátét és Pötyit méltatnunk, hiszen rengeteg melót beletettek: felépítettek egy egész medencét egy kertben, amiben felvettük a jeleneteket. Este, a hidegben. A zenekaros részek egy lovardában készültek, ott se volt melegünk, de megérte az egész munka.
Utolsó kérdéseknek: Mire számíthatnak tőletek a követőitek az idei évben? Mik a legfőbb terveitek 2024-re a lemez kiadásán túl?
Most a legfontosabb, hogy egy olyan előadást vigyünk színpadra, ami több, mint egy egyszerű koncert… valahol a színházi előadás és a koncert között lesz, persze közelebb az utóbbihoz. Szeretnénk egy komplex, érzelmekkel teli élményt adni azoknak, akik majd eljönnek, és meglátjuk, hányan lesznek rá kíváncsiak, mit fognak elvinni belőle, elhívnak-e minket nagyobb helyekre, megmozdul-e a közeg. Szeretnénk hatni emberekre, szeretnénk kapcsolódni. Dolgozunk majd új dalokon is, idén több anyag biztosan nem fog kijönni, nem vagyunk túl gyorsak. Mindenesetre a tavalyi évvel elvonult a vihar, ez a mi évünk lesz!
Köszönjük szépen az interjút!
Vihar Után
- Facebook: https://www.facebook.com/ViharUtanOfficial
- Instagram: https://www.instagram.com/viharutanbandhu/
- YouTube: https://www.youtube.com/@viharutan8191
by: Wolfy
W a y o 
Hozzászólás