HáromPerHárom: Bajnok Áron (Wires), Kresák Kornél (Divent.), Rózsa Adrián (Splitleaf) – 2024/Január

Nem szűnt meg létezni a HáromPerHárom, csak mondhatni egy nem tervezett pihenőre küldtük, hogy idén ismét életjeleket adhasson. A 2024-es év első, főként januári megjelenésekkel foglalkozó felvonásában Bajnok Áron, a Wires gitárosa, Kresák Kornél, a Divent. gitárosa, illetve Rózsa Adrián, a Splitleaf basszusgitárosa volt segítségünkre a legjobb dalok felkutatásában. Megadva a kezdő lendületet a rovat idei részeinek, három olyan zenekarból kértünk fel zenészeket, amelyek egyaránt friss, feltörekvő, nagy terveket szövő formációk. Lássuk a medvét!

A HáromPerHáromról és az aktuális rész tartalmáról: A HáromPerHáromban három meghívott választja ki azt a három külföldi, illetve három hazai dalt, amit kihagyhatatlannak éreztek a cikk publikálását megelőző hónap(ok)ból. A januári kiadásban az oldalunkon gyakran említett Wires gitárosa, Bajnok Áron, a szintén rendszeresen felbukkanó Divent. gitárosa, Kresák Kornél, és a hamarosan ugyancsak reflektorfénybe kerülő Splitleaf basszere, Rózsa Adrián, gyűjtötték össze a legjobb trekkeket.

Bajnok Áron (Wires)

Hazai megjelenések

Pogány Induló – Mámor

Az itthoni keményzenei színtérrel mindig is hadilábon álltam. Nagyon kevés őszinte, önazonos produkcióval találkozom. A zenekarok szeretik, amit csinálnak, ami önmagában egy szuper dolog, viszont érezhetően nem érzik át, vagy nem merik önmagukat adni. Ezáltal olyan, mintha egy feldolgozás-zenekart hallgatnék, amiből hiányzik a lélek. A hazai zene másik féltekéjén viszont gyakran ennek fordítottját érzem. Nyilván a magyar rap/hiphop szcéna meg literszámra önti ki magából az egyre csak színlelő, tettetett (életemben először használtam ezt a szót) produkciókat, viszont kontrasztban ott állnak velük szemben olyan előadók, mint például a Pogány. Ez a lélek, amit sok keményzenéből hiányolok itthon.

Pogány Induló

Red Swamp – Born To Bleed

Ha már az önazonosságról beszéltem, példaként a Swamp ‘Born To Bleed‘-je egy tankönyvi mintapéldány lehetne arról, hogy hogyan is néz ki, amikor egy zenekar levedli a gátlásait és igazán megtalálja önmagát. Ez egy monumentális magnum opus. Nagy wall-of-sound, sokféle, mégis koherens egyveleget alkotó tematika váltakozik kemény hat és fél percen belül, mégsem tűnik túl hosszúnak.

Red Swamp

Ajsa Luna – Mother Luna

Bratcore. Még magam se vagyok képes teljesen eldönteni, mit is gondolok az előadóról, mivel egyes dalait vagy szeretem, vagy képtelen vagyok meghallgatni. Lunánál is érezhető még az identitáskeresés, viszont ha sikerül megtalálnia a saját nichè-ét, amiben kialakulna a projekt stabil identitása és kihasználná az abban rejlő potenciált, nem nagyon lenne olyan előadó, aki könnyen elvehetné a helyét. Én csak reménykedni tudok, hogy ez így is lesz.

Ajsa Luna

Külföldi megjelenések

Kaonashi – We Got One

Akárkinek is mutattam ezt a zenekart, egy egyöntetű “miafasz” volt az automatikusan kigenerált válasz, ami egy egészen felfrissítő reakció az extrém zsánerek n+1-ik zenekarjainak echo-chamberében. 

Bár a hardcore közegben mozgó Kaonashinak gondosan meg vannak alapozva a környezetére jellemző tulajdonságai, Peter karaktere, magasan vinnyogó vokálstílusa és a már-már kellemetlenül őszinte szövegei teljes mértékben egy önálló entitássá kovácsolják a zenekart. Egy olyan emberként, akit világéletében hidegen hagytak a dalszövegek, és csak az énekdallamok hordozóeszközeként, illetve textúraképp tekintett rájuk, nagyon fura érzés megtapasztalni, hogy egy bizonyos módon megírt dalszöveg, és annak őszinte közvetítési módja mennyire magával tud ragadni.

Kaonashi

Freak – wake uP

Ez történne, ha a az Ocean Grove-ot visszaküldenénk a középiskola utolsó éveibe, ahol nevelőszülőik egy valag traumát sóznak a nyakukba, majd a kezükbe adnánk pár borotvapengét. 

Tök érdekes olyan kezdő előadókra rábukkanni, akikben a kezdetektől fogva egyértelműen ott van egy erős vízió, viszont még érezhetően azon az úton vannak, hogy megtalálják a saját hangjukat. Freaket social media algoritmusain keresztül ismertem meg, ahol elég becsületre méltóan tolja magát.  A ‘wake uP’-ot magaba foglaló EP-n egyértelműen dominál az og nu-metal atmoszféra, amit itt-ott az újiskolás core közeg megoldásaival spékel meg. Kíváncsi vagyok, sikerül-e újraértelmeznie magát a jövőben, addig is érdemes figyelni az egyre ügyesebb mozgolódásait.

https://youtu.be/Awp1YK0AiXE?si=87_YIj1gWF6j5Mxb

Freak

Softcult – Heaven

Most, hogy február eljöttével egyre gyakrabb a napos, 12 fok körüli időjárás és még maximum 2 hétig fog tartani a téli depresszió, nem sok időm maradt arra, hogy ezt a dalt hallgassam.  

A Softcult még pár éve az első dalukkal összehozott botrány képében jelent meg számomra (iykyk), majd egy időre el is felejtettem a létezésüket. A januári megjelenéseket böngészve találtam rá a Heaven-re, ami nekem a klasszik régi shoegaze lemezeim folytatásául szolgál. Nem akarja magát többnek mutatni, mint ami valójában, és hatalmas reményeket sem kell hozzáfűzni. Sötét szobában falat lefolyt arccal bámulós.

Softcult

Kresák Kornél (Divent.)

Hazai megjelenések

Red Swamp – BORN TO BLEED

A Red Swamp negyedik albumáról érkezett első single nem okozott nagy meglepetést számomra. Nagyon szeretem a srácok zenéjét és itt sem kellett bennük csalódnom. A szám, ami tele van jobbnál jobb groove-okkal, amik néha death metal-elemekkel is meg lettek spékelve. A Gojira hangzásuk mindig is nagy kedvencem volt, amire ez a szám rátett még egy lapáttal.

Red Swamp

Fragda – Skinwalker

A Fragda számomra egy eddig ismeretlen előadó volt, azonban a Skinwalker című dalukkal meg tudták fogni a melodic/tech death-metal oldalamat és remélem még sokáig nem is fogják elengedni. Mivel nem ez a zenei irányzat az én legnagyobb erősségem, így csak annyit szeretnék elmondani erről a dalról, hogy szerkezetét tekintve egy nagyon letisztult dal lett, de olyan elemekkel, melyek ezt a letisztultságot egy folyamatosan megújuló, dallamos 6 perccé teszik.

Fragda

Escalate – If a Tree Falls

Az Escalate stílusa talán az, ami a legtávolabb állt tőlem erről a listáról, azonban többszöri hallgatás után igazán a szívembe fogadtam. A viszonylag rövid If a Tree Falls című számuk a nyers erő megtestesítését hordozza magában. Nehéz erről a bandáról sok mindent elmondanom, de figyelemmel fogom követni a jövőbeli munkásságukat.

Escalate

Külföldi megjelenések

Invent Animate – Sleepless Deathbed

Az Invent Animate egy ígéretes zenekar volt számomra már a Greyview albumtól kezdve, azonban a Heavener korong óta a mindennapi lejátszási listámra is felkerültek. Ennek a zenekarnak jelent meg januárban az előző lemez címét viselő Heavener dal mellé a Sleepless Deathbed, mely a szokásos djenty és thall elemeket hordozza magában. Az egész dal egy nagy breakdownként is felfogható, amit azonban egy nagyon patetikus és catchy refrén tör meg, a szó jó értelmében!



Invent Animate

Alpha Wolf – Sucks 2 Sucks (feat. Ice-T)

Az ausztrál poszt-hardcore csapat egy elég érdekes újdonsággal állt elő január végén. Hozták a szokásos egymást legyilkolós zenéjük sajátosságait, de az egészet egy elég neves vendég előadóval fűszerezték meg. Ice-T a világhírű amerikai rapper a Body Count nevet viselő zenekar éléről lehet sokaknak ismerős. A dalhoz a továbbiakban több érdekességet nehezen tudnék hozzáfűzni, ugyanis ez a dal is ugyan olyan bugyután heavy mint az összes többi Alpha Wolf-dal (amivel természetesen semmi baj nincs).



Alpha Wolf

Bring Me the Horizon – Kool-Aid

A Bring Me The Horizon csak a legutóbbi albumuktól kezdve lett számomra egy sokat hallgatott zenekar. A Post Human érájuk újra a csúcsra vitte a zenekar megítélését és a legújabb daluk, a Kool-Aid is ezt erősítette meg. A dal maga nem sokban különbözik az előző daloktól, de mint eddig a legtöbb dalnál, a refrén itt is nagyon fülbemászóra sikeredett.

Bring Me the Horizon

Rózsa Adrián (Splitleaf)

Hazai megjelenések

The Southern Oracle – Executioner

Szerintem sokaknak nem kell bemutatni a TSO-t. A hazai underground egyik legmeghatározóbb zenekara. Hosszú idő után tavaly novemberben sikerült őket újra elcsípnem a Dürer nagyteremben a Stubborn búcsúkoncertjének estéjén és fhuh… Már teljesen el is felejtettem, hogy mekkora energia van ebben a bandában. Annyira giga masszívan szólt az egész produkció, hogy konkrétan úgy éreztem magam, mint ha valaki letépte volna a fejemet és bele*zart volna a helyére. Nyíltan ki merem jelenteni, hogy (szerintem) a Bodócsi Imi az egyik legjobb Shredder gitáros idehaza! Ahogy a Peacekeeper c. dalukat is végig, zökkenőmentesen lehozta, egyszerűen nem akartam elhinni. Másnap egy órán keresztül próbálkoztam vele, végül feladtam.:D Nagyon tetszik, hogy a csapat mostanában ezt a régi 90-es évek körüli thrash metal vonalat hozza, doppingolva Kókai Barni hangjával. Az “Executioner“-t minden olyan embernek ajánlom, aki ugyanúgy éli ezt a thrash-vonalat mint jómagam, vagy ugyancsak Slayeren és társain nőtt fel.

The Southern Oracle

Informer – Torture

Ha egy zenekart kellene mondanom, akikre érdemes mostanában figyelni, akkor az a kecskeméti Informer. A srácok 2022 nyarán debütáltak első full length albumukkal, a Dark Ceremony-val, ami szerintem az év egyik legerősebb hazai lemeze lett! Ami a zenéjükre leginkább jellemző, az a rendkívül kapós, mélyre hangolt riffek, remekül összepattintott dalszerkezetek, és a dallamos, fülbemászó énektémák. Sikerült elérniük, hogy a dalaik egyszerre legyenek nagyon agresszívak ugyanakkor dallamosak. Őket szintén a Dürerben láttam először a Stubborn búcsú koncertjének estéjén. Véleményem szerint egy teljesen hibátlan szettet tettek le aznap este az asztalra. A hangzás, a játék, na meg a színpadkép is mind-mind profi volt!  Habár a Torture c. daluk decemberi megjelenésű, én azért mégis ezt emelném ki. Szerintem megvan benne minden, ami a mostani generációs metálzenékben már-már elvárt dolog. Nagyon húzós riffek, sejtelmes gitárelemek alatta és a refrén annyira fülbemászó, hogy a hallgatót a folyamatos repeat gomb megerőszakolására készteti. Bátran ajánlom bárkinek, aki vevő a keményebb műfajra és valami újdonságra vágyik. Egyébként nemsokára egy új EP-vel jelentkeznek, amit kár lenne kihagyni! 

Informer

Sleeping Serpent – Fallen King

Szintén egy 2023-as, év végi megjelenést emelnék ki, mégpedig a Sleeping Serpent zenekart. Nem viccelek, konkrétan vécén ülve találtam rájuk, és vagy félórán keresztül hallgattam meg újra és újra az akkor megjelent dalukat. Nem vagyok egy nagy deathcore rajongó, de néha jól esik egy-egy ilyesmit meghallgatni.  Az első érzésem az volt a Fallen Kinget hallgatva, hogy “Ez basszameg, ez oda lett rakva” 5 és fél perc ide vagy oda, de végig leköti a hallgató figyelmét. Nagyszerű hangzás, baszó zúzás, vegyítve a fülbemászó dallamtémákkal. Na de, ami a leginkább megfogott, az az énekes hangja! Annyira sokszínű és erőteljes, hogy rögtön könnybe lábadt tőle a szemem. Szóval bátran ajánlom a Fallen King c. számukat bárkinek, aki minőségi deathcore-ra vágyik!

Sleeping Serpent

Külföldi megjelenések

Landmvrks – Creature

A kezdetektől fogva követem a francia csapatot, mivel egy régi kedvenc zenekarom gitárosa, Paul Wilson is benne van. Rendkívül pörgős, dallamos számokat tolnak, néhol keményebb témákkal vegyítve. Két éve volt szerencsém látni őket élőben még Bécsben, és nem akartam elhinni, hogy az énekes lehozta ugyanazt, amit a felvételeken. Januárban jelent meg a Creature c. számuk, ami instant libabőrt okozott nálam. A refrén akkorát húzott nálam, hogy napokig az járt a fejemben. Májusban fognak játszani idehaza és garantálom, hogy aki elmegy őket megnézni, az nem fog bennük csalódni. 

Landmvrks

Bring Me The Horizon – Kool-Aid

Igen, meglepő módon nagyon is élem őket. Egészen a deathcore gyökereiktől kezdve hallgatom őket. Szerintem ők azok, akiknek sikerült azt elérniük, amit nem sok zenekarnak. Folyamatosan újítanak és jobbnál jobb és érdekesebb anyagokat adnak ki. Tudom sokaknak nem tetszik ez az irány, amibe átmentek, de elnézve őket, követik az aktuális trendet, ezzel felkeltve a mostani generáció figyelmét. A legutóbbi Papp Lászlós koncertjük szerintem a 2023-as év legmeghatározóbb koncertje volt! Olyan színpad képet, hangzást nyújtottak, amit előtte még nem nagyon láttam és hallottam. A Kool-Aid ismételten egy remekmű lett, amivel sikerült elérniük, hogy napokig csak ez a dal pörögjön. Bátran ki merem jelenteni, hogy az egyik legjobb mostani generációs “metál”zenekar a BMTH.

Bring Me the Horizon

The Ghost Inside – Wash It Away

Habár ez a megjelenés átcsusszant februárra, szerintem mindenképp megér egy említést! A TGI mindig is az egyik favorit bandám volt és végtelenül boldog voltam, miután a balesetük után visszatértek. A most megjelent Wash It Away c. számuk eléggé betalált nálam. Leginkább azért, mert jóformán csak tiszta vokál van benne, ami nem túl megszokott tőlük. Egyszerűen nem tudok belekötni, amint elindítom, egyből úgy érzem, hogy énekelnem kell rá. A hangszerelés, hangzás is teljesen magával ragad. Ez egy olyan dal, amit bátran mernék akárkinek ajánlani. 

The Ghost Inside

Mikorra várható a következő felvonás? A februári HáromPerHárom nagy valószínűséggel a jövő hónap első felében fog elkészülni, így március idusán már szinte biztosan elolvashatjátok!

by: Wolfy

Hozzászólás

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑