A hagyományok útján – weinkillers-interjú

A weinkillers egy energikus, a népzenére jelentős mértékben építő folk-punk zenekar, akikről már olvashattatok az oldalunkon a banda első klipjének debütálásakor. Első nagylemezük, az Alsópolcos Sommelier tavaly áprilisban jelent meg, ősszel pedig megnyerték a Szabad a Színpad tehetségkutató versenyt. A mozgalmas időszak közepette új tagokkal bővültek, kiadták az említett videoklipet és őket ismerve biztos, hogy a jövőben sem terveznek visszavenni a sebességből. Tartsatok velünk, akár egy pohár jó évjáratú borral kísérve a velük készült interjút!

Interjúalanyok:

weinkillers
Bloch Marcell - dob 
Czakó Bendegúz - hegedű 
Kovács Balázs - basszusgitár 
Muhi Áron - trombita
Török Péter - gitár 
Török Zsombor - harmonika 
Vasvári Zalán - perka

2017-ben indult útnak a weinkillers, mely két okból is egy nem szokványos zenekar. Egyfelől, a folk-punkra épül a zenétek, amelyről elmondható, hogy egyáltalán nem idegen a magyar zenei színtértől és bőven van miből ihletett meríteni, de mégis valamelyest kevésbé népszerű választás más, a 21. században gyakrabban megmutatkozó műfajokhoz képest. Másrészt az utóbbi évben tovább bővült a bandátok és már heten alkotjátok a weinkillers-t, amely létszám szintén ritkaságszámba megy. Minek köszönhető, hogy egy a különböző hagyományokon, illetve népzenéken nyugvó irány a tiétek? Mennyire érzitek úgy, hogy különutas törekvés a folk-punk keretei között kiteljesedni? Mit szerettek benne a legjobban?

Bendegúz: Az irány szerintem onnan jön, hogy az alapító tagok közül mindannyian néptáncoltunk,  néptáncolunk, szóval szeretjük a népzenét kiskorunk óta, valamint a rockzene is egy elég nagy közös halmazt alkotott az ízlésünkben. Szóval amikor először hallottunk folk-punkot, akkor meg is szerettük, plusz eközben már elkezdtünk utcazenélgetni, innen pedig már egy lépés volt, hogy akkor ilyen jellegű zenekart csináljunk. Egy kicsit biztosan különutas, nem egy kommersz műfaj, az igaz, de alapvetően a közönség nyitott szokott lenni rá, illetve egyre több hasonló zenekar alakul, szóval szerintem egyre kevésbé meglepő ez a fajta zene. Szeretem, hogy nagyon sok lehetőség rejlik benne zeneileg, akár a dalok hangszerelését, vagy felépítését tekintve. Megjelenik benne a punk attitűd, de lehet dallamosabb is, ordibálhatok, ha olyan van, lehet ska-sabb is egy dal, szóval nem igazán vannak korlátai a műfajnak, én talán ezt szeretem benne a leginkább.

Zsombor: Bendi válasza a néptánccal az, ami szerintem is az oka, hogy ezt a műfajt választottuk, illetve azért nem autentikus népzenészek lettünk, mert könnyűzenei légkörben szerettünk volna alkotni, előadni. 

Manapság talán már nem annyira különutas törekvés a folk-punk műfajon belül alkotni, hiszen már rengeteg hasonló zenekar tűnt fel. Az viszont, hogy egyelőre kevesen vitték ezt nagy sikerre Magyarországon, az néha még érezhető. Sokszor kaptuk már meg, hogy olyan a zenénk, mint a Bohemian Betyars. Igyekszünk a mi utunkat járni és sajátos módon építkezni hasonló alapokból.

Én a műfajban leginkább az energikusságot kedvelem. Egy feszes téma, vagy egy vad hegedű szóló közben az ember kénytelen megmozdulni, annyira magával ragadja az egész.

Peti: A zenekarból négyünknek (Bendi, Marci, Zsombi és jómagam) évekig – valakinek még mindig – szerves része volt az életének a néptánc és ezzel együtt természetesen a népzene is. A rockzene meg szerintem apáinktól ragadt ránk, legalább is Zsombira meg rám biztos. Amikor először hallottunk folk-punkot, egyből magával ragadott és ahogy Bendegúz is mondta, az utcazenélés után, egyértelmű volt, hogy ez az a műfaj amit szeretnénk játszani és ebben szerintem kicsit az is benne volt, hogy szerettünk volna valami olyat alkotni ami nem szokványos és nem lehet vele Dunát rekeszteni, bár biztos vannak olyanok akik ebben nem értenének egyet velem…

Mint Zsombi mondta, én is úgy gondolom, hogy már nem számít annyira különutas törekvésnek, egyre több hasonló népzenei alapokon fekvő zenekar van underground körökben, azonban nagy/nagyobb előadók valóban nincsenek még sokan, a populárisabb stílusokhoz képest. 

Ami nagyon magával tud ragadni ebben a műfajban, az a punk rock sebessége és a népi dallamok táncra késztető világa és az, hogy nagyon sok embert meg tud mozgatni, akármilyen zene stílusból érkezett. Legyen az illető egy metalhead vagy akár még egy “diszkópatkány” is táncra perdül a folk-punk hallatán.

Marci: Mindannyian szeretjük a néptáncot és a népzenét, az pedig, hogy ezt őrült módjára lehet veretni a színpadon, szerintem nagyon király…

Balázs: Azt hiszem én vagyok az egyetlen kivétel a zenekarban olyan szempontból, hogy nekem nincsen semmilyen népzenei vagy néptáncos kötelékem viszont még engem is meggyőzött ez a lendület és a zene táncra ösztönző ereje és hálás vagyok azért a srácoknak, hogy ezt megmutatták nekem és részese lehetek.

Ahogy már említettem, egy nagyobb csapat a tiétek, miután tavaly újabb két ember csatlakozott a soraitokhoz. Egyértelműen megvannak az előnyei annak, ha egy zenekar nem csak három vagy négy főben gondolkozik, viszont ez új kihívásokat is eredményezhet. Miként jutottatok el odáig, hogy még teljesebbek lennétek, ha heten zenélnétek? Gördülékenyen ment az időbeosztásotok és a weinkillers-en belüli szerepköreitek összehangolása?

Bendegúz: Viszonylag magától alakult úgy, hogy kibővült a zenekar. Tavaly januárban, amikor dolgoztunk a lemezünkön, megkértük Zalánt (Vasvári Zalán – ütősök), (aki ekkor már a Sildervaldban perkázott, illetve évek óta együtt néptáncoltunk) hogy játsszon fel néhány dolgot 1-2 dalra. Ezután természetesen meghívtuk a lemezbemutatónkra is fellépni, majd az azt követő koncerteken is velünk tudott tartani. Jól ment a közös munka, megvolt a kémia, nagyon passzol a zenénkbe amiket dobol, szóval hivatalosan is csatlakozott.
Muhi (Muhi Áron – trombita) pedig úgy került a zenekarba, hogy Zsombi nem tudott eljönni egy nyári koncertre harmonikázni, ezért kellett valaki, aki helyettesíti. Áront ismertük már a korábbi basszusgitárosunk, Karesz jóvoltából, szóval megkérdeztük van-e kedve kisegíteni minket, és szerencsére volt. A koncertre való próbák során kiderült, hogy az ő játéka is nagyon jól illik a dalokhoz, ráadásul zeneileg is nagyon jó ötletei vannak, úgyhogy vele is elkezdtünk a koncert után is próbálni, majd megint koncertezni, és végül ősszel “hivatalosan” is bejelentettük a csatlakozásukat.

Zsombor: Sok zenekart hallgatunk a folk-punk szcénából és szinte kivétel nélkül mindenkinél elem mind az ütőhangszeres jelenlét, mind pedig a fúvós szólam. A zenekar első kísérletezései során is volt velünk egy trombitás. Bár abból a felállásból végül nem lett semmi, azt hiszem azóta is motoszkált bennünk, hogy milyen jó lenne egy rezes-ember. 😀

A második kérdés szinte magába foglalja az elsőre is a választ, hogy miként jutottunk el pont mostanra oda, hogy bővüljön a felállás. Eddig is viszonylag nehezen ment az időbeosztások összeegyeztetése a zenekari feladatokkal, és korábban ha felmerült, hogy legyen-e még valaki, akkor az volt a szemünk előtt, hogy így is alig tudjuk összehozni a próbákat, mert mindenkinek mindig van valami. A többi pedig úgy alakult, ahogy Bendi írta. A lemezfelvételen meg a Muhival való első próbákon megízleltük, hogy mi rejlik még a produkciónkban és utána már nem volt mit tenni. Egy olyan zenekar számára, mint a mienk, szerintem mindig is nehéz volt az időbeosztás és a szerepkörök kialakítása. A zenekari munka nem csak dalírás, próbák és koncertezés (bár már ez is épp elég lenne ahhoz, hogy ne bírjuk). A koncertszervezés, promóció, stúdiómunka, jogi dolgok menedzselése mind-mind rárakódik erre. Abban, hogy ezeket le tudjuk osztani, hatalmas segítség, hogy Réka (Katona Réka – a menedzserünk) a covid óta a szárnyai alá vett. Jelentős terheket tud levenni a vállunkról, ami segít abban, hogy több időt tudjuk fordítani a konkrét zenei munkára. Emellett amikor belevágtunk a nagylemez felvételébe, akkor olyan elköteleződést mutattunk a zenekar iránt, ami szintén segít, hogy még így heten is működőképesek legyünk. 

Peti: A bővülésről korábban is beszéltünk az évek alatt, de sokáig elvetettük az ötletet, mert öt embernek is nehéz volt összeegyeztetni a dolgait, azonban éreztük, hogy sokat segítene a zenénken, ha lenne valamilyen plusz hangszer sorainkban. A nagylemezünk felvétele közben jött az ötlet, hogy Zalánt hívjuk meg vendég muzsikálni egy-két dalba. Én személy szerint, mindig ámulattal hallgatom koncerteken, amikor egy zenekarral van egy plusz ütőhangszeres tag, akár bongo vagy konga legyen a kezei alatt. 

Áront még korábbi basszusgitárosunk – Karesz – által ismertük meg, és úgy alakult nyáron, hogy Zsombi nem tud jelen lenni egy koncerten, amit nem szerettünk volna lemondani mert egy nagyon jó lehetőségnek gondoltunk, és ekkor kérdeztük meg Áront, hogy arra az egy koncertre van-e kedve beugrani kisegíteni minket, és annyira jól sikerült a közös munka, hogy a koncert után meg is beszéltük vele, hogy örülnénk neki, ha csatlakozna hozzánk.

Zalán: Mint azt említették a srácok, régota ismerjük egymást, és a lemezen is közreműködtem. Aztán jöttek sorra a koncertek együtt, és ez most már marad is így:). Egy másik zenekarban is zenélek, de lazán összeegyeztetjük a próbákat, így mindenki tud a weinkillersen kívüli dolgaival is foglalkozni. Részemről a csatlakozás még annyit takar, hogy valamennyire azért a fiúk zenéjén nevelkedtem, ők is inspiráltak arra, hogy saját zenekart alapítsunk, így ez nekem megtisztelő érzés, hogy velük zenélhetek, igyekszem felnőni hozzájuk.

Marci: Részemről azért nem volt nagyon kérdés a bővülés, mert két rendkívül jó zenészről van szó, akik minden formájukban (és állapotukban) hozzátesznek a produkcióhoz. Magába a műfajba pedig abszolút beleillik ez a két hangszer.

Áron: Nagyon örültem, amikor a srácok felkértek az első beugrós koncertre, és egyben nagyon izgultam is, hiszen ilyen stílusban akkor állhattam először színpadra. Zenéjüket ismerve már korábban javasoltam nekik egy fúvós szólam beiktatását, ami végül be is következett, most már a zenekar teljeskörű tagjaként mondhatom ezt. Ebben a stílusban mind az ütő, mind a rézfúvós hangszerek nagyon harsányan vannak jelen, sok esetben hangzást és arculatot meghatározó szólamokat visznek, így a bővülés kézenfekvő volt. Személyes kihívásként élem meg a balkáni, magyar, román és egyéb népi dallamok elsajátítását és elültetését a muzsikában, amit a többiek is kiválóan egészítenek ki a punkra jellemző ércesebb hangzással. A felvételeken ezek még nem hallhatóak, csupán a koncerteken. Külön trombita szólam nem született, így ennek beiktatása kihívás volt, de a további közös munkában már dominánsabban, saját funkcióval lehet jelen a trombita is.

Balázs: Számomra is már az első közös próbán kiderült, hogy mekkora plusz energiát ad a daloknak Áron és Zalán. A zenei tudásuk pedig mindenkit (de engem biztos) motivál, hogy jobbak akarjunk lenni. Kicsit meglepő lehet, de én úgy érzem, hogy nem sokkal nehezebb egyeztetni az időnket így heten, mint a korábbi öt taggal. Ami problémásabb kicsit próbán és koncerten is, hogy hogyan férünk el úgy, hogy ne üssön le senki senkit a hangszerével, de sok jó ember…

Az első lemezetek a 2019-es Bornyitó EP volt, melyet 2023-ban már egy nagylemez, az „Alsópolcos Sommelier” követett. Milyen tapasztalatokkal járt a kislemezetek elkészítése? Voltak olyan elemei, amelyeket elhagytatok az album megalkotásakor? Fel tudnátok idézni a Bornyitó EP-hez fűződő emlékeket?

Bendegúz: Ahogy én emlékszem, a Bornyitó EP nem igazán volt “tudatos” kislemez, inkább azért raktuk össze, mert kell, de hát még nagyon nagyon sokat lehetett volna dolgozni azokon a dalokon. Akkoriban ez nem igazán érdekelt minket, még csak kb. másfél éve csináltuk a zenekart, annyi volt a cél, hogy legyen valami felvétel, amit tudnak az emberek hallgatni, ha tetszik nekik a koncert. Szóval a készítésnek nincsenek így -konkrétan- olyan elemei, amiket elhagytunk volna, mert egész máshogy íródtak az Alsópolcos dalai, illetve más körülmények között is volt lehetőségünk rögzíteni őket, szóval én nem is igazán hasonlítanám össze. Ami tanulság volt, hogy könnyebben érthető a szöveg, ha nem csordavokálban van végigénekelve a dal.:D Meg jobb lesz az anyag, ha megtanulunk jobban játszani a hangszereinken, meg jobb dalokat írunk, szerencsére ez sikerült is, bár még messze a csúcs természetesen.

Zsombor: A Bornyitó EP-vel tényleg az volt a célunk, hogy megjelenjünk az online térben is, hogy ne csak a koncerteken legyenek hallhatók a dalaink. Maga a munkafolyamat, az teljesen más volt a nagylemeznél, mind a dalírás során, mind a felvétel során. Az ének túlzsúfolását mindenképp oda vehetjük, amit elhagytunk, emellett az EP-nél nem adtuk meg magunknak a kellő időt a stúdióban, kicsit kapkodós volt az egész munkafolyamat. Én arra emlékszem, hogy nagyon jól éreztem magam, hogy pár napra együtt “beköltöztünk” a stúdióba, de amikor az én részeim felvétele volt, akkor rettenetesen izgultam, hiába lehet valamit addig feljátszani, amíg tökéletes lesz.

Peti: Ahogy említette Bendi és Zsombi, a Bornyitó EP elkészülése elsősorban azért volt szükséges, hogy bárhol hallgathatóak legyünk, ne csak a koncerteken, az emberek megismerjék a szövegeket és nem utolsó sorban, hogy ha jelentkeztünk valahova zenélni, mindig azzal a kérdéssel találtuk magunkat szembe, hogy van-e hangfelvételünk, így ez is célja volt a stúdiózásnak – később rájöttünk, hogy sajnos nem elég egy ilyen minőségű demo anyag. 😀 

Számomra a legnagyobb tanulság az EP elkészüléséből az volt, hogy sokkal többet kell gyakorolni közösen és egyénileg is. Ennek ellenére nagyon jó volt megtapasztalni, mivel jár egy stúdiózás, és ezáltal sokkal felkészültebben tudtunk érkezni az Alsópolcos sommelier felvételére.

Marci: Személy szerint azt mondanám (a saját játékomat tekintve), hogy sokkal jobban végiggondoltam, hogy hol mit szeretnék kihozni egy dalból, illetve milyen érzést szeretnék vele elérni (ez vonatkozik a tempókra, témákra, átvezetésekre…). Másrészről pedig a dalok többszöri átgondolását azért is tartom hasznosnak, mert amit a stúdióban feljátszunk és utána rábólintunk, az már úgy lesz kiadva, nincs változtatás. A Bornyitó után rövid időn belül éreztem, hogy sok helyen lehetett volna sok mindent máshogy. Ez az érzés megvolt az Alsópolcos után is, de sokkal kisebb mértékben és jelentőségben. Alapvetően az ott nyújtott munkámmal meg vagyok elégedve, de érzem, hogy legközelebb mit szeretnék máshogy csinálni.

Rátérve a nagylemezekre, a címe igencsak passzol a zenétek táptalajához! Honnan jött az ötlet, hogy „Alsópolcos Sommelier”-ként tálaljátok a debütáló albumotokat? Az elnevezésén túl a borítója is megragadó és könnyedén a folk-punkhoz és a weinkillers-höz kapcsolható. Kinek a munkáját dicséri? Közösen, részletekbe menően ötleteltetek, hogy milyen lehetne a grafika vagy inkább rábíztátok az elkészítőjére, hogy egy-két támpont segítségével tervezzen egy albumborítót?

Bendegúz: Köszönjük szépen! A név emlékeim szerint (a többiek majd kijavítanak, ha máshogy emlékeznek) Peti fejében született meg, amikor az album készítése során egyik nap a felvételek után elmentünk sörözni és ötletelni. Azt hiszem, ilyen boros tematikában gondolkodtunk, onnan jött a sommelier, aztán az alsópolcos sommelier. Nekem azért tetszik ez a név, mert elég meglepő ahhoz, hogy meg lehessen jegyezni, a bor miatt kapcsolódik a zenekar nevéhez is. Sokfajta tartalmat lehet társítani hozzá, az én kedvenc megfogalmazásom szerint minőségi undergroundot jelent, valami ilyesmi célunk volt a lemezzel is. Lehet úgy is tekinteni, hogy az a sommelier, aki az alsópolcos borok között válogat, az a rossz italokban is megtalálja a jót, tehát lehet egy pozitív jelenségként is tekinteni. Azért is szimpatikus albumcím, mert könnyen lehetett hozzá egy karaktert elképzelni. Így jutunk el az albumborítóhoz, amin sokat ötleteltünk közösen, majd amikor kialakult a koncepció, a menedzserünk, Réka felkereste Polgár Andit, aki rendkívül hamar elkészítette számunkra ezt a csodás borítót, ezúton még egyszer nagyon köszönjük neki!

Zsombor: Az alapkoncepció az volt, hogy lehessen társítani a zenekar nevéhez az albumot, ezért valamilyen boros névben gondolkodtunk. Nekem az ambivalencia tetszik benne, de ahogy Bendi mondta, sok magyarázat társítható hozzá. Valószínűleg a többiek nem is tudják, de nekem az egyik kedvenc képem ezzel kapcsolatban, hogy visszautal azokra az időkre, amikor Bendegúzzal koncertekre menet álltunk a boltban és vizslattuk az alsópolcos borokat, hogy vajon van-e összefüggés a csavaros kupak és a bor minősége között? 😀 Valahányszor meglátom a borítónkat, ez az emlék ugrik be. Természetesen a minőségi underground jobban kifejezi a névadás mögötti gondolatokat, de örülök neki, hogy ilyen emléket társíthatok az albumhoz.

Peti: Sokat agyaltunk/agyaltam az album címen, és a Bornyitó EP után úgy gondoltam jó lenne megtartani a bor központúságot. A végső ötlet, azon gondolat menetből jött, hogy ez már egy minőségi hang anyag, ezért sommelier, de még azért keresgéljük az utunkat, “hangunkat” és ahogy Bendi korábban említette, messze még a csúcs, így még csak az alsó polcról válogattunk. 😀

A borító koncepciója is közös ötletelésből jött. Az elején kicsit segítségül hívtuk a mesterséges intelligenciát, hogy ihletet merítsünk. Amikor meglett a koncepció, Réka segített grafikust szerezni, és Polgár Andi szinte elsőre eltalálta azt a vonalat, amit szeretnénk látni a borítón. Ezúton is nagyon köszönjük neki!

Habár tudom, minden dalnak megvan a saját értéke és különlegessége, de melyik számotok áll a legközelebb hozzátok, ha egyénileg nézzük? Miben rejlik az adott dal esszenciája?

Bendegúz: Szívem szerint a Kívülállót mondanám, mert már évek óta nagy ska-őrületben vagyok, de ha mélyen magamba nézek, akkor a Nem adjuk fel! áll hozzám a legközelebb. Az esszenciája abban rejlik, hogy zeneileg szerintem izgalmas, egy rendes folk-punk dal, pörgéssel, népi dallamokkal, szövegileg pedig sikerült kiírnom magamból, amit szerettem volna, egy dalban megjeleníteni a 20. század gyötrelmeit nagymamám háborús emlékei alapján, valamint a 21. század nehézségeit, a gondolatokat pedig összekapcsolva egy olyan refrénnel, aminek nem csak annyi a lényege, hogy szar minden, hanem hogy ennek ellenére tartsunk össze. 

Zsombor: A Mondom MUZIK! talán, de ez azért is nehéz kérdés, mert nagyon sok dalban van nagyon sok kedvenc részletem. Például az Élvezd a problémáid második versszakában feltűnő dinamikailag is kiemelt harmonika dallamsor vagy a Rajtad múlik kis népi betét dallama, de ide vehetjük a Drifting második versszakának egy negyeddel előrehozott kezdését is. Ezek az apróságok, amiket nem is biztos, hogy mindenki észrevesz, de már attól elégedett vagyok, hogy én tudom, hogy ott vannak. A Mondom MUZIK! azért a kedvencem, mert a kissé könnyed, már-már primitív szövege ellenére olyan energia és hangulat lakozik, amit én igazán szeretnék közvetíteni a zenénkben és a koncertjeinken. A dal első hangja lerobbantja a fejeket és végére egy kissé kautikusan variált refrént követően újra maximálisan feltüzeli a közönséget. Nem véletlen, hogy ehhez jelent meg először koncertklip. Ráadásul a közepén a román népi betét is a kedvenceim közé sorolható: mindig szeretem amikor a harmonika-hegedű duóban a Bendivel egymásra koncentrálunk. Szerintem elég jól érezzük egymást.<3

Peti: Elsőre a Mi jön még?!. Amikor azt a dalt játszuk, akár próbán, akár koncert, minden feszültséget ki tudok “ordítani” magamból, ami néha teljesen céltalan, de néha pont a dal által feszegetett problémák miatt van bennem a feszültség, olyankor még jobban esik. 

De talán, ami tényleg a kedvencem, annak ellenére, hogy a legnehezebben tudom kiénekelni, az az Insomnia. Magamat metalosnak tartom és ebben a dalban kicsit kiélhetem, a gyors, zúzós, ordítós zenei ízlésemet. 😀 

Zalán: Insomnia. Ez azért fura, mert nem is játszom a dalban. Ez az egyetlen, amibe nem akartunk perkát rakni, ez talán beszédes is; ez a dal aztán maximálisan ki van találva. Kevert a hangnem, váltakozik a tempó, nagyon zúzós, nagyon dallam orientált is, és Marci dob témáját nagyon összetettnek és mesterinek tartom.

Marci: Hát erre konkrétumot nem tudok mondani, leginkább a hangulatomtól függ. Egyszer ezt esik jól meghallgatni, máskor pedig azt. Zeneileg talán a Mondom MUZIK! című dalt említeném meg, abban található egy román lüktetésű dallam, aminek nagyon örültem amikor sikerült összehozni, és szerintem ízléses is lett.

Áron: Minden szentnek maga felé hajlik a keze, én is a saját hangszerem szempontjából tudok a legjobban azonosulni egy dallal, ami nekem a “Mi jön Még?!” című szám. Mentségemre szóljon, hogy amikor még kívülállóként (haha) hallgattam a lemezt, mind hangzásvilágában, mind struktúrában, mind szövegében ez fogott meg a legjobban, így természetesen a saját szólamom megírásánál könnyen jött a motiváció. Emellett természetesen az egész lemez meglepett, és iszonyatosan nagy csodálattal hallgattam először a srácok sok éves munkájának a gyümölcsét, így a kiemelés csak a kérdésnek szól.

Balázs: Én is a “Mi jön még?!“-et mondanám. Szövegileg és zeneileg is ez a dal áll legközelebb ahhoz a világhoz, amit a zenekaron kívül is élek, ezzel tudtam a legjobban azonosulni.

Ősszel megnyertétek a Szabad a Színpad tehetségkutató versenyt, melyhez utólagosan is gratulálunk! Voltatok korábban más megmérettetésen? Ha még nem, mi motivált titeket arra, hogy pont a Szabad a Színpadon mutassátok meg a tudatásotok legjavát? Milyen élményekkel gyarapodtatok? Szerintetek elengedhetetlen hosszabb távon, hogy egy feltörekvő zenekar minél több tehetségkutatón vegyen részt?

Zsombor: Köszönjük szépen! Nem ez volt az első tehetségkutatónk, és valószínűleg nem ez lesz az utolsó sem. Az első néhány nekifutásunk során sajnos olyan tapasztalatokkal gazdagodtunk, ami egy időre elvette a kedvünket az ilyen jellegű megmérettetésektől. Azóta új, kidolgozottabb dalokkal tudunk indulni, ráadásul az újonnan kialakult hangzásvilágunk még színesebb produkciót tesz lehetővé. Nem mondanám, hogy elengedhetetlen egy zenekar életében a tehetségkutatókra járás, de az biztos, hogy sok segítséget tud nyújtani. Színpadi tapasztalatszerzésben kiváló, szerintem soha nem izgultam úgy koncert előtt, mint a tehetségkutatókon, Az építő kritikákból előnyt is kovácsolhat magának az ember.

Peti: Köszönjük szépen! Korábban is próbálkoztunk tehetség kutatókkal, de az még nagyon az elején volt, és rossz tapasztalatokkal távoztunk azokról, így egy időre félre tettük a tehetségkutatókat. Amikor Réka elkezdett foglalkozni a zenekarral, kezdett minket vissza terelni ilyen fajta megpróbáltatások felé, mert feltörekvő zenekarként, talán ez lehet az egyik járható út az ismertség felé. 2023-ban játszottunk a Nagyelőadó tehetségkutatón is, és onnan nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Ez sokat segített abban, hogy újra jelentkezzünk tehetségkutatóra. Hozzá kell tenni azt is, hogy most már a dalaink és mi is vagyunk olyan szinten, hogy van értelme ezeknek. Amit szerencsére be is bizonyított, hogy megnyertük a Szabad a Színpad tehetségkutatót. Néha még most is “nehéz” felfogni, hogy mennyit fejlődtünk, de ez számunkra is bebizonyította.

Bendegúz: Pár éve próbálkoztunk már tehetségkutatókkal, de még nem volt olyan szinten a produkciónk, hogy elnyerjük a zsűrik és a nézők egyöntetű elismerését, ezért abban maradtunk, hogy egy darabig jegeljük a tehetségkutatókat, legalább addig, amíg elérünk zeneileg egy olyan szintet, amivel van valami sanszunk elindulni. Tavaly aztán beválogattak minket a Nagyelőadóra is, utána a Szabad a Színpadra, ahol még eredményesek is voltunk, szóval ezek jó visszajelzések voltak olyan szempontból, hogy ismét kipróbáljuk magunkat tehetségkutatókon.

Decemberben debütált az első klipetek, melyben látható és hallható, mennyire energikus és felszabadult zene jellemzi a koncertjeiteket. Eleinte főleg az utcazene volt előtérben, majd pedig egyre több klubban is felléptetek. Miben igényel mást tőletek az utcazenélés, mint mondjuk egy koncert a Dürerben, a Robotban vagy az Analogban? Mi az, amit kifejezetten szerettek az utcazenében? Van olyan helyszín (gondolva itt a fesztiválokra is), amely bakancslistás nálatok? 

Zsombor: Sajnos az utóbbi időben az utcazenélés jelentősen háttérbe szorult. Nem is emlékszem pontosan, hogy mikor voltunk utoljára. A veszprémi utcazene fesztivál évekig kötelező program volt a nyarunkban. Én úgy gondolom, hogy a koncertjeinken és utcazenélés közben is a legfontosabb, hogy átadjuk az energiát a közönségnek, hogy kicsit elfeledtessünk velük mindent és csak a zenére és a hangulatra koncentráljanak addig a néhány percig, amíg minket hallgatnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt mind a két téren sikerült eddig hoznunk. Természetesen egy utcazenés felállásban újra kell gondolni a dalainkat és a hangszerelést, mert egy gitár szóló például nem úgy működik, mint a színpadon. A másik lényeges különbség, hogy az utcazenére rengeteg feldolgozással készülünk, legyen az egy kedvelt zenekarunk műve vagy népdal. Ott inkább a hangulatteremtésre koncentrálunk mintsem a saját dalaink megismertetésére.

Peti: Az utcazenélés mint Zsombi is mondta, a magánélet miatt háttérbe szorult. Sajnos nincs már annyi időnk, munka, tanulás mellett.  De mindig nagyon jó visszaemlékezni, visszanézni a képeket az utca zenés “korszakból”. Főleg a Veszprémi Utcazene Fesztiválra, ahol 4 napig összezárva, mindennap 4-5 órát zenélni az utcán hatalmas élmény volt. Megtapasztalni – igaz, feldolgozás dalokkal – milyen nagyobb tömeg előtt zenélni. Nagyon sokat adott, az utcazene a színpadi jelenlétünkhöz, mert az utcán is sokkal jobban felkelti az ember érdeklődését, ha mozogsz és együtt élsz a zenével. 

Sok különbséget nem érzek a színpadi és az utcán zenélés között. A legnagyobb talán az, hogy egy koncert után több hangom marad.:D Bár ez sem mindig igaz…

Nagyon örülnénk neki, ha a közeljövőben eljutnánk a Fishing on Orfű bármely színpadára. De természetesen bármelyik fesztiválon nagyon jó lenne játszani.

Marci: Szerintem az utcazene egy sokkal kötetlenebb műfaj, amikor az ember színpadra áll kihangosítva, olyan emberek elé, akik azért jöttek, hogy meghallgassák őket, akkor sokkal összeszedettebbnek kell lenni. Részemről minden lehetőségre vevő vagyok, bármely fesztivál vagy klubhelyiség színpadán szívesen állok.

Bendegúz: Első különbség a szabadság, ha utcazenélsz nincsen konkrét időterv, mint egy koncerten, te szabod meg mikor kezdesz, mikor fejezed be (vagy balszerencsés esetben a rendőrség, közteresek:D). Az utcazenélés szerintem kimerítőbb, figyelembe kell venni az emberek mozgását, például ha épp jön egy nagyobb társaság, rádobni még egy lapáttal, ameddig csak bírjuk.

A bakancslistát tekintve én is őszintén tudok örülni minden felkérésnek, de Orfűn és a Kobuci Kertben nagyon el tudnám képzelni magunkat.

Zárásnak: Mik a terveitek az idei évre? Mi a következő lépés a zenekarotok életében?

Egy klasszikust idézve: folytatjuk! Viccet félretéve, idén megírunk pár új dalt, igyekszünk minél több helyre eljutni, és minden alkalommal egyre minőségibb koncertet csinálni. Klipeket is tervezünk forgatni, jó lenne egy nagyobb zenekar vendégeként bizonyítani rátermettségünket. Ami nagyon jó lenne, ha idén sikerülne összehozni, egy vidéki “turnét”, körbejárni a nagyobb városokat. Egy dolog biztos az idei évre is, minden koncerten maximálisan oda tesszük magunkat, végül is a legfontosabb, hogy a közönség jól érezze magát, amíg minket hallgat.

weinkillers

• Facebook: https://www.facebook.com/weinkillers
• Instagram: https://www.instagram.com/weinkillers/
• YouTube: https://www.youtube.com/@weinkillers6941

by: Wolfy