Két keréken a világ ellen – Új videoklip a The Wallkids-től!

Az egri pop-punk banda a tavaly nyáron kiadott „Ketten” című dalukhoz forgatott egy rendbontó bringás klipet, melynek helyszíne a zenekar otthona, azaz Eger városa.

A The Wallkids ezúttal egy szórakoztatóbb koncepcióval vágott neki a forgatásnak. A videoklipet Szabó Norman rendezte, akivel a csapat már évek óta együtt dolgozik. A „Ketten” klipjében Eger belvárosa esett áldozatul egy biciklis ámokfutónak, aki az egri fiatalokat sem kímélte, természetesen csak a klip kedvéért. A biciklistát Mészáros Joci, a zenekar dobosa alakította, aki civilben nagy dunhilles és szereti a veszélyes száguldásokat, kiváltképpen a bükki sziklákról. A kisfilmen szereplő fiatalokat a zenekar barátai, valamit a The Wallkids tagjai alakítják. A klipben látható jó szamaritánust Percze Tibi alakítja, aki a rendező barátja. A videóban az említett szereplőkön túl a rendező és a zenekar dobosának a barátnője is feltűnik.

Mit érdemes tudni a dalhoz készült videoklipről?

„A klip azt mutatja be humoros formában, hogy mindenkiben ott lakik a jó és a rossz egyaránt, és bizonyos helyzetben mi magunk döntünk arról, melyik énünket húzzuk ki a kalapból.”

– Gibbon (ének)

Az új dalok megállás nélkül készülnek, valamint egy új klip megalkotása is tervben van a srácok részéről. A soron következő videót nyáron forgatja a csapat a „Napnyugta” után című dalukhoz. A videoklip egyik érdekessége az lesz, hogy egy részét New York városában fogják felvenni.

The Wallkids

by: Wolfy

Leave a Reply

Create a website or blog at WordPress.com Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

Discover more from W a y o

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading