Bizonyos szempontból nehezebb 5 EP-t összegyűjteni, mint 10 albumot, hiszen még napjainkban, az LP-formátum korszakának alkonyán is lényegesen több nagylemez jelenik meg, mint kislemez. Azért aggódni nem kell, nem volt annyira embert próbáló feladat kiválogatni a legjobbakat a 2023-as kínálatból.
5. Embertears – Blue Chapter
Az Embertears ötletgazdája az az Albert Tamás Géza, akinek neve valószínűleg ismerős lehet szemfüles és jó emlékezőtehetségű olvasóinknak, mivel tavaly nyáron egy másik projektje, a gótikus death metal Faded Remembrance második albuma kapcsán mi is írtunk egy beharangozót. A Delusion Of Silence-t azóta valószínűleg már Ti is hallhattátok, így külön bemutatni nem szükséges a győri polihisztor munkásságának ezen szeletét. Azonban nem sokkal ezután egy másik egyszemélyes formációja, a sludge-doomer Embertears szóban forgó minilemeze, a Blue Chapter miatt is felvette velünk a kontaktot, akkor azonban a feltorlódott megkeresések, illetve a különböző Wayon kívüli dolgaink miatt nem tudtunk úgy foglalkozni vele, ahogyan megérdemelte volna. De egyáltalán nem felejtettük el, és a jelen listán való szereplése sem a véletlen műve.
A három dal közül a második Horseman & Angels nem jött be annyira, a másik kettőben azonban akadnak finomságok. A The Lamb körülbelül instrumentális első fele egy érdekes témára épül, a második részben pedig mintha egy teljesen új dal kezdődne. A The Time Is Near egy elejétől a végéig lendületes death-doom dal, az egész EP legjobb szólójával, és az ének is ehhez a dalhoz ad hozzá a legtöbbet. A dalok szálai mind egy közös koncepció, a bibliai Jelenések Könyve mentén futnak, és várhatóan ezzel a témával fog foglalkozni az Embertears második lemeze is.
4. Spell Garden – Sol De Agartha
Amennyire új zenekar a Spell Garden, annyira szapora is: a brazilok (és egy argentin) 2022-es indulásuk óta már 3 albummal és 13 (!) EP-vel és kislemezzel jelentkeztek. 2023-as munkájuk gyűmölcsei közül mindenképp említést érdemel az ebben az évben kiadott két nagylemezük (a januári self-titled és a júniusban megjelent The Sage), hiszen ezek sem tucat-doomot tartalmaznak – a Spell Garden ugyanis műfaját tekintve a doom, sludge és stoner irányzatok halmazainak közös metszéspontjában helyezkedik el. Jelen listán azonban mégis az októberben kijött, 5 számos Sol De Agartha foglalja el a negyedik helyet. Amikor még tavaly év elején a Spotify algoritmusának szeszélye nyomán megismerkedtem a zenekarral, még elkönyveltem őket egy ügyes, figyelemre méltó, de a műfajhoz igazából sokat hozzá nem tevő alakulatnak. Telt-múlt az idő, a Spell Garden pedig továbbra is rendületlenül pakolta ki az újabb és újabb dalokat, de igazából csak a Sol De Agartha megjelenésekor döbbentem rá, mekkorát fejlődtek röpke tíz hónap leforgása alatt. Igazából a dalokon most nem mennék végig egyesével (de ha csak egyet hallgatsz meg, az a portugál nyelvű címadó legyen, sokkal jobban áll nekik az anyanyelvük, mint az angol) cserébe ti magatok is meggyőződhettek róla, hogy nem csak köztörvényes munkakerülésnek használja a zenélés örömét ez a négy brazil (és egy argentin).
3. Skitz Wizards – Anger As A Weapon
Az angolok sosem voltak normálisak. A ködös Albion a legelborultabb ötletek, a legeszementebb újítások és a legfurább önjelölt zsenik otthona. És akkor a zenéről még nem is esett szó.
Ez a nottinghami gárda például az avantgárd anarcho-punknak egy olyan szintjére igyekszik, ahová épeszű zenész kétszer is meggondolja, beteszi-e a lábát. A Skitz Wizards zenéjét nem is igazán a zeneiségen, hanem a zajok által közvetített fruszráción, kilátástalanságon és antikapitalista dühön keresztül lehetne a legkönnyebben megközelíteni. De még így sem egyszerű feladvány az Anger As A Weapon – úgyhogy ne is gondoljuk túl. Akinek sikerül áthámoznia magát a “torzított” fogalmának új értelmet adó gitársoundon, akár még fogós groove-okat is felfedezhet itt-ott, pedig a dalszerzés itt tényleg másodlagos a hangulatteremtéshez képest – az a hangulat pedig egyáltalán nem rózsás. Gitársoundot említettem, de igazából nagy poént nem lövök le azzal, hogy elárulom, a Skitz Wizards-nak nincs gitárosa: ehelyett két basszusgitárból nyúzzák ki a lelket. Ehhez párosulnak még az elénekelt elvonyított szövegek, amelyeknek politikai tartalmától a Wayo szerkesztősége természetesen elzárkózik. A dalok közül ajánlom a You Don’t Have The Right, illetve különösen a Cost címűeket. Mert amúgy a fentiek ellenére (vagy épp azok miatt?) engem baromira elkapott ez az EP, és nem pillanatnyi elmezavar eredménye ez a harmadik hely.
2. Spiritbox – The Fear Of Fear
Mit nem írtak még le az úgynevezett zenei újságírók a Spiritbox-ról?
Aki esetleg az elmúlt 1-2 évben egy méretes kő alatt tengette mindennapjait egy barlangban a Mariana-árok fenekén, az egyrészt most nagyon jó helyen jár, hiszen faszábbnál faszább zenekarokat fedezhet fel velünk, másrészt viszont szégyellje magát, amiért lemaradt a Spiritbox világhódító fáklyásmenetéről. (Jó, az túlzás, hogy az egészről lemaradt volna, inkább csak az elejéről. De innentől már tényleg tessék odafigyelni.) A néhai Iwrestledabearonce soraiból okosan távozó, 2016 óta pedig férj és feleség Mike Stringer gitáros és Courtney LaPlante énekesnő zenekara a hasonszőrű Sleep Tokennel, illetve a tavalyi top 10 lemezem egyikét produkáló Veil Of Maya-val karöltve kvázi a metal jövőjét jelentik. A novemberben megjelent The Fear Of Fear EP nagyon sokak (köztük jelen sorok szerzője) számára volt a 2023-as év legjobban várt bő fél órája, a Jaded pedig az év egyik legnagyobb metal-slágere. A Spiritbox nagyságát pedig mi sem fejezi ki jobban, mint hogy a TFOF a Wayo szerkesztőségének két tagjánál is felfért a toplistára.
1. BIPØLARIS – Barázdák
“Húb*szdmeg… Na ezt most még egyszer!” – gondoltam magamban, miután tavaly nyáron először végigpörgött a lejátszómban a nálunk is sokat szereplő zenekar akkor megjelent 3 számos EP-je, a Barázdák. A három tétel közül már rögtön a nyitó Terhek körbevesz és magába szív – az öt perces szám közepén muszáj volt tárcsáznom a Budai Gerinckórházat, hogy meg tudják-e még menteni a nyakcsigolyáimat. Ez a szám korábban már egyszer megjelent, de ez a kipofozott verzió is falhoz csap rendesen. A Madách Imre klasszikusa, Az Ember Tragédiája ihlette klipes címadó thrashes riffekkel és kaotikus, zaklatott témák váltakozásával éget lyukat a koponyába. A kedvenc mégis az alig három perces Karcinogén. A tévézajos kollázstól az arcba robbanó intenzitáson és az odamondós, agyas szövegen át Kis Ádám zseni basszus-kiállásáig, a legelejétől a legvégéig úgy élvezem ezt a dalt, mint majom a farkát. A BIPØLARIS kis hazánk egyik legintenzívebb és legkreatívabb együttese. Azt nem mondom, hogy a legígéretesebb, mert már régóta nem csak ígéretek. Erről akár ti magatok is meggyőződhettek júniusban Fehérváron, a XIX. Hell Vill Fesztiválon.
by: Skinny
W a y o 