Az év hardcore ünnepe a Dürerben

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az év hardcore bulija volt a július elsejei koncert, amit a Dürer Kertben rendeztek meg. Az öt zenekart felvonultató rendezvényen két magyar és három külföldi banda lépett fel. Bátran ki merem jelenteni, hogy a legjobban várt koncert volt ez a műfaj kedvelőinek, hiszen a Dürer előre bejelentette, hogy nem lesz taposó kordon a színpad előtt, és kellemes repülést kívántak a résztvevőknek.

Zenekarok: Bane (US), Comeback Kid (CA)
Előzenekarok: Gear (HU), Touch (HU), Conservative Military Image (US)
Helyszín: Budapest, Dürer Kert
Időpont: 2024/07/01

A hosszú line upnak köszönhetően nagyon korai kezdéssel indultunk, fél hétkor már az első fellépő melegítette a színpadot. Én személy szerint megpróbáltam belőni a kapunyitás és a kezdési időpont közötti érkezést, amiben a Dürer felé vezető úton zajló munkálatok és ennek következtében kialakult dugó egyáltalán nem volt segítségemre. Egy tempósabb sétával a buszmegállótól viszont sikerült éppenhogy odaérni kezdésre, ami rendkívüli lelki békével töltött el.

Az első two step torna órát a Gear tartotta, a budapesti straight edge hardcore zenekar 30 percet kapott arra, hogy megmutassák, mire képesek. Energikus bulit nyomtak a srácok, ami nem volt meglepetés, hiszen 2018 óta szerves részét képezik a magyar színtérnek. Ennek fényében, utolsó daluknál a közönséggel összefonódva való éneklés sem maradhatott ki.

**Fotó:** Somogyi Lajos (@_bandsthroughthelens)

Őket a Touch váltotta villámgyorsan a színpadon, ami valljuk be, nem nehéz, ha a fél zenekar a helyén marad. Persze ezt senki nem vette zokon, sőt! A 2015-ben alakult, szintén budapesti banda a legjobb magyar hardcore zenekar címét már több ízben is megkapta különböző fórumokon, nem véletlenül. Arcot letépő, hajat nem fejen hagyó NYHC (New York Hardcore) hangulatot varázsoltak, amit majdnem negyven percen át élvezhettünk. Ezzel le is tudtuk a buli magyar kirendeltségét, mindkét csapat nagyon hálás volt a Bane-nek a lehetőségért és nem győzték hangsúlyozni a színtér támogatásának fontosságát, hiszen csak így tud életben maradni ez a közösség.

A két zenekar közti szűk szünetben, merch vadászat közben (ami egyébként egész nagy kihívássá kerekedett, hiszen a Comeback Kid pólókból alig voltak elérhető méretek, ezért a harminc eurós árat egy idő után lejjebb is vitték húszra) már sok ismerőssel találkoztam, később még többel, így egy nagy családi összejövetelnek érződött az egész.

Számomra az este legérdekesebb zenekara a Conservative Military Image, ami egy 2022-ben, már az első EP-jükkel berobbanó, eredetileg egyemberes projektnek induló chicagói “skinhead” zenekar. Az idézőjel csak azt hivatott jelölni, hogy a banda nem a náci skinhead vonalat követi, amit több helyen is hangoztattak már, ettől az ideológiától teljesen elhatárolódnak. Hiába a nagyterem, alig tudtam beférkőzni az ajtóban állóktól, hogy lássam Adam Vosst és csapatát, akik először jártak Magyarországon, meg is említették, hogy gyönyörűnek tartják Budapestet. Színpadra lépésükkor először megrökönyödtem, hiszen egy hatalmas, kigyúrt, Hulk Hogan-bajszos forma feszített a mikrofon mögött, akiről egyből egy kiképzőtiszt ugrott be. Ezt a tévképzetet a színpadon kifeszített zászló sem segített feloldani, amin egy fehér fűzős acélbetétes bakancs volt látható. Bevallom férfiasan, nem volt időm utánanézni a bandának a fellépésük előtt, így óriásit csalódtam bennük pozitívan! Oi/punk zene, amit nem lehet kibírni mozgás nélkül, Adam sem bírt a színpadon maradni, bemászott a közönség közé egy kicsit bulizni, ahonnan egész nehezen jutott vissza a színpadra, és ennek hangot is adott. Körülbelül negyven percnyi zúzást kaptunk tőlük, amit ezúton is köszönünk szépen, és sok szeretettel várjuk vissza őket!

Itt volt az este első hosszabb (értsd: húszperces) szünete a tűpontos kezdések között, amikor mindenki szusszanhatott egyet, majd elintézve ügyes-bajos dolgait, rohanhatott is vissza a nagyterembe, ahol a Comeback Kid intrója alatt szépen fel is töltődtek az üres helyek. Brutálisan felpörögve léptek elő a takarásból, és az este első stage dive-jait és crowd surfjeit is ekkor láthattuk. Frontemberük, Andrew kifejezetten könyörgött mindenkinek, hogy menjenek előrébb, mert szükségük van erre. A tömeget elnézve tudatosult bennem, hogy ebből látszik csak igazán, hogy a közönség átlagéletkora erősen harminc pluszos, és igazából senki nem engedheti meg magának, hogy lesérüljön a pitben, ezzel kockáztatva munkahelyi renoméját. Így kétfelé volt osztható a szórakozók típusa: a hangosító pulttól előre állók a buli szekció, az első tíz sor pit, mögöttük szorosan a kemény mag, hangosítótól hátrébb már csak bólogatás és túlélés volt a cél. Lehet, hogy az előző napi rekkenő hőség, vagy szimplán a hétfő, esetleg a korai kezdés szívta le a többséget ennyire, azért akadtak jócskán, akik a mentősök karjaiban végezték. Főleg bokasérüléseket láttunk, de az esemény oldalán kiírt „jelentkezzen a srác, akinek véletlenül kitörtem a fogát” is a kevésbé vicces koncertélmények közé fog tartozni az érintetteknek (innen is jobbulást mindenkinek!). Leköszönő dalnak a Wake the deadet kaptuk, mikoris mindenki felment a srácok mellé, még a merch pultból is, és egy emberként üvöltötték a szöveget, volt, aki a basszusgitárt orozta el Chase elől. A CBK nem először jár nálunk, valószínűleg nem is utoljára, de aki nem volt ott ezen a bulin, az igazán sajnálhatja.

Ezek után szintén nem sok időt hagyva a pihenésre, a Bane lépett porondra. Aaron Bedard először kérdőre vont mindenkit, hogy mitől félünk, miért nem megy előrébb senki. Valószínűleg nem látta a Comeback alatti “pusztítást”, és az emberek élni akarási szándékát. Bár jóval szellősebben voltunk a teremben, így is veszélyesnek tűnt bemenni az első sorokba. Ők is többször megjárták Magyarországot, szentimentális kapcsolatot ápolnak kis hazánkkal, erről adott tanúbizonyságot az a megható történet, amit Aarontól hallhattunk, a kétezres évek elejéről. Sajnos nem tudtunk rájönni, melyik helyről volt szó, ami egy vonatállomás mellett helyezkedett el, és minden beérkező vonatról jó pár fiatal csatlakozott az ott zajló Bane koncerthez, ezzel a legnagyobb közönséget produkálva nekik azon a turnén. Pár dal után egy alapos fejmosást kaptak tőle azok, akik nem nézték meg a helyi zenekarokat, és inkább kint chilleztek a kerthelyiségben, az ez utáni dal kifejezetten NEM nekik szólt. A Swan Song közben az egyik ifjú titán felmászott a színpadra, és ellopva a show-t elénekelte majdnem a felét, ami után igazi nemzeti hősként úsztatták végig az emberek feje fölött.

Mindent összegezve, egy erős hétkezdet volt ez mindenki számára, a bátrak maradtak bulizni, a még bátrabbak útnak indultak Bécs felé a másnapi Bad Religionre. Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára láthattuk ezt a felállást, és lesz még alkalom eltörni valamelyik végtagunkat, egy hasonlóan elsöprő energiájú koncerten.