Nem túlzás azt állítani, hogy tavaly ősszel berobbant a Divent. a hazai underground közegbe a “Minden, ami most kell” című kislemezükkel. A háromdalos EP többek számára az egyik legizgalmasabb megjelenésnek bizonyult 2023-ban, ideértve minket is. Nem kellett sokat várnunk arra, hogy még pontosabb képet kaphassunk arról, mire viheti a budapesti progresszív metal négyesfogat: július 19-én megmutatta magát a nagyközönségnek a “Másvilág“, hogy ne csak sokat, hanem még annál is többet kérdezhessünk a zenekar tagjaitól. Tartsatok velünk, közelebb kerülve ahhoz a világhoz, melyben minden ott van, ami most kell!
Divent.
Mihalovics Gréta - ének
Kresák Kornél - gitár
Kusinka Márton - gitár
Tordai Levente - dob
Kezdjük a legelején! Habár már többször is említettétek, miként indult útnak a Divent., illetve hogy ismertétek meg egymást, de azért kérlek meséljetek a zenekar megszületéséhez vezető útról.
Gréta: A zenekar megalakulásának alapköve a 2022-es TeamAWS jótékonysági koncert volt, melynek próbáin ismerkedtem meg Kornéllal és Marcival. Habár Marcival korábban már találkoztunk a Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborban, de valójában a TeamAWS koncertre készülés alatt ismerkedtünk meg közelebbről. Mindhármunknak nagy álma volt egy saját zenekar, és mivel mindannyiunknak nagyjából hasonlított a zenei ízlése, ezért merült fel bennünk a gondolat, hogy alapítsunk egy magyar, női frontemberes zenekart, és ezzel talán valami újat hozhatunk a magyar metál-szcénába.
Kornél: Ezt követően Marci volt az, aki bemutatta nekünk Levit, akivel évfolyamtársak voltak a Kőbányai Zenei Stúdióban.
Levi: Életem egyik legjobb pillanata volt, amikor Marci megkérdezte, hogy van-e kedvem belépni a zenekarba. Kiskorom óta ilyen zenét szerettem volna játszani és azt kell, mondjam, a 10 éves Levente nagyon is büszke lenne rám!
Minek köszönhető a zene iránti szenvedély? Családból jön? Vagy más honnan ered? A zenéhez köthetően szeretnétek felépíteni a jövőtöket, azaz ehhez kapcsolódnak a tanulmányaitok, a munkával összefüggő hosszútávú elképzeléseitek? Egyáltalán ez egy reális megélhetési forrás itthon?
Kornél: Számomra ugye a családban ez egy teljesen új dolog volt, mivel én vagyok úgymond az egyetlen “zenész”. Édesapám nagyon sokat vitt Tankcsapda koncertekre, ahol rengeteg olyan impulzus ért, amik a későbbiekben jelentősen meghatározták a döntéseimet. Ezt leginkább arra értem, hogy tavaly az utolsó pillanatokban döntöttem úgy, hogy nem adom le semmilyen egyetemre a jelentkezésem és inkább hangtechnikusként, a szakmában maradva próbálok majd érvényesülni. Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e ebből élni, én azt mondanám, hogy csak akkor, ha a szakma minden területébe beleágyazod magad picit, majd a végén választasz egy fő irányt: például hangmérnök, koncertszervező, stb…
Gréta: A zene szeretete nekem gyerekkortól kezdve mindig jelen volt, bár a családomban nem zenélt senki nagypapámon kívül, aki fiatalként gitározott. Szerettem mindig a hangommal kifejezni magam, sokszor csak bugyuta módon, például mesék dalait énekelve és ezeket színészkedve előadni a családnak. Nem is gondoltam volna, hogy ez a gyermeki „vokalitás” később majd egy komolyabb dologra fordul. Tanulmányaimat én nem végzem zenei szakon, de úgy gondolom, hogy a zenélés számomra valahol a munka és a hobbi között van, inkább egy célként, küldetésként tudnám jellemezni.
Levi: Nekem édesapától jön az egész zenélés, anno ő kezdett el tanítani gitározni 6 évesen, utána jött egy évvel később a dobolás. Összességében teljes mértékben a szüleimnek köszönhetem, hogy ezt csinálom, hogy nem zárkóztak el ettől soha. Persze az lenne a legjobb, ha teljesen zenélésből tudnám megteremteni a mindennapit, remélem egyszer el is jön, bár az tény, hogy itthon ez nagyon nehéz, de idővel csak meglesz a munkánk gyümölcse.
Marci: Nekem a zenélés és a progresszív zene iránti intenzív érzéseim valószínűleg belém lett kódolva édesapám miatt, aki szintén gitározik és imádja a progresszív zenéket. Nagy kedvenceimen kívül ő gyakorolta rám a legnagyobb hatást, és emiatt is döntöttem úgy, hogy mindenképp zenével szeretnék foglalkozni és ebben építeném a karrieremet. Ma már zeneiskolában tanulok, a Kőbányai Zenei Stúdióban, emellett tanítok zenét, stúdiózok, hangszerelek, úgyhogy mindenképpen szeretném, hogy a “zene” legyen a munkahelyem. Itthon nyilván ez sokkal bonyolultabb kérdés, mint amennyire az tűnik, de hiszem, hogy jó úton járok és sikerülni fog.
Az AWS, ahogy több hazai bandánál is elmondható, komoly szerepet játszik az életetekben. Rajtuk kívül mennyire találtatok még olyan zenekarokat, zenészeket a magyar rock- és metal színtérről, akik nagy hatással voltak rátok, és akiket szívesen hallgattok?
Kornél: Nekem a már említett Tankcsapda ilyen nagyon régóta, illetve a későbbiekben és most már a Down For Whatever.
Levi: Én nagyon kevés magyar zenét hallgatok sajnos, viszont aki kiemelkedő az itthoni metálszíntéren, az a Subscribe számomra. Mind élőben, mind stúdióban nagyon nagy példaképek számomra és szerintem egy nagyon nagy alapkövet leraktak ahhoz, hogy a Divent. is egy elfogadott zenekar legyen hazánkban.
Marci: Az AWS gyakorolta szerintem a legnagyobb változást itthon a magyar metál/rock szcénára, de emiatt sok magyar metálzenekar vált kicsit egyformává. Viszont ezek mellett lett egy Lazarvs, ami zseniális, vagy akár a Teeth Marks, Your Last Steps, ami nagyon jövőbe mutató szerintem vagy még ide lehetne sorolni a Meristem zenekart is.
Gréta: Számomra elég meghatározóak voltak a magyar metalzenekarok mielőtt még elkezdtem zenélni, kezdetben például a Leander Kills, Down For Whatever, Road, Mudfield és az egykori Dorothy. Később ismertem meg a Nova Prospectet és a Tiansent, mely kettő elég nagy hatással volt rám ének szempontjából. Remélem, egy nap majd játszunk együtt is egy csak csajok turnén. 😀
Külföldi inspirációból sincs hiányotok, így biztosan van viszonyítási alapotok, amikor felvetődik a kérdés, miben térnek el az itthon fellelhető zenei tartalmak az amerikai, brit vagy például kanadai megjelenésektől? Hol érzitek azt, hogy lehetne még minőségibb a hazai felhozatal? Mikre építhet egy magyar banda? Az anyanyelvünk jelenthet akkora kuriózumot a külföldieknek, hogy igényes megvalósítás mellett alapköve legyen egy európai vagy akár globális sikernek?
Kornél: A hazai közeg a legtöbb esetben a külföldi mintát követi, nem pedig új utakat alkot. Ezzel természetesen semmi baj nincs szerintem, ha közben valami plusz csavart vagy egy kis magyar ízt (itt nem a népies vonalra gondolok feltétlen) visz bele az adott előadó. A technikai megvalósításban fejlődhetne még sokat az itthoni közeg, gondolok itt arra, hogy a külföldi lemezeknek olyan hangzásuk van, mint amit itthon sehol sem hallok. Ezek inkább az olyan modern metál trekkeknél érződnek, amiket egy Nolly vagy Buster Odeholm kevert.
Maradva még a határokon túl, a kanadai Spiritboxot és az ukrán Jinjert gyakran felhozza a szaksajtó veletek kapcsolatosan, ahogy a hallgatóságotok is ezekhez a formációkhoz hasonlítják a zenéteket. Abból ti sem csináltok titkot, hogy a dalaitok megalkotásánál részben innen szereztek ihletet, és egy sikeres külföldi koncepciót szeretnétek átültetni Magyarországra. Először is, mikor és miként került előtérbe nálatok a Spiritbox és a Jinjer? Miben szeretnétek másak lenni, mint az említett zenekarok? Másrészt hogy kezelitek azt, amikor egyesek a merítkezést másolásként értelmezik?
Kornél: A Jinjer és a Spiritboxon kívül nagyon sok más zenekar is nagy hatással van ránk a kreatív alkotás terén, viszont az igaz, hogy talán a felállásunk miatt ehhez a két zenekarhoz a legkönnyebb minket a hasonlítani. Talán, ami nagy különbségünk, az a daloknak a mondanivalója, és az hogy mivel még keressük az igazi hangunkat, egy nagyon sok forrásból merítkező zeneiség jellemez minket.
Gréta: Olyan véleményt mindig szívesen olvasunk, mikor minket hasonlítanak hozzájuk, mert szerintünk pozitív dolog, ha ilyen hatást tudunk elérni.
Kornél: A másolás sokszor azért nem egy valid vád a 21. században, mert annyi forrásból kapunk ihleteket, impulzusokat és ötleteket, hogy nagyon nehéz teljesen új dolgokat írni, illetve ha kiemel az ember egy részletet egy előadó stílusából és azt átformálva picit a magáévá teszi, azzal az eredeti előadó határait átugorva viszi tovább a mondanivalót.
Eddig két kislemezetek jelent meg, melyeken összesen hét trekk található. Milyen visszajelzéseket kaptatok? Mennyire támogató az itthoni közeg? Amikor kritizálja valaki azt, amit csináltok, mennyire érint rosszul titeket? Vagy sikerül elkülönítenetek a jogost kritikákat a jogtalanoktól? Vannak már olyan emberek, zenekarok a hazai zeneiparból, akik a mentorotokká váltak az elmúlt hónapokban?
Kornél: Szerencsére azt vettük észre, hogy az itthoni közeg többnyire támogatóan és pozitívan áll hozzánk és így egyre többen látják bennünk a potenciált.
Természetesen mint minden előadó, mi is kapunk olyan visszajelzéseket, melyek inkább azt a célt szolgálják, hogy lehúzzák az embert. Személy szerint nem érzem, hogy lenne olyan, hogy jogos vagy jogtalan kritika. Számomra a zenekaron kívül kevés ember van, akinek a véleményére tudok adni ilyen szempontból, ezek általában a szakmában már régóta járatos és általam nagyon megbecsült, elismert zenészek és szakemberek, illetve a szűkebb családi kör, barátok.
Talán, akit mentorként említhetek, Diószegi Kiki, a Down For Whateverből. Ő producerálta és nála vettük fel az ének sávokat az új kislemez összes dalához, így nagyban meghatározta a EP kimenetelét.
Tavaly adtátok a „Minden, ami most kell” című EP-t. A kislemezzel megalapoztátok azt, hogy sokan felfigyeljenek rátok, és egyből megüzentétek, nagy figyelmet szántok a tudatos karrierépítésre. Miként éltétek meg a lemez debütálásának első napjait? Gördülékeny volt az alkotási folyamat? A három tétel közül melyik nyerte el a végleges formáját a legkönnyebben, melyik a legnehezebben?
Kornél: Fhuu, hát valamiért számomra ezekre a napokra már nehéz visszagondolni. 😀 Így visszaemlékezve azt tudom mondani, hogy nagyon sok olyan dolgot tanultunk meg, amely által a Másvilág kislemez sokkal gördülékenyebb, profibb lehetett, illetve remélhetőleg sikeresebbé válhat. Érdekes, hogy ezeknek a daloknak az élő verzióin még mindig nagyon sokat variálunk, mind sound, mind zenei megoldások terén, így azt tudom mondani, hogy még mindegyik formálódik a kiadásukat követően is.
Az első kislemezzel az is egyértelműen látszott, hogy külföldi hatások ide vagy oda, de magyarul írnátok a dalaitokat. Ez hosszabb távon is így marad? Vagy csak a kezdeti időszakban preferálnátok az anyanyelvünket az angollal szemben?
Gréta: A magyar szövegeken nem terveztünk változtatni, mivel célunk a magyar közönség bevonzása. Úgy gondoljuk, itthon kitűnhetnénk azzal a zenével, amit képviselünk, főleg hogy mondhatni kuriózum az, hogy női screamerünk van.
Mind a screameknél, mind az éneknél ott van a minőség! Gréta, ha nem tévedek, eleinte az előbbire fókuszáltál, és csak valamivel később került középpontba a tiszta ének. Mennyire vagy elégedett azzal a szinttel, amit a cleanek vonatkozásában elértél? A dirty vokál részeknél biztosan sokakat lenyűgöz, hogy fiatalon már egy magasabb szintet képviselsz. Mikre kell ügyelni akkor, ha valaki eredményesen szeretne gyakorolni? Milyen módon lehet a legjobban új technikákat tanulni? Egy jó tanár szinte mindent lefed ilyen téren, vagy jól jön azért az is, ha különböző külföldi énekesektől és tartalomgyártóktól les el egy-két dolgot az ember?
Gréta: Így van, a screamelés világa érdekesebbnek tűnt számomra tini koromban, főleg lányként. Sokszor úgy érzem, hogy csak piszok nagy szerencsém volt, hogy most már ezt ilyen szinten tudom űzni. 😊 De azért kellett hozzá minimum 4 év, hogy ez így menjen, főleg úgy, hogy ezzel sosem voltam tanárnál, csak otthon gyakoroltam.
Bevallom őszintén, bánom, hogy nem kezdtem korábban foglalkozni az énekléssel, ugyanis élőben, koncerteken ennek sokszor ér a hátránya. Az biztos, hogy meglenne a képességem ahhoz, hogy jobban is teljesítsek, csupán a megfelelő szaktudás hiányzik hozzá, amin folyamatosan dolgozom, de úgy érzem ehhez még több idő kell, hogy elsajátítsam.
A legjobb és leghatékonyabb módja ezen a téren a tanulásnak az, ha elmész énektanárhoz, amit makacsságomból adódóan én is későn láttam be, de ezen szerencsére már változtattam. Szinte biztos, hogy egy szakember olyan hangokat is ki tud hozni belőled, amit még te sem sejtesz, hogy képes vagy rá.
Ezt a kérdést is hozzád címezve, a frontemberekre mindig kiemelt figyelem hárul. Mennyire tudsz ezzel a „központi szereplő” státusszal megbirkózni? Eredendően közel állt hozzád a szereplés vagy inkább megbarátkoztál ezzel az énekesi ambícióid miatt? Mik segíthetik az önbizalom-építést, a magabiztosabb színpadi teljesítményt?
Gréta: Elég introvertált személy vagyok, így a kommunikáció a színpadon a közönséggel nekem extrán nehéz. Nehéz úgy játszani a „vezető szerepet”, hogy mindig is olyan ember voltál, aki inkább a falhoz ülve csendben szemlélte a dolgokat, gondolok itt például az összes iskolás évemre, ahol úgy érzem, nem a megfelelő emberek voltak körülöttem, ezért váltam ilyenné.
Most már valamivel könnyebben megy a szereplés, ha arra gondolok, hogy ezek az emberek azért vannak itt, hogy megnézzenek minket és valóban kíváncsiak ránk. Ilyenkor próbálom magam mögött hagyni a szorongást, és élvezni azt, amit csinálok, mert valójában ez a kulcsa annak, hogy másoknak is tetsszen a produkció. Nem kell dumagéppé válnom, ha nem akarok, csupán élvezni a dalokat, és a spontaneitást, amit kihoz belőlem a koncertélmény.
Kornél, Marci, ti feleltek a jobbnál jobb riffekért, és a dalok emlékezetes hangszeres alapjáért, természetesen Levi (dob) mellett. Amikor az ikonikus riffek adják a beszédtémát, milyen trekkek jutnak eszetekbe legelőször? A saját dalaitokat illetően melyik szegmensek a kedvenceitek? Összességében melyik számotok eljátszását élvezitek a legjobban?
Kornél: Számomra az Idegen kezdő riffje a legstenkesebb (haha), illetve most már a Tükör, illetve az Akik Félnek című dalunkat szeretem a legjobban játszani élőben.
Marci: A riffírásban sokat keresem úgymond a karaktert, ami magához a dalhoz ad személyiséget, magán a harmóniameneten kívül. Ezt nagyon fontosnak tartom. Szeretem a nagyon komplex riffeket, amik utolsó hangig és hangsúlyig tökéletesre van csiszolva, de az egyszerűbb témák is megfognak, a refrén témákat igyekszem én is a legegyszerűbbre írni, de az egyszerűség is lehet sablonos, úgyhogy muszáj annak is megfognia. Ilyen például a “Periphery – Ragnarok” és az “Allt – Paralyzed” című száma, mind a kettőben a nyitó riff, amiben a ritmizálás zseniális. Visszatérve a bonyolultságra, ami rögvest eszembe jut az a “Erra – Gungrave” nótában a középrész/riffdown rész vagy pedig a Polyphia zenekartól a “Playing God” nevezetű szám intrója. Saját dalokban ezek mind nagy inspirációk, kedvenc részeim közé tartozik az “Idegen” dalunkban a tempóváltásos riff, ami után pedig van a gitárszóló, nagyon szeretem a “Játssz!” fő témáját, illetve a “Tükör” verse riffjét. De összességében a kedvenc dalom a “Fekete Pillangók” és a “Tükör“, amit borzalmasan szeretek játszani.
Levi, téged sem kihagyva, az első lemeznél egy stabil hátteret adtál az ének és a gitárok mellé, de némileg az érződött, hogy kevésbé tudsz megmutatkozni. A második EP-nél miként látod, nagyobb mozgásteret kaptál? Másfelől csináltatok egy drum playthrough-t, melyben a Demofóbos szerepvállalásod prezentálod. Miért pont erre a dalra esett a választás? Mennyire jellemző rád, hogy más zenészeknél, bandáknál megnézel egy-egy drum playthrough-t? Melyik számodra a legkiemelkedőbb?
Levi: Nem éreztem, hogy bármiben nem lett volna annyi, amennyit szeretnék, azok a dalok ennyi dobot kívántak meg és lehet túlzás is lett volna többet belerakni. Az új dalok merőben mások stílusban is, itt már azért vannak bonyolultabb megoldások, de összességében ugyanúgy szeretem az első EP dobtémáit játszani, mint a másodikat.
A drum playthrough-nál meg őszintén bármelyik dalt szívesen feldoboltam volna, egyszerű “mérlegelés” volt, hogy melyik hangszer melyik dalban tud többet mutatni és így a Demofób jutott nekem. Folyamatosan nézek mindenféle drum playthrough-t, amint kijön, főleg Matt Halperntől (Periphery), Matt Garstkatól (Animals as Leaders) és Jay Postonestól (Tesseract). Nagyon sokat inspirálódok belőlük és veszek át ötleteket. Kiemelkedőt nem igazán tudnék mondani, mindegyiknek megvan a szépsége.
A napokban látott napvilágot a második EP-tek, a „Másvilág”. Mi az, amit megőriztetek az első kislemezből? Min akartatok mindenképpen változtatni? Milyen témákkal találkozhatunk a lemez meghallgatásakor? Hogy zajlik nálatok a dalszövegírás és a témák kiválasztása? Spontán jön, miről írnátok dalt, vagy előre eltervezitek, mit vesztek elő legközelebb?
Kornél: Egy jobban megszervezett, legalább egy dallal hosszabb kislemezt szerettünk volna profi minőségű videóklipekkel kiegészülve. Minden dal egy kicsit másabb, a Fekete Pillangókat a bonyolult szerkezet mellett a nagyon sokszínű zenei világ jellemzi, a Tükör inkább egy lebegősebb dal, ami az önmagunkkal való szembenézésre buzdít. Az Akik Félnek egy tömény darálás, mely arra ösztönöz, hogy ne hagyjuk magunkat elnyomni, és hogy ebben az igazságtalan világban nem lesz más, aki kiáll értünk. csak mi magunk. Végül a Másvilág egy lágyabb, katartikusabb dal, mely a búcsúzásról, az elengedésről szól.
A Másvilág kislemeznél az alkotási folyamatokat is teljesen újra gondoltuk. Összeültünk Marcinál és minden dalt a nulláról építkezve kezdtünk el együtt megírni. A vicces az, hogy talán a Fekete Pillangók kivételével az összes dalt egy nap alatt fejeztünk be. Ezalatt a fél év alatt nagyon sok dalt írtunk, amik nem kerültek fel a lemezre. Az egészen popos számoktól kezdve a full zúzda dalokig bezárólag minden, amit el tudok képzelni. Lesz miből válogatnunk a jövőt illetően!
Több klipforgatás van már a hátatok mögött. Személy szerint melyik a kedvencetek, és miért? Mit érdemes tudni a klipekről? Mi az elkészítésük háttértörténete?
Kornél: Ha magát a klipet tekintjük, nekem valamiért a Tükör lett a kedvencem, viszont amit a Másvilághoz csináltunk, na azt volt a legizgalmasabb lebonyolítani.
Mindegyik mind koncepciójában, illetve megvalósításában nagyon más. A Másvilágnál egy nagyon profi csapattal dolgoztunk. Ott szinte tényleg gondolkoznunk se kellett, csak díszletet építeni és szerepelni.
A többi klip egy picit már más tészta, mivel mi magunk rendeztük a jeleneteket is. A Tükör klip volt megvalósításában talán a legegyszerűbb, viszont nagyon nagy szerencsénk volt, hogy a rossz időjárás ellenére is ki tudtuk hozni belőle azt, amit most láttok.😁
Marci: Talán a Másvilágot mondanám, mivel az nyitotta meg az új fejezetet a zenekar életében, illetve borzasztóan profi stábbal dolgozhattunk együtt. Sose fogom elfelejteni, ez egyszer biztos.
Gréta: Szerintem nem lövök mellé, ha azt mondom, szinte mindenkinek a Másvilág, így nekem is. Legelső klipünk lévén, sok izgalom és készülődés közepette készült el, és nagyon vártuk már a megjelenését.
Zárásként: Mik a terveitek az év második felére? Mikor, és hol hallhatunk titeket fellépőként?
Mindenképp az új dalok publikálására fektetjük majd a hangsúlyt, viszont a régiekről sem feledkezünk majd el, ugyanis nagyon sok kiaknázatlan lehetőségünk van arra, hogy ezeket egy egészen új formában/perspektívában mutassuk be a nagyközönség számára.
Legközelebb augusztus 8-án a Wild East Rock fesztivál nyitózenekaraként lépünk majd fel az eddigi leghosszabb koncertszettünkkel. A csütörtöki napra ingyenes a belépés, szóval ha a közelben laksz és szeretnéd megtudni, hogy milyen is egy igazán extra Divent.-koncert, akkor ez a te alkalmad!
Na de a self-promót félretéve, koncertek terén az év második fele lesz talán az eddigi legsűrűbb szezon számunkra. Igyekszünk eljutni az ország legtöbb nagyvárosába majd. Budapesten legközelebb október 26-án az Auraleak vendégeként tombolhatunk. Megpróbáljuk leszakítani az Analog Music Hall tetejét!
Divent.
Fotók: Bikali Sándor
by: Wolfy
W a y o 
Hozzászólás