Mindig nehéz a kihívást jelentő pillanatokat és a fájdalmat erősséggé kovácsolnunk, főleg úgy, hogy egyben művészetté is válhasson mindaz, ami egykor megsebzett minket. A LASTELLE számára ez azonban nem nagy feladat! A feltörekvő brit poszt-hardcore banda dalról dalra bizonyítja, hogy miért ők az idei év egyik legígéretesebb és legragyogóbb csillagai. Legújabb alkotásuk, a Changes with the Seasons egy hete jelent meg, a következő EP-jük pedig őszre várható, így bőven volt miről beszélgetnünk. A zenekar gitárosa, Jonjo Williams válaszolt a kérdéseinkre.
Interjúalany: Jonjo Williams (gitár)
LASTELLE
Adam Rigozzi (dirty vokál)
Mike Hayden (dob, ének)
Freddie Whatmore (basszusgitár, vokál, trombita)
Rich Lester (gitár)
Jonjo Williams (gitár)
Hogyan vált a zene az életed meghatározó részévé? Kik gyakoroltak rád nagy hatást? Egyaránt figyelembe véve a családtagjaidat, a zenészeket és a zenekarokat.
A nagybátyám gitáros volt, és nagyon fiatalon megkaptam tőle az első gitáromat, azzal a szándékkal, hogy egyszer majd játszom rajta. A terve határozottan bevált! 13 éves koromban kezdtem el gitározni a barátaimmal. Akkoriban környékbeli koncertekre jártunk, hogy megnézzük a helyi bandákat. A szülővárosomban nagyon erős volt a zenei felhozatal, és 18 év alattiak is ott lehettek a fellépéseknél. Ez a színtér meggyújtotta bennem a lángot, és arra késztetett, hogy azt mondjam: „Ezt akarom csinálni!”.
Egyértelmű volt, hogy milyen zenekari pozíciót szeretnél betölteni, vagy kipróbáltál különböző irányokat, mielőtt megtaláltad a hozzád legjobban illőt?
Eleve azért tanultam meg gitározni, hogy élőben is játszhassak és egy zenekar tagjává válhassak, szóval mindig is tudtam, mit fogok csinálni. Amikor elkezdtem bandákban játszani, valakinek meg kellett írnia a dalokat. Végül csak belecsöppentem ebbe a szerepkörbe! Nagyon élveztem, hogy az évek során megtaláltam a saját stílusomat, és mindig jó visszanézni, illetve látni, hogyan változtak a dalszerzési szokásaim… Azt hiszem, a jobb irányba!
Sok tehetséges brit zenekar van, akikben nagy potenciál rejlik, köztük ti is. Szerinted kik azok a rejtett gyöngyszemek Nagy-Britanniában, akikre nagyobb figyelmet kellene szentelni?
Rengeteg kriminálisan alulértékelt banda van az Egyesült Királyságban! Ami engem illet, mondanék néhány zenekart, akiket szívesen hallgatok, és akik szerintem nagyobb figyelmet érdemelnének: Chalk Hands, Sleep Outside, Lonesome, Love Rarely, Pleiades és Reckoner.
Elmondanád nekünk, hogyan ismerkedtetek meg egymással, illetve miként született meg a LASTELLE koncepciója?
A LASTELLE az előző zenekarom hamvaiból nőtte ki magát. Rich és én együtt játszottunk abban a bandában néhány évig, Mike pedig a zenekar fennállásának utolsó hónapjaiban csatlakozott hozzánk. Mike-ot már évek óta ismertem a helyi körökből. Amikor a banda feloszlott, mi hárman készen álltunk a folytatásra. Adam egy jó barátunk volt, már korábban is turnézott velünk fotósként és videósként, így egyértelmű választás volt. Fred pedig Mike barátja volt, és amikor találkozott a csapat többi tagjával egy kifejezetten kötetlen meghallgatáson, rögtön érződött, hogy megvan az összhang.
A Harrow 2019-ben debütált. Ez az EP volt a kezdet kezdete számotokra! Hogyan tekintesz vissza erre a lemezre? Milyen gyakran játszotok régebbi dalokat a koncertjeiteken?
Nagy szeretettel tekintünk vissza a Harrow-ra, de határozottan úgy érezzük, hogy ez egy egészen más korszaka a zenekarnak. A legtöbb dal olyan dalok újraírt változata volt, amelyeket az előző zenekarom sosem adott ki, és nem mentek át ugyanazon az alkotási folyamaton, mint amit jelenleg használunk. Sok olyan dolog van rajta, amit manapság már biztosan másképp csinálnánk. A This Cage I Built Myselfet még mindig rendszeresen játsszuk élőben, és néha-néha eljátsszuk a The Silence Hurts The Mostot, ha a műsoridőnk lehetővé teszi!
Melyik az a fellépés, ami valamiért a mai napig nagyon élénken él benned?
A nemrég a Download Fesztiválon adott koncertünk mindenképpen ilyen számomra, mivel ez volt az első nagyobb fesztiválunk, és ez volt az egyik olyan „igazi zenekar vagyunk?!”-pillanat. Emellett a legelső koncertünk is örökre megmarad bennem, mivel egy helyi helyszínt, az oxfordi The Cellarban játszottunk telt ház előtt. Sajnos a The Cellar azóta már megszűnt.
2019-ben jelent meg a Bluebells című single, mely egyben egy synthwave újragondolást is kapott. Mi az első dolog, ami eszedbe jut, ha egy synthwave dalt hallasz, legyen az egy másik szám, egy film vagy valami más? Mennyire áll közel hozzád ez a stílus?
Haha, a synthwave verziót nagyrészt az unalom/őrület szülte a Covid-19-es brit lezárások idején… de nagyon jó móka volt elkészíteni, és megőrizte az épelméjűségemet! Soha nem írtam még ilyet, pedig nagy rajongója vagyok a műfajnak. A synthwave-nek olyan jó atmoszférája és hangulata van! Remek zene vezetéshez is.
A második EP-tek 2021-ben jelent meg. Bizonyára nem nagyon kell részleteznem az akkori körülményeket, de a Delicate egy igencsak nehéz időszak közepén látta meg a napvilágot, amikor mind az emberek, mind a zenekarok számos kihívással szembesültek a mindennapi életükben. Feltörekvő formációként hogy birkóztatok meg ezekkel a hónapokkal és évekkel? Hatással volt ez a karrieretek alakulására?
Ahogy fentebb említettem, mindenképpen furcsa időszak volt, ami olyan érdekes dolgokhoz vezetett, mint a Synthwave újjászületése. Habár egyértelműen úgy éreztük, hogy ebben az időszakban egy hatalmas gombostűt ütöttek a pályafutásunkba, mégis szerencsések voltunk, hogy a Delicate EP-t már felvettük, és két klipet is forgattunk hozzá, pont mielőtt a lezárások megtörténtek volna. Az első lezárás alatt végeztünk a keveréssel és a klipek kapcsán a vágással. Ez lehetővé tette számunkra, hogy előkészítsük a korongot, amíg nem koncertezhetünk. Az egészet egy olyan időszakban adtuk ki, amikor nem népszerűsíthettük a színpadon, csak és kizárólag online, ami nagyon bizarr volt…
Mennyire fedi le a Delicate azt, amit a jövőben várhatunk tőletek a dalok hangulatát, felépítését és témáit tekintve?
Az új dalaink jelentős mértékben továbbviszik a Delicate-hangzást, de azt hiszem, sokkal világosabb elképzeléssel közelítettük meg, hogy mit is szeretnénk kihozni a lemezből. Fogtuk azt, amit az összes korábbi kiadványunkban szerettünk, és beledobtuk az új kislemezünk keverőedényébe. Azt hiszem, most már sokkal pontosabb képünk van arról, hogy mit testesít meg a LASTELLE.
Július előtt két új kislemezt mutattatok be. A Breathe Me In és a Life in Silhouettes is abszolút telitalálat! Érzelmes és energikus számok nagyszerű kivitelezéssel. Mi inspirálta ezeket a trekkeket? A következő megjelenéseitek is ezt a megközelítést fogják követni, vagy egy változatosabb anyagon dolgoztok?
Köszönjük szépen! A két single eltérő témákkal foglalkozik, de mindkét dalszövegnek a basszusgitárosunk, Freddie volt az ötletgazdája. A Breathe Me In a kialvó szerelem újra lángra lobbantásának reményére fókuszál, míg a Life In Silhouettes a neurodivergens létből fakadó küzdelmek megértésének és megfelelő kezelésének megtanulását taglalja. Úgy gondolom, hogy a közelgő dalaink számos különböző oldalát fogják megmutatni a stílusunknak, amely túlmutat ezeken az előzetesen kiadott dalokon! Noha úgy vélem, hogy az új anyagnál igazán kiforrott a hangzásvilágunk, de ettől még egy hangzásában, hangulatában nagyon színes EP-vel készülünk a követőinknek.
Ha már a megjelenéseknél tartunk! Pár napja jött ki a legújabb számotok, a „Changes with the Seasons”. Mesélnél nekünk a dal elkészítésének folyamatáról és a dalszöveg mögött megbújó történetről?
Ez a dal valójában az egyik legnehezebben megírható alkotásunk volt. Azt hiszem, nyolc átdolgozáson ment keresztül, mire a végleges verzióhoz eljutottunk. Számtalan átíráson, átstrukturáláson és aláfestés-módosításon esett át. Mindezek ellenére mindannyian nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel, és nagyon izgatottak vagyunk amiatt, hogy végre mindenki meghallgathatja! Ez határozottan eltér a mi stílusunktól, azt kell mondjam. Ez a szám Adam szezonális affektív zavarral (SAD) való küzdelmeire összpontosít, és arra, hogy ez milyen hatással lehet az érintettek mentális egészségére. Arról szól, hogy világosságra vágyik a tél végtelennek tűnő sötétségében.
Idén ősszel tervezitek kiadni a következő EP-eteket. Először is, hogyan foglalnád össze az ‘Exist vol. I’ lényegét? Továbbá a cím alapján tervben van-e egy folytatás? Ha igen, akkor a kettő együtt egy albumot fog alkotni, vagy külön kezelnétek őket? Van valami érdekes az EP-vel kapcsolatban, amit szívesen megosztanál velünk és a követőiddel?
Az Exist vol. I egy nagyon személyes lemez számunkra. Ahogy már említettem, a dalok a lelki problémáinkkal foglalkoznak, valamint olyan témákkal, melyek az emberi létezés szerves részét képezik, mint például a szerelem és a veszteség. Ez a kiadvány segít hangot adni a személyiségünk azon oldalainak, amelyek csak ritkán kerülnek felszínre, és amelyeket legtöbbször csak mi magunk hallhatunk, egyedül megküzdve ezekkel a problémákkal. Ezt a bandát valamelyest arra használjuk, hogy kifejezzük az érzelmeinket és a pillanatnyi hangulatunkat, melyeket más módon nehezen tudnánk közvetíteni. A lemez nagyon is fontos része annak a törekvésnek, hogy beszéljünk ezekről a kiemelten fontos témákról, érzésekről.
Reagálva a kérdések második felére, rengeteg tervünk van a jövőre nézve, és egy vol. II. mindenképpen szerepel a tervek között, bár pontosan még nem tudjuk, mikor és mi fog történni. Ezt a zenekari lét kiszámíthatatlan hullámzása fogja meghatározni… Az EP megjelenésének megünneplésére egy londoni koncertet is adunk a camdeni The Black Heartban, és azt tervezzük, hogy az eddigi legizgalmasabb és leghosszabb szettet adjuk elő. Nagyon várjuk már ezt a koncertet!
Köszönöm az interjút!
LASTELLE
Fotók: Murry Deaves
by: Wolfy
W a y o 