Kreatív közös alkotás, ami varázslatban teljesedik ki – Say It Anyway-interjú

Idén januárban csatlakozott Megan Borges, a Say It Anyway új énekese, a dél-walesi/dél-nyugat angliai bandához, amelynek tagjai Jordan Dibble, Charlie Parsons, Daniel Baker és Loz Nelson. Bár a punk rock formáció már három éve aktív a zenei színtéren, Megan új lendületet és friss ötleteket hozott a csapatba. Az új felállás első dala, a Vampires megjelenése után beszélgettünk velük, és lelkesen meséltek az új irányról, amerre most haladnak, és arról, hogy mit tartogat számukra a jövő.

Say It Anyway
Megan Borges - ének
Charlie Parsons – gitár
Loz Nelson – gitár
Daniel Baker – basszusgitár
Jordan Dibble – dob

ViQ: Meséljetek egy kicsit magatokról! Januárban a zenekar vérfrissítésen esett keresztül – Megannel új színt kapott a zenekar, mégis hozzátok a jellegzetesen dinamikus punk rock hangzásotokat. Mi volt a legjelentősebb változás azóta? Meg, hogyan jellemeznéd az elmúlt fél évet a srácokkal?

Daniel: Sziasztok! Mi vagyunk a Say It Anyway, egy zenekar, amelynek tagjai Dél-Wales és az Egyesült Királyság délnyugati részének különböző részeiről származnak. A rettegett „Covid-évek” alatt kezdtünk, és azóta is nagyon jól érezzük magunkat.

Igen, az év elején volt egy nagy frissítésünk, amikor Meg vált az új énekesnőnkké és dalszerzőnkké, és őszintén szólva, ez egy csodálatos dolog számunkra azóta is! A legnagyobb változás azóta abban történt, ahogyan a dalokat írjuk. Korábban egyikünk nagyjából az egész dalt megírta, és Kris, az előző vokalistánk csak utána tette hozzá a vokált. De most már sokkal inkább együttműködünk. Mióta Meg velünk van, ő találja ki a szöveget és a dallamot, mi pedig együtt dolgozunk azon, hogy egy Say It Anyway számot alkossunk belőle. Ez egy nagyon szórakoztató és éltető folyamat, ami új dinamikát hoz a zenekarba.

Meg: Ah, az egész tényleg olyan hihetetlen! Annyira régóta írok dalokat és dalszövegeket, és most már végre nem maradnak a tárolt hangfelvételek között, és nem korlátozódnak az akusztikára! A srácok életre keltették őket a kreatív energiáikkal és a hangszereléssel! 

Ők a létező legkedvesebb csapat; annyira tehetségesek, hihetetlenül kreatívak, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Hatalmas élmény az egész! Nagyon örülök, hogy rám találtak.

Vampires című legfrissebb számotok a halhatatlanság megunhatatlan témáját öltözteti humoros köntösbe. Volt olyan inspiráló film vagy zene, ami az alapot adta? Van kedvenc vámpír témájú történetetek?

Meg: Be kell vallanom, középiskolás koromban volt egy Twilight-korszakom (és mielőtt megkérdeznéd… #TeamEdward *lol*). Azt hiszem, valami mindig is érdekelt a vámpírlegendákban található sötét, gótikus képekben és sztereotípiákban. 

És mivel a Vampires az egyike azoknak a daloknak, amit a Covidos lezárások időszakában írtam, az írás egyfajta menekülés volt számomra, miközben lehetővé tette, hogy feldolgozzam az élet/halál/idő/szerelem fontos témáit, melyeket akkoriban olyan törékenynek éreztem.

Hogyan lehet véleményetek szerint hétköznapi témákból ütős anyagot kihozni, illetve van-e bármi új a nap alatt, amikor egy új dal születéséről van szó?

Meg: Véleményem szerint a költészet alapjaihoz kell tudni visszatérni. A metaforák, a képek és a  szójátékok mind hasznos eszközök egy erőteljes üzenet közvetítéséhez. Ügyelni kell persze közben arra, hogy a főbb mondanivalón maradjon a fókusz és a lényeg maradjon a középpontban.

Van-e olyan rátok jellemző elem, vagy a dalszerzés közben olyan pillanat, amiből tudjátok, hogy egy új számotokat kedvelni fog a közönségetek?

Daniel: Őszintén szólva, és azt hiszem, ez a legfontosabb, hogy magunknak írunk zenét. Olyat alkotunk, ami boldoggá tesz minket, ami mosolyt csal az arcunkra, amit szívesen hallgatnánk. Szóval azok a pillanatok, amikor jammelünk vagy bizonyos részeket dolgozunk ki, amikor mindannyian döbbenten nézünk fel, hogy épp most hoztunk létre egy pillanatot, egy ütemet, egy versszakot… azok maga A Varázslat. Na ez az a bizonyos dolog… ezt akarjuk elérni. Ha ezek a pillanatok és hangok a hallgató fülébe is átjönnek, az az igazán extra!

Mi az, ami miatt a punk rock-hangzásvilág sosem megy ki a divatból, és szerintetek mi az, amivel hozzá lehet tenni, amivel mégis kicsit mást hoz, mint mondjuk a 2000-es évek elején?

Daniel: Ahelyett, hogy belemerülnénk annak meghatározásába, hogy mi is pontosan a punk rock – ami egy sikamlós terep lehet, és gyakran nézőpont kérdése -, úgy gondolom, hogy fontos, hogy a zenét ne merev műfaji értelemben közelítsük meg. Ha már az elején a „punk rock” (vagy bármilyen más műfaj) hangzására törekszünk, az korlátozhatja a kreativitást, és az emberek elvárásai közé szorít bennünket, hogy milyen műfajt kellene képviselnünk. Számomra ez a zenélés kockázatos megközelítése.

Ami ennél is fontosabb, hogy valami hiteles és szenvedélyes dolog létrehozására összpontosítsunk. Ha a zene bejön, az emberek meg fogják találni a hozzá illő címkéket – legyen az punk rock, grindcore vagy valami egészen más. Végül is a műfaji címkék csak egy módja a hangzás kategorizálásának, de nem szabad, hogy meghatározzák a zenéléshez való hozzáállásodat. Ahelyett, hogy azon aggódnál, hogy valami újat hozol a punk rockba, koncentrálj arra, hogy jó zenét csinálj, ami igazán te vagy, és ha történetesen punk rockként címkézik, hát legyen!

Mik a terveitek az elkövetkezendő pár évre? Várható még ebben az évben új szám? Esetleg tervben van egy új lemez? Mit árulhattok erről elöljáróban el?

Daniel: Reméljük, hogy az év végéig legalább két új számot kiadhatunk. Az egyik remélhetőleg a nem túl távoli jövőben fog megjelenni. Ezen túlmenően nehéz konkrét hosszú távú terveket készíteni. A zeneipar elég változékony tud lenni, különösen egy olyan kis, független zenekar számára, mint a miénk. Nyitottak vagyunk bármire, ami az utunkba kerül. Ha valaki el akar minket vinni egy hatalmas aréna-turnéra, az király, vagy ha valaki azt akarja, hogy a szülei pincéjében játsszunk, az is király. Mindent összevetve végül is mi mindenre készen állunk, legyen az kicsi vagy nagy, és ez az, ami ezt az egészet szórakoztatóvá és kiszámíthatatlanná teszi.

Meg: Kaptam egy üzenetet valakitől, aki azt írta, hogy tetszett neki a Vampires című dalunk, „még ha kissé túl vidám is ahhoz, amiket hallgatni szoktam, haha”. 

Csak annyit válaszoltam neki: „Ne aggódj, nemsokára jön egy kis szomorú emós is… haha!”.

Hamarosan. Csak ennyit mondok.

Mi az, amit kiadótól függetlenül sosem adnátok ki a kezeitek közül ami a zeneírás folyamatát illeti? Vannak olyan imidzs- vagy hangzásbeli dolgok, amitől nem szeretnétek megválni, vagy amihez ragaszkodtok?

Daniel: Hmm… valószínűleg semmit nem adnánk ki. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is szeretné, ha megmondanák neki, hogy mit csináljon a kreativitást illetően, függetlenül attól, hogy egy kiadóval állunk-e szerződésben vagy sem. Ha valaki elkezdi diktálni, hogy milyen legyen a hangzásunk, végül mindez csak egy munkává válik – vagy ami még rosszabb, egy olyan hobbivá, ami nem fizet jól. Megkockáztatom, hogy közhelyesen hangzik, de azért írjuk, amit írunk, mert szeretjük. Ha ezt elveszik tőlünk, akkor mi értelme van? Akár öltönyben is maradhatnánk, és egész nap táblázatokat bámulhatnánk.

Én személy szerint nagyszerűnek tartom, ha egy zenekar fejlődik vagy változtat a hangzásán, amíg ez hiteles. Azt hiszem, a legtöbb ember meg tudja különböztetni azt a zenekart, amelyik elvesztette a kapcsolatot azzal, ami velük igazán önazonos és azt, amelyik valóban fejlődik kreatívan. Szóval, ha valaha is változtatnánk, annak a hitelesség jegyében kellene történnie, nem pedig azért, mert valaki más azt mondja, hogy változtassunk.

Milyen platformon tartjátok legszívesebben a kapcsolatot a rajongóitokkal? Mennyire tartjátok fontosnak az online jelenlétet, és az ilyen formájú visszaigazolást?

Daniel: Igen, határozottan nem vagyunk olyan aktívak a közösségi médiában, mint ahogyan manapság kellene. Többet kellene beletennünk? Valószínűleg, de az igazság az, hogy nem a lájkokért vagy a lényegtelen tartalmak állandó posztolásáért élünk. Inkább akkor posztolunk, amikor valóban van mit megosztanunk – például egy újdonságot, egy bemutatót vagy valami számunkra fontosat. Rossz ez a megközelítés? Nem tudom. Nem érdekel minket túlzottan, hogy az algoritmusokkal trükközzünk.

Ennek ellenére, ha valaki át akarja venni a közösségi médiánkat, és ölelésért cserébe futtatná helyettünk, teljesen nyitottak vagyunk rá! Végső soron nagyon fontos számunkra az emberekkel való kapcsolatteremtés. Ha valaki szeretne e-mailt vagy üzenetet küldeni nekünk, vagy elmondani, hogyan érez azzal kapcsolatban, amit csinálunk, – akár tetszik neki, akár nem -,  tegye bátran, hiszen ezért vagyunk itt. Szeretünk új emberekkel találkozni, és számunkra ez a közvetlen kommunikáció sokkal jelentősebb, mint egy csomó lájk egy posztra.

Meg: Azt mondanám, hogy az Instagram talán a legkedveltebb platformunk a rajongóinkkal való kapcsolattartásra! Szeretnénk, ha az online jelenlétünk hiteles lenne, tudatos és minőségi (mindez Danielnek köszönhető, aki a csúcsok csúcsa minden grafikai dologban!). 

Mivel Kaliforniából származom és Walesben élek, határozottan látom, hogy a közösségi média milyen értéket képvisel. Azt már tudjuk, hogy a zene képes összekötni minket, de a közösségi médiának megvan az a különleges képessége, hogy még jobban kiszélesíti ezt a hatósugarat!

Az online jelenlét annyira fontos! Lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk azokkal, akikkel a koncertjeinken találkozunk, támogassuk barátainkat a zeneiparban, és halljunk azokról, akihez a zenénk köt minket a világ bármely pontján! Nagyon hálásak vagyunk minden követésért, kommentért, üzenetért, megosztásért és elkötelezettségért!

Szerintetek hol van az a határ, ameddig egészséges beengedést nyújtani a közösségi médián az életetekbe? Ti hogyan védekeztek mentálisan a túlzott online jelenlét ellen?

Daniel: Minden egyén más és más, és nem tudok az egész zenekar vagy bárki más nevében beszélni. Én azonban nem szeretem a magánéletemet a zenekarival együtt megosztani. Igazából már minden közösségi média oldalról leszoktam, úgy érzem, hogy most nincs szükségem rá az életemben.

Meg: Igen, egyetértek! Úgy érzem, hogy ez a vonal nagyon szubjektív, és mindenkinek más és más, hogy mi fér bele. De én azt mondanám, hogy ha ez valaha is megakadályozza, hogy jelen legyek, akkor ott van az én határom! Rendszeres szüneteket tartok a közösségi média használatában, és úgy látom, hogy ez segít igazán a „most”-ban élni és értékelni a pillanatot..

Ha a zenétek lenne az eszköz, amivel a világot meg lehetne menteni egy apokalipszistől, mivel mennétek harcba?

Meg: Hmmm… A dalhoz készült klipünkre gondolva mindannyian vámpírrá változtunk. Szóval, azt hiszem, ha a világ kétségbeesetten megmentésre szorulna, akkor mindenki mást is vámpírrá változtathatnánk. Akkor mindannyian halhatatlanok lennénk… és mind túlélnénk, igaz? Nem tudom, ez a legjobb, ami eszembe jut! Szívesen fogadok jobb ötleteket, ha van. (nevet)

Köszönjük, hogy lehetőséget adtatok nekünk, hogy jobban megismerhessünk titeket. A pozitív energia, ami belőletek árad valóban ragályos. További sok sikert és még sok örömteli zenélést kívánunk a jövőben!

Say It Anyway

Zenekari fotók: Wolfget Media (@wolfget.media)

By: ViQ

Hozzászólás

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑