Nemrég lehetőségünk nyílt beszámolni a budapesti Neverfell bemutatkozó EP-jéről, a The Pendulum Monumentről, de most ennél is közelebbi betekintést nyertünk a modern metal ötösfogat működésébe. Az interjúban megszólal az együttes mind az öt tagja, mesélnek gyökereikről, a hazai színtér régi és új jelenségeiről, és még sok másról – például arról is, hogy mikor és hol hallhatjuk őket legközelebb élőben…
Zenekar: Neverfell
Műfaj: dallamos modern metal
Tagok: Mikula Tamás (ének), László Norbert (gitár), Várszegi Martina (basszus), Berencsi Zsolt (gitár), Bénik Marcell (dob)
Hogyan alakult a zenekar, miként találtatok egymásra? Azt szerencsére hallani, hogy tapasztaltak vagytok a hangszereiteken, de játszottatok is korábban más zenekarokban?
Norbi: Megbeszéltük, hogy szeretnénk egy menő eredetsztorit, mind az 5-en ugyanabba a liftbe ragadtunk be és volt ott egy törpe és nem elhanyagolható mennyiségű parti drog… De amúgy a zenekar egy előző felállásból alakult, ahol Martinával együtt zenéltünk. Ezután csatlakozott Zsolti az akkori énekesünkön, Lénán keresztül, ezután érkezett Marci és Tomi, akiket a zenészaprón találtunk. Nekem még nem volt zenekarom ez előtt, színpadon csak technikusként álltam.
Tamás: 2007 – 2012-ig egy alterDistrict nevű formációban énekeltem. Nagyon meghatározó korszak volt az életemben. Eleinte nu-metalt játszottunk, majd progresszívebbé vált a zenénk az évek során. Ez alatt az öt év alatt többször játszhattunk a régi Dürer Kert nagyszínpadán pl. az Insane előtt, de egy alkalommal megosztottuk a színpadot a Subscribe-bal a turnéjuk egyik vidéki állomásán is. A zenekar feloszlása óta folyamatosan kerestem a helyem egy új csapatban, számos bandában kipróbálva magam, még a főváros határait átlépve, Pécsre is eljutottam ezen célom által vezérelve. Olyan társulatba próbáltam mindig bekerülni, ahová, akár egy puzzle darab, pontosan illeszkedem. Ez jelenti a zenét is, amibe passzol az énekstílusom, de talán még inkább azt, hogy emberileg meg legyen a vibe a tagokkal. Úgy tűnik ehhez közel egy évtized kellett, de örülök, hogy meglett végre!
Martina: Én néhány évig a The Age-ben zenéltem, és mellette volt egy saját projektem is, ez utóbbit talán felélesztem jövőre…
Mikula Tamás énekes később került a zenekarba. Volt előtte más énekesetek is? Számotokra mi szólt a leginkább mellette? Tomi, téged mi fogott meg a Neverfell-ben?
Zsolti: Korábban próbálkoztunk női énekesekkel is, több-kevesebb sikerrel, de leginkább a kohézió az, ami hiányzott a velük való munkából talán. Miután feléltük az ismeretségeink által talált női énekeseket, elkezdtünk az interneten énekeseket verbuválni. Pár sikertelen interjú és hónap után végre valahára vette Tomi a fáradtságot és jelentkezett a hirdetésünkre. A demó hanganyag rögtön megfogott mindannyiunkat és el tudtuk képzelni a mi zenei alapjainkon a hangját. Emberileg sokkal szimpatikusabb volt, mint elődei és őszinte/kritikus volt, ami szerintem fontos egy banda életében, ha hosszú távra terveznek. Így mellette szólt mindenkinek a voksa és már csak az időt kellett beletenni az immáron teljes bandába, hogy kiderüljön tényleg működik-e a dolog. És hát a többi már történelem, ahogy azt mondani szokták…
Tamás: A megjelent EP-nken hallható The Monument és Impatient demóit hallottam először a csapattól. A The Monument (akkor még Adrenaline munkacímen) intrójának első másodpercei alapján is már azt éreztem, hogy na ez valami más, valami friss, ahhoz képest, amivel előtte találkoztam más itthoni, énekest kereső bandáknál. Az elektronika, a szintik és a riffek találkozása akkora powerrel nyitotta meg a dalt, hogy rögtön levett a lábamról és azt mondtam, hogy na ez igen. Az Impatient esetén meg egy jó kis érzelmes ballada mindig egyenes út a szívemhez, szóval nem tudott hibázni a dal. Amikor e dalok alapjaira kitalált énekdallamaimat prezentáltam először a srácoknak, az első próbán, egyébként eléggé izgultam, mert sok idő telt azóta, hogy utoljára betettem a lábamat egy próbaterembe megmérettetni magam. Szerencsére a csapat nagyon nyitott volt rám és a próba után már a folytatást tervezgettük az előtérben. Apropó munkacímek, mostanában, annyira találó neveket adunk már a demóknak, hogy a szövegek megszületése után sem változtatjuk meg őket.
Érdekes időszak ez a frissen induló, szárnybontogató zenészek és zenekarok számára. Szerintetek könnyebb, vagy nehezebb dolga van egy most alakuló együttesnek, mint mondjuk 10-20 évvel ezelőtt? Milyen hátráltató és segítő tényezőkkel találkoztatok az eddigiek során?
Norbi: Zenét írni könnyebb, viszont személyes meggyőződésem szerint befutni nehezebb. Rengeteg olyan digitális technikai újítás van, (nem, itt nem az AI-ra gondolok, alantas és elítélendő dolog teljes mértékben), ami egyszerűbbé teszi a dalírást és a dalok rögzítését. Gitárosként bármikor tudok otthon gyakorolni fejhallgatóval, anélkül, hogy megőrjíteném a körülöttem lévőket. Nem beszélve arról, hogy a Youtube tele van oktató videókkal, bármilyen témakörben, legyen az hangszeres tudás, zeneelmélet, stúdiózás. Az egyetlen, amire igazán szükség van az az idő és a kitartás. Befutni egy másik dolog, mivel pont, hogy az egyszeri emberfia hozzáfér az interneten keresztül bármihez és vasakarattal Stevie Vai-ra gyúrja magát (ez túlzás, nyilván nem), ezért a piac nagyon telített. Mindenki rocksztár akar lenni. Nem is beszélve arról, hogy Magyarország sosem volt igazán az underground fellegvára. Ezen felül ott van a szerencsefaktor, hogy kikkel mikor és hogyan tudsz zenekart alapítani. Lesznek-e slágerek, felkapják-e? És ami nagyon fontos manapság az online jelenlét. Én nem vagyok egy telefonnal a kezemben élő ember, előbb eszek mint, hogy eszembe jutna, hogy képet lőjek róla. Akiben nincs meg ez a késztetés, úgy érzem, hogy nagy hátránnyal indul a mai piacon…
Tamás: Határozottan két oldala van ennek az éremnek. Tizenplusz évvel ezelőtt azt gondoltam, a jó zenén felül, bőven elég az igényesség minden téren (pl. klip, arculat, azaz a produkció egésze terén) ahhoz, hogy egy banda kitűnjön a tömegből, és akkor még talán így is volt, de az elmúlt 10 év során elképesztően minőségi matériát szállító csapatokkal duzzadt fel a magyar metal underground. Így ezen a téren már sokkal nehezebb a dolog, tényleg kurva jónak kell lenni, mind a stúdióban, mind élőben. Viszont ott a másik oldal: a technika fejlődése, elterjedése megkönnyíti a bandák számára a megindulást, korábban nem is álmodtam arról, hogy egy saját hangkártya és mikrofon segítségével tök jól tudok felvenni énekeket bárhol igazából. A social mediát sem értettük akkor még igazán, most már tudjuk, hogy ez mi fán terem és hozzáférünk a hirdetési lehetőségekhez. Továbbá csodálatos dolog, hogy most már a legtöbb, budapesti klubba szervezett koncert esetén van online jegyvásárlási lehetőség és nem kell a hely előtt álldogálva, a kezdés előtti utolsó percekben is karszalagokat árulnom a kabátomból.
Hogyan születtek a bemutatkozó EP-tek dalai? Megvannak a zenekarban a fő dalszerzők, vagy ez még képlékeny?
Zsolti: Alapvetően én vagyok nagyrészben a zenéink alapjainak a megálmodója, ami természetesen utána még átesik jó-pár módosításon, sőt még erre rájön az énekdallam, ami sokszor teljesen más irányba vagy hangulatba tudja terelni az alkotást. Miután az EP egy-két dalára megérkeztek az első szövegek, arra gondoltunk, hogy lehetne egy ’kind of’ koncepció album, ami bemutatja hősünk önpusztító életmódjának szakaszait és újra kivirágzását, hogy majd egy szebb, erősebb születhessen régi énjéből. Ez útközben valamelyest változott, de az alapötlet megmaradt és így válogattuk hozzá a félkész vagy kész alapokat, amivel később egésszé lehetett őket alakítani.
Tamás: Amikor eljutnak hozzám a zenei alapok, akkor először felsőfokú angol halandzsa segítségével improvizálok azokra énekdallamokat és ezeket persze rögzítem. Hagyom, hogy vezessen a dal hangulata és dinamikája, ez utóbbi nagyon fontos, nem mindegy hogyan építkezik egy nóta. Általában ez már az első próbálkozásokra is jó irányba mozdul, de ha csiszolni kell még rajta, akkor már tudatosabban próbálgatva veszek fel alternatív változatokat az egyes részekhez. Volt már, hogy szavaznunk kellett egy négyindulós választáson, hogy melyik a legjobb refrén. Teljesen demokratikus viszonyok között sikerült végül kiválasztani a végsőt.
A szövegeitek mély gondolatai nem épp a derűs időben virágszedés hangulatát idézik meg. Milyen dolgok késztetnek írásra, és miért épp ezek a témák állnak közel hozzátok?
Tamás: Az EP-n szereplő dalok szövegei főleg Martina lelkéből származnak, de az újabb, készülő dalainkra én is írtam már párat. Egyébként nagyon háklis vagyok a dalszövegek minőségére, de Martina soraival rögtön tudtam azonosulni es együtt tudok rezegni azokkal az érzésekkel is, amelyeket szavakba ágyaz ezekben a szövegekben. Kellően sejtelmesek ahhoz, hogy több mindent is beléjük lehessen érteni, de nincsen a költőiség túltolva. Jómagam pedig a személyes élmények és élethelyzetek mellett nyitott szemmel próbálok járni a világban és figyelni azokra a dolgokra, amelyeknek a súlya van. Nem érdekelnek a könnyed dolgok. Így felhalmozódik a fejemben több potenciális téma is. Aztán már csak annyi a dolgom, hogy egy kicsit füleljek, mit akarnak mesélni nekem a dalok a hangulati világukkal, a struktúrájukkal, ez megsúgja, hogy miről kellene szólnia a szövegeknek.
Martina: Kicsi korom óta írok, először kezdődött ez a napló írással, majd kb. gimiben folytatódott. Akkor egy barátnőmmel elkezdtünk könyvet írni, de azt sosem fejeztük be. Aztán poénból verselve kezdtem írni a naplóm, minden nap összefoglalója egy rövid, 4 max 8 soros kis versike volt. Ezzel egyidőben kezdett el foglalkoztatni a zene is, így ezek rövidesen dalszövegekké váltak. Ez manapság is így működik, kiírom magamból, ami épp bosszant vagy, amitől kattog az agyam. Szóval emiatt van a sok sötét téma. Azt hiszem, ezért nem őrültem még meg. Az Impatient készült először, ami a türelmetlen oldalamat mutatja be, aztán a Count To Ten, ami egy korábbi toxikus munkahelyemről szól. Utána mondták a srácok, hogy szuper lenne ezt koncepcióba foglalni, a másik két szöveg az EP-re már ez alapján jött.
Néhány modern metal zenekar egyértelmű hatását leszámítva bizonyára más, “populárisabb” műfajok is hatással voltak és vannak rátok, igaz? Hiszen a sok zúzás mellett sok finom dallamot és egyéb megoldást is tesztek a dalokba.
Zsolti: Természetesen elég terebélyes a paletta, én például a páromon keresztül sok mai pop-zenét és alternatív rockot hallok/hallgatok, ami szintén sokszor inspirációt is tud szülni. Ezen kívül nagyon vonz az utóbbi években az elektronikus zene több műfaja is, mint például az EDM, house és a trance. Ezekből szeretek néha-néha belecsempészni egy-egy pattogósabb bass szintit vagy éppen hatalmas akkordokat, zongorán hozva ezt.
Martina: Tipikus rockzenész voltam kezdetben, olyan voltam, akinek csak a rock and roll létezik a világon, semmi más. Később a barátaim hatására lettem egyre inkább metálos. Ez nemrég kezdett el megváltozni, zenesuliba járok, ahol nemcsak számomra új zenékkel, stílusokkal találkozok, hanem azokat meg kell tanulnom eljátszani, előadni is. Ezek között vannak jazz standardek, blues, pop, funky, és még swing, vagy latinos stílusú dalok is. Talán nem meglepő, hogy ebből a tananyagból rengeteg inspirációt szerzek és úgy érzem ki is tudom majd használni a bandában.
Tamás: Kb. 9 évig tagja voltam egy amatőr színjátszó társulatnak, ahol rengeteg musicalt énekeltem. De elég sok mainstream dolgot szeretek, főleg a 80-as és 90-es évekből.
A kislemez egyik pörgősebb dalában, a már-már Amaranthe-osan popmetalos FTW-ben Radó Éden (Tiansen) vendégszerepel. Honnan jött az ismeretség?
Tamás: A többiek ajánlották nekem Édent és így lett az énektanárom, illetve a félkész dalok véglegesítésében is segít, mint producer. Egy alkalommal pont az FTW-n dolgoztunk, amikor beugrott, hogy a dal felépítése egyébként tökéletesen alkalmassá tenné, hogy egy duett legyen belőle, megkérdeztem Édent és legnagyobb örömemre neki is tetszett az ötlet.
Martina: Fun fact, hogy körülbelül én is 1 évig jártam Édenhez énekórára. Az volt a célom, hogy ne legyek béna, amikor majd vokálozni kell a zenekarban. Most meg már imádok énekelni!
Jelen sorok írásakor egy hete, hogy megjelent a The Pendulum Moment. Milyennek érzitek a fogadtatását?
Martina: Szerintem vegyes, de ez így természetes. Fel voltam készülve rá, hogy nem tetszik majd mindenkinek, de nem kaptunk szerencsére olyan kritikát, ami alaptalan lenne, vagy bántó. Ezekből a véleményekből tudunk később még építkezni. Akinek viszont tetszett, annak nagyon, és ez jól esett.
Tamás: Az a kihívás az egészben, hogy tényleg el tudjunk jutni végül a közönségünkhöz, akik pont egy ilyenfajta muzsikára nyitottak. A pozitív visszajelzések alapján viszont biztos vagyok már abban, hogy ott vannak valahol az éterben, és mindent meg fogunk tenni, hogy megtaláljuk őket.
Sejtem, mennyire fontos mérföldkő számotokra az új EP, és meg is érdemlitek, hogy kicsit pihenjetek a babérjaitokon, de van már tervetek a “hogyan tovább”-ra? Esetleg lapulnak már a fiókban újabb dalok?
Marci: Persze, vannak még újdonságok a tarsolyunkban, és ha ezekre valaki kíváncsi lesz, akkor a következő hónapokban mindenképp érdemes lesz követni a körülöttünk zajló eseményeket, többet nem árulhatok el egyelőre, nem spoilerezhetek.
Már csak egyetlen fontos tisztáznivaló maradt: lemezbemutató hol és mikor?
Marci: Lemezbemutató? Turbina, klubterem, 2024.11.16. szombat este! Minden infóért a social felületeinket lesz érdemes figyelni, mert hamarosan jönni fognak!
NEVERFELL
by: Skinny
W a y o 