A zenekar hitvallásán és az utóbbi másfél év történésein túl kitartásról, az akadályok átlépéséről és a banda jövőbeli terveiről is beszélgettünk Stefán Tomival, az AWS frontemberével. A lassan 20 éve fennálló zenekart, aki egyébként pont most ünnepli Innen szép nyerni albumuk első évfordulóját, ma már senkinek nem kell bemutatni – a modern metál zene magyar képviselői alig, hogy megkapták Fonogram-díjukat, már száguldottak is tovább, és találóan Kapunyitási Pánik című koncertjükkel nyitották meg a 2025-ös Parkos szezont.
ViQ: Többször is említettétek már az album kapcsán, hogy fontos, hogy körülményeink ellenére is tudjuk élni az életünket, és ne azok határozzanak meg minket. Mi az a szint, ameddig számotokra motiváló egy kihívás, és honnan válik megerőltetővé, teherré, hogy folyamatosan túl kell jutni valamilyen nehézségen, fel kell állni, felül kell kerekedni az akadályokon?
S.T.: Ez már önmagában egy elég nehéz kérdés – én azt gondolom, hogy akadályok, nemcsak nekünk, zenekarnak, hanem minden embernek folyamatosan jönnek az életben. Ezeket mindig megerőltető leküzdeni, mert valahol ez mindig teher is, de az a legfontosabb, hogy minél tovább tudja az ember úgy felfogni a terhet, hogy az motiválni tudja.
Nekünk például itt van erre a zenélés, vagy itt vannak a nagyon kedves AWS hallgatók. Minket az, hogy az emberek meghallgatják a szavunkat a dalokon keresztül, motivál arra, hogy ezeket az akadályokat vagy nehézségeket, legyen az bármekkora vagy bármennyi, átlépjük, amivel egyúttal megmutatjuk az embereknek azt is, hogy ez lehetséges. De egyébként ezt a magánéletre is át lehet húzni, mert szerintem teljes mértékben motiválónak kell lennie az ilyen akadályon való felülkerekedésen. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, és hogy nem mindig működik, meg hogy abban a pillanatban, amikor az ember ott van, nagyon nehéz ezt motiválónak látni, de amikor túljutsz rajta, akkor a következőnél eszedbe fog jutni, hogy basszus én már túljutottam valamin! Ez tud motiválni arra, hogy a következőkben azt mondhasd, hogy ezt újra megcsinálom, és a jövőben úgy fogok rá visszanézni, hogy ez megint sikerült. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy minden szinten motiválnia kell valamilyen módon, és tényleg meg kell tanulni úgy tekinteni a dolgokra, hogy azok inkább motiválók legyenek, mintsem elkeserítőek.
A zenekar egy csomó kihíváson van túl, melyekről szívesen beszéltek, azonban hol van szerintetek az a határ (már ha van), ahol mentálisan már embert próbáló egy újabb billenés? Mi jelenti ilyenkor a legnagyobb támogatást? Azt meg is fogalmaztad, hogy tulajdonképpen a rajongók elég erőteljesen szerepelnek ebben, mint mozgató erő.
Így van, így van. A rajongók mindenképpen, de azért azt hozzátenném, hogy amin mi zenekarilag mindannyian személyesen is átmentünk, ott szinte minden következő billenésnél azon a határon mozogtunk, hogy ez már sok, ezt nem bírjuk. Nyilván olyankor kell hozzányúlni ahhoz a megfoghatatlan belső erőhöz, hogy márpedig nincs más választásom, lásd Innen szép nyerni lemez. Az egész lemezkoncepció, és szerintem az egész zenekar mostani létezése azt szeretné sugallni, hogy ezek a billenések mindig megvannak, tehát például egy ilyen tragédia, amit a zenekar is átélt.
A legtöbb működő zenekarnak már a Covid is egy ilyen billenés volt, mert be voltunk zárva majdnem egy évig, és ezek mindig billenések. Azt érezheti az ember egy-egy pillanatban, hogy innen nincs tovább. Innen jött az egész koncepció, hogy az élet morbid, tragikomikus, és néha egyet lépsz előre, és kettőt vissza, de mindig újrakezded. És hogyha logikusan leülsz gondolkodni, hogy mi az, amit tenni tudok, és te is erre jutsz, mi azt szeretnénk sugallni, hogy mindig újra is kell kezdeni, mert mindig várnak szép dolgok is. Igazából ez nagyon klisé, de nagyjából mi ezt éreztük saját magunkon. Amiken a közönségünk és mi is átmentünk, az, hogy most is zenekar vagyunk, és most is ezt csinálhatjuk, szerintem egy nagyon jó példa erre, hogy újrakezdeni talán mindig megéri.
Mennyire jellemző szerinted az, hogy mindenkinél máshol van az a bizonyos “billenési pont”? Mert végső soron egymást is kicsit ki kell húzni a fent említett állapotból.
Persze, ez nagyon-nagyon fontos. Sajnos nagyon sok zenekar ebbe bukik bele, és látjuk azt, hogy nagyon sokuknál rajtuk kívülálló dolgok miatt is fel kell adni. Az, hogy ez a zenekar még most is együtt van, az pontosan annak a hozadéka, hogy mindig megpróbáljuk úgy tekinteni a dolgokat, hogy az, amit én érzek és gondolok, az kivetül a viselkedésemre. Ez viszont a másiknak nem biztos, hogy úgy jön le, vagy ugyanúgy esik, ahogy nekem. Nekünk nagyon sok nehézség volt azzal, hogy például a gyászfeldolgozás öt felnőtt embernél mindenkinél máshogy pörgött le, mindegyikőnknél más stádiumokban járt épp.
A gyászfeldolgozásban van egy olyan rész, amikor valaki már szívesen beszél róla és viccelődik, míg a másiknak ezt még hallani is rossz. Azért ez öt különböző felnőtt embernél előjön. Ilyen dolgokat meg kell tanulni kezelni. Azt is, hogy valaki éppen nem tudja a legjobban önmagát hozni, azért, mert még nem ott tart, mint ahol a másik. Ez mind olyan dolog, amire nagyon oda kell figyelni, és tényleg az empátia és a támogatás, ami a legfontosabb ebben. Hogyha úgy tekintjük, ez nemcsak zenekarokra igaz, hanem egy családra, egy baráti társaságra, vagy egy párkapcsolatra is – ez az életnek egy része, és nagyon fontos megtanulni.
Mit gondolsz, meddig lehetséges benne lenni egy lemezben hangulatilag, és hogy hol érik meg inkább az a változás, hogy valami új kellene, hogy most már ideje valami újszerűt alkotni?
Ez is többösszetevős dolog. Én erre úgy gondolok, és ezt csak a saját és a zenekarom nevében mondom, hogy azért egy két-három évig az ember hasonlóan gondolkodik, és hasonló elmeállapotban van. Ezeknek a kivetülése egy-egy lemez, és minden lemez egy újabb fejezet az ember életében. Ezt egy ilyen két-három éves távlatnak látom, de ez abszolút eltérő lehet mindenkinél. Másrészt ahhoz, hogy egy zenekar működjön, és releváns maradjon, azért két-háromévente legfeljebb ki kell hozni egy-egy lemezt. Úgy gondolom, hogy minden lemeznek egy lépésnek kell lennie. Mi minden lemezen szeretnénk valami olyat csinálni, amit korábban nem igazán csináltunk. De hogyha ez nem is tudatos, az ember természetes változásánál fogva is kijön ez a dolog. Persze ezt nem mindenki így látja, mert a mai top előadók, azok, akik arénákat töltenek meg, már nem is nagylemezekben gondolkoznak.
Hogyha például egy előadó nem nagylemezt, hanem kislemezeket, meg single-öket hoz ki folyamatosan, ott fokozatosan lát változást. Ha meg mondjuk kétévente hoz egy nagylemezt, ott drasztikusabb a változás.
A zene is úgy változik, mint ahogy az előadó. Ízlésben, gondolkodásban, lelkiállapotban, mindenben. A változás természetes, és szerintem az egész zenekar nevében beszélhetek ezzel kapcsolatban, hogy mi annak vagyunk a hívei, hogy nem szeretnénk kétszer nagyon hasonlót csinálni, hanem mindig próbálunk valami újhoz nyúlni, valamivel kísérletezni. Ez az első lemez olyan volt, hogy természetesen jött belőlünk, és olyan lett, amilyen. Itt nem akartunk tudatosan semmi újat. Plasztikusan hangzik, de tényleg arra törekedtünk, hogy ami természetesen jön belőlünk, az legyen. Biztos vagyok benne, hogy idővel azon fogunk gondolkodni, hogy mihez nyúljunk hozzá, melyik ötletünkhöz. Mindannyian sokféle zenét hallgatunk, mindannyiunknak sokféle elképzelése van zeneileg, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy valamilyen újítás az mindig lesz.
Az előző témához hozzátenném, hogy tegyük fel, kijön egy lemez egy előadótól, és aztán két évvel rá kijön egy másik. Akkor azt azért bele kell számolni a hallgatóknak, és lehet, hogy sokan ebben nem gondolnak bele, hogy ami most kijön egy lemezen, azon két-három éve megírt dolgok vannak. És a következő lemezen, ami két év múlva jelenik meg, azon vannak a most megírtak. Tehát van egy ilyen csúszás, mert nagyon sok munka, és idő, mire a kiadásig eljut egy lemez.
De ezt főleg inkább hozzánk hasonló koncerthez és lemezhez ragaszkodó produkciókra értem, mert például a friss, új, fiatal, nem rétegzenében mozgó előadók megírnak egy dalt, ami a következő héten megjelenik. Ez a rock és metal zenekaroknál nem jellemző. Mindemellett van olyan dalunk is a lemezen, ami kettővel ezelőtti AWS albumra készült, tehát ha jól emlékszem 2016-17-es demók. Az ilyeneket mindig modernizálni tudjuk az adott lemeznek megfelelően. Azért nyúlunk ilyen demókhoz, mert úgy érezzük, hogy egyébként alkalmasak az albumhoz, amin éppen dolgozunk.
Ha van kedvencetek az új albumról, az mi miatt vált azzá?
Hát, ez nehéz kérdés. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak van kedvenc dala hallgatni, meg kedvenc dala a színpadon. Ezt én különválasztanám, mint előadó, mert tényleg tök más szempontok jönnek fel ezzel kapcsolatban. Nekem koncerten abszolút kedvencem a Senki nincs már ébren. Szerintem ezzel lehet, hogy többen ugyanígy vannak a zenekarból. Hallgatni meg vagy a Legyen könnyebb, vagy az Otthon. Az Otthon egy nagyon személyes hangvételű dal dalszöveg szempontból. Az az egyértelműbben kimondott dolgokról szól számomra, és így közel áll a szívemhez.
AWS – Otthon
Mit tartotok szem előtt, amikor nekiálltok annak a bizonyos valami újnak, hogy amellett, hogy meg tudjátok őrizni az AWS-es hangzást, ki is lépjetek a komfortzónátokból? Ha most egy dolgot kéne kiemelni, kinél mi lenne az, ami zeneileg ilyen határfeszegető elem, de élmény volt megugrani, vagy aktuálisan izgatja a fantáziátokat, és kipróbálnátok?
Az első felét már beszéltük többször a zenekaron belül, úgyhogy a többiek nevében is mondom. Nem szoktunk azon gondolkodni, hogy amit csinálunk, az feltétlenül beleférjen az AWS-be vagy AWS-es legyen, ugyanis úgy gondoljuk, hogy amit mi a legjobb tudásunk és elképzeléseink szerint csinálunk, az úgyis AWS lesz. Tehát ami belőlünk jön, igazából az az AWS, és akarva vagy akaratlanul is ott lesz benne az a pár tipikus dolog, amitől AWS az AWS.
Azon nem szoktunk gondolkodni, hogy hogyan maradjunk ezen belül. Igazából azon szoktunk agyalni talán egyedül, hogy ha akarunk valamit, az mennyire lesz idegen annak, aki mondjuk a korábbi dolgait szereti és részesíti előnyben. Ez is érdekes kérdés. Előfordulnak néha olyan meredek ötleteink, hogy nem biztos, hogy ezt annyira szeretnék, mint amennyire mi. De ezek inkább csak specifikus zenei dolgok, és ilyenből is ugrottunk már meg egypárat.
A Ketten képzeletben volt az egyike a három első dalnak, ami megjelent, és ott például jóval mélyebbre van hangolva a dal, mint ami megszokott az AWS-től. Az egésznek egy sokkal kortárs metálcore-abb hangzása van, és nem voltunk benne biztosak, hogy ez-e a jó irány. Ettől függetlenül kiadtuk, mert tényleg az volt a szemünk előtt, hogy csináljuk azt, ami nekünk tetszik. A másik pedig az nyilvánvalóan a Legyen könnyebben a szaxofon. Azt nem tudtuk, hogy milyen lesz a fogadtatás, ráadásul itt szaxofonra rappelésről van szó, de többször meghallgatva is úgy voltunk vele, hogy figyelj, ez király, legyen így.
Akik elfogadták, hogy a zenekar így megy tovább, azok számítanak is arra, hogy azért nem biztos, hogy minden ugyanolyan lesz, mint volt, és nagyon-nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ezeket a változásokat nagyon pozitívan fogadják.
Szeretnénk érdekes közreműködéseket is, és most már elmondhatom, hogy a másik, ami mozgatta a fantáziánkat, az egy áthangszerelt koncert, ami hamarosan megvalósul. Ez a korábbi Madách-os előadás folytatása, MADÁCH 2.0 címen, és a Vígszínházban fogunk zenélni novemberben, ami most már hivatalos. (A srácok dupláznak, ugyanis az első előadás jegyeit 20 perc alatt elkapkodták – szerk.)
Mi az, ami ebben az igazán új kihívás?
Ez az egész egy óriási nagy kihívás nagyon sok szempontból. Egy rock/metál stílusban mozgó koncertzenekarnak, aki ugrál a színpadon, és az energikusságot szereti, nagyon-nagyon idegen leülni egy színházba szépen öltözve, szépen eljátszani a dalokat, de pont amennyire ez kihívás, annyira izgalmas is. Mi szeretjük az izgalmas dolgokat, így nagy kihívás lesz áthangszerelni olyan dalokat az új lemezről, amiket most még talán nem is tudunk telesen elképzelni, de biztos nagyon izgi lesz. Számomra személyesen is hatalmas kihívás lesz egy ilyen típusú koncertet leénekelni, mert ilyen tapasztalatom még egyáltalán nincs.
Én mondtam is a srácoknak, hogy alapból nem is énekeltem még koncertet úgy, hogy ültem, úgyhogy nagy kihívás lesz ülni. Tök más köntösbe bújtatja az egész zenekart, és így teljesen más oldalunkat kell megmutatni, teljesen más oldalát kell megmutatni a daloknak is, úgyhogy ez úgy, ahogy van, egy nagyon nagy kihívás, de pont ettől izgalmas.
Az őszi klubturnét és a vidéki klubkoncerteket beáldoztuk arra, hogy ezt megcsináljuk. Ahhoz, hogy erre felkészüljünk és megvalósítsuk úgy, ahogy a legjobban tudjuk, sajnos nem engedhetjük meg magunknak, hogy közben a turnéra is készüljünk, és azt is csináljuk. Cserébe ez nagyobb szabású lesz. Szerintem megéri majd eljönni, mert tényleg nagyon jó ötleteink vannak a vizuállal kapcsolatban, és hogy ez az egész hogy nézzen ki, meg hogy legyen felépítve, úgyhogy nagyon izgalmas lesz!
Hogyha egy, a jövőben készülő albumhoz most kellene kiválasztanotok egy fő tematikát (pl. posztapokalipszis, cyber világ, elveszve az űrben stb.), mi lenne az? Mennyire fontos szerintetek a képi megjelenítés?
Ebben határ a csillagos ég. Erre tök szívesen felhozom azt a példát, amikor Azinak volt az a bizonyos TOITOI-os botránya, és aztán TOITOI WC-k voltak a színpadon. Szerintem akármit fel lehet építeni akármiből. Dzsúdlónak is láttam most egy-két videóját a koncertjéről, amin útépítés volt az egész színpadkép. Ezek tök jó dolgok. Én nagyon örülök neki, hogy elmentek az előadók abba az irányba, hogy nemcsak adunk egy koncertet, hanem ez egész egy kitalált performance – ez nagyon király dolog. A kérdésed első felére egyelőre csak azért nem válaszolnék még, mert azzal lelőném a poént, de annyit elárulok elöljáróban, hogy kreatív ötletekben nem lesz hiány.
Van-e előadó vagy dal tekintetében guilty pleasure-ötök, ami zeneileg teljesen eltér ugyan attól, amit alapvetően játszotok/képviseltek, mégis nagy kedvencetek?
Szerintem mindenkinek van a zenekarban, de nem tudom, hogy ki mennyire szereti hangoztatni. Én például nagyon szívesen felvállalom az összes guilty pleasure-ömet, de onnan, hogy felvállalom, igazából nem is annyira guilty pleasure. Én nagyon szeretem a populáris zenét. Nagyon szeretem a rádió-pop zenékből is a jobbakat. Például nekem Ariana Grande Dangerous Woman albuma nagyon sokat pörgött, és azt nagyon szeretem, ahogy most azért Sabrina Carpenter új albuma is.
A kötelező metalcore mellett én például nagyon sok ilyet szeretek, amire lehet, hogy nem számítanak az emberek. Nekünk zenekaron belül is nagyon sokszor volt már, hogy egyre durvább pop zenéket mutogattunk egymásnak, hogy „csak ezt a baseline-t figyeld, hallgasd már, hogy szól ez a loop”. Bruno Mars-t egyébként mindenki szereti – hát ő zseniális, amit csinál. Szerintem aki igazán szereti a zenét és abban tölti a szabad- és nem szabadidejét is, azoknak nincsenek ilyen stílusbeli határok már.
Mik azok az emlékeid, amik először eszedbe jutnak az első új formációban adott közös koncertetekről? Milyen érzéseket merítesz abból az alkalomból?
Én színtisztán emlékszem rá, hogy ez egy februári debreceni koncert volt, az első turnén az Odaát megjelenése után. Nagyon-nagyon szélsőséges érzések voltak, egyrészt nagyon boldog voltam, hogy koncertezek nagyon jó barátaimmal, és boldog voltam azért, hogy egyáltalán az AWS zenekar színpadon van újra. Közben meg azért nagyon nagy félelem is volt bennem, hogy mégis ez mit fog kiváltani az emberekből, és azzal kapcsolatban is, hogy azért nekem meg kell felelnem – hogy azt mondhassák az emberek, hogy ez oké. A harmadik része az, hogy fizikálisan is nehezebben bírtam az elején, mert bele kellett jönnöm abba, hogy le tudjam nyomni a koncertet úgy, ahogyan azt én magamtól elvárom – ezek azért hosszú koncertek, és ilyen irányú tapasztalatom azelőtt nem volt.
A legtöbben úgy kerülnek egy zenekar frontjára, hogy elkezdik a zenekart, és szépen lassan építkeznek. Először tíz embernek játszanak, aztán húsznak, aztán száznak, aztán ötszáznak, és így tovább, én meg az AWS-sel a mélyvízbe kerültem, úgyhogy nekem fizikálisan és lelkileg is különösen nehéz volt, hogy ezt a legjobban tudjam hozni, és még mindig tanulom, és remélem, illetve szeretném azt gondolni, hogy valamilyen szinten eredményesen. Nagyon-nagyon hálás vagyok a közönségünknek, mert nagyon pozitívan fogadták ezt az egészet – minden várakozásunkat felülmúlták. Iszonyatosan jó bulikat tudunk magunk mögött közönség meg hangulat szempontjából, úgyhogy egy szavunk nem lehet, és nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljön.
Az első közös album húzása után mit gondoltok, mi az, ami a továbbiakban izgalmas, sokakat érintő erejű téma lehetne, illetve van-e konkrét tervetek ezt illetően?
Ez így önmagában megint csak egy nagyon specifikus és nehéz kérdés, legalábbis az én olvasatomban. Viszont, alapvetően én mindig is terápiás jelleggel használtam a dalszövegírást, és ez annyiban nyilvánul meg, hogy írok arról, ami nekem nem tetszik, vagy ami nekem rosszul esik, de igyekszem úgy megfogalmazni, hogy más is megtalálja önmagát benne. Hogyha valaki megtalálja magát a dalszövegben, az segítő jellegű tud lenni. Most az elmúlt időben kezdett ez bennem átváltozni, hogy igazából tök jó, hogy terápiás jelleggel tudom használni a dalszövegírást, de sokszor felteszem magamnak azt a kérdést, hogy mit akarok azoknak az embereknek mondani, akik hallgatnak, és hogy tudok-e nekik olyat mondani, amivel előre viszem őket.
Nekem nagyon sok téma forog a fejemben, az, hogy mi tud olyan jellegűen és különlegesen dalszövegformát ölteni, amit én nagyon szívesen kiadok a kezemből az embereknek. Ezt nyilván soha nem fogom tudni megmondani pontosan, de nagyon sok olyan téma van, ami egyébként engem foglalkoztat. Például ami már az előző lemezen is volt, és ezen folyamatosan agyalok, az a beletörődő hozzáállás a világ romlásával kapcsolatosan, vagy a környezetszennyezés, de bármi olyan dolgot említhetnék, amibe az ember manapság sokkal inkább beletörődik. Ezt a magam nevében is mondom, nem akarok úgy hangozni, hogy ezt csak az emberek csinálják rosszul és én nem, mert én is rosszul csinálom, de nagyon sok olyan dolog van, amibe inkább beletörődünk ahelyett, hogy megmozdulnánk.
Ez ugyanúgy a magyar politikára, vagy a világpolitikára is ráhúzható, mint az előbb említett környezetszennyezésre vagy a környezettudatosságra. Ezek olyan dolgok, amik inspirálnak folyamatosan, de hogy konkrét üzenetet adjak át, azt nagyon jól át kell gondolnom. Szeretném úgy csinálni, hogy ez a lehető legkönnyebben és legjobban megérthető legyen.
Azt a világot éljük, hogy a TikTokon minden második videóban valaki megmondja, hogy mit csinálsz rosszul, és mit csinálj helyette. Így már nagyon nehéz olyan mondatokat hallani, ami tényleg elindít benned valamit, mert folyamatosan mindenki meg akarja mondani, hogy mi az, ami rossz, és mi az, amit csinálj, holott ezt nagyon sokan nem jogosan, vagy szakmai tudás nélkül mondják. Nekem egyáltalán nem célom, hogy bármire azt mondjam, hogy az úgy nem jó, mert az csak úgy lesz jó, ahogy. Inkább szeretnék kérdéseket feltenni, hogy az emberekben maguktól induljanak el dolgok ezzel kapcsolatban. De tenni mindezt úgy, hogy ezek egy dalban jelenjenek meg, azért nagyon nehéz feladat, viszont inspirálják soraimat rendszeresen.
Mi a tökéletes koncert-flow tuti receptje? Meg lehet-e határozni, mi kell ahhoz, hogy zenekar és közönség egymásba tudjon olvadni és meglegyen az a bizonyos közös áramlás?
Hát, szerintem egyrészt az őszinteség – hogy azt csináld, amit szeretsz, és azt, amit csinálsz, azt tényleg szívből csináld. Minden, amit erre tudok mondani, klisé lesz igazából.
Szerintem az őszinteség, az önazonosság, ami a legfontosabb mozgatórugója ennek, meg nyilvánvalóan a gyakorlat. Senkinek nem lesz az első koncertje élete legjobb koncertje. Úgyhogy egyrészt a gyakorlat, másrészt az őszinteség és az önazonosság.
Mennyire érnek el hozzátok rajongói történetek? A tavaly megjelent Innen szép nyerni című albumotok mellé társasjátékot is adtatok ki, amivel a rajongóknak alkalma nyílt még jobban részeseivé válni a zenekar életének. Igazán jó látni, hogy a zeneiség mellett tápláljátok a valahova tartozás érzését is, ami olyannyira fontos a titeket kezdetektől követőknek.
Mi szerencsére elmondhatjuk, hogy hozzánk különösen jól eljutnak. Ugyanis az AWS hallgatók minden elfogultság nélkül mondható, hogy egy közösséget alkotnak. Egy nagyon-nagyon összetartó hallgatóság az, aki szereti az AWS-t. Nyomon követjük azokat, amiket a közösségi médián látunk. Csináljuk az AWS táborokat is. Örs ötlete volt, és a személyéből is sugárzott az, hogy ő ezzel a zenekarral közösséget szeretne építeni, és ő közel szeretne lenni azokhoz, akik szeretik, amit a zenekar csinál. Innen jött az AWS tábor, és ez a szemlélet a zenekar minden mozdulatában benne volt mindig valamilyen szinten, és ezt mai napig nem szeretnénk elengedni. Mi is azt szeretnénk, hogy minél közelebb tudjunk kerülni, és hogy közösséget tudjunk alkotni. Úgyhogy erre van az AWS tábor, vagy az általad említett társasjáték is. Üljetek össze, beszélgessenek, legyetek barátok – abszolút ez a célunk.
Szerintem a közösségalkotásra mindkettő tök jó példa. Emellett hozzánk különösen jól eljut az, hogy embereknek milyen sokat jelent, amit csinálunk. És ez az egyik legszebb dolog, amit elérhet egy előadó.
Van olyan zenekar, aki egy adott időszakban a most említettekhez hasonlóan sokat adott, és aki ott volt akkor, amikor leginkább szükséged volt rá?
Igen, az AWS zenekar, mielőtt belekerültem. Más olyan zenekar, aki sokat adott nekem, az nem közösség szempontjából adott sokat, hanem inkább dalszövegeken keresztül, vagy művészetileg.
Visszatekintve az elmúlt egy, illetve az azt megelőző sok év sikereire, mi az, ami egyöntetűen célotok, ami már az után a bizonyos nyerés és visszatérés után van? Miben lehet véleményetek szerint mérni egy olyan zenekar sikerét, mint az AWS, ami jelenleg műfajában, dinamikájában és történetében ennyire egyedülálló helyet foglal el a hazai modern metálzenében?
Szerintem abban, hogy adott-e a zenekar olyat bárkinek, ami mondjuk évekkel később is fennmarad.
Mit üzensz azoknak, akik elolvasták ezt a beszélgetést?
Azt, hogy remélem, nyáron minél több fesztiválon találkozunk, illetve a Vígszínházban is, ahol november 2-án csinálunk egy nagyon-nagyon érdekes koncertet, amire mindenkit nagyon-nagyon nagy szeretettel várunk!
AWS
Nyitókép: Bodnár Dávid
by: ViQ
W a y o 
Hozzászólás