A nyári forróság közepette jóleshet egy Bloody Mary, de mi most hűsítőként és igazán üdítő tartalomként egy Bloody Holly and the RicketZ-interjút szolgálnánk fel. A magyar horrorpunk nagykövetnek számító zenekar 2024-ben adta ki első nagylemezét, míg tavaly és idén is harmadik helyen végeztek a Wacken Metal Battle Hungary-n, azaz sikerekben és meghatározó pillanatokban gazdag hónapokat, illetve éveket tudhatnak maguk mögött. Az interjúban a kihagyhatatlannak számító kérdéseken túl érintettük a horror művek világát, a horrorpunk hazai és globális helyzetét, a feldolgozásokat és az aktuális kedvenceket is. Tartsatok velünk, ha bírjátok a punkot, a horrort és természetesen a vért is!
Bloody Holly and the RicketZ
Bloody Holly - ének
WN Ricket - gitár
Marielle Ricket - basszusgitár, vokál
Bobi Ricket - dob, vokál
Wolfy: Kezdjük a legelején! Mikor és minek, illetve kiknek köszönhetően vált a zene meghatározóvá az életetekben? Egyből megtaláltátok a hozzátok passzoló zenekari szerepkört?
Bloody Holly: Hát, szívesen mondanám, hogy már embriókoromban a fater nyakában ültem a taktaharkányi Deep Purple-koncerten, de ez enyhe csúsztatás lenne. Ha a zenei ízlésemet a szülőktől örököltem volna, akkor most magyarnóta-zenekarban klarinétoznék, és akkora pecsétgyűrűt hordanék, mint a Szaturnusz. Ellenben már kora tinédzserként is előszeretettel kerestem a címeres trógerek társaságát, akik felvilágosítottak róla, hogy van élet a Guns N’ Roses-on túl, és elláttak korabeli hardcore/punkzenékkel. A család eközben többször hangot adott abbéli véleményének, hogy innen már csak egy lépés a börtön, és én innen tudtam, hogy a legjobb úton járok. Ami pedig a zenekari szerepköröket illeti, nem jelentett különösebben nagy kihívást, hogy azonosuljak az udvari bolond karakterével.
Bobi: Általánosban ének-zene tagozaton hegedülnöm kellett, amit nem igazán szerettem. Aztán gimiben jött a rock, és mindent vitt! Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy gitározni vagy dobolni szeretnék jobban, végül a dobolás győzött (a legutóbbi All-Timer részben pont mesélek is róla). Volt pár év kihagyás, vagyis inkább kevésbé aktív év – akkor is voltak projektek, de egyik sem maradt meg sokáig – de amióta 2018-ban beszálltam a Free Houdini!-be, majd utána nem sokkal elkezdtük a Bloody-t, azóta pörögnek a dolgok eléggé. A dobolás mellett nagyon szeretek vokálozni, de ez amolyan side-projekt, frontembernek például nem tudnám elképzelni magam.
Marielle: Évekig zongoráztam, amit akkor még nem tudtam értékelni, majd jött a gitár és a “rocksztár leszek, anyu” időszak, ami inkább a hülyeségről szólt mint a zenéről. Végül egy buta fogadás miatt kötöttem ki a basszusgitárnál, ami azóta is a szívem csücske.
Mindenképpen egy egyedi formációja vagytok a hazai zenei közegnek, hiszen a Bloody Holly and the RicketZ-cel a horrorpunkot képviselitek Magyarországon. Miként alakult ki a jelenlegi felállásotok? Honnan jött az ötlet a zenekarotok alapkoncepciójához? Mennyire vannak jelen a mindennapjaitokban a horrorfilmek, horrorkönyvek vagy például a horrorjátékok?
Bobi: Az indulásunk szerintem elég punk volt. Első gitárosunkat, Évit a Dáma Lárma sorozatból ismertem, egy koncerten aztán a pultnál találkoztunk, ami után kb. annyi maradt meg a beszélgetésünkből, hogy zenekar, csajok meg punk, persze rámondtam, hogy persze, csináljuk! Eltelt néhány hét, és jött is az üzi, hogy akkor üljünk be ismerkedni, lesz egy basszusgitáros csaj, aki még majd most gyors megtanul basszusgitározni, meg van egy énekes csávó. Merthogy női zenekar férfi énekes felállás lesz. Gitár-ének-dob formában kezdtük el a dalokat írni, basszus fronton végül Marielle szállt be (ő akkor már tudott basszusgitározni). Évi az első néhány koncert után kiszállt, akkor átfésültük a hazai női gitáros szakmát, így csatlakozott hozzánk WN 2021-ben. A horrort én a Halloween irányból közelítem meg, a barátaimmal évekig volt beöltözős házibulink, amire hónapokat készült mindenki. Most minden koncert egy Halloween, mondjuk sokszor csak fél óránk van beöltözni…
B.H.: A horrorpunk-koncepció az én ötletem volt, és három dolog adta hozzá az ihletet: a komoly piaci rés, a Misfits iránti töretlen imádatom, illetve, hogy elképesztően jó hülyének lenni. Márpedig ez a műfaj ad némi lehetőséget az infantilizmus kiélésére. Ja, és emellett supersize menüben zabálom a horrort, legalábbis filmek és könyvek szintjén mindenképp. Anne Rice, Mary Shelley, Poe, Lovecraft és persze Stephen King mellett „friss” felfedezésem Csáth Géza, aki bár nem volt klasszikus értelemben vett horroríró, a morfium bődületesen elborult dolgokat hozott elő belőle. A filmekből a klasszikusokat és a szürkeállományt szőnyegbombázó trashmozikat egyaránt imádom, illetve az utóbbi időben is kifogtam pár kellemes darabot: ilyen volt A szer, a Nosferatu, A majom, A csúf mostohatestvér, az Abigail, Az eretnek, vagy a Late Night With The Devil.
Marielle: Én a horrorpunkhoz a horror előtagon keresztül tudok csatlakozni, kreatív szakemberként a téma esztétikájában sok potenciált látok.
Miként látjátok a horrorpunk helyzetét globálisan és lokálisan? Elképzelhető, hogy más bandák is felbukkannak majd itthon, akik ebbe az irányba indulnának el?
B.H.: Ha a magyar horrorpunk történetét – ami nem összetévesztendő a psychobilly-vel – összefoglalnánk, hasonlóan vaskos könyv lenne, mint a Szellemes pajzán locsolóversek vagy a Dalai Láma YOLO c. kötete. Ha tévednék, utólag is elnézést kérek az érintettektől, de tudtommal a hazai színteret jelenleg egyedül képviseljük, ennek értelmében minden koncertünk egy országos horrorpunk-találkozó is egyben. Némi túlzással a globális színtér is valahogy úgy fest, mint egy borsodi faludiszkó: extrém módon kisminkelt egyedek gyülekezete, akik közül mindenki ismer mindenkit – legalábbis az online hipertérben mindenképp. Európában ez a vonal leginkább a német nyelvterületen felkapott, számomra sztenderd program, hogy ellátogatok Berlinbe a The Other nevű csapat halloweeni koncertjére, vagy a Bloodsucking Zombies From Outer Space karácsonyi szeánszára Bécsbe. Biológiából tudjuk, hogy a belterjesség megnehezíti a szaporodást, és egyre életképtelenebb utódok jönnek létre, de ha mégis lesz ún. konkurenciánk itthon, eskü nem fogunk keresztbe tenni nekik.
Bobi: Hát igen, Nózi annak idején kiválóan felmérte, hogy a horrorpunkban hatalmas potenciál van! Azt hiszem a hazai lehetőségeket nagyjából kezdjük kimeríteni, dolgozunk rajta, hogy külföldön is megismerjenek minket.
Milyen emlékeitek vannak a debüt EP-tek, a Slashes to Slashes, Guts to Guts kapcsán? Milyennek látjátok a kislemezt négy év elteltével? Miben fejlődtetek a legtöbbet a lemez kiadása óta?
B.H.: Az első dolog, ami beugrik, a dalok a covid-lezárások alatt íródtak, és tízre sem sikerült hazaérnem, nemhogy este nyolcra. Közben azon járt az eszem, hogy bassza meg, hogyan oldottam meg ezt gyerekkoromban? Az iménti nüanszot leszámítva csak pozitív emlékeim fűződnek a felvételekhez, abszolút nem görcsöltünk, hót’ ösztönösen csináltunk mindent, just-for-fun-alapon. A szövegek is hasonlóan könnyedén születtek: hopp, két csótány a fürdőszobában, írjunk már dalt róluk! És kész volt a Children Of The Sewer. A feketebárány-effektusról volt már szó? Az Akelának bezzeg van ilyen dala! És elkészült a Sweet Little Frankenstein, stb… Ha nem is világmegváltó cucc, teljes mértékben visszaadja a zenekar rock’n’roll szellemiségét.
Bobi: Az EP felvételekor kezdtünk el együtt dolgozni Czakó Dani Gravellel, aki végül gatyába rázta az ötleteket és fel is vette a dalokat. Miben fejlődtünk azóta? Én bátrabban vállalok be gyorsabb dalokat, groove-okat, illetve sokkal több a vokál is az új lemez dalaiban. Igyekszünk azóta még több horrorisztikus elemet bedolgozni a zenébe.
Marielle: Én is mindenképp kiemelném a Gravellel folytatott munkálatokat, az, hogy jó hangulatban és gördülékenyen telt a stúdiózás sokat számított a végeredmény szempontjából. Itt dőlt el Bobival a sorsunk is, hogy márpedig vokálozni fogunk. Számomra az új lemezen szereplő dalok horrorisztikusabbak zeneileg mint az EP-s torzszülöttek.
Tavaly adtátok ki az első nagylemezeteket! Előzetesen mit érdemes tudni a Grand Openingről, illetve a lemezzel kapcsolatos munkafolyamatról mielőtt valaki elindítaná a lejátszást? Mennyire ment gördülékenyen az album elkészítése?
WN: Az első nagylemezünket készültünk kiadni, ezért úgy is álltunk hozzá, hogy ennek mindenképp ütősnek kell lennie. Mindenki hozott bele ötleteket, amit Gravellel közösen alakított a csapat számokká majd végül albummá. Volt egy két szám, aminek a megírása abszolút nem ment gördülékenyen, így utólag visszagondolva szerintem mindenki kicsit rástresszelt, hogy muszáj a maximumot nyújtani ha már az első nagy anyagunkat akarjuk kiadni, így néhány riff, szöveg megírása kifejezetten lassan született meg. Na de minden jó, ha a vége jó- hatalmas slágereket írtunk és megszerettük azokat a számokat is, amik vért kívántak tőlünk.
Két magyar szám is található az albumon, mind a kettőben egy- egy különleges vendégünk is részt vett, a Féregjárat c. dalban Takony a CPgből, a Halottakról jót (vagy rosszat) c. dalban pedig Kommandante Klit a Türböwitchből. A lemezen tizenegy szám található, ezek közül hathoz készítettünk klipet is, a vendégzenészeinket is belevonva. Mindegyik klip készítése egy külön ünnep, imádunk forgatásra menni, mindig hatalmas buli.
Az album egyik különlegessége pedig az, hogy a borítót Marielle Ricket készítette, szabad idejét a férgek személyiségének a kidolgozásával töltötte. A bookletet benne pedig Bobi Ricket rakta össze.
Bobi: Pont akkora komolysággal kéretik nekiállni a lemez hallgatásának, mint a borítón önfeledten vonagló féregparty.
Egyénileg nézve melyik dal áll a legközelebb hozzátok az album tételei közül? Na és milyen visszajelzéseket kaptatok a szaksajtó és a hallgatóság részéről?
B.H.: A Very Last Suppert és a Jesus Christ Vampire Huntert kifejezetten imádom, főleg élőben. Utóbbi félig-meddig az én fattyam, amihez végre fel tudtam használni egy 2020-as gitártémámat. Szövegileg pedig a Rosegardent tartom a legjobbnak, ami szintén ugyanekkor íródott. Utóbbi egy unortodox szerelmesdal, amiben pedagógiai célzatú gyilkossággal kérem ki magamnak, hogy egy nő glicerinben tocsogó nyálgépet csináljon belőlem.
Bobi: Nálam is a Very Last Supper az egyik kedvenc. Vicces, hogy ezzel küzdöttünk a legtöbbet a demózások alatt, de végül tökre megérte. Azt hiszem csak azért nem lett klipes nóta, mert az utolsók között készült el. A másik kedvencem a Scary-Scary Lady; ez a lemez lassú dala, viszont annál gonoszabb, alaposan megtámogatva vokállal.
WN: Személyes élmény alapján nekem a White Magic ez elsődleges kedvenc. Ehhez a dalhoz forgattunk először klipet és ekkor ért meg bennem az első WOW élmény, hogy egy összeszokott csapat lettünk.
Szerencsére főleg pozitív visszajelzést kaptunk a lemezt illetően, komoly kritikát senki nem fogalmazott meg. A közönségünk mondjuk sokkal lelkesebb, szeretnek a koncertjeinkre járni, mert mindig hatalmas buli van különleges atmoszférával. Beöltözük, véresek vagyunk, rengeteg horror díszlet van a színpadon és mi is véresen komolytalanul, viccesen mosolyogva játszunk. Ha csak a lemezt hallgatod, akkor nem kapod meg a teljes csomagot, egyszer kötelezően fakultatív eljönni egy koncertre is! 🙂
Marielle: Úgy tűnik a ritmusszekció teljes egyetértésben van, ugyanis én is a Very Last Suppert és a Scary-Scary Lady-t szerettem volna kiemelni. 😀 De a Féregjáratot is ajánlanám mindenki figyelmébe, főleg az emelt biosz érettségire készülőknek hasznos hallgatnivaló .
Már nem egy véresen komolytalan klipet láthatott a követőtáborotok. Mi határozza meg, hogy mely dalotokhoz készül videóklip? Milyen hangulattal írható le egy átlagos Bloody Holly and the RicketZ-klipforgatás? Van-e olyan vicces vagy érdekes sztoritok a klipjeitekhez köthetően, amelyet szívesen megosztanátok velünk és az olvasókkal?
Bobi: Az például fontos, hogy legyen kész a dal! Viccet félretéve: nem most éljük a forgatott klipek fénykorát, viszont a mi műfajunkban szerintem szorosan a zene része a zenekar megjelenése, a klipek vizuális világa. Amelyik dalt erősnek ítéljük meg és kislemez lesz belőle, ahhoz készül videó is. Eddig a hétből öt Lakatos Márk G. rendezésében készült, akit a rövidfilmek világából rántunk néha át egy-egy horror videóra. Márknak végtelen türelme van az összes elvetemült ötletünk megvalósításához, szeme sem rebben amikor előkerül egy újabb levágott ujj, vagy épp egy boncasztalra kell felállnia állványostul, hogy a kiterített énekesünket felvegye.
WN: Hű, mindegyik forgatásunkat imádtam, mindenben volt valami extra. A White Magic-re rengeteget készültünk smink, haj, jelmez, díszlet terén és egész nap tartott. A Slice Slice Baby zenélős részéhez festővásznakat fröcsköltünk piros festékkel, hogy húskamrát szimuláljunk, ahova láncon lógattunk mindenféle emberi darabkát. A TV shop-os sztorit a konyhámban forgattuk. A klip eleje rögtön úgy kezdődik, hogy egy levágott kezet próbálok idegesen szétvágni. Anyukám húsdarálójával aprítottunk párizsit és latex ujjakat, melyeket Bobi előszeretettel tömött a szájába, undorító löttyöket ittunk és folyton repült valami levágott testrész.
A Plan 9-t imádtam, végre kényszerzubbonyba zárhattuk az énekesünket. De sajnos a végén ki kellett oldoznunk…
A Halottakról jót (vagy rosszat) rekord sebesség alatt forgattuk le, másfél óránk volt az egészre. Vasárnap reggel 11-kor, a csapat fele másnaposan, egy része még aznaposan. Főhősünk egy boncasztalon, mindenhol konfetti és cuki gyerekzsúros kiegészítők, Kommandante Klit pedig az asztal tetején állva szólózik. Ez tényleg egy buli volt, ezen a klipforgatáson fogyott a legtöbb alkohol. (Ismétlem, másfél óra alatt.)
Március végén látott napvilágot a legelső feldolgozásotok, a Bad Guy. Mi alapján dőlt el, hogy egy Billie Eilish-dal lesz a „kiválasztott”? Még milyen alkotásokról tudnátok elképzelni, hogy jól állna nekik egy horrorpunk-köntös? Ha már feldolgozások, van-e személyes kedvencetek, gondolva itt a nem horrorpunk coverökre is?
Bobi: A Bad Guy feldolgozás a német Wolverine Records Horror Punk Chartbusters Resurrection válogatására készült, ahol kifejezetten ez a koncepció: pop dalok készültek el horror verzióban.
WN: Ehhez is készült klip, mindenképpen nézzétek meg, még sosem voltunk annyira színesek, mint aznap a forgatáson.
Igen, biztos, hogy lesz még cover, igazából pont dolgozik most egyen a zenekar. Kb bármit át lehet írni horrorpunknak, mindegy hogy az metál vagy jazz, de legyen ez meglepetés!
Egy-két feldolgozás számot szoktunk koncerten is játszani, a Misfits-től a Halloweent, Dig Up Her Bones-t, régebben pedig a Ramones-től ment a Somebody Put Something in My Drink nóta.
B.H.: Mint aki kultur-Maugli módjára, kazetták között nevelkedett, és fél fiatalkorát az életellenes frizurák évtizedében élte le, eleinte bőszen ágáltam Billie Eilish ellen, mégpedig azon egyszerű okból, hogy nem tudtam, ki ő. De végül tök jó ötletnek bizonyult a Bad Guy-cover. Azóta rögzítettünk még egy feldolgozást egy hangyafasznyit más műfajban mozgó formációtól, hamarosan ez is napvilágot lát.
Kik szerepelnek mostanában a lejátszási listáitokon? Mely feltörekvő zenekarokról, illetve zenészekről gondoljátok azt, hogy nagyobb figyelmet érdemelnének, ideértve a hazai és a külföldi tehetségeket is?
B.H.: A Spotify szerint már jó két hónapja Ministry-diétán élek, de gyakori vendég a lejátszóban a Hüsker Dü, a Pogues és a John Lydon-féle Public Image Ltd is. Tehát szinte kizárólag halott és/vagy nyuggerkorban lévő előadókat hallgatok. Ami a feltörekvőket illeti, felkerültünk anno a We Are Horror Records dupla horrorpunk-válogatására, ahol belefutottam egy rakat izgalmas előadóba, mint pl. az osztrák Hellgreaser, a Zombiesuckers, a Bats/Bats/Bats vagy a Grave Robber, akik keresztény(!!!) horrorpunkban utaznak. De mondjuk, hol szerepel a Bibliában, hogy az élőhalottak nem dicsőíthetnek valakit, aki – ráadásul – maga is feltámadt a halálból?
Marielle: Nekem a legutóbbi három keresésem: Hellripper, Amesoeurs és Dogma, de nálam változékony szelek fújnak.
Ha feltörekvő vagy legalábbis méltatlanul kevéssé ismert zenekart kellene ajánlanom akkor a Superhorror lenne az, akikkel volt szerencsénk együtt is játszani Veszprémben és nem csak a zenéjük, hanem az előadásmódjuk is VÉRprofi volt.
2025-ben újfent dobogós helyezést értetek el a Wacken Metal Battle Hungary-n, melyhez itt is szeretnénk gratulálni! Ahogy tavaly, úgy idén is a harmadik helyen végeztetek. Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gyarapodtatok az idei kiírás során? Miként éltétek meg a döntőt, illetve a végeredményt?
B.H.: Míg tavaly a délután 3-as időpontot húztam ki a sorsoláson, ezúttal a 20:15 tévedt a bűvös kezembe, amit kis híján le is csaptam hentesbárddal, hogy önálló életet élhessen, mint az Evil Dead 2 entitása. Megadatott tehát a nagyszerű lehetőség, hogy szarrá izguljuk az egész napot. Ellenben döbbenten kellett szembesülnöm vele, hogy öt év alatt szert tettünk valamire, amit koncertrutinnak hívnak, úgyhogy a színpadon már csak az önfeledtség maradt. És előszeretettel osztoztunk a harmadik helyen az Auraleakkel, akik bár tök más műfajban utaznak, kétségkívül sorstársaink: ugyanis szintén kurvára kihúzták a gyufát azzal, hogy órákra elfoglalták a sminkszobát.
Bobi: Már alapvetően az is nagy dolog, hogy egy horrorpunk zenekart beválogat a zsűri a 10-es döntőbe egy olyan versenyen, aminek a neve is METAL! (nevet) Az, hogy mindkét alkalommal sikerült a harmadik helyig mennünk, elképesztő! A döntőben a közönség szavazata is számít, úgy tűnik, nekik is bejött, amit csinálunk.
WN: Valahol öröm az ürömben, hogy az utolsó időpontban játszhattunk. Én nagyon élveztem az egész napot, láthattam mindegyik zenekart előttünk – igaz a többségüket már rég óta ismerem, és nem most láttam őket először. Kicsi az underground, mindenki ismer mindenkit, akárki nyerte volna meg a tíz zenekar közül, örültünk volna neki. Maga a koncert élménye a Barba Negrában valami csoda, jól szólt kifelé, befelé, egyben volt a zenekar, hoztuk a punk attitűdöt és buli volt az egész. Az első sorban kislányok ugráltak a zenénkre, hátul meg futtatták a bedobott hullánkat. Tök jó hangulat volt a közönségben és idén a zsűri sem mondott semmi negatívat a produkciónkra. Egy élmény volt, ilyenkor erősíti meg az emberben azt, hogy igen, megéri belefektetni az időt, energiát és ezt az egészet csinálni 110%-on.
Mik a terveitek a fesztiválszezonra és az azt követő időszakra? Hol találkozhatnak veletek a követőitek, illetve mire számíthatnak tőletek idén?
WN: A fesztiválszezon idején idén csak közönségként találkozhattok velünk. Rendszeres látogatói vagyunk a Fekete Zajnak, a Rockmaratonnak és a Lowland Fesztiválnak is.
Ősszel viszont már visszatérünk a klubéletbe, ott lesz például a legfontosabb ünnep, a Halloween. Fogunk majd újdonságokkal érkezni, de erről csak akkor fogtok tudni, ha követitek az oldalaink eseményeit, még muszáj titkolóznunk. 🙂
Bloody Holly and the RicketZ
Nyitókép: Biró Edina (@biro.edina14)
by: Wolfy
W a y o 
Hozzászólás