A fenti sor nem egy újragondolt magyar népmese vagy egy elfeledett akcióvígjáték címe: a mai interjúban az Illicit Passenger zenekart mutatjuk be. Lali, Nixx, Sanya és Gergő 2022-ben megnyerték az S8 Underground tehetségkutatóját „soul-fused rock” dalaikkal, idén pedig első ízben léphettek fel az Alpárfeszten – itt szúrtuk ki őket mi is, nem sokkal később pedig már a próbatermükben beszélgethettünk a srácokkal.
Skinny: Mióta létezik ebben a formában a zenekar? Zenéltetek korábban együtt vagy külön-külön más formációkban is?
Nixx: Idén szeptemberben lesz négy éves a zenekar, 2021-ben írt nekünk Lali, és azóta vagyunk így együtt.
Lali: Az úgy történt, hogy az énektanárom, Balássy Betty mondta, hogy az ismerősének van egy ismerőse, aki ismer valakit… Tehát volt egy lehetőség, én pedig megkerestem őket.
Az így kezdődő sztorik nem szoktak jól elsülni…
Sanya: Nekünk eddig bejött, de aztán ki tudja? Este nyolcig akár még fel is oszolhatunk…
Nixx: Volt előtte egy női énekesünk is, de vele nem tartott sokáig a közös munka. Én akkor már egy ideje együtt játszottam Gergővel, Sanyát pedig egy másik zenekarból ismertük.
Gergő: Végül Nixx találta ki, hogy szeretne egy saját zenekart, és akkor hívott össze bennünket. Ez már jó rég volt, azóta sokáig keresgéltünk énekest, de amióta Lali velünk van, azóta töretlen ez a felállás.
Sanya: Lali bármelyikünknek lehetne a gyereke igazából… (nevetünk)
Mik a közös pontok az ízlésetekben, hol találkoznak egymással a zenei hatásaitok?
Sanya: Az alapokat nagyon sokáig csak Nixx hozta, a mi ízlésünk inkább az egyéni teljesítményekben látszik, abban, amit az ötleteire játszunk a saját hangszereinken.
Nixx: Én hozom a csontvázat, ők hozzák a húst.
Gergő: Ezek az ötletek igazából már kész szerkezetű dalok voltak, csak az éneket és a szöveget kellett rájuk kitalálni.
Lali: Én eleve teljesen más elhatározásokkal indultam el zenészként, alapvetően alter vonalon akartam érvényesülni, ez még ma is nagyon érdekel. Főleg a magyar alterre gondolj, Kispál, Elefánt, ez az „ikonikus” vonal. Amikor bekerültem ide, egyáltalán nem ez fogadott, sőt, mélyvizet jelentett számomra. Ki tudtam mozdulni a komfortzónámból, és rengeteget fejlődtem, amióta itt vagyok a srácokkal.
De azért még nem tettél le arról, hogy valaha altert játssz, ugye?
Lali: Nem, jelenleg is van egy másik projektem, amit viszont nem szeretnék most promózni. Ott ezeket a vágyaimat ki tudom élni.
Visszakanyarodva a többiekhez is, melyik konkrét zenekarok voltak hatással rátok?
Nixx: Én egész életemben rengeteg fajta zenét hallgattam a rockon kívül is. Dubstepet, modern és klasszikus zenét egyaránt. De amit itt szerintem megemlíthetünk, az a Faith No More.
Az FNM benne van abban a három zenekarban, amikre magamtól is tippeltem volna veletek kapcsolatban.
Gergő: A Red Hot Chili Peppers-t szokták még mondani…
…és a Led Zeppelin lett volna a harmadik.
Nixx: Ez biztos Sanyi miatt jutott eszedbe, mert ő játszik egy az egyben úgy, mint Bonzo. Amikor először találkoztunk, és meghallgattam, nekem nagyon tetszett, milyen stabilan dobol. Mint egy félisten!
A saját oldalatokon ’soul-fused rock’ néven határozzátok meg a műfajotokat. Ez számotokra mit jelent?
Nixx: Ezt én találtam ki, ez a lelki összeolvadás stílusa. Mi mást mondhattunk volna? Funk, rock, punk, stoner, egyik sem helyes, ilyen stílus nem létezik. Funkcore-nak lehetne még talán nevezni, de ez szebb.
Gergő: Azt szokták még mondani, hogy kicsit grunge-osak vagyunk, de ez inkább csak egy-két számra igaz.
Nixx: Olyanok vagyunk, mint egy rossz turmixgép. Rengeteg minden bele van dobálva, a végén pedig úgy hullik ki belőle az anyag, hogy darabos maradt, és felismerhető, hogy miket tettünk bele.
Említettétek a szövegeiteket, ezeket Lali egyedül írja? Milyen témákat feszegettek bennük?
Lali: Legfőképpen kábítószerekről, nőkről, kapcsolatokról, és ezeknek az összefüggéseiről írok, ha pedig épp nem ezekről, akkor a világűrről.
Nixx: Amikor írom a számokat, mindig aszerint adok nekik munkacímet, hogy éppen mit juttatnak eszembe. Ez lehet egy könyv, vagy sorozat, amit akkor éppen nézek, vagy egy történet, ami a zene alapján születik meg a fejemben. Ez ad egy elképzelést arról, hogy minek indult a dal, de amikor Lali a szöveget megírja, már más elképzelései is vannak. Sok mindennek azonban így is megmaradt a címe, aköré íródtak a sorok.
Lali: Ha nem rugaszkodik el nagyon a daltól a cím, akkor nem változtatom meg, hanem azzal dolgozom. De ott van például a Ton 618 dalunk, aminek eredetileg Stolen Crown volt a neve. Maga a dal hangulatában, aztán a szövegében is kimondottan „világűrös” lett, aztán a barátnőm javaslata volt, hogy nevezzem el egy bolygóról, vagy hasonlóról. A Ton 618 egy fekete lyuk, az egyik legnagyobb, amit jelenleg az univerzumban ismerünk.
Egy személyesebb jellegű kérdésem még Nixx-hez is lenne: orosz származásúként, hogy kötöttél ki Magyarországon és mióta élsz itt?
Nixx: Az üzlet miatt kerültem ide, még 1995-ben. De ne gondolj semmi rosszra, csak konzervekkel kereskedtem, Magyarországon gyártott konzerveket küldtem Oroszországba.
Már ott is zenéltél?
Nixx: Én mindig is zenéltem. Amikor idejöttem, magammal hoztam egy énekes srácot is, és jött volna még egy gitáros és egy dobos is velünk, de nekik akkor nem sikerült ideköltözniük. Nekem egyébként mindig is az volt a tervem, hogy innen is továbbálljak, Amerikába. Ez sosem sikerült, most pedig már nagyon messze van.
Akkoriban is az ilyen jellegű zenét kedvelted? Mi jutott el oda akkoriban?
Nixx: Akkor már azért elég sok minden. Guns N’ Roses, L.A. Roses, Cinderella… A Monsters Of Rock-on viszont nem voltam ott. Röviden azt is rocknak nevezném, amit akkoriban hallgattam, akkoriban még hívták glamnek is.
Azért a Guns már eléggé kifelé lógott a glam szcénából, amit aztán a feltörekvő grunge ki is nyírt. Ha más értelemben is, de ti még most is egy feltörekvő zenekarként gondoltok magatokra?
Gergő: Már úgy harminc éve… (nevetünk)
Sanya: Nekünk nem annyira fontos ez az önmeghatározás dolog, nem beszélünk róla, hogy mi lesz, ha majd egyszer itt meg ott játszunk. Én például azt szeretem a legjobban, amikor itt vagyunk a próbateremben és ilyen privát az egész.
Gergő: Pillanatnyilag egyébként koncertszervező-keresésben vagyunk. Sanyával és Nixx-szel mindhárman 50+-osként vagyunk benne ebben, és már nem annyira vagyunk otthon bizonyos dolgokban, például, hogy hogyan tegyük vonzóvá a zenénket a fiatalok számára.
Ez azért érdekes, mert szerintem a legtöbb populáris műfajnak van egy ciklikus eltűnési és visszatérési folyamata, például a grunge már évek óta reneszánszát éli a fiatalok körében is.
Sanya: Bizonyos szempontból ez így tűnhet, de szerintem a rockzene, mint olyan, már régóta egy tartós leszállóágon van.
Akármi is legyen a helyzet, azért úgy láttam, ti elég sokat koncerteztek. Összességében elégedettek vagytok azokkal a lehetőségekkel, amiket kaptatok az élettől és a „szakmától”?
Gergő: Összességében nem. Mindenből lehetne több, nyilván, de ez sok mindenre igaz.
Nixx: Azért olyan sokat nem is lépünk fel, a havi egy koncertre törekszünk inkább. De azt rengeteg helyről kapjuk vissza, hogy mennyire tetszünk az embereknek, amikor a régi Dürernél próbáltunk, akkor is rengetegen jöttek át a termünkbe megnézni, hogy honnan jön ez a jó zene. De egyre kevesebb hely van, ahol lehetne játszani.
Gergő: Végül is feltörekvő zenekar vagyunk, a főműsoridőért még dolgoznunk kell. Az Alpárfesztes fellépésünk is elég koránra volt betéve. Ott idén játszottunk először, tavaly hasonló volumenű fellépés volt a TISZA Style fesztivál Tiszakécskén.
Milyen élmény volt az Alpárfeszten játszani? Előrelépésnek tekintitek, hogy idén felléphettetek ott?
Gergő: Maga a fesztivál nagyon profi volt. A cucc, a hangosítás, minden zseni, csak kicsit kevés volt az ember. Péntek délután négykor játszottunk, a tömeg inkább csak ezután kezdett érkezni. De ilyen helyeken mindig jó játszani, ha jövőre is hívnak, nagyon szívesen jövünk.
Ha már a jövőnél tartunk, milyen terveitek vannak még?
Lali: Nemsokára szeretnénk eljutni stúdióba a számainkkal, és felvenni egy albumot.
Gergő: Mindenkinek megvan hozzá otthon a felszerelése, hogy felvegye a maga részét, de a dobot és az éneket ennél profibb módszerrel szeretnénk megoldani. A 2022-es S8 Underground tehetségkutatón nyertünk egy négyszámos EP-felvételt, csak ez mindig húzódott. De egy EP mindenképpen lesz.
Nixx: Csak ehhez kéne egy ember, aki ostorral hajtana minket néha.
Van olyan zenekar – akár magyar, akár külföldi –, akikkel nagyon szívesen fellépnétek egyszer?
Sanya: Szerintem ez mindannyiunknak nagyon más lenne.
Nixx: Nekem a magyar zenekarok közül nagyon tetszik a Republic. Külföldiek közül a Rage Against The Machine-t szeretem nagyon.
Lali: Én az Astorias-szal nagyon szeretek fellépni, elképesztő arcok, játszottunk már velük párszor. Volt olyan koncertünk is, ahol mi voltunk a magyar Powerwolf tribute-tal meg egy másik szimfonikus metal zenekarral, az mondjuk nagy elrugaszkodás volt a megszokottól!
Gergő: Kilógni jó. Biztos volt, aki a szintis metal miatt jött, és azt kérdezte, hogy „ez mi a szar?”, de többeknek meg tetszett.
És melyik az az évtized, amelyikbe a legszívesebben újraszületnétek, akár zenekar alapítás, akár csak az akkori zenék újbóli átélése miatt?
Nixx: Zenészként nem csak másik évet, hanem másik országot is mondanék. Mondjuk a ’90-es évekbeli Los Angelest.
Gergő: Oda akár már a ’80-as évek végére is. De valószínűleg akkor sem lenne könnyebb, csak mások lennének a nehézségek.
Régebben nehezebb volt eljutni az emberekhez, de akinek sikerült, arról onnantól már bizonyos volt, hogy egy bizonyos szintet képvisel. Ma arányaiban sokkal többen próbálkozhatnak meg a zenével, és könnyebben el is érhetőek az emberek – szerintetek ez a bőség a minőség rovására megy?
Sanya: Szerintem nem. Azt úgyis az élő közönség fogja eldönteni, hogy meddig jutsz el.
Lali: Szerintem nagyszerű, hogy ennyi különböző zenekar van, amíg mindenkinek van valami mondanivalója. Bárki ki tudja fejezni magát, és akárkit hallgatsz meg, mindig felfedezed benne őt magát, még akkor is, ha sémákon keresztül építkező, sablonos zenét játszik. A túlhasznált akkordmenetekben is ott van a saját szájíz, ami értéket képvisel. Nyilvánvalóan ugyanúgy nehéz kitűnni, de a művészeti részéhez sokat hozzáad.
Magatoknál mit ennek a pici plusznak?
Lali: Talán azt, hogy nagyon különböző világokból jövünk, és ezekből szokatlan dolgokat alakítunk ki. Érdekes a zenénk hangulata, ezt gyakran halljuk vissza.
Sanya: Visszatérve erre, amit az előbb mondtál, szerintem abban, hogy különböző világból jövünk, az a legjobb, hogy mégsem húztunk szét.
Mennyit szoktatok együtt, négyesben jammelni?
Gergő: Na azt érdekes módon nem nagyon.
Lali: Sok olyan próbánk van, például amikor éppen koncertre készülünk, amin csak letoljuk a letolnivalót, de ezen alkalmak között elrejtve mindig akad egy olyan pillanat, amikor valami egyszerre fog meg mindannyiunkat. Az Alien Love dalunk volt ilyen nekem, amiben sokáig valami nem volt kerek, de aztán egyszer bekattant egy riff, kipróbáltuk és összeraktuk. A cél mindig az, hogy mindenki elégedett legyen.
Köszönöm az interjút!
Illicit Passanger
by: Skinny
W a y o 
Hozzászólás