Szerencsére nem csak az ősz beköszöntére kell számítanunk a következő héten, hanem valami egészen másra is: becsengetnek az Omega Diatribe-rajongóknak, hiszen jövő szombaton útnak indul a banda. Az extrém groove metal színtér zászlóvivője – ahogy ekkortájt lenni szokott – európai turnéra megy, amely során számos állomáson mutatja be pusztító erejű koncertprogramját. A zenekar három magyar városban is színpadra lép, így a hazai rajongók sem maradnak ki az élményből.
Az Omega Diatribe az elmúlt években bebizonyította, hogy a modern groove metal és djent hatásokat ötvöző, kompromisszummentes hangzásvilágával méltó helyet foglal el a műfaj európai felhozatalában, amit ez a turné is tükröz.
Az őszi turné állomásai között megtalálható Spanyolország, Portugália, Németország, Csehország, Szlovákia, valamint természetesen a magyarországi koncertdátumok, amelyek különleges energiát ígérnek a hazai közönség számára.

Hájer Gergő (alapító gitáros) az alábbiakat mesélte a turné kapcsán:
“Még szinte fel sem eszméltünk a nyári fesztiválszezonból, ami szerencsére baromi erősre sikerült, de máris a nyakunkon van az őszi turné, amit izgatottan várunk. 2023 decembere óta a Deviant lemezünk fókuszával turnézunk Európa-szerte és úgy tűnik, hogy ez a kanyar még benne van, hiszen tárt karokkal várnak minket a klubok és a hallgatóság is egyaránt. A turné után viszont minden bizonnyal egy kicsit megpihenünk a folyamatos koncertezés fáradalmaiból és inkább a kreatív tevékenységekre fogunk fókuszálni, hiszen már nagyon szeretnénk befejezni az új dalt, ami egy ideje fortyog a stúdiónkban. Ennek apropójából a jövő év elején nem tervezünk koncerteket adni, ezért arra buzdítanám azokat, akik szeretnék a közeljövőben elcsípni a zenekart, hogy jöjjenek el valamelyik magyar állomásra, vagy az összesre. (nevet)”
A zenekar Deviant című ötödik lemezének címadójához forgott klipet alább láthatjátok:
Omega Diatribe
Nyitókép: Lányi Kristóf
by: Wolfy
Hozzászólás