Idén ünnepli fennállásának tizedik évét a Red Swamp. Már önmagában ez indokolttá tette volna, hogy egy tartalmasabb beszélgetést folytassunk a srácokkal, de volt még bőven más is! Nemrég adták ki a ‘TAKARODÓ’ című számukat, a negyedik lemezük megjelenése pedig egyre jobban közeledik, amely garantáltan másabb lesz, mint az eddigi albumok, hiszen nem a mocsaras, füstös smoker metal adja a soron következő anyag gerincét. Az interjúban egyszerre helyezzük a tekintetünket a múltra, a jelenre és a jövőre, és még egy exkluzív tartalommal is várunk titeket, hiszen a cikkünket olvasva megtekinthetitek a banda tavalyi Szimpla Kertes bulijának felvételét, első daltól az utolsóig!
Red Swamp
Kovács Greg - ének
Csóka László - gitár, vokál
Szabó Sándor - basszusgitár, vokál
Gazsi Máté - dob
Wolfy: Kezdjük a legelején! Miként került központi szerepbe a zene az életetekben? Kik gyakoroltak rátok nagy hatást, illetve milyen meghatározó zenei élményekben volt részetek?
Sanyi: Nekem általános iskolában kezdődött a kapcsolatom a zenével, ugyanis zenei általánosba jártam. Ebből már következett, hogy a szüleim beírattak zenesuliba is, zongorára jártam nyolc évig. Itt ismertem meg Bereczki Zolit, korábbi gitárosunkat, barátomat.
Greg: Családi szinten úgy emlékszem, hogy mindig szólt valami, vagy énekeltek a szüleim valamit, elég korán a mindennapjaim részévé vált a zenehallgatás. A korai szájbarágott popos kiruccanások után volt még pár utólag kellemetlenebb rajongásom, egy hosszabb hip-hop-os fázis után az Offspring ‘Americana’ albuma változtatta meg alapjaiban a zenei irányultságomat, onnantól viszonylag egyenes út vezetett a metál felé, a durvább trashes, melodic death cuccokig meg sem álltam. Viszont mivel szinte mindent IS meghallgattam és inkább 16-17 éves korom körül kezdtem el kibontakozni társaságilag, akkor már inkább az érdekesebb, kevésbé szokványos megoldással dolgozó zenék vonzottak.
Milyen mértékben változott a zenei ízlésetek az évek során? Mely zenekaroknak vagy zenészeknek köszönhetően eveztetek új vizekre?
Sanyi: Soha nem felejtem el, amikor először találkoztam metalzenével. Előtte is szerettem már a rockzenét, de ez kimerült a Queenben, a Guns-ban, illetve a ’90-es években jelenlévő előadókban, akiket kb. a rádiók, tévécsatornák játszottak. Egy gyerekkori barátom odaadott nekem egy CD-t, hogy ‘grebbeljem’ be neki, mert nekem volt CD-íróm. Mivel akkoriban minden lassabb volt, mint most, ezt csak valós időben lejátszás mellett lehetett megoldani. Gondoltam, belehallgatok, mert tetszett a borítója, de a bandáról még soha életemben nem hallottam. Pantera volt. Szerelem volt első hallásra, amely életem végèig el fog kísérni. Innentől kezdve már csak ilyeneket akartam hallgatni.
Greg: Az rock/metál felfedezése után egy jó darabig csak ezekben a műfajokban kerestem előadókat, de a Prodigy már akkor is nagyon sokat tett azért, hogy az egyéb, elektro stílusokra felé is nyitott legyek. Sosem voltam viszont annyira trú, hogy elutasítsak bármilyen más műfajt, a “mindenből a legjobbat”-elv alapján az összes felém jövő dolgot meghallgattam és válogattam belőle, így mai napig imádom a trip-hopot, a jazzt, a drum&bass-t, a funky-t és sok indie cuccot is. Ugyanakkor nekem a Faith No More volt az a banda, akik miatt rájöttem, hogy nem kell olyan szigorúan ragaszkodni a rock/metál kereteihez. Mike Patton az énekesük pedig annyi színvonalas, teljesen más irányú projektben vett részt, hogy teljesen kúllá tette számomra azt, ha nem kötjük le magunkat egyetlen stílusnál.
Minek köszönhetően született meg a RED SWAMP létrehozásának gondolata? Mennyire ment gördülékenyen a bandátok identitásának kialakítása?
Sanyi: Bereczki Zolival volt otthon Hajdúböszörményben egy zenekarunk, ami modern metal volt a 2000-es években. Ennek egy pár év után vége lett, Zoli Pestre költözött az egyetem miatt. 2015-16-ban én is felköltöztem, így adott volt, hogy csináljunk valamit. Zolinak is nagy kedvence volt a Pantera, a Down, a Crowbar. Adta magát, hogy mit akarunk csinálni. Akkoriban együtt lakott Zoli az albiban egy sráccal, aki dobos volt, így jött képbe Micskó Viktor, előtte pedig Giba Nándival lakott, aki gitáros volt. Viktor beajánlotta Greget, akivel egy próba után meg volt a kémia, már csak egy névre volt szükségünk.
Greg: A srácok a korábbi, Poison of Marvel zenekarom búcsúbuliján környékeztek meg a Swamp (akkor még Soup Saver vagy Crackspider) ötletével, aztán küldtek csomó riffet meg témát, ami nekem nagyon bejött. Így kezdtünk el együtt dolgozni a dalokon, ami kurvajó, felszabadult időszak volt, bármifajta nyomás vagy elvárás nélkül. Sokat röhögtünk, cigiztünk, baszakodtunk a témákkal, ebből alakultak ki az induló EP és a Tiszassippi dalai.
2016-ban debütált a legelső albumotok, a Tiszassippi. Mi ihlette a lemez címét? Szerintetek fontos-e bármilyen szinten az ötletes címválasztás, gondolva itt a dalokra is vagy minimális a jelentősége a célközönség megragadásánál? Van-e olyan lemez, ami egyből beugrik nektek az elnevezésének köszönhetően, mint nehezen überelhető kategória?
Sanyi: A l’art pour l’artnak volt egy ilyen szóvicce (ezeket folyamatosan gyártottuk mi is beállva), hogy “kiöntött a Tiszassippi”. Ezen kurva sokat röhögtünk, és mivel az első lemezünk eléggé délies ízű lett, így adott volt a dolog.
Greg: Olyan értelemben fontos lehet, hogy az albumcím sugalljon egy filozófiát, egy megközelítést, amit a lemeznek tükröznie kell. Ilyen szempontból szerintem a Desertdrive és a Time to Die lemezeink is jól el lettek találva, a TtD például Covid alatt jött ki… A világ legjobb album címei érdekes lista lehet, visszanyúlok ismét a Faith No More-hoz, nekik van a “King for a day… Fool for a lifetime” lemezük, annál azért kevés jobbat tudnék mondani.
Eddig három nagylemez van a nevetek mellett, viszont kislemez még egy sem. Hogyhogy ennyire az albumokra mentetek rá, miközben jóval időigényesebb és talán mondhatjuk, hogy nagyobb kihívás is egy minőségi, elejétől a végéig jól összerakott LP-t kiadni? Várható-e egy a közeljövőben egy EP is vagy maradtok az album-irányvonalon?
Sanyi: Igazából ez így alakult, rogyásig vagyunk a mai napig témákkal, tehát kb. mindig albumba gondolkodunk. A negyedik album készülőben van, még két szám vár rögzítésre. Év végére szeretném, ha ki tudnánk hozni. Ez merőben más lesz, mint az eddigiek, de a Swamp íze az megmarad. EP-t akkor érdemes csinálni, ha évente kiadsz egyet. Olyan szempontból jobb lehet, hogy tömörebben, rövidebb idő alatt lehet körbejárni egy-egy hangulatot vagy témát, viszont a lemez az mindig kerekebb élményt ad és jó esetben nem hagy kívánnivalót maga után.
Feltenném azt a kérdést, ami valószínűleg már korábban is felmerülhetett másokban: mi motivált titeket abban, hogy ennyire sajátos terepre merészkedjetek a smoker metal által? Mik az előnyei, illetve a hátrányai, ha egy banda egy egyedibb megközelítésre, pontosabban műfajra építkezve próbál minél több emberhez eljutni?
Sanyi: A tudatmódosítás, hehe. Nyilván jó lenne, ha minél több emberhez eljutnánk, de pont most próbálunk kilépni ebből a smoker skatulyából. Nem tudatosan, csak az új lemez az nem szorosan ez a stílus lesz már. Igazából azt csináljuk, amihez éppen kedvünk van zeneileg, így feleslegessé válik szerintem a smoker metal jelző.
Greg: A hallgató szempontjából fontos lehet, hogy a zenekart be lehessen rakni egy adott skatulyába, mert akkor tudja, hogy ha elindít egy számot, akkor az adott hangulatához illő dolog fog szólni. Mint zene-fogyasztó ezt megértem, mint dalszerző, alkotó kevésbé. Én nem bánom, ha kikacsintanak az előadók a korábbi témákból és mutatnak valamit, amit tőlük még nem hallottam. Az ilyen fajta megújulás az alapja annak, hogy tovább fenn tudjon maradni egy zenekar.
Idén ünneplitek a Red Swamp tizedik születésnapját. A zenekarotok életében milyen főbb mérföldkövek, illetve maradandó emlékek sejlenek fel, visszatekintve az elmúlt egy évtizedre?
Greg: Én sosem gondoltam volna, hogy ilyen messzire el tudjuk juttatni a zenekart, nem is terveztünk tudatosan az elején. Szerencsénk volt már az induláskor, hogy a Talentométer tehetségkutató abszolút nyertesei lehettünk, utána a Hangfoglaló pályázatban is részt vehettünk, többszörös egyéb tehetségkutatón is eredményesek voltunk. Ezek után már csak a Wacken Metal Battle maradt, amit szintén sikerült megnyernünk 2022-ben és ki tudtuk menni játszani a Wacken: Open Airre. Ez biztos, hogy örök emlék marad és jó visszagondolni ezekre a “nagy” mérföldkövekre, viszont annál többet szoktunk nosztalgiázni a jól sikerült bulikról, amik lehettek a Dürer nagyteremben vagy mondjuk az Akváriumban akár, nagyobb zenekarok előtt vagy kisebb színpadokon, de mindig azon múltak, hogy mennyire tudtunk egy hullámhosszra kerülni a közönséggel, ami azért az esetek többségében sikerül. Sok-sok Nyolcas Műhely buli van ezek között, mert Fehérváron már az elejétől fogva a keblükre ölelt minket a helyi közönség és klub, imádunk oda visszajárni, vagy a legutóbbi turnén a Deeprecen szervezésű debreceni klubbuli, ahol lehet, hogy nem voltunk sokan de annál aktívabb és közvetlenebb volt a közönség. A negyvenfős ‘telt házas’ kecskeméti koncertjeink is ilyenek, vagy a sok-sok koncert a Robotban, Dürer kisteremben. A klubbuliknak ez a legnagyobb előnye, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolatot tudok/tudunk teremteni a közönséggel, együtt mozgunk, lélegzünk – ez az egyik legjobb érzés a világon.
Maradva 2025-nél, nemrég látott napvilágot a TAKARODÓ című single-ötök, amellyel nem köntörfalaztok. Milyen visszajelzések érkeztek a hallgatóságotok és a szaksajtó részéről? Mennyire érzitek úgy, hogy az aktuálpolitikai üzenettel bíró dalok rizikós lépésnek bizonyulhatnak itthon?
Laci: Szerencsére az utóbbi számainkra összességében nagyon jó, pozitív visszajelzéseket kaptunk, nem volt ez máshogy a TAKARODÓ-val sem. Természetesen, ahogy várható volt, Facebookon kaptunk pár negatív kommentet olyan emberektől, akik máshogyan gondolkodnak, de nincs ezzel semmi probléma. Mi inkább humorosan fogtuk fel és kitaláltuk hogy megzenésítjük a viccesebbeket. Így született meg az ‘Óriási Csalódás’ című dal is.
Én nem gondolnám, hogy rizikósak az aktuálpolitikával foglalkozó számok. Ha vannak saját gondolataid és még zenélsz mellé, miért nem fogalmazhatnád meg egy dalban? Szabad országban élünk elvileg.
Mesélnétek kérlek az új dalotok megalkotásáról, illetve a klipforgatásról? Miként nyerte el a TAKARODÓ a jelenlegi formáját? Kiknek a segítségével gördült ki a végleges verzió?
Laci: Greg felhívott egy pénteki napon, hogy írt egy szöveget, ami úgy szól, hogy “TAKA TAKA TAKATAKA TAKA TAKA TAKARODÓ” és jó ritmus lenne a gitárnak is, nem ugrom át hozzá ötletelni? Vasárnap átmentem és egy olyan két-három óra alatt össze is állt a dal demója. Nagyon gyorsan tudtunk haladni, gurultak az ötletek egymás után. A breakdown alatti szólógitár egy első take-es impro szóló volt, ami annyira jól sikerült, hogy a végleges verzión is az hallható. Ezt követően a csütörtöki próbán megtanítottuk a többieknek a dalt, szombaton pedig Máté már fel is dobolta az Orange stúdióban. A következő kedden meg leforgattuk a klipet Horváth Ricsivel a Picturepool Studioban. Közben Zsombi megkeverte a dalt kb. egy hét alatt a végleges formájára. Így összesen nagyjából egy hónap alatt jött ki a dal. Bárcsak mindegyik szám ilyen gyorsan készen lenne.
Tíz év alatt már elég sok Red Swamp-dallal gazdagítottátok a nagyérdeműt. Vannak-e személyes kedvenceitek? Mi tesz egy dalt igazán különlegessé számotokra? Tudnátok-e olyan trekket említeni, ami mondhatni a tökéletes kezdés lehet ahhoz, hogy valaki beleszeressen ebbe a füstös, mocsaras, de annál izgalmasabb vidékbe?
Laci: Én a Born to Bleedet mondanám, mert minden van benne, amit szeretek. Gyors riffek, dallamos fülbemászó témák, WHAMMY!!!, illetve ez volt a srácokkal az első közös dalunk, ami kijött, amióta én vagyok a gitáros a zenekarban. Szívesen mondanék másik számokat is, de azokat még nem hallhatta a nagyérdemű.
Greg: az új vonalról szerintem is a Born to Bleed lenne az iránymutató, ebbe minden benne van, amit szeretünk és amit jól csinálunk. A korábbiak közül a Tiszassippi című dalunk méltán lett népszerű, egy velős, rifforientált, dallamcunami. A ‘Desertdrive‘-ról talán a Crossed vagy a Castaways a közönségfavorit (én a lemezcímadót szeretem a legjobban), a ‘Time to Die‘-ról pedig egyre inkább a Push a kedvencem, de a Quarantine vagy a Stoned is elég esszenciális Swamp, de bármelyiket mondhattam volna.
Ahogy azt már említettem, ez az év többek között a jubileumotokról fog szólni. Október elején ezt a különleges alkalmat fogjátok megünnepelni a Dürer Kertben! Mit érdemes tudni a jubileumi buliról? Azt megelőzően találkozhatunk-e még veletek valahol vagy ez egyelőre alakulóban van?
Laci: A tízéves jubileumi bulira már megkezdtük a készülést, októberig csak erre fókuszálunk. Sok faszasággal készülünk, amit nem szeretnénk egyelőre lelőni. Szerintem elég annyit elárulni, hogy így még nem szólt Red Swamp-koncert, ahogy most fog.
Greg: Így van, valamint nemsokára lekerül a lepel az őszi turnénkról is, úgyhogy várunk mindenkit hatalmasra tárt karokkal az összes állomáson!
Köszönjük szépen az interjút!
Red Swamp
Nyitókép: Horváth Richárd
by: Wolfy
W a y o 
Hozzászólás