Hosszas kihagyást követően visszatérünk az újragondolások és feldolgozások mezejére, de csak azért, hogy egy megfelelő lezárást kaphasson a Reboot rovat. Az utolsó felvonásban egy ismertebb dalt, és annak valószínűleg már jóval kevésbé ismert elődjét vetjük össze. Terítéken a Dark On Me a Downplay-től, valamint a Starsettől!
Downplay – Dark On Me
Zenekar: Downplay (US) /2001-2013/
Dal: Dark On Me
Dal hossza: 3 perc 32 másodperc
Műfaj: Hard rock
Megjelenés éve: 2012
Talán a Starset-rajongók közül sokan nem tudják, de a zenekar egy másik formáció, a Downplay hamvaiból nőtte ki magát, viszonylag rövid időn belül. Több dal is a Starset-érát megelőzően született. Valamelyik eljutott a nagyközönség elé, míg akad olyan szám is, mely hiába szerepel a hard rock zenekar diszkográfiájában, csupán egy-egy felület van, ahol megtalálható. Ennek oka az, hogy a banda véget nem érő hiátusával együtt az érintett dal is a mélybe süllyedt, teret engedve az új fejezetnek. Előbbi szerzemények közé sorolható a Starset és a Breaking Benjamin közös produkciója, a Waiting On The Sky To Change, mely eredetileg a Downplay “Beyond the Machine” című albumán kapott helyet, de érthető módon leszedték az albumról a kollabot megelőzően. Sőt, nem sokkal később az említett korong egy akusztikus kiadással bővült, ennek köszönhetően pedig a Waiting On The Sky To Change-nek összesen három változata létezik, melyek közül kettő a Downplay-éra alkotása. Utóbbi megtestesítője nem más, mint a sokak által szeretett, a legelső Starset-nagylemez tételei közé tartozó Dark On Me. A dal kislemezen vagy albumon történő kiadását már nem élte meg a Downplay, de a Starset alapítását követően eljött az idő, hogy szélesebb körben ismertté válhasson, kicsit másként, mint ahogy eredetileg kinézett. A Downplay verziónál érezhető különbség az, hogy nem csak a zenekari felállás változott, hanem az alapkőnek számító műfaj is. Ahogy említettem, Dustin Bates előző bandája a hard rock formációk sorát erősítette, és ez egy keményebb hangzással párosult, mint amit a kezdeti Starset képviselt, még a Transmissions idején. A másik jelentős eltérés, hogy egy lüktetőbb, vidámabb alkotás a dal első változata. Végezetül az is feltűnő lehet, hogy a közismert verzióhoz képest jelentősen – kicsit több, mint két perccel – rövidebb a Downplay által megalkotott Dark On Me. Ennek okára a Starset-változat bemutatásánál térek ki. Addig is jöjjön a Dark On Me legelső, Downplay-es változata:
Starset – Dark On Me
Zenekar: Starset (US) /2013- /
Dal: Dark On Me
Dal hossza: 5 perc 40 másodperc
Műfaj: Elektronikus rock (nem hivatalos besorolás szerint: cinematic rock)
Megjelenés éve: 2014
Aki a kezdetek óta követi a Starsetet, vagy csak eléggé ismeri a dalaikat, tudhatja, hogy az első albumoknál (Transmissions, Vessels) már kialakult az outrók kiemelt szerepe. Többek között ez is egy olyan eleme volt a Starset-számoknak, aminek köszönhetően az elektronikus rock mellett – vagy inkább helyett – a cinematic rockba sorolták az érintett dalokat. A filmzenés beütés, és ezáltal maga a cinematic rock olykor háttérbe szorult, ami azzal is magyarázható, hogy a Starset a keményebb hangzással, valamint a különféle újdonságok beillesztésével is próbálkozott, kisebb-nagyobb sikerrel. Ahány ember, annyi különböző vélemény, de valószínűleg nem meredek azt állítani, hogy máig a Transmissions és a Vessels duója közül kerül ki a Starset-rajongók kedvenc lemeze, nem véletlenül. A Transmissions egy remek nyitány volt, a Vessels meg egy tökéletes folytatás. Visszatérve a mellékvágányról, a Dark On Me-nél sem maradhatott ki egy kellemes egyperces outró, ami még jobban elvitte abba az irányba a dal ezen megvalósítását, hogy érzelmileg mélyebbre merüljön, és hogy úgy érezzük, valamelyik sci-fi végén hallottuk már. A Starset gyakran beemeli a vonósokat (hegedű, cselló) a dalokba, ahogy a szintetizátort (és annak főleg a billentyűit) vagy a zongorát is szeretik beletenni a képletbe. A Dark On Me-nél a hegedű, a cselló és a szintetizátor is tisztességesen hozzáad az összképhez. Az instrumentál tekintetében megkérdőjelezhetetlenül erősebb a Starset a Downplay-hez viszonyítva, és Dustin hangjának is egy kedvezőbb közeg ez a hangszerek által megteremtett űrmelankólia. A Starset verziónál érdekesség, hogy hiába hosszabb két perccel, a Downplay-es időszakból átemelt dalszövegből mégis kimaradt a második refrént követő poszt-refrén (Don’t leave me out here wondering, It’s too dark to find my way), de jó kérdés, hogy bármilyen szinten hiányolja-e valaki a világon ezt a részt. A filmes hangzáshoz kapcsolódóan pedig még egy kis adalék a végére: a Dark On Me Dustin Bates, a Starset frontembere szerint az Eternal Sunshine of the Spotless Mind (magyarul: Egy makulátlan elme örök ragyogása) című filmhez passzolna a legjobban. Aki látta, az megválaszolhatja a kérdést, tényleg illik-e a Dark On Me a film valamelyik jelenetéhez, akinek meg még kimaradt az életéből (hozzám hasonlóan), annak meg egy jó ok lehet a kimaradt élmény bepótlására. Még mielőtt átcsapnánk egy Atmoszférába, a terep újfent a zenehallgatásé:
Mennyire állja meg a helyét az újragondolás?
Olyan tekintetben nehéz összehasonlítani a Starset által kiadott Dark On Me-t a Downplay féle verzióval, hogy utóbbi egy jelentősen kisebb közönséghez jutott el, és erőteljesen egy hiátusba kanyarodó zenekari időszakhoz köthető, aminél már egy-egy dalt későbbre tartogattak, hogy némi átalakítást követően még nagyobb sikert arathassanak. A Dark On Me ékes példája annak, hogy egyes Downplay-számok tökéletes alapot adtak az újragondolásra. Habár a Waiting On The Sky To Change és a Dark On Me eredeti változatai is könnyedén szerethetőek, mégis magasabb szintre emelte mindkét alkotást a cinematic rock-köntösbe bújtatás. A Starset Dark On Me-je nem csak terjedelemben, hanem minőségbe is túlszárnyalta elődjét és egy meghatározó debütlemez (Transmissions) egyik ékköve lett.
(Farkas Márk)
Szerencsére a Downplay-dalok máig elérhetőek itt-ott, tehát a Dark On Me-gombócot is két ízesítésben fogyaszthatjuk, ha azt szeretnénk, hogy az említett trekk hol a hangulatunkat, hol pedig a bánatméterünk tekerje feljebb. Amíg tehetitek, mentsétek le a régi Dark On Me-t, hogy végeláthatatlan lehessen az érzelmi hullámvasút!

Downplay
Starset
Hozzászólás