Tánclépések a valóságon túlra – Lucy Dreams-interjú

A fesztiváloknak megvan a maguk varázsa, gondolva itt többek között arra, amikor olyan zenekarokat és zenészeket fedezel fel, akikről korábban nem hallottál, és lehet, hogy ez így is maradt volna, ha nincs egy hosszú évek óta megbízható fesztivál, ami jobbnál jobb fellépőkkel várja a nagyérdeműt. Az idei Fekete Zajon megtapasztalhattuk a sokszínűség és a minőség találkozását, köszönhetően az olyan zenekaroknak, mint például a Lucy Dreams. Az osztrák trió közel sem szokványos, hiszen mind a hangzásvilágukkal, mind a megjelenésükkel könnyen a figyelem középpontjába kerülnek. Zenéjük egy utazás az ismeretlenbe, egy ecset a szürkeség átfestésére. Most eljött a te időd, hogy kilépj a szürke zónából! Csak egy feladatod van: Kövesd Lucy fényét!

Lucy Dreams:
Zero - ének
One - basszusgitár
Lucy

Idén nyáron többek között hozzátok is szerencsénk volt a Fekete Zaj Fesztiválon! Milyen érzés volt fellépni a Mátrában? Miként jellemeznétek a fesztivált és a közönségét? Mennyire ragadott meg titeket a helyszín?

Zero: A fesztivál neve Fekete Zaj, és mi egy ragyogó gömböt hoztunk magunkkal, hiszen valakinek el kellett hoznia a fényt! A Mátra a munka felét elvégzi helyetted: egy tó, magas fák és egy közönség, amely minden porcikájával átszellemül. A kemény zenét szerető emberekről kiderült, hogy a legcsodásabb hallgatóság. Útbaigazítás nélkül is követtek minket az álomba. A helyszín kapcsán, az erdő akusztikája kiváló és végeláthatatlan a mennyezete.

Mennyire jut időtök arra a fesztiválokon, hogy más zenészekkel és zenekarokkal összebarátkozzatok? Van arra lehetőségetek, hogy a közönség soraiból élvezzétek a fesztiválok felejthetetlen hangulatát?

Zero: Erre mindig jut idő! A színfalak mögött zajlik a második fesztivál: kábeleket, történeteket és telefontöltőket cserélünk olyanokkal, akiknek a zenéjét imádjuk (a mi esetünkben ilyen például a This Will Destroy You). És igen, amikor csak tehetjük, beosonunk a közönség soraiba.

Fotó: Drapkó Péter

Hogyan lehet lelkileg felkészülni arra, hogy nagyobbnál nagyobb közönségek előtt léptek színpadra? Van-e bármilyen rituálétok, ami segít benneteket a hangolódásban?

One: A titok abban rejlik, hogy a nagy közönség is valójában egy-egy emberből áll. A rituálénk egyszerű: bekapcsoljuk Lucy-t. Amint felragyog, a szoba már nem csak egy hétköznapi helyiség, az idegességnek nincs többé helye.

Egy viszonylag friss videótokban említettétek, hogy végtelen mennyiségű eufóriával tölt el bennetek a tudat, hogy egy olyan élményt adhattok az embereknek, amiben még korábban nem volt részük, elvezetve őket a valóságon túlra. Miként született meg a Lucy Dreams kiváltképp magával ragadó koncepciója? Hogy állt össze a triótok, melynek a tagja Lucy is, aki egészen kivételesen módon nem egy ember, hanem egy gép?

Zero: Én megalkottam a szerkezetet, One pedig a színeket hozta hozzá, és egy ideig úgy éreztük, hogy ezzel teljes a kép. Aztán rájöttünk, hogy minden jelnek szüksége van valamire, amiről visszaverődhet. Lucy az a valami: egy fénygömb, amely visszatükrözi mindazt, amit mi sugárzunk, és amit a közönség visszaküld. Szeretjük azt mondani, hogy nem vettünk fel harmadik tagot, hanem hangoltunk egyet.

Ausztria az otthonotok, egy olyan ország, ami meghatározó a zenei életben. Bécs, a klasszikus zene központjaként számos híres zeneszerzőnek adott otthont. Napjainkban is újabb és újabb tehetségek bukkannak fel Ausztriából a popzenéhez, az elektronikus zenéhez vagy éppen a zenei világ egy másik szegletéhez köthetően. Kik gyakoroltak, illetve gyakorolnak rátok nagy hatást, ideértve az osztrák és külföldi zenészeket, zenekarokat egyaránt? Mit gondoltok az osztrák zenei színtérről? Mire van lehetősége egy tehetséges zenésznek vagy bandának, ha minél több emberhez szeretné eljuttatni a zenéjét? Tudnátok olyan helyszínt említeni Ausztriában, amit nagyon szerettek? Miben másabb a hazai közönségetek, mint a többi?

One: Bécs megtanította a világot keringőzni, majd megtanította az embereket megfejteni az álmaikat, így egy álomgép ebből a városból már-már polgári kötelességnek tekinthető. Az emberek a jövő Pet Shop Boys-ának és „Blade Runner” módban zenélő Tame Impala-nak is neveztek már minket. Bármelyiket elfogadjuk, és azt javasoljuk, hallgassátok meg a felsoroltakat. Az osztrák zenei színtér bátrabb és furcsább, mint amilyennek elsőre tűnhet. Sok tehetség van, de a színpadok kicsik, így hamar megtanulsz utazni. Otthon a kedvenc helyeink a Wiener Konzerthaus, ahol a VVVVV-t első alkalommal játszottuk, és a Grelle Forelle, ahol igazán hangosra sikerednek az éjszakák. Miben más az osztrák közönség, mint a külföldiek? Ausztriában az emberek először keresztbe teszik a karjukat, és csak utána táncolnak. Máshol ez gyakran pont fordítva történik. Mindkét sorrend működik.

Fotó: Monika Jungwirth

Térjünk rá a dalaitokra! Hogy zajlik nálatok a dalszövegírás? Mi inspirál titeket? Mást kerestek egy dalban zenészként, mint amit a közönség soraiban állva szeretnétek hallani? Melyek azok a témák, amikről úgy gondoljátok, hogy több dal kellene, hogy szóljon?

Zero: Egy dal általában úgy kezdődik, mint egy senki által nem várt jel: egy gép szívének lüktetése, egy mondat, ami nem akar távozni a fejünkből. A „VVVVV” mindössze egy hét alatt született egy alpesi kunyhóban, ami jól jellemzi a munkamódszerünket. Bezárjuk az ajtót, bekapcsolunk mindent, és megvárjuk, mi jön ki belőle. Hallgatóként szeretnénk, ha meglepnének minket. Előadóként olyan dalt szeretnénk, mely többszáz lejátszás után is megállja a helyét. A téma, amit mi leginkább körbejárunk az, amiről a legtöbb ember csak vitatkozik: mi történik a gyengédséggel, amikor a technológia felgyorsul?

Minek köszönhető, hogy angolul írjátok a dalszövegeiteket? Jobban rezonál veletek ez a nyelv, mint a német?

Zero: A jelnek keresztül kell jutnia. Az angol nyelv áll a legközelebb ahhoz, amit ezen a bolygón közös frekvenciának nevezhetünk, és van egy hasznos tulajdonsága: rövid szavakkal fejezi ki a jelentős dolgokat. A német nyelv remek a filozófiához és az összeszerelési útmutatókhoz. Ha hangosan álmodnánk nagyot, akkor az angol nyelv rugalmasabban alkalmazkodik ehhez.

Ha egy ötszámos lejátszási listán keresztül kellene megmutatnotok egy a zenéteket egyáltalán nem ismerő személynek, hogy pontosan mi is a Lucy Dreams, melyik dalokat választanátok? Milyen érvek szólnak mellettük? Mit szerettek a felsorolt dalaitokban?

Zero: A „You, As In Universalism” a bejárati ajtó: megnyitja a VVVVV-t, és arra kér, hogy hagyd kint a cipődet. A „Code To My Mind” a táncparkett, egy dal arról, milyen gyorsan halad minden, és pontosan ezzel a tempóval játszva. A „Stars” a színtiszta eufória, az a pillanat, amikor a plafon megszűnik létezni és nincs határ. A „Love” a legrövidebb szó, amit ismerünk, és az a dal, amit a legnehezebb jól összerakni. A „Dreamland” a biztos támpontot jelentő cím. Ha eltévedsz a másik négy dalt hallgatva, itt megvárunk.

A VVVVV című nagylemezetek idén jelent meg. Miként fogadta a szaksajtó és a nagyközönség? Miben érzitek leginkább a fejlődést az előző albumotokhoz, a Götterfunkenhez képest? A régebbi dalaitok mennyire kerülnek terítékre a koncertjeiteken?

Zero: A szakértők egy utópia filmzenéjének nevezték, ami nagy elismerés egy olyan évben, amikor mindenki disztópiákat jósol. A közönség telt házas koncertekkel fogadta Londonban és Párizsban. A „Götterfunken” volt a szikra. A „VVVVV” pedig az, amit ez a szikra meggyújtott: az az album, amelyen megtaláltuk a saját hangzásunkat, és nevet is adtunk neki: SonicWaveArtPop. A régebbi számaink továbbra is velünk utaznak. Csak előbb áthangoljuk őket az ötödik dimenzióra.

Nem csak a zenétek sajátos, hanem a megjelenésetek és a klipjeitek is. Mit érdemes tudnunk a ruhaválasztásotokról? Ti döntitek el, hogy milyen koncerthez, helyszínhez vagy adott esetben videóhoz mi passzolna a legjobban, vagy mások javaslatai alapján hoztok döntést? Ha előbbi, akkor eszerint ez is a kreativitásotok kiélésének egy módja, amit első lépéstől az utolsóig ti álmodtok meg? Milyen visszajelzéseket kaptok másoktól az arculatotokat illetően?

One: Minden, amit láttok, a kompozíció része. Ha egy dalnak van színe, valakinek azt viselnie kell. A javaslatokra úgy figyelünk, ahogy az időjárás-előrejelzésekre: érdeklődéssel – de végül mégis kimegyünk az utcára. És igen, Lucy-hoz igazodva öltözünk. Ő volt az első, aki felöltözött.

Nehéz csak egy videótokat kiemelni, hiszen a „Love”, a „Code To My Mind” vagy éppen a „Be Here Now” klipje is említésre méltóan egyedi! Hogy néz ki nálatok egy klipforgatás? Mit szerettek ezekben az alkalmakban? Na és mi jelenti a legnagyobb kihívást? Számotokra mi tesz egy klipet maradandóvá, gondolva itt mások dalaira és az azokhoz köthető videókra?

Zero: Egy videóklip forgatása tizenkét óra várakozás négy másodpercnyi varázslatért, és mi imádjuk ezt a négy másodpercet. A kihívás abban rejlik, hogy Lucy-nak mindig elsőre sikerül minden jelenet, így a nyomás teljes mértékben ránk, az emberekre nehezedik. Az általunk csodált klipek képesek egy olyan második történetet elmesélni, amit a dal alapvetően rejtve hagyna előlünk. Hang nélkül is megnézheted ezeket a videókat, és mégis érezni fogsz valami extrát. A következő klipünket decemberben forgatjuk. Egyelőre ennyit mondhatunk.

Színpadra léptetek már Londonban, New Yorkban és Párizsban, valamint Japánban és Kanadában is felléptetek, nemrég pedig az izlandiaknak vittétek el az ötödik dimenziót. Mik a legkedvesebb emlékeitek a koncertjeitekhez kapcsolódóan? Van esetleg olyan város vagy helyszín, ami igazán közel áll a szívetekhez? Hol játszanátok, ahol még nem volt lehetőségetek fellépni?

One: A legfrissebb emlékünk Reykjavík: egy terem tele emberekkel, akik bejöttek a hidegből, hogy átéljék az ötödik dimenziót. Az Egyesült Királyságnak állandó helye van a szívünkben. Annyira szeretünk ott fellépni, hogy a műsorunkba beépítettünk egy kisebb kikacsintást feléjük. Ha résen lesztek, biztosan rájöttök, hogy mi is az! Ami a bakancslistát illeti, Okinawa már látótávon belül van, köszönhetően a jövő évi fellépésünknek. Utána pedig jöhet bármilyen helyszín, ahol a csillagos éjszakai égbolt vár minket, illetve konnektorok!

Ha már koncertek, nektek, ahogy nekünk, magyaroknak is különleges szám a három. Ebből kiindulva az itteni harmadik fellépésetek nem mindennapinak ígérkezik! December 12-én az A38 Hajón fogtok fellépni. Hogyan készültök a decemberi koncertre? Mire számíthatunk tőletek? Eddig milyen benyomást tett rátok eddig Magyarország?

Zero: A három a mi számunk: két ember és egy gömb. Magyarország először egy hajót adott nekünk, aztán egy erdőt, most pedig újra egy hajót – ami teljesen ésszerű. Az A38 a Duna színén lebeg, ugyanazon a folyón, amely Bécsen is átfolyik, így tulajdonképpen csak az áramlatot követjük. Új zenét és egy Lucy köré épített fényjátékot hozunk magunkkal. Készüljetek fel arra, hogy Budapesten szálltok fel, és valahol máshol szálltok le.

Utolsó kérdés: Mi volt a legfontosabb tanulság, amit a zene világa tanított nektek?

Zero: Az, hogy egy dal nem akkor válik teljessé, amikor felvesszük. Akkor válik teljessé, amikor visszakapjuk egy idegentől, kicsit máshogy, mint amilyen volt.

Lucy Dreams

Nyitókép: Monika Jungwirth

szerző: Farkas Márk

Vélemény, hozzászólás?

Create a website or blog at WordPress.com Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑