Esélyes, hogy új magasságokat - vagy bizonyos értelemben inkább mélységeket - érünk el, amikor az év végi listákkal való csúszás a beszédtéma. A 2022-es válogatásainkról lemondtunk, de a 2023-as lemezeket már nem ússza meg senki! Eldöntve az első dominóját a listáinknak, elhoztam nektek öt olyan kislemezt, amelyeket bátran javasolnék a felhősebb és a felhőtlenebb napokra egyaránt.
Végek és vágyak – Új dal a The Milfglue-tól!
A szolnoki banda ismét egy új számot húzott elő a kalapból, melyhez szokás szerint egy klip is érkezett. Középpontban az élet felnőttfilmes fináléja!
HáromPerHárom Extra (I.) – Molnár Dániel (Concrete), Bálint Levente (DIRECT), Kresák Kornél (Divent.)
Valószínűleg váratlan, hogy a januári megjelenésekkel foglalkozó HáromPerHárom után itt egy újabb rész, de egy rendhagyó kiadással készültünk nektek! Egyrészt Molnár Dani (Concrete) három-három olyan hazai és külföldi lemezt gyűjtötte össze a tavalyi, illetve az idei felhozatalból, melyek kihagyása egyértelmű vétek. Másfelől az előző évben úgy alakult, hogy az októberi felvonás nem jött össze, viszont úgy éreztük, valamilyen módon jó lenne veletek megosztani azt a két válogatást, amelyeket akkor kaptunk, Bálint Levitől (DIRECT) és Kresák Kornéltól (Divent.). Röviden: Fogadjátok szeretettel az első HáromPerHárom Extrát!
A fájdalom és a gyönyör őszinte művészete – Grayscale Season-interjú
Adam Dahlmannak, a Grayscale Season basszusgitárosának és clean vokál-felelősének köszönhetően egy zenekar és egy ember nem mindennapi történetét ismerhettük meg. Ezen út alappillére a zene, míg a vihar, amely megpróbál minket a nem megfelelő irányba terelni, a szívünk mélyén megbújó érzelmek örvénye. A lelket pedig az tartja bennünk, hogy egy nap elmondhassuk, valóban boldogok vagyunk. Tarts velünk, hogy együtt találhassuk meg annak módját, miként érezhetnénk valami újat!
The honest art of pain and joy – Interview with Grayscale Season
Thanks to Adam Dahlman, the bassist of Grayscale Season, we had the opportunity to read the extraordinary journey of a band and a man. Music is the pillar of this path. The storm that tries to overwhelm us is the vortex of emotions within, while our salvation is the will to fulfill our desire of happiness. Join us to feel something new together!
Egzisztenciális szorongás mindhalálig – Megérkezett a Damnation első nagylemeze!
Tegnap megjelent a magyar death metal formáció debütáló albuma, a Fátum, mely egy kiváltképp sötét, szorongással teli negyvenhárom percet kínál a hallgatóknak. A tízdalos lemez a Pest Records gondozásában látott napvilágot.
Kézen fogva a lángtengerben – Premieren a Shapeless Faces legújabb klipje!
Pénteken felavatta a Tisztítótűz című dalt a budapesti alternatív rock banda, melyhez ma megérkezett a hangulatteremtő videoklip is.
HáromPerHárom: Bajnok Áron (Wires), Kresák Kornél (Divent.), Rózsa Adrián (Splitleaf) – 2024/Január
Nem szűnt meg létezni a HáromPerHárom, csak mondhatni egy nem tervezett pihenőre küldtük, hogy idén ismét életjeleket adhasson. A 2024-es év első, főként januári megjelenésekkel foglalkozó felvonásában Bajnok Áron, a Wires gitárosa, Kresák Kornél, a Divent. gitárosa, illetve Rózsa Adrián, a Splitleaf basszusgitárosa volt segítségünkre a legjobb dalok felkutatásában. Megadva a kezdő lendületet a rovat idei részeinek, három olyan zenekarból kértünk fel zenészeket, amelyek egyaránt friss, feltörekvő, nagy terveket szövő formációk. Lássuk a medvét!
A kezdet újragondolása – Új köntösbe bújt a Vihar Után legelső dala!
Az eredetitől eltérő megvalósítást kapott a budapesti posztrock banda "A Tölgy is meghajol" című száma, mely a zenekar márciusban megjelenő albumán már "For even the Great Oak bows" elnevezéssel szerepel. A műfaj szerelmesei egyszerre ízlelhetik meg egy nem mindennapi történet elejét és legújabb fejezetének egyik ékkövét.
Bajszos kígyók tánca a Krekk-sivatagban – Kingseeker-interjú
A Kill Monday Records szárnyai alatt megjelent a budapesti Kingseeker első nagylemeze, mely korong -ahogy azt a srácok megfogalmazták - a Blahás gyros példáját követve kétszer jött ki, hogy duplán csapjon le mindenkire, aki céltalan sivatagi motorbőgetésre, bambán nevetgélős átmeneti megvilágosodásokra vagy adott esetben elsötétedésekre vágyik, esetleg időutazási szárnypróbálgatásra, vagy csak beadna egy esti zenehallgatást valami igazán frisset avatva. Már önmagában a Vile Provisions is megalapozott egy interjút, de nyilván nem álltunk meg itt, hogy részletesebb képet adhassunk nektek a Kingseeker triójának zene iránti szenvedélyéről és az underground közeghez fűződő imádatuk mibenlétéről.