Március elsején megérkezett a Muddy Roots legújabb alkotása, a "The Die is Cast", azaz a kőbányai próbatermek egyik legfrissebb terméke. Na és hogy milyen lett az EP? A zenekar tagjai szerint csak egy 1978-as Ford Bronco, néhány teve és egy hosszú alagút kell a végeredmény megragadásához, de talán pont ezért érdemes lehet meglesned, mit is jelent ez pontosan!
Végek és vágyak – Új dal a The Milfglue-tól!
A szolnoki banda ismét egy új számot húzott elő a kalapból, melyhez szokás szerint egy klip is érkezett. Középpontban az élet felnőttfilmes fináléja!
Egzisztenciális szorongás mindhalálig – Megérkezett a Damnation első nagylemeze!
Tegnap megjelent a magyar death metal formáció debütáló albuma, a Fátum, mely egy kiváltképp sötét, szorongással teli negyvenhárom percet kínál a hallgatóknak. A tízdalos lemez a Pest Records gondozásában látott napvilágot.
Kézen fogva a lángtengerben – Premieren a Shapeless Faces legújabb klipje!
Pénteken felavatta a Tisztítótűz című dalt a budapesti alternatív rock banda, melyhez ma megérkezett a hangulatteremtő videoklip is.
A kezdet újragondolása – Új köntösbe bújt a Vihar Után legelső dala!
Az eredetitől eltérő megvalósítást kapott a budapesti posztrock banda "A Tölgy is meghajol" című száma, mely a zenekar márciusban megjelenő albumán már "For even the Great Oak bows" elnevezéssel szerepel. A műfaj szerelmesei egyszerre ízlelhetik meg egy nem mindennapi történet elejét és legújabb fejezetének egyik ékkövét.
A virtuális világ rabláncán – Új dal az EVERFLASH-től!
Az EVERFLASH tagjai a tavalyi évet követően újból megmutatják, mire képesek "A Dal" elnevezésű tehetségkutató műsor keretei között. A 2024-es kiadásban a "Nyisd ki a szemed!" című számmal törekednek a lehető legjobb eredmény elérésére a 2023-as évad döntősei.
A gyűlölet északi szele – Premieren a Billog legújabb száma!
Megújult felállással, és nem mellesleg majdnem két évtized elteltével ismét egy magyar nyelvű dallal jelentkezett a Billog. Íme a "Mindörökre"!
Új Midller-dal a változni akarásról
Egy hete jelent meg a "Keresem", a szolnoki Midller legújabb alkotása. A klippremier óta a banda begyűjtötte a Fáklya Rádiónál a "Hét Zenekara" címet is, köszönhetően a húzós riffekkel tarkított single-nek.
Eleged van már a szürke, téli hétköznapokból? Akkor Red Swampre fel!
Személy szerint odavagyok azért, ha egy szám nem kifejezetten egy hangzást képvisel, hanem egy sokkal kifejezőbb énjét mutatja meg az előadónak. Ha egy metál dalban pedig megszólal az akusztikus gitár a zúzás után, akkor az nálam már nem lehet hallgathatatlan. A cikkben említett zenemű pedig különösen beférkőzött a hallójáratomba, így szeretnélek vele titeket is megfertőzni. Vessük hát bele magunkat a smoker metal bugyraiba!
“…and this time I’m determined to prove a villain” – Wires-klippremier
A budapesti ipari metalcore banda első EP-je napról napra közelebb kerül ahhoz, hogy megmutassa magát a nagyérdeműnek. Ettől a pillanattól fogva ráadásul még egy dallal több okunk lesz türelmetlenül várni az új lemezt! Premieren az Autarch.