Február 3-án Kim Dracula koncerten jártam a Dürer Kertben, ahol a kétszemélyes VOWWS nyitotta meg a turné budapesti állomásának buliját. Úgy láttam, hogy a show végén senkiben nem maradt hiányérzet. Az a látvány és energia, ami a Dürer színpadán kibontakozott, bőven betöltötte volna a teret egy fesztiválos nagyszínpadon. Bővebben a koncertről alább olvashattok.
Egy családdá nőni az undergrounddal – Alpárfeszt-beszámoló (2025)
Elsőbálozók voltunk az idei Alpárfeszten, amelyen betekintést nyerhettünk a zenei felhozatal mellett az underground közösségbe is. Habár nem ismeretlen számunkra ez a terep, mivel főleg feltörekvő zenekarokról és zenészekről írunk, illetve ebben a közegben érezzük magunkat otthonosan, mégis sok újdonságot tartogatott számunkra Lakitelek. Ahogy arról rövidesen szó lesz, 2025 még csak az ismerkedés éve volt - már csak azért is, mert nem minden alakult a terveink szerint -, de cserébe annál inkább meggyőződtünk arról, hogy nem véletlenül egy nagyon szerethető és jó elképzelésekkel teli eseménye az Alpárfeszt a nyári program-cunaminak.