Beköszöntött a február, vele együtt pedig a vihar előtti csend, ugyanis a hónap közepén lévő két pénteken megannyi zenekar fog új lemezt kiadni. Addig viszont kiosztották a legrangosabb zenei díjakat (más kérdés, hogy ez évről-évre mennyire tud egyáltalán releváns maradni), be lett jelentve még több album, lesz koncert, ami nem kerül el minket, és természetesen most is akadt balhé - ezúttal zenekar és (most már nagy valószínűséggel) nem rajongója közt.
Why are you so saxy, Sleep Token? – Kezdetét vette a brit banda legújabb fejezete
Egy bő hatperces dallal jelentkezett a Sleep Token, melyben Gabi Rose (Bilmuri) is szerepet kapott a szaxofonjával. Az Emergence kiadásával párhuzamosan a zenekar bejelentette, hogy a következő nagylemezük május 9-én fog megjelenni.
November 13-án önálló koncerttel tér vissza Budapestre a Sleep Token
A brit zenekar tavaly augusztusban már valamelyest megmutatta, mire számíthatunk tőlük, amikor az Architects-nek melegítettek a Budapest Parkban. Ősszel európai turnéra indulnak, melynek részeként Budapesten, egészen konkrétan az MVM Dome-ban is fellépnek. A hangulat megalapozásáról a Bilmuri gondoskodik!