Egy nyári ébredés története – Hosszabb időt után új dalt avatott a KabinLáz

Mondani szokás, hogy a türelem rózsát terem, de ebben az esetben inkább KabinLáz-trekket. A dallamos groove rock/metal formáció a 2020-ban kiadott kislemezüket követően is aktív maradt változó intenzitással, hiszen számos fellépésük volt az ország különböző pontjain, viszont az alkotási folyamatot rendesen lelassították a zenekart érintő változások. A várakozás ideje június 11-én lejárt, az Iránytű által megérkezett a várva várt legfrissebb KabinLáz-gyöngyszem!

A kiút meglelése – Lessük meg együtt a Gedeon Reflects új albumát!

Május 27-én debütált az "Előtted áll", a banda második nagylemeze. A kilenc dalt felvonultató albumról elég sok mindent megtudhattok ebben a cikkben, köszönhetően a zenekar tagjainak, akik számos érdekességet osztottak meg velünk. Ha a zenei élmény mellett arra is vágynátok, hogy a lehető legtöbb információval rendelkezzetek arról, amit éppen hallgattok, jó helyen jártok.

A patkánykirály színrelépése – Megjelent a Warchief visszatérő kislemeze

Tavaly a Warchief egy megszilárdult, új felállással folytatta történetét egy hosszasabb szünetet követően. A banda aktuális fejezetéhez egy dal sem fűződött, egészen máig. A zenekar egy négyszámos kiadvánnyal készült, amely kompromisszummentesen viszi tovább a formáció kezdetektől fennálló szellemiségét, a groove, thrash és sludge metal mezsgye mentén, tehát minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy rendesen visszatért a Warchief. A Ratking EP mától a tiétek korlátlan mennyiségű fogyasztásra, de csak óvatosan, mert ahol feltűnik a patkánykirály, ott baljós idők közelednek!

Zsír új dallal rukkolt elő a Tre Lunatic

A Tre Lunatic új single-lel jelentkezett „Talán” címmel, amely a 2024-ben megjelent „Lent” című lemez második utóéleteként érkezik. A zenekar három éve aktív, a dalírás és megjelenések terén eddig is folyamatosan dolgoztak, de most már élőben is egyre többször lehet velük találkozni: idén tavasszal elindultak első turnéjukra a Divent. és Mindgate zenekarokkal, amelynek budapesti záróbulija május 23-án lesz az Instant-Fogas Komplexumban.

Megjelent a Left Cold to Wilt első kislemeze – Íme az Abhorred Paradox!

Május 9-én, azaz ma debütált a Left Cold to Wilt bemutatkozó EP-je, az Abhorred Paradox. A kislemezről két trekk, a Realize és a Stone Cold Redemption már előzetes elérhető vált a nagyközönség számára, tehát lényegében három új dalt hallhatnak a fővárosi formáció azon lelkes követői, akik frissen, melegében csekkolták le az említett single-öket. Azok, akik még csak most ismerkednek a banda munkásságával egy színes zenei egyvelegre számíthatnak, melyben több műfaj is jelentős szerephez jutott.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑