A hagyományok útján – weinkillers-interjú

A weinkillers egy energikus, a népzenére jelentős mértékben építő folk-punk zenekar, akikről már olvashattatok az oldalunkon a banda első klipjének debütálásakor. Első nagylemezük, az Alsópolcos Sommelier tavaly áprilisban jelent meg, ősszel pedig megnyerték a Szabad a Színpad tehetségkutató versenyt. A mozgalmas időszak közepette új tagokkal bővültek, kiadták az említett videoklipet és őket ismerve biztos, hogy a jövőben sem terveznek visszavenni a sebességből. Tartsatok velünk, akár egy pohár jó évjáratú borral kísérve a velük készült interjút!

Akik után kő kövön nem marad – Secreum-interjú

A 2012-ben Észak-Londonból indult négytagú metalzenekar, a Secreum a zúzós gitár riffek, a pörgős dobok és karakteres basszus erőteljes keverékével tűnik ki, olyan hátteret teremtve, amely az élet igazságtalanságait veszi célba, miközben a nagyrabecsült értékeket élteti. Annak ellenére, hogy szembe kellett nézniük a tagváltásokkal és némi szünettel, friss energiával újjáélesztették szenvedélyüket, ami 2021 novemberében az "EMBRACE" című debütáló EP megjelenésében csúcsosodott ki. Legújabb, "VOICE OF REASON" című anyaguk hozza a rájuk annyira jellemző dallamos death- és groove metal jellegzetes fúzióját, melyet az Ignite AMR stúdióban rögzítettek basszusgitárosuk, Nicholas Meeks vezetésével, Charlotte Jones vendégvokalistával kiegészülve.  A pozitivitást és introspekciót hirdető üzenettel a Secreum eltökélt szándéka, hogy maradandó hatást gyakoroljon a metalszíntéren.

A fájdalom és a gyönyör őszinte művészete – Grayscale Season-interjú

Adam Dahlmannak, a Grayscale Season basszusgitárosának és clean vokál-felelősének köszönhetően egy zenekar és egy ember nem mindennapi történetét ismerhettük meg. Ezen út alappillére a zene, míg a vihar, amely megpróbál minket a nem megfelelő irányba terelni, a szívünk mélyén megbújó érzelmek örvénye. A lelket pedig az tartja bennünk, hogy egy nap elmondhassuk, valóban boldogok vagyunk. Tarts velünk, hogy együtt találhassuk meg annak módját, miként érezhetnénk valami újat!

Bajszos kígyók tánca a Krekk-sivatagban – Kingseeker-interjú

A Kill Monday Records szárnyai alatt megjelent a budapesti Kingseeker első nagylemeze, mely korong -ahogy azt a srácok megfogalmazták - a Blahás gyros példáját követve kétszer jött ki, hogy duplán csapjon le mindenkire, aki céltalan sivatagi motorbőgetésre, bambán nevetgélős átmeneti megvilágosodásokra vagy adott esetben elsötétedésekre vágyik, esetleg időutazási szárnypróbálgatásra, vagy csak beadna egy esti zenehallgatást valami igazán frisset avatva. Már önmagában a Vile Provisions is megalapozott egy interjút, de nyilván nem álltunk meg itt, hogy részletesebb képet adhassunk nektek a Kingseeker triójának zene iránti szenvedélyéről és az underground közeghez fűződő imádatuk mibenlétéről.

A káoszcore kibontakozása – Wires-interjú

Legfrissebb interjúnkban leástunk az ipari metalcore mélyére, hogy valami fényesre bukkanhassunk. A budapesti Wires zenéje került a markunkba, melynek hallatán tudtuk, volna mit kérdeznünk a feltörekvő zenekar tagjaitól. Arra, hogy mi rejtőzik a felszín alatt, és miként jutott el odáig a banda, hogy hamarosan kiadhassa az első kislemezét, Tóth Dáviddal, a Wires gitárosával kerestük a válaszokat.

Az érzelmek tengere, a művészet őszintesége – Vihar Után-interjú

A 2021-ben megjelent Természetesen EP-t követően újabb lemez - ezúttal egy nagylemez - kiadásához közeledik a Vihar Után. A magyar posztrock zenekar első albumára már nem kell sokat várni, melyről múlt héten látott napvilágot a Disproportionate című dal, egy klippel karöltve. Az új szerzemény részletein túl az interjúban külön figyelmet kapott a posztrock-színtér hazai helyzetének alakulása csakúgy, mint a műfajban rejlő szépségek, az alkotás folyamata vagy éppen a színpadias elemekkel vegyülő, az érzelmekre jelentős mértékben ható koncertélmény biztosításának a célkitűzése. Tartsatok velünk!

A valóság színházi prezentálása – Heartlay-interjú

A Heartlay, a franciaországi székhelyű ipari metalzenekar - amelyet leginkább jelentős és mély érzelmi élmények inspiráltak - négy tagból áll. Aaron Sadrin -énekes és kreatív producer, aki az összes hangszeres részért felelős- válaszolt kérdéseinkre, főként az inspirációkkal, a dalok születésének folyamatával és a hatásaikkal kapcsolatban.

A növekedés és a siker éve – LOKUST-interjú

A londoni székhelyű Lokust thrash metal zenekart 2017-ben Alexy Khoury és Jeremy Pringsheim gitáros alapította. Az ötfős felállás további tagjai Eiler Morais dobos, Partyk Kopo basszusgitáros, énekesük pedig a későbbiekben csatlakozott Alex da Costa. Egy zenekar, amely olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Sky van Hoff (aki a Rammsteinnel és a Sleep Tokennel is együttműködik mint zenei producer), Mark Lewis (akinek a neve ismerősen csenghet a Whitechapel kapcsán) vagy Justin Hill (SikTh), és saját magát alkotta meg az instrumentális YouTube-videóktól a tizenegy dalt tartalmazó INFIDEL albumig, határozottan felkelti magára a figyelmet. De hogyan élték meg a változás sikerét és milyen terveik vannak?

Interjú a vámpírokkal – Berliose-interjú

Az éj leple alatt a Berliose tagjai szemfogat növesztettek, hogy aztán egy véresen komoly, illetve bizonyos szempontból komolytalan EP-vel lecsapjanak a gyanútlan áldozatokra. A november közepén kiadott "Love Again" nem csak a szerelem ezer oldalát tárja elénk, de a nosztalgiavonatra is rendesen ráültet minket. A kislemez megjelenésének első hónapfordulójához közeledve jöjjön hát egy interjú, amiből akár azt is megtudhatjátok, miért nem tanácsos az orvosok többsége szerint művért inni!

A lélekvesztő sötétség rabjai – Killermia-interjú

November 24-én adta ki a "Path to Affliction" című lemezét a Killermia, új fejezetet nyitva a csapat életében. Az interjúban átfogó képet kaphattok a magyar death metal bandáról, és értelemszerűen a legfrissebb anyagukról. Amennyiben ez még nem lenne elég, a srácok kitértek a december 2-án esedékes budapesti lemezbemutatójukra is, ahol az osztrák Spire of Lazarus és a hazai színtérről nagy eséllyel ismerős Mhorai társaságában hallhatjátok majd őket.

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑