Csak magamat tudom idézni az év elejéről: remek dolog idén (is) metalcore-élvezőnek lenni. Szinte minden hónap tartogat valami finomságot a műfaj kedvelőinek. Január elhozta az I Promised the World-debütálását, februárban a Converge lepett meg minket egy korukat meghazudtoló kiadvánnyal, március pedig a Poison the Well hegyeket megrengető visszatéréséről kellett, hogy szóljon minden normális háztartásban. Nagy valószínűséggel a várakozás-kiéhezettség tengelyén Jeffrey Moreiráék esetében volt a legnagyobb a rizikó, hiszen azért itt mégis csak 16-17 év kihagyásról beszélünk, ami idő alatt a legendás metalcore-zenekar nem keveset fel is volt oszolva (bár ezt ők szeretik másképp látni). Ha ekkora szünettel ülsz be egy kocsiba újra vezetni, előfordulhat, hogy az első pár méteren többször is lefulladsz, rosszabbik esetben bele is hajtasz egy árvaházba. A kérdés az volt a srácokból középkorú férfiakká cseperedett banda esetében, hogy menni fog-e a kanyarban előzés oly sok idő után? A rövid válasz: a lejtőnek felfelé elindulás még hátramenetben is simán megy.
Légy a rend egy káosszal teli világban
2024 legvégén szomorú történés rázta meg a hazai földalatti színteret: a Heartlapse tíz év után úgy döntött, hogy befejezi karrierjét, és egy utolsó nagy bummal lovagol el a naplementébe. Ez azért is volt különösen fájó, mert a srácokban Magyarország egyik leginnovatívabb, legambíciózusabb és leginkább határokat feszegető metalcore-bandáját ismerhettük - és szerethettük - meg. Erről pedig az utolsó kislemez, a Lethargy is bőven tudna mesélni, hiszen a banda ott a már jól ismert visszhangos kipiengetéseit és breakdownjait elektronikus-, trap-, és helyenként egyenesen jazz-betétekkel szőtte össze. Napestig lehetne keresni az okokat, hogy egy ennyire igényes act, hogy nem tud kitörni és befutni a “kis pénz, kis foci” országában, és, hogy miért inkább sokszor a trehány, megúszós formációk és előadók kerülnek a reflektorfénybe. De most nem azért vagyunk itt, hogy megvitassuk kicsiny hazánk kulturális hendikepjeit, hanem, hogy beszéljünk a Heartlapse utóéletéről. Ugyanis amit sokan nem tudtunk még akkor, de a hangszeres szekciónak, tehát Kovács Tamás és Balován Barnabás gitárosoknak, valamint Egyed Péter dobosnak esze ágában sem volt befejezni a közös munkát: fekete iszapba mártották a kezüket és azzal vésték bele új formációjuk nevét a talajba: ez lett a Defied.
Ezért a jövőért érdemes lehet meghalni
Reggel van, csörög az ébresztőd. Próbálsz felkelni, de még érzed a szádban azt a harmadik sört, amitől kicsit kótyagos a fejed, az a cigi se kellett volna, pláne, hogy már két éve leszoktál. Miért zúg a füled? Ja, igen, mert elfelejtetted elvinni magaddal a füldugódat arra a kedd esti koncertre, ahol három helyi erő lépett fel az előtt az egy zenekar előtt, ami valóban érdekelt. De te elmentél megnézni mindet, validálva ezzel is azt, hogy te így támogatod a színteret, dacára annak, hogy már a második zenekar körül fájt a hátad, a lábad, meg olyan testrészed is, aminek a létezéséről se tudtál. Szerencsére csak 45 percet késett a várt bandád, mert az előtte lévőknek pont sikerült annyit tökölniük a dalaik közti performatív, csordaszellem beszédeikkel, hogy addig pont meg tudtátok vitatni a haverokkal, hogy miért szar a meló, mit nem eszik meg a gyerek, és melyik a legjobb autómosó a városban.
nem látom a végét, talán nem is létezik – Megjelent a camille corot második EP-je
A 2023-ban alakult budapesti screamo trió Camille Corot tavaly február 21-én debütált a mögöttem semmi, előttem semmi című ötszámos kislemezzel, mely hamar kultikus státuszt szerzett magának a szcéna bugyraiban. Tömérdek helyi fellépés mellett a KERET Kikeltető műsorában is továbbjutottak, amit követően április 10-én élőben is játszottak a Gólyában, illetve helyet szereztek maguknak a Kolorádó fesztivál KERET színpadán.