Miért éppen az “Alone”? A Capstan habár még egy messze nem annyira ismert együttese a Fearless Recordsnak, de az utóbbi időkben sorra hozza a jobbnál jobb számokat, jelezve a nagyközönségnek, hogy érdemes rájuk figyelni a következő években, hiszen bőven akad potenciál bennük. Az Alone csakúgy, mint a nem rég megjelent Shades of Us és az Abandon,a júliusi albumuk (Separate) egyik zászlóshajója. A Separate összesen három olyan számot fog tartalmazni, ahol vendégelőadók is feltűnnek, közülük egy az Alone, ahol Shane Told, a Silverstein énekese vállalt szerepet. A Silverstein a legmeghatározóbb kanadai post-hardcore együttesek közé tartozik, így mindenképpen egy ideális kollaborációról beszélhetünk ebben az esetben, főleg annak tudatában, hogy a Capstan zenei identitásának alakulásánál ők is iránymutatónak számítottak (ahogy arról a későbbiekben is írunk).
A Capstan számai alapvetően eléggé változatosak, találkozhatunk a pop punkhoz, hardcorehoz, az emohoz és helyenként a metalcorehoz közel álló dalokkal, az Alone az utóbbi kategóriába sorolható. Azonban fontos megjegyezni, hogy inkább egy metalcore elemeket tartalmazó post-hardcore számról van szó momentán. A metalcore hangzás egyre jellemzőbb a Capstan singlejeire. Egy a korábbinál keményebb stílusra törekednek a mostani albumukkal, de természetesen a változatosság kedvéért a lightosabb dalok sem fognak elmaradni a Separate-ről.
Az Alone már most egy magasabb szintet képvisel, mint a Capstan régebbi számai és ez nem csak Shane Told vokáljának köszönhető! Már az Abandon és a Shades of Us is tudatosíthatta bennünk, hogy az új albumnál nem véletlenül mondták azt, hogy a “No Filler, All Banger” elvet szeretnék követni és minden számnál törekedni fognak a színvonal tartására. A verzék sokszínűek, az első kettőnél a Capstan énekesét, Anthony-t halljuk, míg a harmadiknál és a negyediknél Shane kerül a középpontba. A vokálból könnyen leszűrhető a stílus is, mivel gyors és kiabálósnak ható clean vokált és screamet kapunk (tehát a post-hardcore egyik fő ismertetőjelét hallhatjuk), bizonyos részeken kicsit közelítve a metalcorehoz. A verzéket követő pre-kórus után elérkezünk az Alone gyöngyszemeihez, a kórusokhoz. A kórusok kétségtelenül fülbemászóra sikeredtek, ráadásul Andrew “Boz” (a Capstan basszusgitárosa) háttérvokáljával még sokrétűbbé válik az Alone ezen szegmense. Már az Abandon-t meghallgatva is érződik, hogy mennyire passzol Andrew hangja Anthony clean vokáljaihoz és screamjeihez, Shane vokáljával pedig teljes a kép. Az első kórus után még egy kis “blegh” is belefért, ami bár nem a legerősebb, de kellemes a maga módján. A dal utolsó szerkezeti eleme, amiről még nem írtam, az nem más, mint a breakdown. Nem véletlenül hagytam a sor végére! A Capstan számainál a bridge (átvezetés) a megszokott, így vitathatatlanul egy új impulzus érheti azokat, akik ismerik a banda múltbeli singlejeit. A breakdown érdekes komponense a dalnak, mivel valamelyest egy bassdownra hajaz, egy mutatós basszusgitár riffel, kiegészítve némi gitárral és dobbal. Egyértelműen egy pozitívum, hogy ezzel is bővült az együttes arculata. Még egy rövid gondolatmenetre visszatérve a dobolásra, a videóklipből megfigyelhető, hogy Scott Fisher egy tradicionális dobos, ahogy azt a dobverő fogása elárulja. Minden elismerés kijár neki, mivel nem valami egyszerű ezt a technikát alkalmazni a post-hardcore számoknál és alapból egy ritka jelenség, de remekül megállja a helyét! Nem csak a vokál, de a hangszerhasználat is nagyon rendben van az Alone-nál, ügyesen komponált szám. Kitettek magukért a srácok!
Műfaj: Post-hardcore
Együttes: Capstan (USA)
Szám: Alone
Album: Separate (2021*)
Dalszöveg:
I recall the days of youth A solace found in every word And with each note my pain was soothed Embraced by sullen sounds I heard The grief and heartache Screaming at me So distraught but Somehow calming The only thing that gave me hope That kept me here when I wanted the rope Tell me if you’re hurting I need to know that All of this is worth it The pain you’re feeling now Can I ease the sorrow that you have known? You are never alone Scream into the emptiness So much to say, with no release A place to hide without defense A static voice that brings relief From tension built Inside my head, It’s somehow eased by Dissonance and Still, to this day, it gives me hope It’s kept me here when I wanted the rope Tell me if you’re hurting I need to know that All of this is worth it The pain you’re feeling now Can I ease the sorrow that you have known? Can I grant you repose? Help you through the mourning If only for a moment Back and forth it’s The same you’d do for me Let me be the place that you can call home You are never alone And if there’s no escape Let me carry all of the weight Tell me if you’re hurting I need to know that All of this is worth it The pain you’re feeling now Can I ease the sorrow that you have known? Can I grant you repose? Help you through the mourning If only for a moment Back and forth it’s The same you’d do for me Let me be the place that you can call home You are never alone
A dal és a dalszöveg háttértörténete: 2020 egy különösen hosszú és nehéz év volt sokaknak, rengeteg küzdelemmel. A zeneipar részeseinek sem volt könnyű ez az időszak, mivel nem volt lehetőség koncertekre, turnékra és közönségtalálkozókra a korlátozások következtében. A Capstan az elmúlt egy- másfél év kihívásaitól nem riadt vissza és igyekeztek a lehető legproduktívabbak maradni, mindentől függetlenül. Ennek eredményeként megszületett a Separate. A hamarosan megjelenő album dalszövegeit elsősorban a mindennapok problémái ihlették, minden olyan érzés, ami akaratlanul is a napjaink, heteink részeivé vált és leírta az életünket. Az Alone üzenete sem másabb. Arra szerették volna felhívni a figyelmet a frissen kiadott singlejük által, hogy milyen nagy ereje van a zenének és a közösségnek, különösképpen akkor, amikor a leginkább magányosnak érezzük magunkat. Egy jó, az érzelmeinket megragadó dal és a tudat, hogy mások mellettünk vannak, segíthetnek meglátni a fényt az alagút végén, kiutat jelenthetnek a sötétségből és a fájdalomból. A Separate és az Alone célja ezáltal nyilvánvaló, az együttes szeretne kezet nyújtani azok felé, akik egyedül vannak a bajban vagy csak küzdelmesebb napokat élnek.
Az Alone Shane Told (Silverstein énekese) közreműködése folytán egy páratlan élményt adó alkotás az együttes karrierjében, hiszen mindannyiukra nagy hatással volt a Silverstein zenéje. Egy olyan dalt kaptunk, amiből elég jól lejön, hogy mekkora jelentőséggel bírt az együttes tagjainak számára és láthatóan mindenki odatette magát, amennyire csak lehetett. A zenekar gitárosa, Joe Mabry röviden így foglalta össze az Alone elkészítésének örömét: “Egy gyermekkori álom vált valóra azáltal, hogy Shane-nel közösen készíthettük el a számot!”. Shane sem volt kevésbé elragadtatva az Alone-tól és a közös produkciótól: “Örülök, hogy a részese lehettem!! Micsoda riff. Micsoda kórus. Micsoda breakdown. 🔥🔥🔥”
Mit érdemes tudni a Capstan-ről? A Capstan egy amerikai (Orlando, Florida) progressive post-hardcore együttes, a karrierjük kiinduló pontja a Growing Deaf EP 2013-as megjelenéséhez köthető. Az elmúlt nyolc év során egy albumot (Restless Heart, Keep Running 2019-ben) és öt EP-t adtak ki. A post-hardcore mellett a pop punk, az easycore és az emo stílus is jellemző volt rájuk, kiváltképpen a kezdeti EP-k idején. A második albumuk, a Separate idén jelenik meg, Július 23.-án. A tíz számot magába foglaló hanglemez több okból kifolyólag (például az album várható széleskörűsége és a vendégprodukciók miatt is) igencsak jónak ígérkezik, egy újabb lépcsőfok lehet a banda életében.A Capstan jelenlegi felállása: Anthony DeMario [vokál], Joe Mabry [gitár], Harrison Bormann [gitár], Andrew “Boz” Bozymowski [basszusgitár, vokál], és Scott Fisher [dobok]
Capstan (YouTube): https://www.youtube.com/channel/UCi1uv8RpiEEEAguxFU5g1lw
*A Separate még nem jelent meg, majd csak 2021. Július 23.-án fog
by: Wolfy
Leave a Reply