Miért éppen a “Collapsing”? A Dead by April júniusban tovább folytatta a valamivel több, mint egy éve fennálló formációjuk prezentálását a svéd, illetve a nemzetközi metalcore közösség színpadán. Magyarán megjelent a Collapsing, azaz a negyedik single, amelyben Christopher Kristensen látja el a korábban megüresedett growler (dirty vokál) szerepkört. Meg kell hagyni, hogy egy kicsit sem könnyű feladat hárult Christopherre, hiszen az együttes életében már-már ikonikussá váló Jimmie Strimell által hagyott űrt kellett betöltenie. Azonban szükséges megjegyezni, hogy az alkohol- és drogproblémákkal küzdő Jimmie elengedése időszerűvé és elkerülhetetlenné vált. Ennek fényében egy logikus döntést hoztak meg a váltást illetően. Ez a helyzet amúgy sem tekinthető ismeretlennek, hiszen már 2013-ban lezajlott ugyanez az eseménysor, némileg más összetétel mellett.
A 2013 és 2017 között kiadott dalok valamelyest már megmutatták, hogy a Dead by April képes Jimmie hiányában is minőségi single-ök és albumok produkálására. Természetesen vannak mindig olyan személyek, akik kihagyhatatlanok és érezhető a távozásuk, de nem feltétlenül negatívum, ha egy együttes ilyenkor nem az abszolút megállást választja, hanem tovább küzd azokért a bizonyos megálmodott sikerekért. Abból kiindulva, hogy az első élesebb változtatás működött, azt gondolhatnánk, hogy valószínűleg most sem lehet panasz a minőségre. Mégis nem árt, ha felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon tényleg így van-e?
Jimmie és a Dead by April második különválását követően négy single jelent meg, viszonylag rövid idő alatt. A Memory és a Heartbeat Failing egyáltalán nem lettek rosszak, a kezdetektől képviselt irányvonalat próbálják tartani. A Bulletproof esetében is elmondható ez, de ott valahogy nem működik a koncepció. Szövegileg ötletes és ennél a számnál is érvényesül az, hogy törekszik valami újra, de mégis elmarad a varázs. A Memory olyan szempontból is érdekes, hogy kapott egy akusztikus feldolgozást, ami nem meglepő a Dead by Aprilnél, hiszen a Worlds Collide albumnál több ízben éltek a számok új köntösbe csomagolásával. Egy biztos, a göteborgi csapat továbbra is az erősségei között tarthatja számon az akusztikus verziók megvalósítását. Viszont az említett kislemezeknél feltűnő a screambeli különbség, mind a Jimmie Strimell, mind a Christoffer Andersson (Let the World Know & Worlds Collide) nevéhez köthető hangzáshoz viszonyítva. Az, hogy ez miként értelmezhető elég szubjektív, de szerintem a korábbi screamek jobban illetek az együtteshez, mint a mostaniak. Másfelől a szintetizátor segítségével megalapozott részek sem annyira jönnek át az új singleknél, így a Bulletproof és a Heartbeat Failing sem olyan kiemelkedő ilyen téren. Ettől még messze nem rosszak az új számok, csak némileg inkonzisztensek.
A Collapsing egy viszonylag egyszerűbb felépítésű, a hagyományos metalcore dalszöveg struktúrát követő szám. A kóruson, a verzéken és az átvezetésen kívül csak egy rövidebb introval egészítették ki. Az intro és a bridge könnyen elkülöníthetőek a dal többi részeitől, hiszen egy női hang kíséretében hangolódhatunk a Collapsing által átadni kívánt atmoszférára mindkét esetben. A verzéknél elsődlegesen Christopher dirty vokálja kerül előtérbe, de az első harmadukat Pontus cleanjei alapozzák meg. Ez a közös munkamegosztás az utolsó kórusnál is felbukkan és egy ideális lezárást nyújt a Collapsing számára. Mint ahogy ebből kiderülhetett, a kórus alapvetően csak clean vokálból áll, így egyértelműen nagyobb szerepet kapnak a tisztán énekelt sorok (de nem egy aránytalan túlsúlyról van szó, hanem csak egy fokozott kiemelésről). A kórusról még annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy elérte a célját, kellően megragadja a figyelmünket. Ez bár nem tűnik egy megugorhatatlan elvárásnak, de mégis több alkalommal is előfordult (nem csak a DBA-nél), hogy nem annyira jött össze az utóbbi időkben. A Collapsing legkiemelkedőbb eleme mégsem a kórus, hanem a gitárjáték (ideértve a basszusgitárt is), ami jobbnál jobb riffekkel vezeti fel a verzéket és az átvezetést is, illetve a verzéknek egy dinamikus, energiabomba alapot ad. A Marcus Rosell biztosította dobolás sem marad el sokkal, teljessé téve a szám instrumentálját. A hangszerhasználatot nagyon eltalálták a Collapsingnél.
Miért érdemes egy hallgatást adni a Collapsingnek? Elsődleges azt tudnám felhozni érvként, hogy egy a ritmust jobban eltaláló szám a Dead by April utolsó négyeséből, hozza az együttes jellegzetes stílusát. Másodrészt egy egyszerű, de a nosztalgiát magával hozó, pörgős metalcore single, ami az introval és az átvezetéssel még sajátosabb lett. A Collapsing hangulata passzol az elmúlt hónapokhoz, sokan átérezhetik különböző okokból kifolyólag. Már csak emiatt is ajánlott legalább egyszer elővenni és kicsit elmerülni a soraiban.
Műfaj: Metalcore
Együttes: Dead by April (SWE)
Szám: Collapsing
Album: Single (2021)
Dalszöveg:
“It’s everlasting and I can never win”
How can I explain
The unexplainable
I’m screaming out loud
My words are inaudible
Something is clearly wrong in my system
It feels like a big cataclysm
I stare at my own re-reflec-flection
But you cannot see this infection
It’s all collapsing
Feels like an endless downward spiral
It’s all collapsing
Consuming me from the inside out
It’s everlasting
It’s everlasting
I can never win
It’s all collapsing now
Feeling worthless
Can’t find my purpose
Can’t see no future
There’s only fire
It must be my broken DNA-code
Because this brain is about to implode
It’s easy to become suicidal
When living is nothing but brutal
It’s all collapsing
Feels like an endless downward spiral
It’s all collapsing
Consuming me from the inside out
It’s everlasting
It’s everlasting
I can never win
It’s all collapsing now
“I stare at my own reflection
I know it’s invisible to you
But this is real
This infection”
It’s all collapsing
Feels like an endless downward spiral (downward spiral)
It’s all collapsing
Consuming me from the inside out (from the inside out)
It’s everlasting
It’s everlasting
I can never win
It’s all collapsing now
Mit érdemes tudni a Dead by April-ről? A Dead by April egy svéd (göteborgi) metalcore együttes. A zenekart Pontus Hjelm és Jimmie Strimell hozta létre 2007-ben, ám Jimmie személyes okokból kifolyólag több ízben is elhagyta a csapatot, így jelenleg sem tagja a Dead by April-nek. Megalakulásuk óta 4 albumot (Dead by April 2009-ben; Incomparable 2011-ben; Let The World Know 2014-ben, Worlds Collide 2017-ben) és 1 mini-albumot (Stronger 2011-ben) adtak ki, illetve jó néhány singlet. A legújabb single, a Collapsing idén június 18.-án vált elérhetővé szerte a világon. Az együttest Pontus Hjelm énekes-gitáros, Marcus Wesslén basszusgitáros, Marcus Rosell dobos és Christopher Kristensen growler alkotja.
Dead by April (YouTube): https://www.youtube.com/channel/UCvZZS9q9SfLcFUVPwNyyXtA
by: Wolfy
Leave a Reply