Az On The Horizon második részében Summiteer és a nem rég megjelent albuma, a ‘Wisdom Teeth’ kerül középpontba. A post-grunge, punk rock stílusokra építő Summiteer egy változatos, a kitűzött korszak hangulatát hűen tükröző nagylemezzel nyitotta a sort!
Zenész: Summiteer
Album: Wisdom Teeth (2021)
Stílus: Post-grunge, Punk rock
Summiteer háttértörténete: A Summiteer egy marcali/budapesti illetőségű egyszemélyes projekt, amely mögött Szecsődi Tamás gitáros és dalszerző áll. A projekt ötlete a 2010-es évek második felében alakult ki, miután egészen 2009 környékétől már kész és félkész dalok álltak rendelkezésre, akkor még szöveg nélkül. Mivel ezek a dalok kezdtek abba az irányba mutatni, hogy egy lemezen akár egységet is alkothatnának, megszületett a koncepció, amire nagy hatással volt Dave Grohl korai Foo Fighters-e, illetve a még Foo Fighters előtti Late! albuma, amelyeket teljesen egyedül írt meg. 2018-ban meg is kezdődtek a felvételek már azzal a céllal, hogy egy teljes lemez készüljön el. A felvételeket egy fél éves külföldi tartózkodás szakított meg, majd egy újabb év várakozás. Aztán 2020 végén Oláh Marcell (ex-Borders of Byzantium) segítségével kapott új erőre. Ezzel teljessé vált a lemez koncepciója: egy ’95-’05 közötti poszt-grunge/punk rock album a korszakra jellemző hangzással, személyes témákkal.
Honnan ered a “Wisdom Teeth” elnevezés? A lemez címét az Every Time I Die „Exometrium” című számának „Wisdom teeth have replaced the fangs” sora ihlette, ami a felnőttéválás rögös időszakát jelenti Summiteer számára: előbb-utóbb mindenkinek át kell esnie rajta, ha nem akarja, hogy elmenjen mellette a világ. Épp úgy, ahogy egy impaktált bölcsességfog kiműtésén, épp úgy, ahogy egy nehéz szülés után egy szólóalbum kihozatalán, hogy végre nyugodtan tudjon aludni az ember.
Milyen kérdéseket vet fel a ‘Wisdom Teeth’? A dalok szövegei egytől egyig a fiatal felnőttkor nehézségeiről szólnak: Milyen érzés ott hagyni az otthonod, és mikor lelsz új otthonra? Megéri-e nosztalgiázni? Mit kezdesz egy számodra fontos ember halálával? Megéri-e gyereknek maradni fejben, illetve hogy kell az alvászavarokat okozó lidérceket randevúra vinni?
Kik vállaltak még szerepet a ‘Wisdom Teeth’ elkészítésében Oláh Marcellen kívül? Papp Domonkos basszusgitárral az 1. és a 7. dalban, Szűcs Dávid énekkel a 3. dalban és Kelemen Gábor dobbal a 4. dalban. Továbbá az album borítóját megalkotó Korcsmáros László.
Milyen zenekarok munkássága volt nagy hatással a ‘Wisdom Teeth’-re? Foo Fighters, Blink 182, Propagandhi, Deftones, My Chemical Romance, Quicksand, Supernem, Auróra
Wisdom Teeth (2021)
- Time Warp
- Far From Home
- Nutmeg
- A Deer You Were
- Hell’s Garden (Late! cover)
- Greetings
- I.T.I.
A ‘Wisdom Teeth’ húzószáma: a “Far From Home”
A ‘Far From Home’ fülbemászó refrénjével és stílushoz tökéletesen passzoló instrumentáljával meghatározó trackje a ‘Wisdom Teeth’-nek. A gitár és a dob elsődlegesen a vokált kíséri, megteremtve az ideális atmoszférát. Helyenként a gitár kilép ebből a mederből és elsődlegessé válik, kiváltképpen az intrónál (bár itt a dobolás is mérvadó) és az átvezetésnél. A verzéknél megfigyelhető, hogy lassul a tempó, nyugalmasabb szegmensei a számnak, míg a kórusnál ennek ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Felpörög a vokál, a dob és a gitár, egy energialöketet biztosítva számunkra!
Summiteer – ‘Far From Home’
Milyen dalokra számíthatunk? Azt kapjuk, amit ígér a ‘Wisdom Teeth’ előzetesen. Visszatérhetünk nagyjából két évtizeddel ezelőttre, hogy újraélhessük a korszak hangulatát. A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején újjászületését élő punk rock és a Foo Fighters zenéjében rendre előkerülő post-grunge ízig-vérig az album gerincét adja. A változatosságra sem lehet panaszunk, hiszen hallhatunk lassabb és élénkebb dalokat is, illetve viszonylag rövidre szabott és hosszúra nyúló számokat is, különböző megvalósításokra épülve. Sőt! A Hell’s Garden által egy cover is felbukkan a ‘Wisdom Teeth’-en.
Mi az, ami megfoghat a ‘Wisdom Teeth’-ben? A dalok sajátos koncepciója, a már említett sokszínűség és a stílusos kivitelezése mind a vokálnak, mind az instrumentálnak. Egy kiegyensúlyozott és hangulatos album a ‘Wisdom Teeth’!
Bandcamp: https://summiteer.bandcamp.com/releases
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCWI-hM7wIi3oY65Woa0fS7w
Instagram: https://www.instagram.com/summiteermusic/
by: Wolfy
Hogyha szeretnéd támogatni a későbbi tartalmainkat, illetve az oldalunk működését:
Leave a Reply