On The Horizon: Sungazers (08.17.) #1

Az ‘On The Horizon’ első zenésze Sungazers (Géczi Gergő), aki egy őszinte és helyenként finomkodástól mentes, de ennek következtében teljesen új élményt adó számmal beharangozta közelgő nagylemezét, a Nosztalgiaország II.-t! A dal politikai és társadalmi kritikákra helyezett alappillérei nem szolgálnak az albumra vonatkoztatható egyértelmű következtetéssel, hiszen a még tarsolyban hagyott számokra jóval inkább a lélekbugyraiból származó gondolatmenetek lesznek jellemzőek. Az viszont biztos, hogy a következő daloknál sem fogunk unatkozni az ingergazdag produkcióknak köszönhetően!

Zenész: Sungazers

Dal: Vagyok (2021)

Stílus: Rock

Sungazers háttértörténete: “A Sungazers 2014-ben alakult egy kísérletezős szóló zenei projektként és nagyjából végigkísérte a zenei fejlődésemet, producerré cseperedésemet. Első nagylemezem 2016-ban jelent meg ‘Eye Cant Act’ címmel, majd jött a ‘Narrow Lungs’ EP 2017-ben. Ekkor zenekarrá is formálódott a Sungazers és kisebb hazai turnéra indultunk. Megfordultunk többek között a debreceni BanZaj rendezvénysorozat keretei között az abaligeti ProgCamp fesztiválon, illetve volt a szegedi Grand Caféban egy ProgRock estünk a Dreamgrave zenekarral. 2019-ben visszaállt a projekt szólóba, mert kiköltöztem Németországba. Ott fejeztem be az első magyar nyelvű EP-t Nosztalgiaország címmel és a második nagylemezt, a ‘Wasting Space’-t. Most pedig dolgozok a ‘Nosztalgiaország II.’ nagylemezen és költözök haza, tervben van a projekt újbóli zenekarrá formálása.”

Miről szól a ‘Vagyok’? A dal koncepciója (mint ahogy az Sungazersnél megszokott) két dimenzión mozog. A felszínen a személyes reflexiója a hazai aktuálpolitikai és társadalmi folyamatokra, problémákra, illetve a világ helyzetére úgy általában. A mélyen pedig a személyes küzdelmek, belső csaták és az énkeresés témakörei jelennek meg. Gergő néhány gondolatban megosztotta velünk, hogy miért érzi kifejezetten aktuálisnak a felmerülő témákat és, hogy milyen videóklipet képzelt el a ‘Vagyok’-hoz:

“Azt hiszem az én generációmnak, a külső és belső krízisek sorozata által most jött el az a pillanat, amikor felmerül a kérdés, hogy ki is vagyok valójában, mi a szerepem a világban és én személyesen, lokálisan mit tudok tenni azért, hogy a folyamatok pozitív irányba változzanak. Szerintem ezzel sokan tudnak azonosulni. Ami a klipet illeti, szerettem volna egy pörgős listening videót csinálni, ami kéz a kézben jár a dal ritmikájával, de azért pár szimbólumot és easter egget is igyekeztem elrejteni benne, érdemes figyelni!”

– SUNGAZERS

Miért lehet pont a ‘Vagyok’ a Te számod? Hogyha szereted a köntörfalazást nélkülöző, nyílegyenesen a lényegre térő, a sorból kilógó, de kreatív köntösbe bújtatott dalszövegeket, akkor már jó helyen jársz! Másrészt a ‘Vagyok’ kórusa is könnyen megragadhatja a figyelmed, főleg a rock instrumentállal karöltve. Amennyiben egy kis vizualitásra is szükséged volna, akkor nem kell aggódnod: a ‘Vagyok’ videóklipje garantálja ezt a kívánságod is! Összességében egy különutas számot ismerhetünk meg, ami eltérő módon értékelhető zenei beállítottságtól függően, de azt nem lehet megtagadni a ‘Vagyok’-tól, hogy abszolút nem egy “lerágott csont”. A hazai zene egyik újdonságot hozó trackje lehet!

A közelgő album: Nosztalgiaország II.

“A ‘Vagyok’ dal tematikája az egész album koncepciójával rezonál. Téma lesz az útkeresés, a belső küzdelmek és reagálás az aktuális helyzetekre, természetesen szubjektív szempontból. Szellemi cél szempontjából egyfajta véleménynyilvánításnak szánom, meg értetlenkedésnek a rengeteg abszurd folyamat felett. Ami a zeneiséget illeti, mondhatni 180 fokos váltáson ment keresztül a projekt az album munkálatai során. A korábbi lemezekre jellemző angol nyelvű dalszöveget és poszt-progresszív műfajt magyar nyelvű ének és a jelenleg “trendingelő” műfajok rock fúziója váltotta fel.” Mindemellett Sungazers szavaival élve

“igyekszik megőrizni a zenéjére jellemző dark és weirdo hangzást, de lesz itt ’80-as GTA Vice City-s vibe, a magyar new wave trap szcénára jellemző hangszín és kendőzetlen szövegvilág, súlyos gitártémák, magyaralter-hiszti és Radioheades prüttyögés is.”

A Nosztalgiaország után a “2” azért indokolt, mert a sima Nosztalgiaország az első (műfajilag ugyancsak elrugaszkodott) magyar nyelvű, 3 számos kislemeze volt Gergőnek, ami 2019 szeptemberében jelent meg. A Nosztalgiaország II. nagylemez pedig remélhetőleg még idén kiadásra kerül!  

Mit várhatunk ezek alapján a ‘Nosztalgiaország II.’-től? Szokatlan, de élvezetes légkört és mindent, amit el merünk képzelni az eddig elhangzottakkal összefüggésben.

A Nosztalgiaország II. nagylemez hamarosan nagyközönség előtt is nyilvánossá váló dalaival az oldalunkon is találkozhattok majd teaser formájában!

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCJRLwiqx0ZZxB2_ssOQdXTQ

Instagram: https://www.instagram.com/sungazersmusic/

Bandcamp: https://sungazers.bandcamp.com/music?fbclid=IwAR0X0VwyV3IdIYH6uK7n7dF-QdKqfukyes-tegg_kHBwV8eNdj3jOQmksm8

by: Wolfy

Hogyha szeretnéd támogatni a későbbi tartalmainkat, illetve az oldalunk működését:

Become a Patron!

On The Horizon: Sungazers (08.17.) #1” bejegyzéshez egy hozzászólás

Új írása

Leave a Reply

, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d bloggers like this: