Az underground zene ikonikus hazai fesztiválja, a Hell Vill idén 17. alkalommal kerül megrendezésre! Az aktuálisan zajló miniturné és a nyári kiemelt esemény megalapozásául interjút készítettünk a Hell Vill Fesztivál szervezőivel, hogy ezáltal is jobban megismerhessétek a magyar zenei élet egyik legüdébb színfoltját!
Interjúalanyok:
HELL VILL FESZTIVÁL Miareczki Gréta – szervező Németh Attila 'Soma' - szervező Farkas Zalán - szervező

Miként született meg a Hell Vill Fesztivál? Mi adta a kezdőlökést?
Soma: Sziasztok! Először is köszönjük szépen az egész brigád nevében a megkeresést és a kérdéseket! A válasz egy kis időutazást von maga után… 2006 év elején megalakult az első zenekari formációm, a Suicide Pride. Miután nyárra koncertkészek lettünk, szerettünk volna egy bemutatkozó bulit, és erre a bősárkányi Horváth kert presszó kiváló lehetőséget biztosított. Azóta már egyértelművé vált, hogy a saját és rendezvény alap mentalitását is a srácoknak köszönhetem.
A koncert plakát egy MS Word plusz MS Paint szoftvercsomagok házasságából született remekmű, és valami összetákolt, a Disturbed-éhez hasonló logo (lásd lentebb), ami a jóég tudja honnan szereztem, ugyanis akkor még nem volt netem. A flyert floppy lemezen átvittem a bősárkányi polgármesteri hivatalba, majd anyukám segítségével kinyomtattam, és sokszorosítottam, végül celluxszal ragasztgattam a buszmegállókba és hirdetőtáblákra. Mesés volt. 🙂 Emellett akkoriban kiváló média marketing elemnek bizonyult még a szájhagyomány.
Szóval 2006.05.12-én a Rollin Wallowinnal és a Say Out nevű bandákkal karöltve indult útnak a fesztivál története “kicsiny falumból”. Egyébként hét évvel később itt volt a Suicide Pride Búcsúbuli is.
Honnan ered a Hell Vill név?
Soma: Akkoriban valami bődületesen sokat játszottam a Sims 2-vel haha…(ahogy leírtam meg is dobban a kis szívem)… és itt volt az egyik választható település neve “veronaville”… én meg úgy gondoltam, hogy akkor már miért is ne létezhetne egy Pokolfalva is? Hm..Hell Ville…az e-t meg egyszerűen elhagytam, mert nem tetszett. Így született meg a Hell Vill név. A folytonosságot a Free fest és a One and the Same fesztivál sorozatoktól, a sorszámozást pedig az akkoriban még létező Vadulj a nap alatt és Vé-Feszt – től vettem át.
Miért a hazai underground zenére esett a Hell Vill fókusza?
Gréta: Ez szorosan kapcsolódik a fesztivál megalakulásához – a Hell Vill időszámítása kezdetén Soma egy punk-hc zenekarban kezdett gitározni (ha valaki nem ismerné, ez a már említett, méltán híres Suicide Pride volt), így azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy ez volt a kezdő löket mind a megalakulásra, mind az egyértelmű underground vonal felé. Ráadásul ahogy teltek-múltak az évek, a helyzet változatlan maradt, hiszen egyre több arcot ismer meg az ember a színtérről, egyre több zenekart sodor elé az élet, és sohasem volt kérdés, hogy ez marad a fő csapásirány.
Ráadásul azt gondolom, hogy fixen elmondható, hogy annak idején megtaláltuk azt a közösséget, akikkel nem csak a zenében, de az eszmékben is hasonlót kerestünk és keresünk – és ezekért a bandákért és gondolatokért, amit összességében mondjuk az underground szubkultúrák (azon belül is leginkább a punk) képviselnek érdemes helyet és időt adni egy fesztivál keretein belül magunknak és mindenkinek, aki egy kicsit is elveszett vagy akit érdekel, hogy mi fán terem egy ilyen fajta valahová tartozás.
Elsődlegesen milyen műfajok kedvelőinek szól a 3 napos esemény?
Gréta: Az elmúlt évek felhozatala elég vegyes vágott volt, így láttunk már tarajos punkot összeölelkezve sörözni bőgatyás rapper arccal, úgyhogy valahogy így tudnám leírni az egészet. De komolyabbra fordítva a szót, igyekszünk arra ügyelni, hogy az underground legtöbb szeletét bevonjuk: a (számunkra) alap punk és hardcore zenekarok, illetve ezek mindenféle kombinációja mellett gyakran feltűnnek metal-, rockbandák, hiphop formációk és akusztik sessionök – reménykedve abban, hogy mindenki talál a kedvére valót.
Hogy alakul ki a fellépők listája? Miként dől el, hogy mely zenekarok lépnek fel az adott évi fesztiválon?
Gréta: Ahogy az elmúlt években, így idén is két lehetőséggel éltünk: az egyik a meghívásos alapon, a másik pedig a jelentkezés. Mivel nem száz százalékosan egyezik az ízlésünk természetesen, az elsődleges lépés mindig az ötletelés, ki melyik bandát ajánlaná, és miért, esetleg ki melyik zenekart látta mostanában élőben, kinek van új anyaga, bárki tud-e az adott időszakra turnéról, mik az elérhető célok – szóval elég sok komponensű és általában több fordulós a dolog, hogy végül kiket hívunk meg.
Az pedig szerintem senkit sem lep meg a jelentkezés kapcsán, hogy volt miből válogatni – szerintem bátran kijelenthető, hogy az underground él és virul – és ugyan erre mi sem számítottunk, de konkrétan sokszoros volt a túljelentkezés, több, mint 200 bandát hallgattunk végig, hogy dűlőre jussunk a végleges listához. (És ezért amúgy rohadt hálásak vagyunk, egyrészt mindenkinek a lelkesedésért, másrészt pedig mert nagyon király zenekarokba is belefutottunk! 😉 )
Mit szerettek a legjobban a procedúrában?
Zalán: A fesztivál szervezéséhez kapcsolódóan, mindenki más és más feladatot lát el a szervező csapatban. Gréta például az új és/vagy feltörekvő zenekarok felkutatását és bemutatását élvezi a legjobban, Márk a zenekarokkal való kommunikációt stb. Számomra a legjobban várt procedúra, a “fesztiválépítés”, vagyis az infrastruktúra kialakítása, a színpadok elhelyezése stb.
Milyen kihívásokkal jár a fesztivál megszervezése?
Zalán: Számunkra idén hatalmas feladat jár, hogy a grandiózus területet megtöltsük élettel, és előteremtsük azt a hangulatot, amely a régi Hegyalján, vagy az Azfeszten érezhető volt. Nem kis kihívás ez számunkra, de állunk elébe!
Idén új helyszínen kerül megrendezésre a Hell Vill. Mi az, ami miatt Felsőtárkányra esett a választásotok?
Zalán: A tavalyi év során bukkantunk rá a Felsőtárkányban található Blues Hill Parkra, ahol a nyár folyamán egy kisebb elektronikus bulit szerveztünk az egri kirendeltséggel, a magunk szórakoztatására. Látva a területben rejlő lehetőségeket, arra gondoltunk, hogy itt biztonságosan le tudunk bonyolítani nagyobb nézőszámú eseményeket is. Eközben az augusztusi Hell Vill kapcsán azt láttuk, hogy a rendezvény kinőtte a Nyolcas Műhely területét, és kapva az alkalmon, megkerestük Somát és Grétát, hogy mit szólnának, ha egy másik helyre költözne a fesztivál, ahol az áhított szabadtéri zajongás lehetősége is adott. Így, mikor rábólintottak a dologra, már nem volt más lehetőségük! (haha)
Külföldi előadóktól sem zárkóztok el vagy mindenképp a magyar undergroundra építetek?
Gréta: Röviden: abszolúte nem zárkózunk el a külföldi bandáktól sem. Bővebben viszont: sajnos – mint az élet sok másik területén is – a fesztiváloknak és a kluboknak is hatalmas érvágás a még mindig tartó pandémia, a turnék folyamatos törlése/eltolása és ez sajnálatos módon ránk is hatással volt, így a tavalyi évben sajnos nem tudtunk határon túli zenekart felmutatni a line up-ban. Az előtte lévő esztendőkben pedig rengeteg külföldi zenekart fogadtunk, olyan neveket láttunk vendégül – a teljesség igénye nélkül -, mint például Landless Csehországból, a Reflections of Internal Rain Szerbiából vagy a Darko az Egyesült Királyságból. Az idei évben pedig annyira fókuszáltunk a költözésre, és az azzal járó egyéb teendőkre, hogy azt a döntést hoztuk, hogy erre a megmérettetésre inkább a hazai színtérből szemezgetünk.
Miért pont T-Rex került az idei artworkre?
Soma: Ennek az az egyszerű oka van, hogy az idei fesztivál Felsőtárkányban egy dinoszaurusz park mellet kerül megrendezésre. Ha ezt a lehetőséget kihagyjuk, talán soha nem lesz alkalmunk még egyszer dinoszauruszos Hell Vill flyerre. Itt szeretném megköszönni a kiváló munkát Sebő Krisztiánnak és Tóth Erikának, akiknek a keze munkáját dicséri az idei plakát. Menjetek hozzájuk tetováltatni!

Milyen volt az első koncertest fogadtatása?
Zalán: Budapestről érkeztünk a helyszínre, arra számítva, – hasonlóan a vidéki underground koncertekhez – , hogy egy pár főből álló mag lesz ott, és együtt örömködünk egymásnak. Ennek ellenére, a klubban alig lehetett néha mozdulni, elég nagy érdeklődés övezte az eseményt, és az adományozás mértékét látva nem is lehetett volna jobb a buli! Innen is nagy köszi a fellépőknek, és a BETON-nak a felajánlást és a lehetőséget!



Mi a kedvenc emléketek az elmúlt évek fesztiváljairól?
Zalán: A zenekarommal évről-évre volt szerencsénk többször is fellépni a fesztiválon, és minden egyes buliról nagy, szép és mámoros emlékekkel bírunk. Hirtelen, amit kiemelnék közülük az, amikor tavaly a Somával közösen bérelt szobába érkezve, négy punk gyerek bújt elő az 5 négyzetméteres lyukból, kellemes illatokat maguk után hagyva, majd a tulaj ezt látva, ki akart minket rakni, de hála egyetlen Sománknak, rendeződött a helyzet.
Mire számíthatnak a Hell Vill Fesztivál idei résztvevői?
Soma: A vendégeknek és zenekaroknak üzenem, hogy mindent megteszünk azért, hogy egy kiváló, élményekben gazdag, feledhetetlen hétvégére ki tudjanak szakadni a mindennapok mocsár mocskából, mindenzt egy illusztis, természetközeli környezetben.
A szervező csapatunknak nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket. Remélhetőleg örömkönnyeket:)
Köszönjük szépen az interjút!
Hogyha nem szeretnétek lemaradni a Hell Vill Fesztivál legújabb fejleményeiről vagy csak szívesen támogatnátok az esemény megszervezését valamilyen módon, akkor az alábbi linkek segítségével mindent megtalálhattok!
HELL VILL FESZTIVÁL
Facebook: https://www.facebook.com/Hellvillofficial
Instagram: https://www.instagram.com/hellvillfestival
Bandcamp: https://hellvillofficial.bandcamp.com/
Facebook események
- Nyári Fesztivál: https://www.facebook.com/events/368710561681982/?active_tab=about
- Székesfehérvári support buli: https://www.facebook.com/events/480635920149131
- Budapesti support buli: https://www.facebook.com/events/1041453436413063
Képek
- Koncertfotók: Vitéz Marcell
- A szervezőkről készült fotók: Zolnai Gergő
Kapcsolódó tartalom:
by: Wolfy & Traidusk