What’s Up? – Új dal az AWS-től! Megjelent az ‘Útvesztő’! (09.02.)

Ezen a héten jelentkezett az AWS legújabb kislemezükkel, mely az előzőhöz hasonlóan szintén egy nagyon igényes és megható videoklipben állít emléket Siklósi Örsnek.

A zenekar 2021 elején tragikus hirtelenséggel veszítette el énekesét Örsöt, aki betölthetetlen űrt hagyott maga után a magyar könnyűzene színterén. A már készülő lemezről három dalt énekelt fel távozása előtt, melyet a megmaradt tagok úgy döntöttek, hogy befejeznek. Tavaly jelent meg az ‘Emlékszem‘, most pedig itt van az ‘Útvesztő‘, ami már zeneileg is súlyos, nem csak érzelmileg. Ennél a dalnál már a jól megszokott AWS-es zúzást kapjuk. A dalszöveg ismét szívbemarkoló, szinte váteszi. Az ének és a scream egyenesen hidegrázós, talán sosem volt még ennyire erős. A srácok emellett újfent egy nagyszerű klippel adóztak Örs emlékének, melyből természetesen a rajongókat sem hagyták ki! Ezenkívül most vasárnap, azaz szeptember 4-én, a zenekar a Budapest Parkban fog a tavalyihoz hasonló emlékkoncertet adni, ezzel ünnepelve Örs születésnapját. Az eseményről bővebb információkat itt találtok! Ha a héten csak egy számot hallgattok meg, akkor az Útvesztő legyen az!

AWS – Útvesztő

AWS

by: Traidusk

Leave a Reply

, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d bloggers like this: