A 2020-as “Beat” című nagylemez után most megérkezett a Trident zenekar legújabb korongja, a “Mélyre Vág“!
Zenekar: Trident (HUN)
Album: Mélyre vág
Stílus: Alternatív rock
Megjelenés időpontja: 2022/11/15
A 2016 óta ismét aktívan tevékenykedő Trident legújabb etapja a “Mélyre vág” mindent bevet az eszköztárból és a “Beat” albumhoz képest egy sokkal karcosabb hangzást villant, amely a kezdeti munkásságuk hangzását idézi (Lásd: Mélyen és Üresen (1995)). A lemezen grunge, punk, hard rock, és néhol még némi Kornos (“Béke van”) hatás is tiszteletét teszi, úgyhogy ha megdobogtatják szíved az imént felsoroltak, akkor egy percig se habozz a korong rongyosra hallgatásával!
Mit érdemes tudni az album megszületésének körülményeiről?
Két évvel a könnyedebb hangvételű „Beat” után, elkészült a Trident „Mélyre vág” című új lemeze, amely – ahogy már a cím is sugallja – a zenekar keményebb, szigorúbb arcát mutatja meg. A 10 új dal egyszerre idézi meg a csapat 90-es évekbeli anyagainak hangulatát, és helyezi azt mai, modern környezetbe, amibe ugyanúgy belefér a grunge, az alternatív rock és metal, mint az „Újabb technológiák” lemezre jellemző elektronikus hatások. A komor zenéhez nem kevésbé borongós szövegek társulnak, melyek az emberi létezés kérdéseit, az önmagunkkal való vívódás, az elengedés és az élet múlandóságának témakörét járják körül – 10 hamisítatlan Trident szerzemény a belső béke elérésének nehéz, harcoktól sem mentes útjáról. A H-Music Hungary gondozásában, a HammerWorld magazin november/decemberi számának mellékleteként megjelenő albumon ezúttal a hazai underground grunge/metal színtér két ismert hangja, Kiss Péter (Autumn Twilight, Clue, A.B.F.R.A) és Biró „Kevin” Zoltán (Honeymaze, Angel Rust, Wayantra) vendégeskedett, a hangzásért most is Gyarmati Balázs (Soundset Studio) felelt.
Mi jelentette a legnagyobb kihívást az album elkészítésében?
“A legnagyobb kihívást a termékenységünk jelentette a lemezanyag összeállításánál. A demózáskor még 15 dal várt felvételre, ezek közül kellett kiválasztanunk azt a 10-et, amik egészséges kerek dalcsokrot alkothatnak. Így persze lemaradtak olyan dalok is, amiket sajnáltunk, de erről szólnak a kompromisszumok. Végül is sikerült megtalálnunk az egyensúlyt.”
Ha egy számot kellene kiemelnetek az albumról, melyik lenne az és miért?
“Nem tudnék egy konkrét dalt mondani, ami lefedi a lemez egészének hangulatát. Ha muszáj egyet kiemelnem, akkor a Sodrást mondanám, ami egyszerre karcos és slágeres, benne van a Trident világa, ezért is választottuk az album beharangozó számának, szöveges videó formájában.”
Mire számíthatnak a követőitek a közeljövőben?
“Tavaszra tervezünk néhány lemezbemutató koncertet. Ha minden jól megy, márciusban kezdődik a körút, tervben van többek között Budapest, Debrecen, Nyíregyháza és Berettyóújfalu. A Facebook oldalunkon tájékoztatjuk a közönséget, amint lesznek konkrétumok.”

Trident
- Facebook: https://www.facebook.com/tridentzenekar/
- Instagram: https://www.instagram.com/tridentzenekar/
- Spotify: https://open.spotify.com/artist/0yBlqw7T1nNVK72ls1F5Z7
- YouTube: https://www.youtube.com/@tridentzenekar4614
by: Traidusk & Wolfy
Leave a Reply