A szárligeti Sipos Tamás gitáros-dalszerző-polonista új egyszemélyes, instrumentális poszt-rock/ambient projektje, a Birds Of Vyraj január végén jelentkezett első négyszámos EP-jével, amely a Songs Of The Mist címet kapta.
Szólóprojekt: Birds of Vyraj (HUN) EP: Songs Of The Mist Műfaj: Posztrock, ambient Megjelenés időpontja: 2023/01/27
Hadd kezdjem ezt az ismertetőt egy vallomással: nem hallgatok elég ambientet. A poszt-rock vonalához szorosabban kapcsolódó előadókon (Sigúr Rós, McLarnan) kívül leginkább Ihsahn műfaj felé való kikacsintgatásai szoktak megfordulni a lejátszómban, de ez utóbbi is inkább a tüskés dark ambient vonalat erősíti, nem pedig azt a finom, szentimentális, a természetet a nappalidba varázsoló irányzatot, amit többek – illetve sajnos egyre kevesebbek – közt a Birds Of Vyraj képvisel.
Sipos Tamás (na persze nem a mirigyes), a projekt szülőatyja Tahitótfaluban nőtt fel, de pár évvel ezelőtt a Tatabánya és Bicske közt félúton lévő, a Vértes és a Gerecse völgyében fekvő Szárligetbe tette át a székhelyét, ami kiváló helynek bizonyult az ihletmerítéshez. Ahogyan az szavaiból kiderült, nemcsak fontos számára a természet közelsége, de rendkívül inspiráló is, amit a Songs Of The Mist dalai is bizonyítanak.
Nem könnyű dolog egyébként külön dalok mentén beszélni az EP-ről, ami valahol műfaji sajátosság is, inkább van értelme az eltérő hangulatok váltakozását magunkba szívni, és így kiélvezni a hallottakat, legalábbis én erre tettem kísérletet, mielőtt leültem volna írni. Az első két track, a We’re Lying Behind Our Walls Of Mist… és az …And Wondering In Our Inner Landscapes együtt alkot egy egészet, de önmagukban is hordozzák azt az atmoszférát, amibe az ember akár órákra is belemélyedne. Lehunyt szemmel, csendben figyelni, mit hallunk bele Tamás játékába: a lombok között átsuhanó szelet, a fák odvainak visszhangját, vagy éppen az égbe, a felhők közé igyekvő vízcseppeket, a visszafelé hulló esőt – mind benne van a Birds Of Vyraj debütjében.
A nyitó kettős után következik a legrövidebb című, időben viszont a leghosszabb tétel, a The Evaporating Forest, ami szintén elvarázsol. Laikus, ambienttől elszokott füleimen is azonnal átjön az a patetikus hangulat, ami ezt a dalt átitatja. Valamiért a Gyűrűk Urát juttatja eszembe, tökéletesen magam elé tudom képzelni a Gyűrű Szövetségét, ahogyan ezekre a dallamokra baktatnak hegyen és völgyön át rendületlenül. Végül, de nem utolsó sorban pedig a már a címe miatt is meghallgatásra érdemes The Noun For Standing In Mist By A Haunted Tree (Örkénynek vannak ennél rövidebb egypercesei) következik, amiben találtam egy kicsit mindenből, amit az eddigiekben hallani lehetett, gyönyörű zárása az EP-nek.
A teljes anyag hossza nincs huszonöt perc, nem mintha érzékelhető, vagy egyáltalán értelmezhető fogalom lenne hallgatása közben az idő. Ha teheted, fejhallgatóval hallgasd, akár egymagadban, akár olyankor, amikor emberek nyüzsögnek körülötted, de te nem akarsz mást, csak kizárni a külvilágot. Lepörög, ameddig elolvasol egy fejezetet a kedvenc könyvedből, sőt, ha van rá huszonöt perced, még le is nyugtathatja az idegeidet, ha valaki próbára tette azokat. Egyedül egy helyre ne vidd magaddal: ha a Songs Of The Mist után bármikor is erdő közelében jársz, úgyis a természet minden egyes neszébe bele fogod hallani.
Miről szól a Songs Of The Mist? Mi ihlette? Honnan ered az elnevezés?
A Vyraj fogalmával elsőként Alesz Razanau belorusz költő egyik versében találkoztam, amit volt szerencsém lengyelből lefordítani, innen jött tehát az ötlet a projekt nevének is. A Vyraj (különböző szláv nyelvekben Iriy, Vyrai, Vyray, stb.) az ősszláv pogány mitológiában egyfajta túlvilágot, vagy paradicsomot jelent, egy olyan helyet, ahová a madarak telelni jártak, és ahová a halál után a lelkek kerültek. Az ősszláv hitvilág szerint innen származik a tavasz is, és gólyák, vagy lappantyúk hozzák-viszik a lelkeket a két világ között.
A Songs of the Mist c. első, négy dalos EP-m a ködöt, mint jelenséget igyekszik körüljárni, és megzenésíteni különböző effektekkel, struktúrákkal és dallamokkal. Amikor 2020 januárjában Szárligetre költöztünk, akkor csak néhány hónap után szembesültünk a Vértes és a Gerecse lábánál fekvő völgy sajátos mikroklímájával. Ősszel és télen gyakran egy-két hétre is megáll itt a köd, miközben pár kilométerrel odébb már teljesen tiszta az ég, tavasszal és nyáron pedig az eső utáni napokban lehet megfigyelni a tölgyerdők párolgását.
Zenei vonalon egyébként ehhez a projekthez a legnagyobb inspirációim Wang Wen, Leech, Black Hill & Silent Island, Thurnin, Jakob, Cloudkicker, Beyond the Ghost és Chords of Orion voltak,de nagyon sok minden mást is szeretek a modern klasszikusoktól kezdve a trip hop-on át egészen a post-hardcore-ig.
Milyen tapasztalatokkal és élményekkel gyarapodtál az EP elkészítése során?
Post-rock (és egyéb) dalokat már írtam korábban is és volt egy metalcore/prog metal zenekarom kb. 2 évig a középiskola alatt, de lemezt végül nem adtunk ki, és a koncertezésig sem jutottunk el. Érdekelt, hogy teljesen egyedül mit tudok csinálni. Korábban egy DAW-t sem ismertem (pedig illett volna), a post-rock meg egy régi szerelem volt, szóval adta magát a dolog, hogy megpróbáljak egy saját EP-t, vagy albumot összehozni. Ez azzal is járt, hogy a mixet és a masterelést nekem kellett megoldanom, (bár megkerestem egy régi barátomat, hogy inkább ő végezze el a masterelést, de végül nem tudta bevállalni), szóval így sikerült. Nyilván ez egy tanulási folyamat eleje még mindig, de akármennyire sokat vesződtem egy-egy dallal, végül megérte várni és fórumokon és videókban keresgélni, hogy mit hogyan tudok megoldani a mixben, vagy a masterben. Ha profi nem is lettem, legalább már van fogalmam a dolgokról az ezernyi csodás segédanyagnak hála, ami teljesen ingyen kering a neten.
Mik a terveid a közeljövőt illetően? Mire számíthatnak a követőid?
A közeljövőre nézve elég sok ötletem van még ezzel a projekttel, többek között érdekelnek a törzsi dobok, elkezdtem midi szintetizátoron is új ötleteket felvenni, és egy kicsit tudok klasszikus gitáron is játszani, szóval a terv az, hogy lesznek neofolkosabb és dark ambientesebb dalok is. Szeretnék az év végéig befejezni egy új, az előzőhöz hasonló EP-t, és van több félkész dalom egy komplett albumhoz is már, de azzal kapcsolatban még sok mindent tisztáznom kell magamban.

Birds Of Vyraj
- Instagram: https://www.instagram.com/birdsofvyraj/
- Bandcamp: https://birdsofvyraj.bandcamp.com/
- Spotify: https://open.spotify.com/artist/6MLYITEurxpYWJSgLRY7xY
- SoundCloud: https://soundcloud.com/birds-of-vyraj/sets
by: Skinny & Wolfy
Leave a Reply