Ismét itt a HáromPerHárom, ezúttal a legjobb júniusi megjelenésekkel! Ezen alkalommal Vágány Norbert (MusicTunnel), Zsidó Ákos (Vodka for Kids) és Székely Áron (Wake N’ Break, Wayo) gondoskodott arról, hogy ne maradjatok új kedvencek nélkül. Tartsatok velünk és a srácokkal!
A HáromPerHáromról és az aktuális rész tartalmáról: A HáromPerHáromban három meghívott választja ki azt a három külföldi, illetve három hazai dalt, amit kihagyhatatlannak éreztek a cikk publikálását megelőző hónap(ok)ból. A júniusi válogatásért a MusicTunnel atyja, Vágány Norbert, a pécsi Vodka for Kids frontembere, Zsidó Ákos és a budapesti Wake N’ Break gitárosa, a szerkesztőségünk legújabb tagja, Székely Áron felelt.
Vágány Norbert (MusicTunnel)

Hazai megjelenések
Szellem – Menni kell
Majdnem a kezdetektől rajongok a Szellem zenéjéért. Az elején „arcnélküli” projektként indult one-man band keserédes, mégis élni akarós, olykor önironikus, de mindenekelőtt őszinte szövegekkel szúr oldalba. A Menni kell képében is olyan üzenetet kapunk, ami felspanol, felkapar a padlóról, erőt ad, közben pedig önvallomást, kinyilatkoztatást és zenekari ars poeticát is kihallhatunk. Túlzás nélkül; ez egy underground punk-rock himnusz. A dal zeneileg a 2000-es évek eleji skate- és pop-punk aranykorig nyúl vissza. Itthonról a The Grenma és Alvin és a Mókusok irányvonal lehet mérvadó, de bőven meg van a sajátos hangulat is. Bár számos single és EP érkezett eddig, az első Szellem nagylemez idén őszre várható, azt is érdemes várni! No, de megyek is gyorsan előre! Lesz@rok mindent, csak pörögjen alattam a deszkalap!
Szellem
- Facebook: https://www.facebook.com/szellemofficial
- Instagram: https://www.instagram.com/szellemofficial/
Heidi Albert – Land of Miracles
A handpan/hangdrum hangzása annyira simogatja a lelkemet, hogy szinte bármit játszhatnak rajta, nekem az tuti tetszeni fog. (Biztosan van erre valamilyen tudományos magyarázat; talán, hogy az emberi szervezetnek természetesebben ható frekvencián szólalnak meg a hangok, vagy valami hasonló…) Bár ezt a hangszert számok színesítésére elterjedten használják a könnyűzenében (példának jó a Margaret Island egyik Bródy-feldolgozása, A csend), de annyi minden rejlik ebben a különleges ütőhangszerben, hogy én inkább azokat szoktam keresni, akik kifejezetten ráépítik műveiket. Bőven akadnak itthon is már ilyen előadók. Nagyon bírom a kishazánk mellett Spanyolhonban is tevékenykedő Chris Clausent, másik nagy kedvencem pedig Heidi Albert. Utóbbi hölgy rendszerint ad ki hangdrumra épülő pop dalokat is, ám, hogy őszinte legyek, engem inkább a puritánabb tételei fognak meg. Így konkrétan ujjongtam, hogy június második felében kiadta a Faith Handpan EP-jét, amin kizárólag beletemetkezős, atmoszferikus, instrumentális dalok vannak. 5 dal, közel 40 perc (ez igazából majdnem egy LP hossz). Egyben érdemes hallgatni, ám, ha muszáj kiemelni egy tételt, akkor a Land of Miracles-t mondanám a gyönyörű íve és a szokatlan lüktetése miatt. Csodazene a javából!
Heidi Albert
- Facebook: https://www.facebook.com/heidialbert.art
- Instagram: https://www.instagram.com/heidialbert.art/
Blind Myself feat. Dzsúdló – Nagy kétség
Mivel akaratom ellenére akkor születtem, amikor és annyi idős vagyok, amennyi, ezért én csak a Blind Myself utolsó éveiben voltam igazán érintett. A Négyszögölt és a következő néhány single-t rendesen sokat hallgattam, néhány koncerten is ott voltam, ha jól emlékszem, akkoriban közös turnén voltak az Apey & the Pea-vel és a Leander Risinggal. Nem gondoltam, hogy bármit is kapunk még tőlük, de megjött a bónuszjáték Az idő dönti el képében. Mivel az én szememben (sem) volt tétje a dolognak, ezért hatalmas ajándékként könyvelem el ezt az albumot. Ám, ahogy tapasztaltam, eléggé felkavarta az állóvizet, akár a poppossága, akár a mai megközelítése, akár a közreműködők személye, akár a dalok által feldolgozott témák miatt. Nos, én mindegyikkel meg vagyok elégedve! Direkt azért is választottam a Nagy kétséget a lemezről, mert erre nagyon felkaptam a fejemet. Nem vagyok egy trap-arc, de Dzsúdlót és munkásságát tisztelem, szerintem ötletes lett ez a featuring. A téma, amit feldolgoz meg különösen fontos. Pénzhajszolás, kamu elitté válás, kielégítetlen kreált szükségletek, fejünk felet feleslegesen és üresen elrepülő élet. Gondolom, sokaknak ismerős jelenségek.
Blind Myself
- Facebook: https://www.facebook.com/blindmyself/?locale=hu_HU
- Instagram: https://www.instagram.com/blindmyself/?hl=hu
Külföldi megjelenések
Conquer Divide – the INVISIBLE
Én azo(n kevese)k közé tartozom, akik Spotifyon (és társain) is komplett albumokat hallgatnak végig, ezért eléggé el szoktak menni mellettem a kislemezek. Átnézegetve a júniusi megjelenéseket, örömteli rácsodálkozással fedeztem fel, hogy a (majdnem) csak csajokból álló, eredetileg michigani, mára már nemzetközivé vált banda, a Conquer Divide újra aktív. (A 2015-ös, self-titled lemezüket imádtam, ám azóta kikerülte a látóteremből.) The INVISIBLE címmel jött ki egy új EP-jük június hónapban, a címadó pedig mindent felvonultat, amiért érdemes hallgatni ezt a bandát. Fogós témák, hallgatóbarát refrének, szerethető énektémák, enyhe szimfóniák, mai modern metal, metalcore lepellel leterítve. Hogy a színtéren belül különleges-e? Nem mondanám. Hogy ennek ellenére ajánlom-e? Ó, nagyon is! Minden pozitívuma és negatívuma mellett ez egy igen igényes muzsika.
Conquer Divide
- Facebook: https://www.facebook.com/ConquerDivide/
- Linktree: https://linktr.ee/conquerdivide%E2%80%8B
Darkher – Like Suicide
Makó Dávid zenei projektje, a The Devil’s Trade lévén ismertem meg a Darkhert, ugyanis voltak közös turnén. Amikor megláttam a koncertek flyerjét, rögtön rákerestem a Darkherre. Azt gondoltam, hogy, aki ilyen elcseszett névvel csinál zenét, annak muszáj megismernem a munkásságát. Természetesen hamar beszippantottak a kihalt, őszi erdők, borús, sötét temetők és az éteri keserűség hangjai. A Like Suicide eredetileg egy Soundgarden-nóta, jó alapból pedig nehéz rossz feldolgozást csinálni. Jayn Maiven énekesnő-dalszerzőnek természetesen sikerült mesterien dark-folkosítania ezt a velejéig sötét grunge balladát. Csodálatos kínokkal szorítja össze a szívedet. Visszaút pedig nincs.
Darkher
- Facebook: https://www.facebook.com/DARKHERMUSIC/?locale=hu_HU
- Bandcamp: https://darkher-uk.bandcamp.com/
Colter Wall – Corralling the Blues
Colter Wallt valószínűleg nem kell bemutatni a country muzsikában otthonosan mozgóknak, ám egy olyan koca-countrysnak, mint amilyen én vagyok, ez a 28 éves kanadai fiatalember a hónap felfedezése. Mondjuk nagyon választásom sem volt, hiszen badacsonyi nyaralásunk alatt kedves testvérbátyám kizárólag Colter Wall és Dead South-lemezeket hallgatott körbe és körbe, és körbe, és körbe… Mivel utóbbi csapatot ismerem, ezért előbbi előadóra koncentráltam inkább, s szerencsére a túladagolás nem riasztott el, hanem inkább megkedveltem a srác muzsikáját. Ő inkább a mély, bluesos, szomorkás countryban, nem pedig a könnyen emészthető, poppos, nyünnyögős, nyenyerézős stílusban utazik. Új, ötödik albuma, a Little Songs ugyan egy leheletnyit pozitívabb elődeinél, mégse ad sok vidámságra okot. Az előfutárként érkezett Coralling the Blues pedig egy pofás, fülbemászó tétel, ami szerintem meghozza a kedvet a Colter Wall-diszkográfia megismeréséhez.
Colter Wall
- Facebook: https://www.facebook.com/colterwallmusic/?locale=hu_HU
- Instagram: https://www.instagram.com/colterwall/?hl=hu
Zsidó Ákos (Vodka for Kids)

Hazai megjelenések
Blind Myself – Apró-cseprő poklocskák
Hát gec, blájndék megint kurva nagy trekivel robbantottak a magyar keményzene seggszagú mocsarában. Az egyik kedvenc magyar szövegű előadóim, lényegében akkoriban kaptam rájuk elég erősen, amikor magyarra váltottak. Nem mintha angolul olyan szar lett volna, de nekem így lettek igazán különlegesek és ezáltal emelkedtek ki. Sajnos elég sokan nem mernek magyarhoz nyúlni a stíluson belül (azért valljuk be, jóval nagyobb rizikó van abban, ha a közönséged érti, amit nyomatsz a mikrofonba), de remélem, hogy ez a jövőben javuló tendenciát fog mutatni.
Blind Myself
- Facebook: https://www.facebook.com/blindmyself
- Instagram: https://www.instagram.com/blindmyself/
Lakótelep – Körök a ligetben
Amikor először meghallottam a nevüket, azt hittem egy új Büdösök szám (A mindenki pusztulhat sláger nagy alkotói), de aztán kiderült, hogy az egyik kedvenc magyar zenekaromból (BetterThanEver) ketten nekiálltak partizánkodni és csináltak egy jó kis duót. Azt írják referenciának, hogy Felső Tízezer, meg Hiúz, de nekem elég erősen hozza az amcsi Turnover-es vájbokat, csak itt nem az óceánban szörfözöl, hanem a panelháztetők galambszaros laposszigetelésén. Láv.
Lakótelep
- Instagram: https://www.instagram.com/lakotelep_zenekar/
- Bandcamp: https://lakotelep.bandcamp.com
Wishes – Hallowed
Aki egy kicsit is képben van a magyar keményzenével, száz, hogy szembejött már vele a Wishes, ami az egyik legerősebb képviselő a műfajon belül. Az új énekesükkel nyomattak nekünk egy erős számot idén. Kötelező trekk mindenkinek.
Wishes
- Facebook: https://www.facebook.com/wishesbp
- Instagram: https://www.instagram.com/wishes_hardcore/
Külföldi megjelenések
Queens of the Stone Age – Paper Machete
Nos hát aki azt gondolná, hogy én majd itt ilyen Knocked Loose-okkal fogom traktálni a népezetet, óriásit tévedett (pedig pont júniusban dobtak ki ők is új dupla videóklipet), hiszen a listán az első helyezett nálam egy QOTSA-nóta. Őszintén szólva a Like clockwork óta félredobtam őket, pedig az egyik kedvenc albumom evör. Ugyanakkor szépen csendben bekúsztak a zsátyubém relatedjébe, méghozzá az upcoming lemezről egy single-lel. Nyomassátok.
Queens of the Stone Age
- Facebook: https://www.facebook.com/QOTSA
- Instagram: https://www.instagram.com/queensofthestoneage/
Avenged Sevenfold – Game Over
Gyerekkorom kedvenc zenekara, kurvasok mindent lehet rá mondani, de leszarom igazából. Az első három albumuk meghatározó része volt az életemnek és még utána is nyomon követtem az útjukat, még akkor is, ha az sokszor nem volt már számomra releváns. Az új lemezükkel azonban olyan nagyot durrantottak (nem feltétlen pozitív értelemben), hogy nem lehet elmenni mellette. Többször végig hallgattam már, nem mondom hogy sikerült elnyernie a tetszésem, viszont vannak benne olyan megoldások és újítások, amik tök szimpatikusak. Szerintem kibaszott kúl, hogy mertek olyannyira mást csinálni, amivel pontosan tudták, hogy a rajongóik 93.333%-a nem fog majd tudni mit kezdeni. Persze vannak rajta odabaszós trekkek, mint a Game Over, de nagyrészt totál experimentál. És ez így van jól.
Avenged Sevenfold
- Facebook: https://www.facebook.com/AvengedSevenfold
- Instagram: https://www.instagram.com/avengedsevenfold/
Nothing But Thieves – Tomorrow Is Closed
Mindig is csíptem a brit alter zenét, mint pl.: a Biffy Clyro, Deaf Havana vagy a Nothing But Thieves. Utóbbi elég nagyot megy mostanában és még kicsiny szaros hazánkat sem hagyják ki általában koncertezés szempontjából. A britek mindig is előrébb jártak pár lépéssel, és amit a NBT művel az alternatív rockkal, számomra bíztató, hiszen elég erősen progresszív zenét nyomatnak. Szóval ha már elegetek van a kiabálós keményzenékből és valami puhábbat, de még gitárzenének mondhatót hallgatnátok, a zenekar a babaképű énekessel elhozza nektek.
Nothing But Thieves
- Facebook: https://www.facebook.com/NothingButThieves
- Instagram: https://www.instagram.com/nothingbutthieves/
Székely Áron (Wake N’ Break, Wayo)

Hazai megjelenések
Heedless Elegance – The Threads (feat. Tom Barber of Chelsea Grin)
Bevallom őszintén, ezzel úgy voltam, hogy nem szeretnék írni róla semmit. EZT MEG KELL HALLGATNI! Valamit mégis megpróbálok összefirkantani. A budapesti metál bandát szerintem nem kell bemutatnom senkinek, akik jártasak ebben a szférában egy minimálisan is. Az új művükben azonban az amerikai deathcore banda vokalistája is acsarkodik, Tom Barber a Chelsea Grin-ből. Külön egységekre ki sem térnék a dalban, de egyet azért mégis megemlítenék. 1:22-től ezt a visszatérő motívumot nagyon eltalálták a srácok. Zseniális, hogy egy picit van hova megérkezni a metálkodáson kívül is! Természetesen a gitártémák megírásánál sem lustálkodtak a srácok, a végén még egy pazar szólóval is megjutalmaznak. Ha valaki csak egy számot hallgatna meg a felsoroltak közül, az válassza a The Threads-et, garantálom a csalódásmentességet!
Heedless Elegance
- Facebook: https://www.facebook.com/heedless.elegance
- Instagram: https://www.instagram.com/heedlesselegance/
Fatal Error – Hátrakötött kézzel
A hazai megjelenések közül a ‘Hátrakötött kézzel‘-t játszanám le bármikor egy házibuliban. Szerintem egy elég populáris számra sikeredett, mind a dallamokat tekintve, mind pedig a szöveget olvasván. A verse témáját egy kissé mulatósra vették a srácok, de a későbbiekben természetesen jön a jól megszokott rock & roll irányzat. A refrént is sikerült egy egyszerűbb, ám annál inkább megjegyezhető melódiára megírni. Ugyan nem hátrakötött kézzel, de kapunk egy zongora kiállást is, melyben az alliteráló szavakkal nem voltak visszafogottak a srácok. Összességében egy nem túl bonyolult, ám annál nagyobb létszámban is hallgatható, szuper slágert írt a Fatal Error.
Fatal Error
- Facebook: https://www.facebook.com/fatalerrorzenekar
- Instagram: https://www.instagram.com/fatalerrorzenekar/
Krúbi – Partyzán
Természetesen ki nem hagynám Krúbi első single-jét a listáról. Az utóbbi néhány évben elég nagy sikereket ért el, ami annak köszönhető részben, hogy ugyanolyan lelkesedéssel, és profizmussal ontja magából a kreativitását. Szerintem vitathatatlan, hogy az egyik legkiválóbb szövegíróval van dolgunk. A ‘Partyzán‘-t nem tudnám jellemezni külön, ugyanis a legkönnyebben leírni egy szóval lehetne, Krúbis. Többször visszatér a harsona hangja, remek refrént hozott össze, a szövege ismét zseniálisra sikeredett, a képivilága lefoglalja kellően a nézőt. Krúbit tényleg nem kell bemutatnom már senkinek. Aki még nem volt koncertjén, az tegyen ellene, hiszen élőben messze ő csinálja a legnagyobb show-t itthon. Külön megemlíteném, hogy politikai hozzátartozástól függetlenül mindenkinek ajánlom, mivel a rendszer ellen lázad, nem kifejezetten a kormány ellen. A koncertélményt, amit nyújt, tényleg nem lehet összehasonlítani más előadóéval itthon.
Krúbi
- Facebook: https://www.facebook.com/azigazikrubi
- Instagram: https://www.instagram.com/krubiofficial/
Külföldi megjelenések
| The Anchor | – Masterpiece
Nálam már régóta toplistán szerepel a coloradói együttes. Valamiért még mindig kiráz a hideg, mikor egy női frontember rettentő jól screammel egy zenekarban, majd a refrénnél, vagy bármely egyéb zenei egységnél megmutatja a valódi tiszta hangját is, amivel képes egy metalcore szám közepén is kényeztetni a hallójárataim. A ‘Masterpiece‘-ben egy tökéletes struktúrát hallhatunk, így biztosan nem alszunk el a szám közepén, hiszen egy-egy rövid, ám annál kifinomultabb refrén szakítja meg a női hangkavalkád egzotikus (szigorúan metál füllel hallgatva) változatát. Mire kezdene megnyugodni a lelkem, természetesen egyből ugrunk is tovább a következő enyhén harapós részre, amelyből egy kisebb breakdown bontakozik ki. Nagyjából így váltakoznak a hátramaradó időben is a zenei egységek, azonban a végén megajándékoztak minket egy újabb, ám sokkal ütősebb breakkel. Egyedül egy fülbemászó gitárdallamot hiányoltam az egész számból, ezt leszámítva egy nem túl brutál, de kellemesen élvezhető dalt jelentetett meg a The Anchor.
The Anchor
- Facebook: https://www.facebook.com/TheAnchorBand
- Instagram: https://www.instagram.com/theanchorofficial/
Imminence – Desolation
A svéd banda egy irigylésre méltó dallamvilágot alkotott meg a hangszerelésüknek köszönhetően, ugyanis az énekes egy hegedűvel mutatkozik meg a számokban. A Desolation a metálzenékhez hűen lo-fi/radio effekttel indul, majd szép lassan felvezeti a berobbanást, ami egy igen pörgős blast beats-vel csap arcon bennünket. Később természetesen egy fülbemászó refrén követi a keményebb egységet, ami nekem az Architects hangzásvilágát idézi meg. A hegedűszólam pedig kiválóan időzítve az első breakdown közben csendül fel, ami tökéletesen visszavezet minket a refrénbe. Legközelebb egy nyugodtabb kiállás során hallhatunk több dallammorzsát a hegedű részéről. A klip képi világa tökéletesen illik a zenei témához, a hidegebb kék színnel nagyon eltalálták a hangulatot. Mindenkinek csak ajánlani tudom a svéd alternatív metalcore bandát!
Imminence
- Facebook: https://www.facebook.com/imminenceswe
- Instagram: https://www.instagram.com/imminenceswe/
Andromida – Abandon (feat. Daedric)
Andromida egy egyszemélyes produkció, melyben Ramon Gutierrez testesíti meg mind a zeneszerző, mind a producer lényét. Zenéit leginkább a progresszív metalcore-ba sorolja, melyhez természetesen a djent is hozzátartozik. Az ‘Abandon‘-ban ismét egy női énekessel van dolgunk, aki ugyanúgy hozza a metál témákat, mint a lágy refréneket, ráadásul több szólamban hallhatjuk ezeket tőle. Ramon egyedisége, hogy még az elektromos zene világát is vegyíti a számaiban, így valóban sokrétűnek mondhatjuk tudását a produceri téren. Persze a hangszerekkel is jól bánik, hiszen nem csak a 8 húros baltát tudja megszólaltatni. Érdemes megismerkedni régebbi munkásságával is, mert ott is találhatunk még izgalmas témákat!
Andromida
- Facebook: https://www.facebook.com/AndromidaOfficial
- Instagram: https://www.instagram.com/andromidaofficial/
Mikorra várható a következő felvonás? Csupán három napot kell várnotok a júliusi részre, hiszen már ezen a héten csütörtökön megjelenik a szóban forgó válogatás. (De most tényleg!)
by: Wolfy
Leave a Reply