Nyáron debütált a The Safe One elnevezésre hallgató szólóprojekt háromszámos EP-je, a Kihalt Minden. A lemez őszintén ragadja meg azt, hogy miként is hat egy emberre az izoláció érzése. Irány az útvesztő!
Szólóprojekt: The Safe One (HU) EP: Kihalt Minden Műfaj(ok): Emo, Alternatív Megjelenés időpontja: 2023/06/03
Valószínűleg sajnos sokak számára nem ismeretlen az, amikor a boldogság és a helyünk meglelése reménytelennek tűnik. Ilyenkor egy lavina indul bennünk, ami gyakran elszeparál minket mindentől és mindenkitől. Ezt az akaratlan elkülönülést és színvesztést foglalta szavakba Tőtős Márk, másnéven The Safe One.
Az EP terjedelmét tekintve alig haladja meg a nyolc percet, egy három dalt tartalmazó, könnyen fogyasztható lemez. A dalszövegek hol egyszerűbben, hol költői megfogalmazással élve tárják elénk a magányt és a reménytelenséget. Érdekes tétele a Kihalt Mindennek a Kék című szám, ami ellentétben a Nikotin Álmokkal és a Majd Megtalállal a nagyon minimalista képalkotásra törekszik. Ennek a dalnak az a szépsége, hogy mennyire jól tudja szemléltetni a kékbe borult világ a fentebb említett érzéseket. A legteljesebb és ezáltal a legerősebb szám mégis a Nikotin Álmok. A dal atmoszférája és a dalszöveg ideális ahhoz, hogy egy hajnali vagy késő esti merengésre elővegyünk, magunkba szívva a Nikotin Álmokat, hogy aztán egy nagy sóhaj kíséretében kifújhassuk.
Összességében a Kihalt Minden hozza azt a légkört és azt az érzést, amire előzetesen számíthatunk egy ilyen jellegű EP-től. Egyedül csak a dalszövegeknél, azok felépítésénél támadt hiányérzetem. Igaz, hogy más-más csomagolása van az izoláltságérzetnek, de a számokat egyesével nézve, több potenciál lakozik mind a témában, mind a meglévő dalszövegekben. Az egységesség megkérdőjelezhetetlen, a variálásra törekvés pedig a Majd Megtalál által jelen van, mégis lehet ez még ennél is jobb és kreatívabb. Ezt leszámítva egy ígéretes szólóprojekt alkotását hallhatja az, aki a The Safe One nyár eleji lemezével kíván a melankólia mocsarába lépni.
Milyen érzésre, illetve érzésekre épül az EP? A közeljövőben is maradnál ennél a megközelítésnél egy dal megalkotásakor vagy különböző történeteket keltenél életre?
“A Kihalt Minden egy izolált érzésre épül. Egy elég sötét helyről jön ez a három dal, főleg a Nikotin Álmok. Konkrétan úgy éreztem, hogy egyedül vagyok az élettel, néha mintha semmi sem lenne igazi és a boldogság, amit mindenki keres egy nem teljesen létező érzés. Ez a melankólia tényleg egy kék világot hozott létre bennem, amit nagy szerencsémre papírra vagy manapság sokkal inkább képernyőre tudtam vetni.
A közeljövőben is maradnék egy hasonló megközelítésnél, bár lesznek dalok, amik inkább épülnek koncepciókra, akár zenei koncepciókra, sokkal inkább mint érzésekre vagy tapasztalatokra.”
A ‘Kihalt Minden’ megjelenése óta két dalt is kiadtál. Mennyiben tér el a ‘Kontroll’ és a ‘Lebomló’ az EP-n hallottaktól? Ezeket egy nagyobb volumenű alkotás részének szánod vagy maradnak magukban, elkülönült szerzeményekként?
“A Kontroll és a Lebomló költőibb számok mint a Kihalt Mindenen lévő dalok, és szerintem a Kihalt Minden sokkal inkább könnyen fogyasztható zene. Ezek a dalok mindenképpen egyedülálló kiadások maradnak, de egy nagyobb, ezektől független projekt úton van jelenleg.”
Mire számíthatnak tőled a követőid a következő hónapokban? Hosszabb távon is egy szólóprojekt a célod vagy zenekarként képzeled el a The Safe One kibontakozását?
“A következő hónapokban még elektronikusabb dalok jönnek majd. Kísérletezőbb jellegűek. Tervben van pár koncert is, de még egyik se publikus.
A The Safe One jelenleg marad szólóprojekt, de ez idővel változhat, még semmi sem biztos.”

The Safe One
- Facebook: https://www.facebook.com/the.safe.one
- Instagram: https://www.instagram.com/x_thesafeone_x/
- YouTube: https://www.youtube.com/@lilsafeone
by: Wolfy
Leave a Reply