Új, háromszámos élő EP-vel jelentkezik a 2016-ban alakult Stikli zenekar. A minialbum apropóját, és a dalok élő felvételének színhelyét a Budapest100 program keretében megvalósult májusi koncertjük adta, méghozzá egy igen különleges színpadon: az Andrássy út 36. tetején.
Zenekar: Stikli
Műfaj: indie/alter/jazz
Tagok: Gulyás Barna (ének, gitár), Nagy Ambrus (ének, gitár), Németh Marcell (trombita), Perlik Márk (billentyűk), Perlik Róbert (basszus), Perlik Boldizsár (dob)
EP: Rooftop Session
Megjelenés: 2023/10/30
Amilyen könnyed zenét játszik a Stikli, egyben olyan nehéz is műfaj tekintetében behatárolni a srácokat, hiszen az alternatív zenei paletta, amin ők is mozognak, lehetetlenül sok forrásból merítkezik. A Stikli valódi feelgood-zenét játszik: a lágy játék és dallamok (amelyek mögött szemlátomást és fülhallomást tehetség is van!) remekül mennek a szentimentális, szinte mindenki számára ismerős érzéseket közvetítő szövegek. Az EP-re kiválasztott három szám közül ez a recept főleg a Megyek Továbbban működik jól, bár a másik két tételben is tetten érhető, hiszen ugyanazok a szakácsok. Az A Fülemen Át ennek ellenére is teljesen más karakter, talán a három közül a legszöveg-és énekcentikusabb dal, amiben a többi dalnak is egy különleges színt adó billentyűk és a trombita kerül előre. Itt szeretném is kiemelni, hogy mennyire a Stikli erősségének érzem a tagok közti összhangot és a csapatjátékot: a gitárszólók nem öncélúak, a basszus nincs elnyomva, mindenkin látni és hallani hogy élvezi a zenét. A harmadik szám, a Mert Minden a zenekar rajongóinak már ismerős lehet, hiszen a 2018-as debütalbumon, az Utóízen is szerepelt. A cikkre készülve végighallgatom ezt is (akinek az EP bejött, feltétlenül ajánlom), de a tetőtéri verzió engem sokkal jobban megfogott, főleg a szóló utáni rövid kiállástól (breakdown? van breakdown az indie zenében?) dobtam el az agyam!
Mindent összevetve nagyon ígéretes zenekar a Stikli, és az általuk játszott zenének is népes közönsége van kis hazánkban, mindenkinek ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát.

STIKLI
- Facebook: https://www.facebook.com/stiklizenekar/
- Instagram: https://www.instagram.com/stiklizenekar/
- YouTube: https://www.youtube.com/@stikli534
- YouTube lejátszási lista: Rooftop Session (Live)
by: Skinny
Leave a Reply