Interjú a vámpírokkal – Berliose-interjú

Az éj leple alatt a Berliose tagjai szemfogat növesztettek, hogy aztán egy véresen komoly, illetve bizonyos szempontból komolytalan EP-vel lecsapjanak a gyanútlan áldozatokra. A november közepén kiadott “Love Again” nem csak a szerelem ezer oldalát tárja elénk, de a nosztalgiavonatra is rendesen ráültet minket. A kislemez megjelenésének első hónapfordulójához közeledve jöjjön hát egy interjú, amiből akár azt is megtudhatjátok, miért nem tanácsos az orvosok többsége szerint művért inni!

Interjúalanyok:

Berliose
Bozó Ádám - gitár
Püsök Norbert - gitár
Sörös Soma - basszusgitár
Nagy Attila - dob
Sasvári Zsombor - ének

Wolfy: Tavaly áprilisban készítettünk veletek egy Discovery-interjút, így mondhatni másfél év elteltével folytatódik a beszélgetésünk. Mi jellemezte ezt az időszakot a zenekarotok életében? Mennyire változott meg az a Berliose, amelyet akkor láthattunk és hallhattunk?

Az elmúlt év nagy részét a Love Again című EP írása tette ki, illetve mivel az előző basszusgitárosunk külföldre költözött (innen is csók Norbinak), próbáltunk olyan embert keresni a helyére, aki úgy is be tud csatlakozni hozzánk, hogy az új dalok nagyjából már formát öltöttek. Somát több barátunk is ajánlotta, és mivel az első próbák után éreztük az összhangot, egyből át is tértünk az új számok kidolgozására és a klip forgatásának előkészületeire. Maga a zenekar nem sokat változott egyébként, talán annyi az újdonság, hogy az EP hangzásvilága jobban összekötötte az ízlésünket, így kevesebb vita volt a különböző kreatív döntések kapcsán, most könnyebben jutottunk egyetértésre.

Említettétek, hogy a Citizen, a Brand New és a Bring Me The Horizon is közös kedvenc zenekaron belül. A Bring Me The Horizon kapcsán elmondható, hogy nem riadnak meg az újításoktól és nyitnak olyan zenei stílusok felé is, amelyeket a régebbi követőik nem feltétlenül díjaznak. Zenészként és hallgatóságként miként ítélitek meg azt, ha egy banda megpróbál elszakadni a gyökereitől? Szerintetek az identitás megőrzése fontosabb vagy az, hogy minél több embert elérhessen egy dal, követve a trendeket?

Mi úgy gondoljuk, hogy egy zenekar csak akkor tud igazán autentikus lenni, ha az aktuális inspirációk után mennek, olyan dolgokat próbálnak ki, amik éppen érdeklik őket. Ha görcsösen ragaszkodunk a gyökerekhez csak azért, hogy fenntartsunk egy imidzset, akkor igazából önmagunk cover bandájává válunk.

Idén a semmisEMOkén és a Hell Villen is felléptetek! Milyen emlékek és élmények fűződnek ezekhez a koncertekhez? Miként tudnátok jellemezni egy Berliose-koncertet? Mikre és milyen arányban figyeltek, amikor rajtatok a sor? Gondolva itt a dalaitok lehető legminőségibb eljátszására, a közönség bevonására, a látványvilágra és minden, az összbenyomást kialakító komponensre.

Zsombor: Amire figyelni kell egy fellépésen, az jó esetben már a próbán rögzül. Ezért nekem koncerteken természetesen jön a mozgás és az energia, amit ilyenkor próbál kiadni magából az ember. A visszajelzések meg csak bátorítanak, hogy még jobban el tudjam engedni magam. Talán arra próbálok már jobban odafigyelni, amire az elején nem annyira, hogy nem csak frontember vagyok hanem énekes is. A semmisEMOké pedig minden évben nagyon fun buli, ahol jövőre is játszunk majd, de egy akkora színpadon, mint a Hell Villes még nem léptünk fel, úgyhogy nekem ez abszolút meghatározó élmény volt idénről.

Norbi: Mivel koncerten eléggé kilométerhiányos vagyok, a legnagyobb kihívás az, hogy úgy manőverezzek a színpadon hogy ne verjek le semmit. Emellett gyakran kiszaladunk a közönségbe is hogy a világító dobozon lépkedésbe mi is beszálljunk.

Soma: Én Hell Villen játszottam először a srácokkal így maga az élmény hihetetlenül jó volt. Kimondottan fellépés előtt egy rituálém van, hogy nem iszok alkoholt.:) Ez azért is fontos, hogy mindig a legpontosabb és a legjobb formám tudjam hozni a színpadon.

Novemberben jelent meg a „Love Again” kislemez, mely egy itthoni viszonylatokban igazán egyedi élményt nyújtó EP lett. Honnan jött az elképzelés, hogy egy goth rock alapú lemezt készítsetek, lényegében a HIM-nek és a The Rasmus-nak címzett szerelmes levélként? Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a követőitektől, illetve a zenéteket nemrég megismerő emberektől? Hosszabb távon is szeretnétek ezt az irányvonalat tartani vagy mások a terveitek?

Ádám: A lazacok honnan tudják, hogyan térjenek vissza az ívóhelyükre? A fecskék honnan tudják, merre szálljanak a hideg téli hónapok elől? Szerintem én genetikailag arra voltam bekódolva, hogy fekete körömlakkos zenét játsszak.

Egyébként amennyire az ilyesmit el lehet tervezni előre, én azt szeretném ha a jelenlegi inspirációkat, hatásokat egy kicsit el tudnánk mélyíteni, jobban a saját szájízünk szerint alakítani őket ahelyett, hogy egy egyértelmű leképezése legyen egy korszaknak.

Zsombor: Ádi hozta fel az ötletet, majd a koncertekre menet és a közös nyaralós roadtripjeink alatt gyakran előkerült a kesztyűtartóból a régi Rasmus-CD, így már egy ideje dédelgettük ezt az álmot magunkban. Igazából mindannyian menőnek tartottuk ezeket a vámpírforma alakokat és a szexuálisan túlfűtött, fájdalmasan szerelmes dalaikat, na meg valószínű túl sokszor láttam a Hollót.

Én amúgy szeretném tovább vinni ezt a vonalat, passzol hozzánk és szerencsémre a hangomhoz is, de biztos vagyok benne, hogy a következő dalok írásánál még bátrabbak leszünk a hangszereléssel, miközben egy picit vissza is kanyarodnánk korábbi dalainkhoz.

A visszajelzés meg eddig teljesen pozitív, régi és új hallgatóktól is, a rosszakat meg lehet csak nem mondják. Viszont én örülök, mert van egy-két komment, amit szívesen bekereteztetnék, úgy érzem, sikerült átadnunk azt, amit akartunk.

A Vampire State Building című dalotokhoz egy elég atmoszférikus, az EP-hez abszolút illő klip is járt. Hogyan telt a forgatás? Könnyen összeállt az, hogy mit is szeretnétek végeredményként látni? Mennyire okozott kihívást számotokra a különböző felvételek ideális eljátszása?

A forgatás egyszerre volt rettentően fárasztó és egy hatalmas élmény. Mivel éjszaka szerettünk volna forgatni egy nagyobb, díszes térben, a helyszínválasztás egy rémálom volt. Az engedélykéréseink megjárták az egri vár másolatát, egy két bezárt iskolát, majd a békéscsabai katolikus egyház plébánosának telefonszámát is megszereztük, de végül Zsombor középiskolájának rajztermére esett a választás, ahol még egy 15 éves rajz is visszajutott gazdájához. Az előkészületeken kívül elég gördülékenyen zajlott a forgatás Máténak és Pötyinek köszönhetően, akik végtelen profizmussal vezettek minket. A legérdekesebb talán az volt, hogy majdnem másfélszeres tempóban játszottuk fel a dalt hogy visszalassítva élénkebb legyen a mozgás és a hóesés, így ezek után megkönnyebbülés volt normál tempóban játszani élőben. A vacsorajelenet forgatásánál rengeteg művért ittunk (amitől akár be is foshattunk volna, de nem), miközben annyit nevettünk hogy könnyeinket visszafojtva próbáltunk karakterben maradni. Aki esetleg tud szájról olvasni, felfedezheti mik hangzottak el.

Külön kitértetek arra, hogy mindegyikőtök ruházatát egy bizonyos film, játék vagy sorozat inspirált. Tudnátok mesélni arról, hogy mire esett a választásotok, és hogy milyen módon hatott rátok az adott film, játék vagy sorozat?

Soma: Első körben az Interjú a Vámpírral fodrai lebegtek a szemem előtt, ami a sötét párizsi valósággal megspékelt világba átforduló már-már kicsit túl fekete jelmezhez vezetett.

Ádám: Engem főleg a What We Do In The Shadows képi világa inspirált, illetve szerettem volna egy általános, „bálias” hangulatot megidézni az öltözékemmel.

Zsombor: Nekem a toreador klán volt a kedvencem a Vampire: the masquerade bloodlines-ból. Amúgy meg sokat válogattunk, turiztunk és varrtunk, hogy mindenkinek sajátos szettje legyen.

Attila: Én a ruházatnál igyekeztem a zsabós ing kombóval a lehető legegyszerűbben megoldani azt, hogy korhű és egyben elegáns is legyen.

Norbi: A mozgalmas koncepció miatt úgy gondoltam hogy valami Penge filmeket idéző hosszú bőrkabát jól fog mutatni. Amúgy is a sötét sikátorokban való vámpírvadászat a hobbim.

Amennyiben nem változott ez a zenekarotokon belül, tudtommal Zsombor szokta írni a dalszövegeket. Neked címezve ezt a kérdést, jellemzően a saját tapasztalataidra építve alkotsz új szöveget. Az EP dalainál minden jött magától és elég volt az, hogy a múltbéli és jelenlegi érzéseidből, élethelyzeteidből táplálkoznak a számok? Vagy most nagyobb mértékben merítettél abból, amiket mások éltek meg? Az általatok feldolgozott egyéb témákhoz viszonyítva milyen a szerelemmel foglalkozni, ezt a fellángoló vagy éppen elhalványuló érzést bemutatni?

Zsombor: Mint mindig, most is személyesek a dalszövegek. A Vampire State Building egy szerelmes dal, amit a menyasszonyom inspirált. A Dry szövegét Ádi ötletei alapján írtam meg, voltak benne olyan sorok, amik azonnal megfogtak, amelyekhez könnyen tudtam kapcsolódni a saját gondolataimmal.

Régi ötletekhez mindig nehéz visszanyúlni, így a Your I Love You’s Are Getting Worse-szel meggyűlt a bajom, csak a felvétel reggelére sikerült befejeznem és bíztam benne, hogy nem fogják utálni a többiek. Szóval a szerelemről mindenki tud és akar beszélni, lehet szélsőségesen pozitív és negatív is. Ezzel foglalkoznak a dalok, és ezért is lett a cím Love Again.

Az EP felhozatala közül melyik dalotok áll a legközelebb hozzátok, ha az alapján kell dönteni, hogy minek az eljátszása nyújtva egyénileg nézve a legnagyobb élvezetet?

Soma: Szerintem nem nehéz kitalálni, hogy a kedvencem a “Your I love You’s Are Getting Worse” a catchy bass riff miatt és amúgy a dal egész hangulata és szövege miatt is a személyes nagy kedvencem.

Attila, Norbi: A Dry-t a legjobb élőben játszani, az egyik legbólogatósabb számunk szerintünk. Az utóbbi pár koncerten ezt hagytuk a setlist végére és igen jól működik főleg úgy, hogy az utolsó témát még kétszer eljátsszuk belassítva, miközben Zsombi hörög

Zsombor: Nehéz döntés, de nekem a Vampire State Building első berobbanása a koncertjeink fénypontja. Közönség szempontjából pedig természetesen a Dry a leghatásosabb.

Ádám: Nekem is talán a Your I Love You’s Are Getting Worse a kedvencem, leginkább azért, mert a gitárnyúzós témákat annyira szórakoztató játszani hogy nem tudok betelni vele.

Rohamosan közeledve 2024-hez, már gondolom egyre jobban körvonalazódik, hogy mikről fog szólni a következő éve a Berliose-nak. Van olyan fejlemény, amit már most megosztanátok a követőitekkel? Ha egy éve múlva visszatérnénk ismét az interjúkészítéshez, hol szeretnétek tartani a zenekarotokkal? Milyen célok lebegnek előttetek, melyeket addigra elérnétek?

A fő cél, hogy a koncerteken már a szemünket is ki merjük festeni. Ezen kívül szeretnénk, ha ezúttal nem telne el olyan sok idő a következő kiadványig, úgyhogy minél hamarabb új számok írásába kezdünk, és egy pár koncert is alakulóban van tavaszra, olyan helyszíneken ahol még nem jártunk, ami mindig izgalmas. Ahogy az interjú elején is írtuk, számunkra fontos az új hatások keresése, ezért igyekszünk a zenekar hangzásvilágát tágítani, és színesíteni a hangszerelést a szintetizátorok, elektronika szélesebb körű használatával. Szeretnénk jövőre, mint a legtöbb zenekar, minél több helyre eljutni. Leginkább egy külföldi klubturnéra! Még csak hasonlóval se volt dolgunk, úgyhogy ez elég nagy cél és kihívás lenne. Viszont legfőképp, szeretnénk jövőre is válaszolni a kérdéseitekre!