Nem túlzás azt állítani, hogy egy eseménydús időszakon van túl a Heedless Elegance. A legújabb nagylemezük, a The Dream Within február végén jelent meg, azóta pedig két lemezbemutatót is megejtettek, melyeket igencsak nagy siker övezett. Az új magasságokhoz kihívások és váratlan fordulatok is társultak, de a zenekar hajója rendíthetetlenül hasít a hullámok közepette, hiszen a legerősebb szél fújja a vitorláit: a ti töretlen támogatásotok! Mi is már egy ideje tartoztunk nektek ezzel az interjúval, ahogy a Heedless részéről is elmondható, hogy nagy lelkesedéssel várták a kérdéseitek megválaszolását, így örömmel oszthatjuk meg veletek az interaktív interjú megjelenésének hírét. Csapassuk!
Heedless Elegance
Konter Samu - ének
Varga Dániel - gitár
Erős Mátyás - basszusgitár
Csobán Albert - dob
Szeki: Mikor és hogyan alakult meg a zenekar? Milyen kapcsolatok révén?
Samu: Hivatalosan 2018-tól/2019-től vagyunk aktívak, mikor az első anyagaink megjelentek, viszont egy pár év megelőzte ezt a debütöt, amelyek azzal teltek, hogy tagokat kerestünk, dalokat írtunk Forgó Zsoltival. Rockmaratonon feküdtünk a strandon, én abban az évben költöztem vissza Angliából, és azt beszéltük, hogy még egyszer utoljára megpróbáljuk ezt a zenekarosdit, csak annyi különbséggel, hogy most frontemberként szeretném magam kipróbálni, mert a korábbi formációkban mint dobos voltam jelen. Gyakorlatilag mi gimis/általános iskolás barátokból, osztálytársakból alakultunk anno, de az évek során teljesen felcserélődött a csapat. Sajnos ebből a kezdeti időszakból már csak én maradtam, mert Zsolti és a zenekar útjai tavaly december elején elváltak. De most négyen, Varga Dani, Erős Mátyás, Csobán Albert és én töretlenül visszük tovább a zenekart.
Mindenki metál vonalon mozgott eredetileg?
Albert: A többiek szerintem igen. Én is alapjáraton, de másban is szeretem és szerettem kipróbálni magam. Például pop-ban vagy blues-ban, mert egyébként is nagyon sokféle zenét szeretek és hallgatok a metálon kívül.
Samu: Alapvetően igen, eleinte pop-rock, aztán heavy-metal, majd egyszer csak eljutottam a hörgős zenékhez (amit hozzá teszek utáltam, sőt még azt is, aki szereti)! Csak a Metallica volt számomra true metal. Szép ívet írtam le az évek során, ha megnézzük a „mát”, nem?
Dani: Alapvetően, inkább rock zenék tetszettek meg először. Scorpions, Ozzy stb. Később mikor szembe jött velem az Avenged Sevenfold – Nightmare albuma, az annyira katartikus élmény volt számomra, hogy konkrétan megnyílt a világ előttem. Utána, mikor a Children Of Bodom – Follow The Reaper lemezén végigmentem, akkor történt meg a második megvilágosodás. Miután körbejártam a metal zenék legundorítóbb berkeit, azután már érdeklődni kezdtem teljesen más stílusok iránt (jazz, pop, blues, fusion). Nagyon szeretem a hip-hop zenéket, magyar viszonylatokban és külföldi színtéren egyaránt. Az utóbbi néhány évben pedig a progresszív zenék foglalkoztatnak leginkább.
Hogyan kell elképzelni nálatok egy dal megírását? Van, aki fixen hozza a témákat (esetleg felváltva) és arra épít rá mindenki, vagy olykor egy szimpla jam közben fogan meg egy-egy jó téma?
Samu: Minden lemeznél máshogy volt a folyamat. Ahogy haladunk előre, egyre jobban alakul ki az, hogy közösen írjuk a dalokat. Igazából azért tudunk jól együtt dolgozni, mert kiegészítjük egymásnak a hiányosságait. Én személy szerint rengeteg témát hoztam az évek során, illetve komplett dalokat, amit a közönség jól ismer ma már, viszont ezek mindig ilyen 70%-os állapotban voltak. Mivel én nem vagyok gitáros, ezért az alaptémákat izgalmasabbá, profibbá kellett tenni. Alapvetően a Libránál jöttünk rá, hogy akkor tudunk a leghatékonyabban dolgozni, ha elvonulunk annyi időre, amennyire csak tudunk. A hozott témákból dalokat formálunk, gyakorlatilag reggeltől estig. Amíg van ihlet, ezzel foglalkozunk, amikor meg nincs, akkor jöhet a film, PS stb.
Mik a tervek a jövőbe tekintve? Értjük mindezt távolabbi jövőként, illetve a következő fesztiválszezonról is érdeklődnénk, vannak-e már fix helyszínek, ahol biztosan láthatunk titeket a színpadon
Samu: Nagy vágyunk, hogy egy magasabb szinten tudjunk megvalósítani egy európai turnét, nagyon szeretnénk egy ismertebb zenekar előzenekaraként végigjárni a kontinenst. Próbálkozunk olyan kapcsolatokat kiaknázni, hogy ez a jövőben meg tudjon valósulni. Az idei évben megtalálhattok minket pár helyszínen: májusban játszunk a Yippi Feszten Székesfehérváron, júniusban Csehországban az Agressive Music Festen lépünk fel, júliusban játszunk a Rockmaratonon, illetve egy másik cseh fesztiválon, a Mrskley RockFesten, ahol headlinerként leszünk jelen! Augusztusban pedig a román WTF Fesztiválon is megmutatkozunk.
Hogy éreztétek a Stage Diving lemezbemutatót? Úgy sikerült, ahogy elterveztétek? Na és mit tudnátok mesélni a másodikról, amelyre az Akváriumban került sor? Változott valamelyest a koncepció az első lemezbemutatóhoz képest?
Samu: A Stage Diving után óriási kő esett le a szívünkről, én majdnem egy hónapig beteg voltam utána. Majd másfél év munkája, küzdelme és a közben történt változások lecsapódása volt. Közben édesapám elhunyt, Zsolti és a zenekar útjai elváltak és még rengeteg személyes dolog történt ebben az időszakban, szóval nem volt egy könnyű menet. Én úgy gondolom, méltó módon zajlott le a koncert. Amit akartunk, azt meg tudtuk valósítani. Borzalmasan sok minden tört ott ki belőlünk, abszolút mondhatjuk, hogy egy mérföldkő volt a zenekar életében, mert nem csak a legnagyobb bulink volt ez, hanem egyben egy új éra kezdete, ami egy teljesen új szintre emeli a zenekart. Az Akváriumban ugyanaz volt a koncepció mint Stage Divingon, csak hozzá igazítottuk a showelemeket a színpadhoz. Gyakorlatilag ez volt az első nagyobb saját bulink, és szerintem baromi jól sikerült. A közönség nagyon jól rezonált és mi is nagyon jól éreztük magunkat. Innen csak felfelé!
Követői kérdések:
I. Honnan jött az ötlet a ruhához?
Samu: Igazából annyi történt, hogy mikor kialakult a nevünk, egyszer csak jött egy ötlet, hogy mi van akkor, ha hűek leszünk a nevünkhöz és “elegáns” ruhában nyomnánk. A zenekarban mindig nagy hangsúlyt fektetünk a “kettősség” motívumára, az ellentétek valamilyen formában való kiaknázására, ezért ez az öltözködésben is megmutatkozik. Mocskos zene elegáns ruhában!
II. Milyen volt a közös munka Tom Barberrel?
Samu: Még mindig kicsit szürreális, amikor belegondolok, hogy a Chelsea Grin énekesével levelezgetek, majd mikor elküldte a felvételeket, én azt vagdosom otthon, és vitatjuk, hogy mit kellene máshogy esetleg, vagy éppen ő említi, hogy szövegileg milyen elképzelése lenne a dalhoz egy adott résznél, amit írtam. Amúgy összességében nagyon gyorsan megtörtént minden, megkerestem, tetszett neki a dal, elküldtem az elképzelést, kicsit csiszoltuk és már küldte is a kész felvételeket, amit mi vittünk is utána a stúdióba. Rendkívül kedves és segítőkész volt!
III. Samu járt tanárhoz? Ha nem, hogyan tanult meg screamelni?
Samu: Az egész ott kezdődött, hogy egyik pillanatról a másikra gimi elején beleszerettem a „hörgős” zenékbe, főleg a Parkway Drive-ba és állandóan az volt bennem, hogy üvölteni akarom a szövegeket, mert valami furcsa érzéssel töltött el, ha ezt csináltam. Úgy képzeljétek el, hogy fürdeni is úgy jártam, hogy hangfalat vittem magammal egy lejátszási listával, amit végig üvöltöttem (szarul) minden alkalommal a szüleim nagy örömére (amúgy full supportáltak, szóval köszi innen is). Aztán egy idő után elkezdett komolyabban érdekelni a dolog, rengeteget gyakoroltam és úgy éreztem, hogy „anyád, ez egész jól megy”, a környezetem is ezt állította, aztán gondoltam mi lenne, ha ezt zenekarban is csinálnám. Mondhatjuk úgy, hogy autodidakta módon tanultam meg screamelni. Mostani fejem szerint igazán akkor tanultam meg, mikor kijött a Libra című lemezünk, és elkezdtem felkészülni a koncertekre tudatosan, hogy ténylegesen meg tudjam csinálni élőben azt, amit a lemezen. Rengeteg időt szántam gyakorlásra, aminek szerintem meglett az eredménye.
IV. Ki a kedvenc magyar bandátok?
Samu: Hogy őszinte legyek, nekem magyar viszonylatban nincs kedvenc bandám, mert nagy részt nemzetközi bandákat hallgatok, ha hallgatok zenét, de van nagyon sok zenekar itthon akiket tisztelek és kedvelem is a zenéjüket. Ha azt nézzük, hogy nosztalgia, akkor Tankcsapda, ha modernebb vonal, akkor Lazarvs, Antares, AWS! Ha nem rock/metal-vonal, akkor Krúbi.
Matyi: Én magyar vonalon az Antarest és a Meristemet élem nagyon például.
Dani: Azahriah élőzenekaros produkciója zseni. Rettentő profi zenészek, nagyon színvonalas hangszerelés es óriási show. Meristem nálam is élvonal. Első lemez óta követem es nagyon örülök, hogy képviseli ezt a fajta modern zenét valaki itthon, ráadásul ennyire kiemelkedően.
Albert: Denielhez hasonlóan én is Azahriah élőzenés formációját tudnám mondani első sorban. Zseni zenészekkel, brutál jó hangszerelés és show amit nyújtanak. Másodsorban drága Antares barátainkat mondanám. Szintén fenomenális muzsikusok mindannyian. Sokféle stílus keveredik ízlésesen, nagyon fülbemászó dallamokat és dalszerkezeteket alkotnak mindig. Emellett persze tündér emberek is!
V. Melyik zenekarokkal turnéznátok itthon szívesen?
Albert: Én szívesen tolnék egy turnét a Lazarvs-szal például, vagy az AWS, illetve a Road társaságában is.
Samu: Lazarvs, AWS, Harmed, Antares, Vodka for Kids!
Dani: Hál’ istennek elég sokukkal sikerült már egy színpadon állni az évek során, de még vannak bőven a listánkon. Talán én is mondanék egy AWS-t, meg egy Roadot.
VI. Próbáltatok más hangszeren is játszani, mielőtt a jelenlegit elsajátítottátok volna?
Samu: Én 6-7 évet zongoráztam óvodától kezdve, utána gimiben elkezdtem dobolni, hosszú ideig dobos akartam lenni, mindaddig nyomtam, míg nem jött az az érzés, hogy lehet frontemberként jobban ki tudnék teljesedni. Ekkor lett a Heedless.
Albert: A dob az adta magát nálam teljesen, mikor kicsik voltunk bátyámmal. A koncert felvételeken mindig azon akadt meg először a szemünk mindkettőnknek. Aztán el is kezdtük próbálgatni, majd komolyabban ráfeküdni és tanulni. Ahogy telt az idő, elkezdtek érdekelni más dolgok is, főleg az éneklés. Ez végül megmaradt hobbi szinten. Egy másik nagy szenvedélyem lett még ezek után, a basszusgitár. Véleményem szerint a legjobb és legdögösebb hangszer! Van is egy szép vörös Ibanez basszusgitárom, mára sajnos eléggé háttérbe szorult ez a dolog is, de még szerintem vissza fog térni ez a szenvedély, és akár én is tudok majd ötleteket hozni az új dalokhoz a jövőben, nem csak a bőröket csapkodni.
Dani: Mindig is a gitár érdekelt leginkább. Faterom dobos és ő indított el engem a rockzenék irányába, ebből kifolyólag megpróbálkoztam én is otthon a dobszerkóját püfölni, de hamar rájöttem, hogy a gitáron a két kezemet is pont elég nehéz jól koordinálni, és bőséggel meghaladta a képességeimet, nemhogy még a lábaimat is hozzátenni… Így ez a gondolat pont olyan gyorsan szállt el, mint amilyen gyorsan jött.
VII. Dani mennyire szereti a húgát?
Dani: Feltétel nélkül, egy életen át.
Heedless Elegance
Nyitókép: Gabor Toth
by: Szeki & Wolfy
W a y o 
Hozzászólás