Majdnem napra pontosan két éve jelent meg az első Nest of Plagues-interjúnk, melynek központi eleme nem más volt, mint a 2022-es “To Kill A God“. A nagylemez óta nagyon sok minden történt a zenekar életében: bejárták Európát a Fleshgod Apocalypse vendégeként, kétszer hajszálnyira kerültek a Wacken Metal Battle Hungary megnyeréséhez és elkezdték összerakni a következő albumot, az idén ősszel debütáló “Hellsolation“-t. Némileg ezeket a témákat is érinti a mostani interjú, de elsődlegesen az volt a célunk, hogy ne csak a bandáról és a kiadványaikról tudjatok meg többet, hanem azokról az emberekről is, akik a Nest of Plagues-t alkotják. Tartsatok velünk, megismerve a mindennapokat és a különleges pillanatokat egyaránt!
Interjúalanyok: Ivanics Dániel (ének, basszusgitár) & Kövecses Evelin (gitár)
Nest of plagues
Ivanics Dániel - ének, basszusgitár
Kövecses Evelin - gitár
Breier Máté - gitár
Fűr Balázs – dob
Mennyivel másabb a zenész élet, mint amilyennek gyerekként tűnt? Szerintetek pontos az a kép, ami általánosságban megfogalmazódik az emberekben azzal kapcsolatban, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár az, ha valaki profi szinten zenél?
Dani: Én kb. tinédzser koromban, érettségi előtt tanultam meg pontosan, hogy zenészként élni (már amennyiben ez alatt azt értjük, hogy valaki a zenélésből él) az általában nem azt jelenti, hogy rocksztár lenne. Inkább arról szól, hogy profin kitanulsz egy hangszert, és a fő zenekari elfoglaltságod mellett még tanítasz, színházban játszol, más zenekaroknál haknizol, beugrasz helyettesnek. Profi szinten zenélni számomra ezt jelenti, ezt előtte is hasonlóképpen gondoltam, de amikor találkoztam hivatalosan zenélésből élő emberekkel, akkor vált tisztává. Nem tudom, az átlag ember hogy képzeli ezt el, de gyerekkoromban én is megkaptam, hogy a zenélést azt tegyem be “Zs tervnek”, szóval szerintem nem pozitív az alap elképzelés erről Magyarországon. Saját tapasztalatom alapján hátrányból nyilván tudnék részletezni, hogy drágák az eszközök, kevés a pénz, rengeteg időt elvesz, kevés szabadidőd marad hétvégén is, de számomra van egy nagy előnye, ami mindent ver: azt csinálom, abból élek, amit a legjobban szeretek csinálni a világon.
Evi: Nálam meg a többieknél kicsit más a helyzet, mert mi nem konkrétan a zenélésből élünk, mindannyiunknak van “rendes” munkája a zenekar mellett. Bár én főleg a zeneiparban dolgozom, a kettő azért nem ugyanaz, de én nem is vágyom rá, hogy például gitárt tanítsak vagy olyan szinten foglalkozzak gitáros kontentekkel, hogy meg lehessen belőle élni. A nagy vágyam az lenne, hogy a zenekarozásból egymagában meg tudjak élni, de az még odébb van. 🙂 Szerintem kifele ez az egész világ egy kicsit ilyen felfújt lufi: az átlagember a csillogást látja, a sztárkodást, a menő turnékat meg a klipeket, de amint belekerülsz a buborékba, rájössz, hogy ez totál nem erről szól. Sokkal inkább arról, hogy mennyi mindent fel kell adnod (lényegében az összes idődet, pénzedet és energiádat) csak azért, mert szeretsz és szeretnél zenélni. De boldogan és örömmel adom fel, mert imádom csinálni.
Amikor éppen nem a zene áll a középpontban, mivel töltitek a napjaitokat? Milyen hobbijaitok vannak?
Dani: Rengeteg dolgot szeretek csinálni még a zenélésen kívül. Most az olvasás meg az írás az, amit napi szinten igyekszem csinálni, főleg a horror műfajt szeretem. Írásból szeretnék idén valami nagyobbat is kiépíteni egy novellás kötettel. Nagyon szeretek kockulni ezen kívül; legszívesebben orrvérzésig játszanék minden hajnalban, de sajnos nem lehet megtenni mindig. 😀 Wakeboardozni is nagyon szeretek. Egyébként most újabban az is, hogy direkt úgy hallgatok zenét, hogy közben mást se csinálok és felfedezek új műfajokat, zenéket, és elemzem a szerkezetüket papíron.
Evi: Nem nagyon van olyan, hogy nem a zene áll a középpontban, mert ha épp nem is koncertezünk, akkor az azért van, mert stúdiózunk vagy dalt írunk. Ha meg épp nincs semmi, akkor végre van idő azon gondolkozni, hogy mit lehetne még csinálni, ötletelni, stb. Én inkább úgy szoktam mással foglalkozni, hogy direkt “szabit veszek ki” magamnak, tehát megmondom, hogy most lelépek egy hétre nyaralni, és nem vagyok hajlandó egy gondolat erejéig sem a zenekarral foglalkozni. 😀 Ilyenkor kb. a 2-3. napra totál kiürül a fejem a sok hétköznapi hülyeségtől és ilyenkor jutnak eszembe a legjobb ötletek, meg ilyenkor újra izgalommal tudok agyalni ezeken. Egyébként nálam az utazás az, amit legnagyobb hobbimnak mondanék a zene mellett, így nálam turnézó zenészként megélni a legnagyobb álom lenne. De hogy mondjak pár hétköznapi dolgot is: mostanában nagyon szeretek úszni (meg utána jutalomból napozni), már nyomom pár éve, viszont most nagy kedvet és motivációt is érzek a crossfithez, szeretek fellépőruhákat tervezni magamnak. Egyébként a legnagyobb kikapcsolódás nekem a társaságba meg a koncertre járás.
Egy koncertre elnézve pozitívum vagy inkább negatívum az, hogy többen felismerhetnek titeket és kevésbé biztosított a „csak egy ember a közönségből”-élmény?
Dani: Engem nem zavar, ha felismernek koncerten, elbírja az egóm meg jókat beszélgetek emberekkel. 😀
Evi: Koncerten tök jól esik, hogy csomóan odajönnek dumálni meg fotózkodni. Csak lehetőleg a boltban ne ismerjenek fel, amikor smink nélkül melegítőben téblábolok. 😀
Melyik koncertélmény az, amit elsőként említenétek a rátok gyakorolt hatása miatt azok közül, amelyeken nem fellépőként voltatok ott?
Dani: Kedvenc koncertélménynek mindig a 2012-es Machine Head Fezen fesztiválos fellépést szoktam kiemelni. Csak oldalról néztem távolról, de már akkor tátva maradt a szám, hogy szólhat egy zene ilyen királyul. Ami mostanság volt, az a Lorna Shore. Természetesen azt én kötelezőnek éreztem, és nem is csalódtam egyáltalán.
Evi: Most az elmúlt 1-2 évben a VOLA, a Lorna Shore, az A38-as és a Negrás Leprous, az Igorrr, a Trafós Black Nail Cabaret, a Düreres Enterprise Earth, a Kalandra a Zajon, stb.
A Fleshgod Apocalypse egyik vendégeként egy igencsak komoly turnén vettetek részt. Mivel már magáról a turnéról elég sok szó esett, így inkább máshonnan közelíteném meg ezt az időszakot. Mennyire ment akadályoktól mentesen az, hogy átálljatok erre az új élethelyzetre és minden adott legyen az induláshoz?
Dani: Nekem sima volt átállni erre az életmódra. Azért ez nem az ész nélküli piálásról meg buliról szól, szóval érdemes így hozzáállni és így szerintem könnyen vehetők az akadályok.
Evi: Az indulással kapcsolatban voltak inkább nehézségek, mert nagyon gyorsan kellett döntenünk és cselekednünk. Kb. 3 héttel az indulás előtt jött a lehetőség, és rengeteg volt az elintéznivaló, a papírmunka, a pénzezés, a szervezés, backline egyeztetés, merch legyártatás stb. Én ki se láttam a fejemből ebben az időszakban és a mai napig egy kisebb csodának tartom, hogy ez ilyen “simán” összejött. Már ott megbukhatott volna a dolog, hogy egy ezeréves személyautóval mentünk ki Amszterdamba roskadásig megpakolva, és vezettünk 14 órát úgy, hogy máskor az országhatárt nem merjük átlépni vele. 😀 Amikor már ott voltunk, elég gyorsan sikerült felvennünk a fonalat, szerencsére nagyon jó turnémenedzserünk volt, aki jól irányította a csapatot és mindig tudtuk, hogy mi a dolgunk, mikor mit kell csinálni.
Az európai körút alatt számtalan országban és városban jártatok. Tudtatok valamelyest nézelődni és regenerálódni? Melyik helyszín volt a kedvencetek, akár az ottani koncert, akár a helyi látványosságok és programok miatt?
Dani: Igazán csak az off dayeken tudtunk kirándulni meg nézelődni, a többi napon gyakran csak a koncerthelyszínen voltunk. Nekem a kedvencem koncert és ország szempontjából is Portugália volt. Szerencsére az egyik off day is Portóban volt. Nagyon szeretem azt az országot és nézőszámban is ott voltak az egyik legjobb eredmények, meg az emberek is állatok.
Evi: Nekem is Portugália volt az egyik kedvencem, főleg azért, mert 9 hónappal a turné előtt voltunk Lisszabonban nyaralni és random elmentünk egy koncertre az RCA Clubba. Ott beszéltük Danival, hogy mennyire király lenne, ha egyszer az életben ezen a színpadon játszhatnánk, és vajon hány év múlva lenne rá esélyünk, hogy ez sikerüljön. Pár hónappal később szürreális élmény volt ott állni, ráadásul sold out show volt. A francia állomásokat a brutális többfogásos catering miatt imádtam, ráadásul Toulouse-ban a turnézáró buli volt az egyik legjobb koncertélményem is. Londonban az Underworld is bakancslistás hely volt és alig hittem el, hogy ott játszunk, de Milánó meg a svájci buli is jó volt, igazából végigsorolhatnám az egészet.
Könnyű volt tartósan ennyi időt egy légtérben tölteni a csapat többi tagjával? Minden téren egy jelentős változás volt ez számotokra, ami egyéntől függően kihatott a munkátokra vagy éppen az államvizsgátokra. A visszatérést követően könnyedén felvettétek az itthoni ritmust?
Dani: A visszatérés először nehezen ment kicsit, hogy akkor most mit csináljunk otthon 3 hét turné után, üljünk le Netflixezni?
Evi: Igen, kicsit az volt a fura a hazatérésben, hogy hirtelen kiüresedtek a napok, nem ért annyi impulzus és egy kínszenvedés volt leülni a gép elé dolgozni. Én annyira megszoktam, hogy a nap 24 óráját együtt töltjük, hogy 2 nap után már rohadtul hiányoztak a többiek és fura volt, hogy ha történik valami, akkor nem tudom elmondani nekik azonnal. 😀 1-2 hétig még rajtam volt a turnéfless, de aztán egy kisebb depibe süllyedtem, mert hirtelen ráeszméltem, hogy a fejemben még január eleje van, de a valóságban már február végét írjuk, hideg van, sötét van, unalmas minden, és nem volt perspektívám arra, hogy ezek után most mi fog történni, mikor jön a következő turné, mégis mennyit kell még rá várnom. Meg nyilván full csórón mentünk haza, szóval nem volt jó érzés az avokádók után áttérni a zacskós levesre, de ez a legkevesebb. 😀 Fura belegondolni, hogy már eltelt majdnem másfél év, mégis olyan élénken él a fejemben az egész, mintha 2 hete jöttünk volna haza. De hogy az első kérdésedre is válaszoljak, picit tartottunk tőle, hogy milyen lesz az első komolyabb megmérettetés, amikor konkrétan hetekig össze leszünk zárva és stressz alatt teljesíteni kell, de egyetlen egy rövid konfliktusunk volt csak egész idő alatt, és ezzel együtt is eszméletlen király volt az egész.
Mit tudnátok mesélni a zenekaron belüli dinamikáról? Mennyire érzitek úgy, hogy egy családdá nőtte ki magát a Nest of Plagues? Jellemző rátok, hogy különféle csapatépítő programokat csináltok?
Evi: A Nest az egyértelműen egy kis család, hiszen itt már nem csak arról van szó, hogy barátok vagyunk és szeretünk együtt lógni (sőt ez már egyre kevésbé fér bele az időbe, hogy csak úgy legyünk 😢), hanem arról, hogy emellett közösen építünk egy olyan vállalkozást, ami mindenkinek a szívügye és mindenét beleteszi. A zenekarozásban az a fura, hogy ha csak baráti alapon csinálod, akkor azért nem fog működni, mert nincsenek meg a biznisz alapok, ha viszont kizárólag biznisz alapon csinálod, nem fog működni az érzelmi része. Szerintem a legtöbb zenekar ott vérzik el, hogy valamelyik rész kevesebb hangsúlyt kap, felborulnak az arányok. Vagy átmegy az egész egy örömzenélésbe meg hülyéskedésbe a próbateremben, de senki nem szán rá annyi időt és energiát, amennyit kellene ahhoz, hogy profi lehessen a produkció, vagy annyira szigorúan üzleti alapon nézik az egészet, hogy elvész belőle az emberi tényező, a tagok nem is bírják egymást, csak benne maradnak a pénzért vagy a várt sikerekért, stb. Nehéz ebben lavírozni, de egyelőre még nem utáljuk egymást annyira és a pénz se annyi, amennyin érdemes lenne összevesznünk. 😀 Csapatépíteni pedig szoktunk, sőt még céges évértékelőt is tartottunk párszor, ezen kívül minden szülinap, ünnep, karácsony komoly ünnepként van számon tartva, és nyaralni is elmegyünk évente párszor, ha csak a Balatonra vagy a Velencei-tóra is, de kell rá időt szánni.
Hogyan kezelitek általában azt, ha valamiben nincs meg az egyetértés vagy egy komolyabb konfliktushelyzet alakul ki? Csapaton belül kiről gondoljátok azt, hogy a legjobban oldja a feszültséget?
Dani: Nagyon jól kezelünk mindent és szerintem hibátlanul oldja mindenki a feszültséget.
Evi: Ahogy Dani mondja! 😀 Szerintem az évek alatt nagyjából megtanultuk kezelni a feszültségeket, voltak kisebb-nagyobb összezördüléseink, de eddig mindig sikerült leülnünk és nyugodtan átbeszélnünk a dolgokat. Amúgy szerintem én vagyok a legsimulékonyabb a csapatban, általában én szoktam a többieket békíteni, ha van valami para, meg én nem szoktam ajtóstul nekimenni valakinek, ha van valami bajom, ami a többiekre nem mindig jellemző. Ellenben én is vagyok az, aki valószínűleg a legtöbbet szorong azon, hogy minden rendben legyen és mindenki szeresse egymást, mert kár lenne személyes faszságok meg sértődések miatt elveszíteni ezt az egészet, amit évek óta építgetünk.
Maradva még a kevésbé komfortos pillanatoknál, mekkora kihívást jelent az, hogy elkülönítsétek az aktuális érzéseiteket, gondolataitokat egy-egy nehezebb nap vagy megterhelő időszak során a zenélésétől, a koncertezéstől?
Evi: Lehetetlen. Én legalábbis állandóan ezen pörgök fejben, és erőszakkal kell magam leállítani, mikor más területeken is teljesíteni kell.
A zenétek, az általatok kialakított műfaji határok mennyire teszik lehetővé azt, hogy terápiaként hasson egy dal eljátszása vagy egy fellépés? Milyennek ítélitek meg a követőtáborotokat? Egy aktív és támogató közegnek alkothattok?
Dani: Nekem minden koncert egyfajta terápia is. A közönséggel meg szerintem egy tök jó elfogadó, támogató közeget tudunk kialakítani, ezt szoktam is hangoztatni a koncerteken. Úgy érzem, a metál közösség nagyon jó arra, hogy találjunk bajtársakat, akikkel együtt kijöhetünk a szarból.
Evi: Abszolút tud terápiaként működni egy-egy dal és a koncertek is, persze. Szerintem pont ez a műfaj alkalmas igazán arra, hogy normális keretek között kiadd magadból a feszültséget és közben még talán segíteni is tudsz az embereknek a mondanivalóddal, ha más nem azzal, hogy nincsenek egyedül. A meglátásom szerint egy metal zenészt sokkal később fogsz egy kocsmai verekedésben találni, mint akárki mást, sőt, ők a világ legcukibb emberei, pontosan azért, mert van egy nagyon jó platformjuk arra, hogy kifejezzék magukat és szervezett keretek között tudják kiadni a stresszt. A legnagyobb rajongóinkkal egyébként jó barátságban is vagyunk, hiszen ha minden egyes alkalommal látsz valakit a koncerteden, előbb-utóbb feltűnik és beszélgetésbe fogtok elegyedni, szóval abszolút működik ez a közösségi összetartás a metalon belül.
Nagy hangsúlyt kapnak a személyes dalszövegek, ahol többek között Dani enged betekintést a mindennapjaiba, illetve abba, milyen az élet OCD-sként. Eredendően ezekről a témákról sokan nem mernek beszélni, még a legfőbb bizalmasaiknak sem, így az kérdés nélkül megsüvegelendő, hogy ekkora figyelmet szántok erre, különösen Danira gondolva itt, mivel biztosan többeknek is segítenek nem csak a dalok, de azok az egyéb tartalmak is, amelyek a mentális egészségre összpontosítanak. Honnan jött az, hogy ezt ennyire publikusan kell kezelni és kommunikálni?
Dani: Mentális betegségben szenvedni nagyon izoláló tud lenni, ezt tapasztalom minden nap. Ez nem azt jelenti, hogy egyedül érzem magam, hanem azt, hogy azok, akik nem szenvednek benne, nem tudják megérteni, de még van, hogy azok se, akik szintén benne vannak, mert ugyanaz a betegség különböző módon is jelen lehet két különböző emberben. Emiatt maga a küzdelem útja nagyon magányosnak érződik. Az segít, ha a professzionális szakemberi segítség mellett az ember talál tartalmakat, amik erről szólnak. Úgy éreztem, ha már a gép ezt adta nekem, hogy ezzel minden nap foglalkoznom kell, akkor akár meg is oszthatom másokkal, a művészet keretein belül meg személyes kereteken belül is, ezért szeretek posztolni róla az Instagramomra is például.
Frontemberként milyen szituációknál érzed azt, hogy csak bizonyos korlátok között mozoghatsz az OCD következtében? Van olyan tartalmad (akár egy Nest of Plagues-dal, akár egy videó), amit kiváltképp javasolnál azoknak, akik többet szeretnének tudni a kényszerbetegségről? Mi segít téged abban, hogy jobban érezd magad? Melyek még azok a témák, amikről úgy véled, illetve vélitek, hogy túlságosan keveset beszélünk otthon, a baráti társaságainkban vagy társadalmi szinten?
Dani: A tartalmaink közül az egész To Kill A God albumot javasolnám, de ha más nem, akkor magát a címadó számot, mert az konkrétan azt írja le, milyen az, amikor benne vagyok egy kényszeres rohamban, és mit tudok tenni ellene. Emellett javasolnám az Instagram-profilom, mert igyekszem olyan videókat is kitenni, ahol pont benne vagyok egy-egy ilyen nehéz pillanatban. Ez egyfajta terápia nekem, de mellette meg a nyers igazság arról, hogy néz ez ki, és milyen kognitív gyakorlatokat találtam, meg miket tanítottak nekem szakemberek. Rengeteg jó külföldi tartalom van, ami ezzel foglalkozik, de Magyarországon még nagyon kevés szó esik róla.
Kikről gondoljátok azt a hazai és a külföldi underground bandák közül, hogy rejtett gyöngyszemek, akik könnyedén szintet léphetnek a közeljövőben?
Evi: Általában csak olyan zenekarokat szoktunk hívni magunk mellé koncertezni, akikről azt gondoljuk, hogy kurva jól nyomják. Nagyon sokan vannak itthon, akik abszolút kompetensek, profik élőben és bármelyik nagyobb fesztivál headlinereként vagy bármelyik nagyobb kiadónál könnyedén megállhatnák a helyüket. De a szintlépés sajnos senkinek sem megy könnyedén, erre nincs jó recept. 🙂
Ebben az évben is bekerültetek a Wacken Metal Battle Hungary döntőjébe, amihez gratulálunk! Két egymást követő napon kerül sor a fináléra és a Nest of Plagues-születésnapi bulira. Egyfelől milyen érzés, hogy ismét ott vagytok a top 10-ben? 2022-ben és tavaly is második helyen végeztetek, azaz már eléggé érik a siker, de nyilvánvalóan ebben az évben sem lesz könnyű feladatotok, erős a döntős mezőny. Motivációt tudtatok nyerni abból, hogy közel a cél, azaz a Wacken Open Air? Hogyan készültök erre a két napra? Zárásként pedig kérlek, írjatok pár szót arról, mire számíthat az, aki ott lesz a közös ünneplésen!
Evi: Elsősorban a 10 éves szülinapi koncertre készülünk minden erőnkkel, mert az összes albumunkról és a legelső EP-ről is fogunk játszani dalokat, köztük csomó olyat is, amit például én még sose játszottam élőben, mert nem voltam még akkor a zenekarban. Készülünk egy csomó show-elemmel, lesznek vendégzenészeink is, mindez összesen 90 percben, tehát ez életünk leghosszabb koncertje lesz. Én baromira izgulok, sok minden kell ahhoz, hogy ez összeálljon, és az már csak a hab lenne a tortán, ha rá tudnánk venni a rajongóinkat, hogy egy hétvége alatt két bulinkra is eljöjjenek és szavazzanak ránk a Wackenen. Lesz, ami lesz, nyomjuk.
Követői kérdések
I. Hogyan ismertétek meg egymást?
Dani: Mátéval volt a Nest előtt egy közös zenekarunk, előtte meg egy zenész hirdetésből ismertük meg egymást. Balázs a középiskolás osztálytársam volt, Evit meg amikor az ő korábbi zenekarával, az Over My Dawnnal turnéztunk Magyarországon.
Evi: Nagyon megtetszett a Nest, ezért a 2018-as (vagy 19-es?) OMD turnénkon meghívtam őket, hogy játsszunk közösen. Ami ezután történt, már rengetegszer elmeséltem, úgyhogy most ennyit kaptok! 😀
II. A Memento For Her Deeds és a Heredity miről szól?
Dani: A Memento For Her Deeds arról, amikor kezdetben csak Xanax-szal próbáltam kezelni a szorongásom. Habár függőség nem alakult ki, azért ijesztő volt számomra és inkább alternatív megoldásokat kerestem kognitív gyakorlatokkal. A Heredity a genetikai oldaláról szól a szorongásnak, hogy hogyan örököljük a felmenőinktől a hajlamot ezekre, szóval már alapból egy hátrányból indulunk. Ennek lesz egy folytatása a következő albumon.
III. Mit érdemes tudni a Suffer Togetherről?
Dani: A következő albumkoncepciónak egy része, ami a magányt és az egyedüllétet dolgozza fel különböző mentális szituációkban.
IV. Tényleg van egy kád pénzetek?
Dani: Persze.
V. Milyen zenék voltak hatással az új albumra?
Dani: Nekem vokál szempontjából még mindig a Machine Head és In Flames-féle gyerekkori kedvenc refrénjeimtől a nagyon extrém Lorna Shore Will Ramos-technikákon át minden.
VI. Mit isztok szívesen?
Dani: Guiness és különböző craft beerek.
Evi: Gourmet bor, száraz pezsi, adjuk meg a módját. 🎉
VII. Hogy jött az Orphaned Land turné?
Evi: A Fleshgod Apocalypse-turné után kapcsolatban maradtunk a turnészervezővel és ő ajánlotta ki nekünk a lehetőséget. Eredetileg most márciusban mentünk volna, de az izraeli helyzet miatt (az Orphaned Land izraeli) csúsztatni kellett fél évvel az egészet, így végül az albummegjelenést is tudtuk ehhez igazítani.
Nest of Plagues
by: Wolfy
W a y o 
Hozzászólás