Címke: Alternatív metal

Bátorság kell ahhoz, hogy meglássuk a színeket a szürke árnyalati közt

Ez volt a legelső reakcióm, amikor idén január végén feltűnt a színen egy vadonatúj poszt-hardcore-banda, a Held., nem kicsit ismerős nevekkel a csapatban: Josh Eppard dobos, a Coheed and Cambria bőrcséplője, a The Sleeping két tagjával, Sal Mignano bőgőssel és Douglas Robinson énekes-gitárossal szűrte őssze a levet. És, hogy miért örültem annyira Douglasnek? A Long Island-i poszt-hardcore-ikon kompánia nem az egyetlen (volt), ahol Robinson letette a nem is kicsi védjegyét. A Night Verses élén töltött öt évének eredményeképp neki köszönhetjük többek közt a 2010-es évek legambíciózusabb lemezeit (Lift Your Existence - 2013, Into the Vanishing Light - 2016), és hiába törtet azóta is előrefelé, énekes nélkül(!) a NV, azért Douglas hangja és dalszerzői vénája nem kicsit hiányzik onnan. Itt viszont tökéletes kamatoztatásra kerültek ezek a készségei. 

0

Egy eszköz a csodálat érzésének kiváltására

Ha már olyan illedelmesen namedroppoltam őket a Bilmuri-lemezelemzés közepette, igen nagy kihagyott ziccer lenne szó nélkül elmenni a sace6 nagylemezes debütálása mellett. Mi ez az új, friss projekt, ami állítólag úgy keveri a popot, az R&B-t és a metalt, mint senki más ezelőtt, amitől megremeg a tiktokos thirst trap baddie-k térde, vagy akiknek olyan forradalmi víziójuk van a modern metal jelenével kapcsolatban, ami bárki mást meghajlásra késztethet ezen a területen? Vajon többet fogunk kapni a brutalisttól, mint bármelyik másik pop-metal megjelenéstől, és létezhet az, hogy ez a modern gitárzene jövője: minél kevesebb tag, minél több impuzussal felvértezett dalok? Megannyi kérdés, amiket meg is próbáltam ha nem is megválaszolni, de legalábbis leszűrni belőlük a tanulságot a rendelkezésünkre álló 11 tétel segítségével.

1

Taplógáz: Johnny Franck legendája

Hányszor lehet elsütni ugyanazt a poént úgy, hogy a vicc még mindig üssön? Nagyjából ez fogalmazódik meg bennem, ahogy a 15.(!) Bilmuri-lemezt hallgatom tíz év alatt. Johnny Franck (ex-Attack Attack!) először a teljesen agyament, dank mémjei révén került a látómezőmbe, amik 70%-ban ugyanarra a hog crankelésre építkeznek (ez nagyjából annyit tesz, hogy felbőgeted a motort, de egészen meta kontextusban már a jancsi tutujgatására is utalhat), aztán azon kaptam magam, hogy hirtelen mindenki a két évvel ezelőtti - nekem elsőre totál kimaradt - American Motor Sportsról beszél, aztán még két pislogással később már (nálunk is) Sleep Token előtti spot betöltése. Mi változott az elmúlt tíz évben? Hogy lett egy, a 2010 körüli legmeghatározóbb electronicore banda gitáros-énekeséből (leginkább) önmagát Miley Cyrus- és Post Malone-coverekkel, valamint altesti humorral szórakoztató, mindenkivel kollaboráló zenebohócból a nagyszínpadokon is az egyszerű amerikai életet szimbolizáló öhmm…zenebohóc? Jelenthet-e ez reményt a kisebb előadóknak, akik folyamatos grindolással és kitartó, kemény munkával egyszer majd az arénákban találhatják magukat? Mit mond el mindez a modern metal és a Spotify/TikTok toxikus, pusztán számokra és kattintásokra alapuló kapcsolatáról? Ezeket a kérdéseket vizsgáltuk meg a Bilmuri legújabb lemezének, a Kinda Hardnak a kapcsán.

0

Rémálom az Elme utcában

Sokan azt hihettük, hogy a poszt-covid éra majd felvirágzást hoz, mind gazdaságilag és társadalmilag, de pont az ellenkezője történt. 2026-ra a világot háborúk roppantják szét, az emberek mentálhigiénés állapota soha eddig nem látott mélységekbe csúszott, folyamatos negatív impulzusoknak vagyunk kitéve, az AI miatt már meg se tudjuk különböztetni a valóságot a számítógép által generált sloptól, minden nap lényegében olyan, mint egy alvásparalízis: ébren vagyunk, de magatehetetlenek. Egyáltalán nem meglepő, hogy ez a (zenei) artistokat is nem kevésbé befolyásolja, sőt, ha lehet, akkor most mindenki a mélyére nyúl a legridegebb veremben őrzött démonainak ihlet gyanánt. Így történt ez a bedfordi Don Broco esetében is, és elképzelni se tudtam, hogy egy, a póló-lóbálásairól, Beckham-hasonmásairól és monolitikus slágereiről ismert, brutálisan pop-érzékeny rockzenekar hogy fogja karrierje legsötétebb és legsúlyosabb anyagát kiadni. És sikerült. A recept főbb hozzávalói: egzisztenciális válság, segítségkérés, Nickelback.

0

Könnyű annak, kit az éjszaka szeret, nem veti el magvát abban a kikelet

A nís harmadik (kis)lemeze témájában és hangulatában nem hazudtolja meg önmagát, ugyanakkor talán sikerült továbblépnie azon az úton, amin elindult. Az első olyan dalcsokor született meg az emberöltőben, amelyben minden egyes dalszöveg magyar nyelven szól, ezzel is közelebb lépve a hallgatók belső önmagához. Zenekar: nís (HUN)Album: emberöltőMűfaj: Progresszív metal, progresszív rock, alternatív metal, grungeMegjelenés időpontja:... Bővebben →

0

A nyomasztó üresség még sosem érződött ennyire telinek

Meddig lehet egy zenekarra ráaggatni valaki más kabátját, mielőtt azt végül a sajátjának tekinti? Ez fogalmazódott meg bennem először, amikor a dán Møl nagylemezes bemutatkozását (Jord) hallottam még 2018-ban. Meg nem csak bennem, a fél internet kikiáltotta őket az európai Deafheavennek, ami kicsit slendrián kijelentés volt, de mégis valahol helytálló volt akkoriban, amikor már öt éve a Sunbather fényárjában sütkéreztünk. Több se kellett a világ legboldogabb országából származó bandának, és még egy lemezen (Diorama - 2021) megpróbáltak felülkerekedni az amerikaikon - több, kevesebb sikerrel. Három az igazság - tartja a mondás, és egy nagyobb volumenű levegővétel után úgy tűnik végül révbe értünk. A Mol harmadik lemeze, a Dreamcrush már nem kullog senki után, saját tempót diktál önnön formanyelve alapján. Ez pedig nemcsak a dánok eddigi legjobb lemezét eredményezi, de teljesen új megvilágításba helyezi a sokak által lesajnált blackgaze műfaját.

0

Az Ov Sulfur új lemeze egy elsumákolt lábnap

Nem egyszerű 2026-ban zenésznek lenni. Lényegében már minden műfajt megalkottak, minden dalt eljátszottak előtted, nem igazán lehet már újat alkotni - vagy ha mégis, az a jelenlegi elképesztően turbulens világban hamar kihal megfelelő utánpótlás és támogatás hiányában. Marad tehát a jól bevált receptek unalomig történő újrahasznosítása, a tíz-húsz éve letűnt stílusok és elemek felélesztése, vagy zsánerek egészen vérfertőző mód pároztatása. Ez utóbbi járhatott az Ov Sulfur srácainak is a fejében, ami papíron talán működőképes is lehetett volna, de a gyakorlatban sajnos elég seggszagú lett a végeredmény.

0

Around the girl – Vajon mi van manapság a Deftones ikonikus albumborítóján lévő hölggyel?

Nehéz nem magabiztosan kijelenteni, hogy a Deftones jelenleg második fénykorát éli, a metalvilág csúcsán van, és bárhová nézünk, ők jönnek szembe. Ez a dicsfény azért nem kicsit megérdemelt: a sacramentói alt-metal alakulat tavaly kiadta tizedik lemezét, a private music-ot, ami régóta nem látott erejében tüntette fel Chino Morenóékat. A lemez rendesen meg is ostromolta a sláger-, illetve az év végi listákat, azonban ezzel párhuzamosan egy másik anyaguk is eddig nem látott módon kilőtt: ez a második korongjuk, az 1997-es Around the Fur. Ha pedig már így alakult, egy online magazin meg is kereste a lemez ikonikus borítóján lévő lányt, hogy vajon mit csinál manapság, és megbánta-e a szereplést?

0

A breakdownok és az összetört szívek éjszakája – Programajánló: Reverse The Moment x FITTONIA x The Way We Are x Bite The Bullet | Analog Music Hall

Április 26-án egy emlékezetes estére számíthatnak azok, akik az Analog Music Hallba látogatnak. Két feltörekvő román banda is tiszteletét teszi a színpadon: a Reverse The Moment és a FITTONIA. A szomszédból érkező zenekarokon túl hazai formációkkal is találkozhattok majd, hiszen a The Way We Are és a Bite The Bullet gondoskodik arról, hogy bőven kijusson a jóból. Négy izgalmas bandával, breakdownokkal és az összetört szívek szállodájával várnak titeket a szervezők!

0

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑