Címke: Alternatív metal

Megélni a piacról – President és Showing Teeth dupla albumkritika

Elsőre talán nem túl sok közös van a President és a Showing Teeth zenekarokban, azon túl, hogy mindegyiket le lehet tudni a modern metal jelzővel. Azonban ha jobban megvizsgáljuk feltűnhetnek olyan nyilvánvaló jegyek, miszerint mindkettő egy karakter, vagy személy köré épül, mindkettő elképesztő sikereket ért el relatív rövid idő alatt, és mindkét projektnek egy és ugyanaz nap jelent meg az elsője - egy nagylemez, illetve egy EP formájában. Ezen túl pedig ugyanezen napon indult a President majdnem telt házas, egy hónapon át zajló észak-amerikai turnéja, ahol éppen a Showing Teeth melegít. Véletlen lenne? Aligha! Lássuk akkor hát, hogy sikerült a két formáció friss, illetve legfrissebb anyaga, és, hogy lehet-e még bármit is élvezni egy túlstimulált, mesterséges és túlszerkesztett világban?

0

MIW-an, negatív?! – Motionless In White: Decades

Túl vagyunk az év egyik leghypeoltabb megjelenésén: a scrantoni Motionless In White kiadta legújabb, hetedik nagylemezét, mely éppen a zenekar huszadik évfordulójára futott be. Az anyagot nem kis várakozás övezte, ez köszönhető többek között a banda évről-évre egyre növekvő presztizsének, a bitang erős szingliknek és a grandiózus ígéreteknek. Eljött a megjelenés napja és az album megítélése elég megosztó lett a rajongók körében. Valaki csalódottan, magát becsapva érezve, orrbefogva fordult tova, megint mások szerint pedíg ez a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta. Na de hol az igazság? Nem tagadom, az első találkozásom a Decadesszel nekem is elég ambivalensre sikerült. Megvoltak a pillanatai, de a végére hagyott némi savanyú utóízt a számban és bevallom férfiasan, bosszankodtam rendesen. Ennek legfőbb oka, hogy valójában nem sokon múlott, hogy ez egy kiemelkedően jó nagylemez lehessen. De akkor mi mehetett félre?

1

Képes vagy megbirkózni a lelkeddel? – The Plot In You: The Plot In You

Különleges lemezmegjelenést produkált a The Plot In You. Nem teljesen egyedülálló jelenség, de mégis ritkán tapasztalható, hogy az önmagukról elnevezett kiadvány nem egy klasszikus, egyszerre ledobott album, hanem a több évig épített Volume Series összefogása/lezárása. A zenekar az elmúlt években háromszámos etapokban adta ki a dalokat, amelyek most egy 12 tételes, korszakzáró albummá állnak össze. Így különösen releváns nézőpont, hogy nem pusztán azt kell vizsgálni, jó-e a lemez dalról dalra, hanem azt is, összefüggő, egységes albumként működik-e egy olyan kiadvány, amelynek jelentős részét a közönség már régóta ismeri.

0

Bátorság kell ahhoz, hogy meglássuk a színeket a szürke árnyalati közt – Held.: Grey

Ez volt a legelső reakcióm, amikor idén január végén feltűnt a színen egy vadonatúj poszt-hardcore-banda, a Held., nem kicsit ismerős nevekkel a csapatban: Josh Eppard dobos, a Coheed and Cambria bőrcséplője, a The Sleeping két tagjával, Sal Mignano bőgőssel és Douglas Robinson énekes-gitárossal szűrte őssze a levet. És, hogy miért örültem annyira Douglasnek? A Long Island-i poszt-hardcore-ikon kompánia nem az egyetlen (volt), ahol Robinson letette a nem is kicsi védjegyét. A Night Verses élén töltött öt évének eredményeképp neki köszönhetjük többek közt a 2010-es évek legambíciózusabb lemezeit (Lift Your Existence - 2013, Into the Vanishing Light - 2016), és hiába törtet azóta is előrefelé, énekes nélkül(!) a NV, azért Douglas hangja és dalszerzői vénája nem kicsit hiányzik onnan. Itt viszont tökéletes kamatoztatásra kerültek ezek a készségei. 

1

Egy eszköz a csodálat érzésének kiváltására – sace6: brutalist

Ha már olyan illedelmesen namedroppoltam őket a Bilmuri-lemezelemzés közepette, igen nagy kihagyott ziccer lenne szó nélkül elmenni a sace6 nagylemezes debütálása mellett. Mi ez az új, friss projekt, ami állítólag úgy keveri a popot, az R&B-t és a metalt, mint senki más ezelőtt, amitől megremeg a tiktokos thirst trap baddie-k térde, vagy akiknek olyan forradalmi víziójuk van a modern metal jelenével kapcsolatban, ami bárki mást meghajlásra késztethet ezen a területen? Vajon többet fogunk kapni a brutalisttól, mint bármelyik másik pop-metal megjelenéstől, és létezhet az, hogy ez a modern gitárzene jövője: minél kevesebb tag, minél több impuzussal felvértezett dalok? Megannyi kérdés, amiket meg is próbáltam ha nem is megválaszolni, de legalábbis leszűrni belőlük a tanulságot a rendelkezésünkre álló 11 tétel segítségével.

1

Taplógáz: Johnny Franck legendája – Bilmuri: KINDA HARD

Hányszor lehet elsütni ugyanazt a poént úgy, hogy a vicc még mindig üssön? Nagyjából ez fogalmazódik meg bennem, ahogy a 15.(!) Bilmuri-lemezt hallgatom tíz év alatt. Johnny Franck (ex-Attack Attack!) először a teljesen agyament, dank mémjei révén került a látómezőmbe, amik 70%-ban ugyanarra a hog crankelésre építkeznek (ez nagyjából annyit tesz, hogy felbőgeted a motort, de egészen meta kontextusban már a jancsi tutujgatására is utalhat), aztán azon kaptam magam, hogy hirtelen mindenki a két évvel ezelőtti - nekem elsőre totál kimaradt - American Motor Sportsról beszél, aztán még két pislogással később már (nálunk is) Sleep Token előtti spot betöltése. Mi változott az elmúlt tíz évben? Hogy lett egy, a 2010 körüli legmeghatározóbb electronicore banda gitáros-énekeséből (leginkább) önmagát Miley Cyrus- és Post Malone-coverekkel, valamint altesti humorral szórakoztató, mindenkivel kollaboráló zenebohócból a nagyszínpadokon is az egyszerű amerikai életet szimbolizáló öhmm…zenebohóc? Jelenthet-e ez reményt a kisebb előadóknak, akik folyamatos grindolással és kitartó, kemény munkával egyszer majd az arénákban találhatják magukat? Mit mond el mindez a modern metal és a Spotify/TikTok toxikus, pusztán számokra és kattintásokra alapuló kapcsolatáról? Ezeket a kérdéseket vizsgáltuk meg a Bilmuri legújabb lemezének, a Kinda Hardnak a kapcsán.

0

Rémálom az Elme utcában – Don Broco: Nightmare Tripping

Sokan azt hihettük, hogy a poszt-covid éra majd felvirágzást hoz, mind gazdaságilag és társadalmilag, de pont az ellenkezője történt. 2026-ra a világot háborúk roppantják szét, az emberek mentálhigiénés állapota soha eddig nem látott mélységekbe csúszott, folyamatos negatív impulzusoknak vagyunk kitéve, az AI miatt már meg se tudjuk különböztetni a valóságot a számítógép által generált sloptól, minden nap lényegében olyan, mint egy alvásparalízis: ébren vagyunk, de magatehetetlenek. Egyáltalán nem meglepő, hogy ez a (zenei) artistokat is nem kevésbé befolyásolja, sőt, ha lehet, akkor most mindenki a mélyére nyúl a legridegebb veremben őrzött démonainak ihlet gyanánt. Így történt ez a bedfordi Don Broco esetében is, és elképzelni se tudtam, hogy egy, a póló-lóbálásairól, Beckham-hasonmásairól és monolitikus slágereiről ismert, brutálisan pop-érzékeny rockzenekar hogy fogja karrierje legsötétebb és legsúlyosabb anyagát kiadni. És sikerült. A recept főbb hozzávalói: egzisztenciális válság, segítségkérés, Nickelback.

1

Könnyű annak, kit az éjszaka szeret, nem veti el magvát abban a kikelet – nís: emberöltő

A nís harmadik (kis)lemeze témájában és hangulatában nem hazudtolja meg önmagát, ugyanakkor talán sikerült továbblépnie azon az úton, amin elindult. Az első olyan dalcsokor született meg az emberöltőben, amelyben minden egyes dalszöveg magyar nyelven szól, ezzel is közelebb lépve a hallgatók belső önmagához. Zenekar: nís (HUN)Album: emberöltőMűfaj: Progresszív metal, progresszív rock, alternatív metal, grungeMegjelenés időpontja:... Bővebben →

0

A nyomasztó üresség még sosem érződött ennyire telinek – MØL: DREAMCRUSH

Meddig lehet egy zenekarra ráaggatni valaki más kabátját, mielőtt azt végül a sajátjának tekinti? Ez fogalmazódott meg bennem először, amikor a dán Møl nagylemezes bemutatkozását (Jord) hallottam még 2018-ban. Meg nem csak bennem, a fél internet kikiáltotta őket az európai Deafheavennek, ami kicsit slendrián kijelentés volt, de mégis valahol helytálló volt akkoriban, amikor már öt éve a Sunbather fényárjában sütkéreztünk. Több se kellett a világ legboldogabb országából származó bandának, és még egy lemezen (Diorama - 2021) megpróbáltak felülkerekedni az amerikaikon - több, kevesebb sikerrel. Három az igazság - tartja a mondás, és egy nagyobb volumenű levegővétel után úgy tűnik végül révbe értünk. A Mol harmadik lemeze, a Dreamcrush már nem kullog senki után, saját tempót diktál önnön formanyelve alapján. Ez pedig nemcsak a dánok eddigi legjobb lemezét eredményezi, de teljesen új megvilágításba helyezi a sokak által lesajnált blackgaze műfaját.

0

Create a website or blog at WordPress.com Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑