Ahogy ígértük, a Behind the Music második évadára nem kellett sokat várnotok! A magazinok, webzine-ek és blogok világát nem más váltja, mint a podcastek, a vlogok, a reakció videók és az egyéb videós tartalmak csoportja. Utóbbiaknál felmerülhet, hogy nyugdíjazzák az első évad főszereplőit, mely kérdéssel magától értetődően rendszeresen foglalkozunk az aktuális és a soron következő részekben. A második évad legelső felvonásában az interjúalanyunk Szénégető Richárd, aki a Ric$Cast és az Adj egy ötöst! kettősnek köszönhetően igencsak jártas a podcastek és a YouTube-kontentek megálmodásában és megvalósításában. Tartsatok velünk, nézzünk együtt a kulisszák mögé!
Miről szól a Behind the Music? Eltérve a megszokottól, a zenészek és zenekarok helyett ebben a cikksorozatban megmutatjuk nektek a zene ezer arcát, a háttérországot. Hogy kik vannak még a megjelenések, a koncertek, a fesztiválok, az ajánlók és a kritikák, az EP- és albumborítók, a videóklipek, a podcastek, a vlogok, a reakció videók vagy éppen a zene iránti töretlen szenvedély mögött? Derítsük ki!
Az első rész tartalmáról: Szénégető Richárd munkásságával a H-Music és a HammerWorld magazinok hasábjain, a Ric$ and Green tartalmait olvasva vagy a Ric$Cast és az Adj egy ötöst! részeket hallgatva, illetve megnézve is találkozhatunk, tehát rengeteg témában lehetne elmerülni ebben az interjúban. Ennek ellenére mi megtartjuk a kérdéseink egy bizonyos hányadát későbbre, hiszen a Behind the Music keretei között – az évad kijelölt irányvonalán haladva – kizárólag a Ric$Cast és az Adj egy ötöst! történetei, koncepciói, a podcast-adások elkészítése és az ezekhez szorosan kapcsolódó témák, felvetődő kérdések kerülnek reflektorfénybe. Amint arra utaltunk, a blogok, magazinok, webzine-ek és/vagy vlogok, podcastek, reakció videók, egyéb videós tartalmak kérdést sem mellőztük.
Évad: II. évad - Podcastek, vlogok, reakció videók és egyéb videós tartalmak [YouTube, Spotify]
Rész: I. rész - Ric$Cact & Adj egy ötöst!
Interjúalany: Szénégető Richárd
YouTube-csatorna kezdete: 2013*
Felkarolt műfajok és zenei stílusok: rock, metal, country, rap, reggae, pop
*Habár a YouTube-csatorna hivatalosan 2013-ban mutatott először életjeleket, de a tényleges kezdés inkább 2018-hoz köthető
Wolfy: Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a felkérést! Mivel ebben az interjúban elsődlegesen a Ric$Cast és az Adj egy ötöst! kettősre, illetve a YouTube-csatornádra fókuszálunk, így adja magát az első kérdés: Mikor és miként fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy érdemes lenne egy saját YouTube-csatornába kezdened? Milyen emlékeket őrzöl a legelső tartalmaidról?
Szénégető Richárd: Mindenekelőtt én köszönöm, hogy érdekel titeket, amit csinálok! Figyelem a dolgaitokat és az egyik legszimpatikusabb oldal a tiétek jelenleg a „fiatalok” között! Rátérve a kérdésekre: megmondom őszintén, nem volt ez az egész ennyire tudatos, nem volt mögötte egy terv. 2013 tavaszán gyerekkori barátom, Ujasi Gergő szerzett egy jó kis kézi kamerát, amivel felvettünk pár videóinterjút, borzalmas minőségben. Akkoriban már egyre kevésbé volt kedvem gépelni, így adta magát, hogy feltegyük ezeket a YouTube-ra. Került melléjük néhány bootleg koncertfelvétel is, de ahhoz, hogy ezek élvezhető minőségű, tudatosan gyártott tartalmak legyenek, még évek kellettek. Ezen felvételek egy része ma is privát videóként „csücsül” a csatornán. Van, aminek a minősége nem alkalmas publikálásra, van, amit érzelmi okból nem tettem ki. Utóbbira remek példa egy Balázs Fecó interjú, szintén 2013-ból, ahol annyira zavarban vagyok, hogy gyakorlatilag kérdezni is elfelejtek néha és csak habogok. (nevet) Emléknek kiválóak ezek a videók, de nem hiszem, hogy publikálhatóak lennének. Amikor a Ric$Cast elindult, akkor sem gondolkodtam eleinte a YouTube-ban, csak később kezdtem el oda is felpakolni az adásokat. A „komolyodást” gyakorlatilag a Covid hozta magával, amikor elkezdtem azon gondolkodni, talán érdemes lenne ebbe az irányba is terjeszkedni. Csináltam pár próbavideót, megmutattam néhány olyan barátomnak, akinek adok a véleményére, meghallgattam az érdemi kritikákat és csináltam még pár próbát, de ezek már végül kimentek élesbe is. Inkább innen szeretem datálni a csatorna indulását, így az első tartalmaknak is inkább ezeket tekintem. Bár a régi dolgokra is jó szívvel tekintek, azok minőségileg ma már elképzelhetetlen, hogy kikerüljenek a csatimra. A Covid elején készült videók is bicegnek, de ott már csak a rutintalanság zavar inkább. Azt tudni kell, hogy az utómunkához én semmilyen szinten nem értek, megfelelő eszközeim sincsenek ehhez, így ebben mindig volt segítségem. Az indulásnál Devecz Ádám, aki a Ric$Cast és az Adj egy ötöst! arculatát is megálmodta, rengeteget segített ebben is, aztán a következő nagy ugrás akkor volt, amikor később a videós utómunkálatokat átvette tőle Juhász Norbi, vagyis Pingvin, a PPO Presents tulajdonosa. Ez volt az az ugrás, amikor én is elkezdtem erre az egészre fejben egy csatornaként tekinteni és azt mondani magamra, hogy „tartalomgyártó” vagyok. Ő rengeteg dologban segített és sok olyan ötletet, trükköt tanított, amiket a mai napig alkalmazok. Az volt az igazi ugrás és a „megkomolyodás” úgymond.
2018-ban indult útnak a Ric$Cast, mellyel közel azonos időpontban startolt el a Sportalsó podcast is. Mi alapozta meg, hogy rövid időn belül két podcastbe is belevágj? Mi lett a Sportalsó sorsa? Elképzelhető, hogy még a jövőben visszatér?
A Ric$Cast eredetileg nagyon más lett volna, nem egyedül, nem interjú, hanem egy csapattal akartam belevágni, az úgymond újságírói példaképeimmel. Emellett kezdtem el azon gondolkodni, hogy a Sportalsónak, ami egy élőzenés szórakozóhely volt akkoriban Esztergomban, kellene még valami „leágazás”. Volt akkoriban egy fanzine-ünk, rendszeresen jelen voltunk a közösségi médiában és elég kézenfekvő volt a podcast, mint formátum. Bozsó, akivel a klubot csináltam, régebben rádiózott, ráadásul olyan dumája van, sziporkázó humorral, szerettem is volna, ha inkább rá épül a podcast, én meg csak ott vagyok, de valamiért ott is inkább rám hárult a leader speaker szerep. Bozsó spontánabb figura annál, hogy ennyire kötötten, műsori keretek között gondolkodva tudjon dolgozni úgymond. Plusz nekem ott indult a Ric$Cast is, ami sokkal nagyobb érdeklődésre tett szert már az első pár adásnál is, mint gondoltam volna, így el is vitte a szabadidő jelentős részét. De vissza a Sportalsó podcasthoz: Elég jól startolt a műsor, de mint említettem, idő híján kicsit el is sikkadt. Nem volt kiforrott koncepció sem, aztán amikor a stúdiós dolgaimat Budapestre költöztettem Esztergomból, ott végleg megállt a dolog majdnem, utána már csak egy adás készült. Ennek ellenére semmiképpen sem mondom, hogy annak vége, mert talán most van az az időszak, amikor igazán lenne értelme szakmai dolgokról beszélgetni, humoros formában, így ha Bozsónak valamikor belefér a táncrendjébe, egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy folytassuk. Nekem ő mentorom, Édesapám halála után pedig egyfajta ki nem mondott pótapám, akire nagyon felnézek, így bármilyen tartalom, amit vele közösen csinálhatok, nekem ajándék, szóval részemről bármikor folytatódhat.
Milyen koncepció keretei között képzelted el a Ric$Castet eredetileg? Gondolok itt arra, hogy látszólag az első részeknél nagyobb szerepet kaptak a zenén kívüli tartalmak, mint például a filmek és a könyvek világa, de mára egyértelműen egy a hazai zenei közeghez szorosan kötődő podcast benyomását sugallja a Ric$Cast. Mennyire határozták meg a Ric$Cast mellett megjelenő tartalmaid a műsor identitását?
Ezt nagyon jól látod! Megmondom őszintén, sokkal inkább volt a fejemben egy könyves/filmes podcast, mint egy zenei. Ha és amennyiben zenei téma, akkor meg szigorúan kibeszélős, nem is interjús formában gondolkodtam. Aztán az első adás, amiben a kötelező olvasmányokról beszélgettünk, ugyan elég jót ment a Soundcloudon, az elején csak ott volt jelen a műsor, de a második, nagyon ad hoc és hirtelen összerántott adás, amiben Vinnie Paul halála kapcsán beszélgettünk szalonspiccesen az életművéről, sokkal nagyobbat. Akkor nagyon sok olyan visszajelzést kaptam, hogy nekem ez az utam, tőlem ezt várják el úgymond. Csináltunk egy harmadik adást, benne a fiatalok olvasási szokásairól, ami viszont meglepően kevés embert érdekelt, de visszajelzés megint sok jött, hogy zenei téma legyen inkább, meg legyen interjú ezzel, azzal. Ekkor még nem voltak adások hetente, az csak jóval később jött, mikor végre elhittem Gróf Balázsnak, hogy tényleg rendszeresebbnek kellene lennie a dolognak. A negyedik adás felvétele előtt nem sokkal jött haza Pintér Miklós Seattleből és adta magát a dolog, hogy vele beszélgessek, majd aztán Draveczki-Ury Ádámmal az éppen húsz éves Shockmagazinról és bár még voltak utána apróbb próbálkozások más jellegű adásokra, ezek már mind a zenéhez voltak köthetőek. Mára pedig, szerintem ezt kijelenthetem, ez egy 95%-ban zenei műsor.
Ha már szóba kerültek ezek az érdeklődési körök is, lecsapnám a magas labdát! Minek köszönhető a filmek és az irodalom iránti szereteted? Kik, illetve mely alkotások testesítik meg ennek a két igencsak színes területnek a csúcsát a te szemedben?
Mind a könyvek, mind a filmek szeretete elsősorban Édesapámnak köszönhető, amennyire vissza tudok emlékezni. Egészen kicsi koromban már felolvasott nekem és később is előszeretettel ajánlotta a jobbnál jobb könyveket a polcról. A filmeknél is nagyjából ugyanez volt, annyi különbséggel, hogy ott kicsit jobban tudtam felfedezni egyedül a korabeli mozimagazinoknak és a helyi videotékának hála. Később aztán a könyvtárban is rendszeres vendég voltam. Van is egy emlékem, egészen kicsi koromból, amikor mentünk a sárospataki rokonokhoz nyaralni és Édesanyám nem akartam megvenni nekem valami haszontalan játékot a Keleti Pályaudvaron, de aztán a könyves standnál, ami akkoriban nagyon divatos árusítási forma volt, nagyon szívesen vett nekem két könyvet, sokkal drágábban. Akkor és ott mondta: könyvre sosem fog nemet mondani. Ez pedig megadta a löketet, hogy tényleg érdekeljen az olvasás. A kérdés második felét pedig szívesen megkerülném, mert erre szinte lehetetlen egzakt választ adni. Filmben nem, mert ott mindig rá tudom vágni, hogy az eredeti, 1960-as A hét mesterlövész nekem az abszolút tökéletes mozi, még úgy is, hogy nyilván filmtechnikailag lehet benne hibát találni, ha valaki akar. Esetleg még az Ellenségek című 2017-es filmet említeném meg, ami akkora hatást gyakorolt rám, mikor megnéztem, hogy napokig csak a zenéjét hallgattam, benne Max Richter zseniális zongoratémáival és gondolkodtam az életen. A könyvön nagyon sokat gondolkodtam és rengeteget tudnék mondani, de legyen itt egy olyan, ami nem szépirodalom, de az elmúlt 20 évben szerintem legalább évente-kétévente újraolvastam, annyira lenyűgözött. Ez a kötet pedig nem más, mint Mark Lindquist regénye, a NeverMind Nirvana. Szerencsére nem a címszereplő zenekarról szól a mű, hanem sokkal, sokkal többről. Ez a regény maga a zene és a grunge. Hibátlan.
Az elmúlt években számtalan vendég fordult meg a Ric$Castben. Mi alapján dől el, hogy kit hívsz meg egy adásba? Esetleg van-e listád arról, kikkel szeretnél egy közös adást készíteni?
Ez a kérdés többször felmerült mostanában, de erre nincsen igazán egyértelmű válasz. Ami nagyon fontos: érdekeljen a vendég. Ha számomra érdektelen, akkor egészen biztosan nem fogom meghívni. Rengetegen jelentkeznek, de sokszor nem tudjuk mihez kötni az adásokat és nehezen értik meg, egy-egy klip, vagy dalpremier kevés 40-50 perc beszélgetéshez. Így nyilván előnyben részesítem azokat, akik friss lemezzel, EP-vel jelentkeznek éppen, vagy valami olyan kaliberű esemény van körülöttük, amiről tudunk sokat és érdemben beszélni. Fontos, hogy akarja a vendég is, neki is legyen fontos, mert ha csak én akarom, akkor az utóélete lesz gyenge az adásnak, ami megint csak nem jó senkinek. Listám természetesen van, bár bevallom, egyre rövidebb. Nagyon sok olyan vendég eljött már a Ric$Castba, vagy az Adj egy ötöst!-be, akikkel nagy álmom volt együtt dolgozni. Persze, vannak ilyenek továbbra is, szerintem addig jó, amíg vannak, mert akkor vannak célok.
Mennyire foglalkoztat az, hogy egyes meghívottjaid milyen reakciót váltanak ki a követőtáborodból? Miként kezeled azt, ha valaki amiatt kritizál egy tartalmat, mert egy számára ellenszenves vendég volt meghívva? Szerinted nyitottak az emberek arra, hogy esélyt adjanak ezeknek a részeknek?
Ez egy kiváló kérdés. Bevallom, kicsit itt is érvényesül az előző kérdésre adott válasz: az elsődleges szempont az, engem érdekel-e a vendég? Voltak megosztó vendégeim, nyilván lesznek is, de ezek egyike sem a direkt provokáció miatt lett meghívva, természetesen. Voltak nagyon szélsőséges reakciók, voltak csendes megjegyzések, de ezeket mindig külön kell választani. Aki értem haragszik és megfogalmaz egy építő jellegű kritikát, vagy olyan jellegű tanácsot, ami előre vihet, azt szeretem megfontolni. Makacs vagyok, kitartok az elképzeléseim mellett, de szeretem a konstruktív eszmecseréket. Azonban amikor valaki direktben, személyeskedve fröcsög, azt nem szeretem. Most a napokban is volt ilyen egy kritika miatt, ahol nem tudunk dűlőre jutni az úriemberrel és nem tetszett neki, hogy nehezményeztem a hangnemet. Bannolni nem szoktam embereket a csatornáról, csak ha egyértelműen minősíthetetlen a stílus és a hangnem, amire az elmúlt nyolc évben összesen négy-öt alkalommal volt példa. Ha úgy ítélem meg, hogy a hétköznapok indulata szaladt csak ki kommentben, akkor azért megpróbálok először egy közös nevezőre kerülni az illetővel, de amikor valaki egyértelműen csak azért kommentel, mert meg akarja mutatni, hogy elküldi a tartalomgyártót az anyjába, azokkal nincsen miről beszélni. Viszont itt nagyon fontos megjegyeznem, szerintem az engem rendszeresen nézők jelentős része nem csípőből tüzel, hanem igenis meg szokta nézni az adásokat és csak utána véleményez, még akkor is, ha olyan a vendég, aki neki zsigerből nem szimpatikus. Nagyon hálás vagyok nekik azért, mert megadják az esélyt ezeknek az adásoknak és sok esetben jönnek olyan megjegyzések, hogy bár félve állt neki az adásnak, kellemeset csalódott. Nagyon jó kommentek jönnek többségében és ezért nagyon hálás vagyok, mert építeni szeretnék, hidat képezni az emberek, oldalak, műfajok között és nem árkokat mélyíteni.
Mikben látod a változást a Ric$Cast kivitelezését, azaz minőségét illetően? Milyen tényezőkkel kell számolnia egy tartalomgyártónak, ha minőségi produktum a cél? Fenntarthatóak ezek a podcastek hosszabb távon? Na és a motiváció, illetve a kreativitás tekintetében mennyire lehet frissnek és motivált maradni? Neked mik segítenek abban, hogy ennyi idő után is kitarts az aktív tartalomkészítés mellett?
Számomra az első pillanattól fontos volt, hogy hangminőségileg jó legyen a podcast, így már az egészen korai adások is stúdióban lettek felvéve. Akkoriban még lényegesen kevésbé volt ismert műfaj ez, amiket én hallgattam, azok sem voltak éppen fullos minőségűek. Ahol kezdtem, Esztergomban, a Genezáret stúdióban, Pataki Lacinál, kis túlzással analóg megközelítéssel indultunk. Audio CD-re rögzítettük az első harminc-negyven adást, csak később álltunk át a digitális felvételre, bár a CD, mint „biztonsági mentés” akkor is megmaradt. Laci egy idő után ráérzett, hogy lehet ebből hangilag a legtöbbet kihozni, de be kellett lássam, hogy a műsor fejlődése érdekében át kell tennem a székhelyem Budapestre. Persze, fárasztó munka után ide lejárni, majd a felvételek után újra fel Esztergomba, de valamit valamiért, nem igaz? A fővárosi stúdiózás sok vendég kapcsán nagyon nagy előrelépés volt, de minőségileg csak nehezen sikerült eljussunk oda, ahol volt a műsor Esztergomban. Ez a tipikus példája annak, amikor mikrobüdzsével és lelkesedéssel kell dolgozni, támogató és eszközök nélkül. Ez a folyamatos küzdés az, amibe nagyon könnyen bele lehet fáradni és ha a többieknek, vagy csak egy valakinek nem akkora mértékben fontos, mint nekem, ami persze érthető, ki tudja ölni a lelket mindenkiből. Viszont mivel ez csak egy hobbi, hibáztatni senkit nem lehet, ha elveszti a lendületet, helyette inkább tovább kell lépni, még ha nehéz is. A fenntarthatóság kicsit össze is függ ezzel az előbbivel. Az, hogy valaki legyártson éves szinten egy műsorból ötven-hatvan adást, mint mi a Ric$Castből, az normál piaci áron, még az NKA rendszeres támogatása mellett, amiért nagyon hálás vagyok innen is, lehetetlen, ha nincsen szponzorod. Összekuporgatsz a saját cuccra és lelkesedésből csinálod. Ha mázlid van, találsz magad mellé embereket, akik ugyanígy érzik, ha nincsen, akkor te csinálsz mindent. Szóval fenntarthatóvá akkor válik, ha van szponzor, ami lehet a közönséged, pályázat, tényleges szponzor, vagy ha te magad fenn tudod tartani. Motiváció az, ami könnyen el tud veszni. Szerintem itt a legfontosabb, hogy higgy az egészben. Semmit nem csináltam ilyen kitartóan én sem még eddig, mint ezt. Itt is voltak hullámvölgyek, mint nekem is tavaly, amikor brutálisan kiégtem a mókuskerékben és a fenntartási nehézségekben, ami oda is vezetett, hogy új emberekkel vittem tovább az egészet, mert valami teljesen más kellett. Egyedül a grafikusom maradt mellettem, Schiszler Ádám, akivel lassacskán egy emberöltő óta vagyunk barátok és ugyanolyan szent őrült módjára hisz ebben az egészben, mint én. Szerintem, amíg ezek a műsorok mennek és ő nem mondja, hogy neki ehhez már nincsen kedve, addig marad mellettem. Óriási kincs a munkája (is). Amikor nagyon el vagyok fogyva és nem tudom, hogyan tovább, akkor megvannak azok az emberek, akikhez merek fordulni a „szerinted hogyan tovább?” kérdéssel és a válaszok mentén haladva kicsit újraépítem magam. Ilyenkor mindig viszek valami kis újítást a műsorba, elkezdek kicsit szélesíteni a műfaji ollón, vagy valami hasonló, hogy számomra is újra izgalmas legyen. Ilyenkor jön egy-egy jobb beszélgetés, ami inspirál annyira, hogy a parázs újra fellobbanjon. Ugyanez érvényes a videókra, cikkekre is.
Mivel ez kívülről nehezen megállapítható sokak számára, így talán nem árt kitérnünk a podcastek háttérországára. Hány ember munkáját dicséri az, amit végül a nézők látnak és hallanak a YouTube-on? Mennyi időbe telik egy-egy rész elkészítése? Az új ötletek kidolgozásánál, legyen az tartalmi vagy technikai, mennyire vonsz be másokat a munkába?
Roppant jó és rendkívül fontos kérdés! Ahogy az előbb kicsit fejtegettem, lehet ezt nyilván magányos farkasként csinálni, ha van kellő affinitásod, tehetséged, hozzáértésed és eszközparkod, meg lehet úgy, ahogy én csinálom, akinek ezek közül egyik sincs, csapattal. Ez a csapat nálam jelenleg 4+1+1 főből áll. Adott Doki, aki rengeteget tesz az egész műsor meglétéért, összekoordinál egy csomó mindent. Aztán adott Schiszler Ádám, aki minden, a műsorral kapcsolatos grafikát csinál, illetve Uzsák-Lengyel Tamás, aki a hang- és képfelelős, meg persze jómagam, aki a szervezés, műsorvezetés és marketing Bermuda-háromszögben küzdök a feladatokkal. Mostanában kezdtem úgy érezni, kell egy adásszervező és marketinges, mert ennek egy újabb kiégés lesz a vége. A plusz egyek pedig Devecz Ádám, aki az alap logókat és mercheket tervezte, illetve a feleségem, aki anno az elejétől támogatott és segített egy csomó dologban, ő volt az első számú kreatív kontroll. Egy-egy rész elkészítését nem fogom tudni neked időre lebontani, mert nálam például nincsen egy fix időintervallum, amit rákészüléssel töltök, hiszen általában képben vagyok a vendégekkel már eleve, a technika és utómunka pedig nekem egy másik dimenzió, nem tudom, mennyi idő megy el velük. Utóbbi főleg akkor jön ki, amikor van egy nagyon jó ötletem, amire azt gondolom, csak apróság, de aztán technikailag nem is olyan könnyű megoldani. Szegény Pingvin párszor kapott tőlem agyvérzést ilyenek miatt. Ezzel át is csapok az új ötletekre, mert az is kicsit érdekes. Legtöbb esetben ezeket a dolgokat egyedül találom ki. Van legalább hét-nyolc podcast ötletem, most is. Aztán elkezdem nevelni ezt az ötletet és fokozatosan vonom bele azokat, akikkel kivitelezni szeretném, hogy tudjam, megvalósítható-e valóban úgy, ahogy elterveztem? Ha bebizonyosodik, hogy igen, akkor magát az ötletet meggyúrom kicsit úgy, hogy kérek hozzá meglátásokat, tanácsokat és ezek figyelembevételével kidolgozom a végleges formát. Az Adj egy ötöst! remek példa erre, mert az teljesen saját fejlesztés. BZ egy félig-meddig poénos kommentjére alapozva két nap alatt terveztünk belőle egy műsort, amit aztán felépítettünk és olyanná formáltunk, amire azóta is nagyon büszke vagyok. Szerencsére hamarosan vissza is tér! Ha mindent egyedül kellene kitaláljak, abból nagy katyvasz lenne. Hiába volt több jónak tűnő alapötletem az elmúlt években, ha a kontrollszemélyeim sok esetben percek alatt bebizonyították, nem életszerű és unalmas végeredményt szülne.
Az Adj egy ötöst! adásaiban tizenkét témakörből ötöt kell kiválasztaniuk a vendégeidnek, melyekhez kapcsolódóan top 5-ös listákat hoznak magukkal. Egyértelmű volt számodra, hogy milyen témaköröknek lenne helye ebben a műsorban? Akad még olyan, amivel bővítenéd a választékot?
A Film, Zenekar, Előadó, Album, Könyv egyértelmű volt, és elsőre az is megfordult a fejemben, hogy csak ennyi lesz, de aztán ahogy agyaltam, agyaltunk, a Csalódás és a Koncertélmény is adta magát, így az első, nyolc témakörös verzió gyorsan adta magát, a többi pedig az első pár vendég igényeivel jött képbe. Persze, mindig van, amivel lehetne bővíteni, csak kérdés, kell-e? Mondjuk a konzoljátékok is érdekesek lehetnének, vagy ételek, bármi, csak azért nem akarom a végtelenségig bővíteni, hogy a zenei jelleg legalább megmaradjon.
Még a bővítésnél maradva. Az idő előrehaladtával nyolcról tizenkettőre nőtt a választható témakörök száma. Mik az eddigi tapasztalataid? Jót tett ez a kisebb módosítás? Te melyik öt kategóriát választanád a meglévők közül, ha házigazda helyett vendégként lennél ott a műsorban?
Azt gondolom, adott egy olyan plusz ízt, ami határozottan jót tett a műsornak. Sajnálom, hogy így sokszor pont a zene szorul háttérbe, de azért szerencsére ki nem kopott a műsorból. Most, amikor visszaindítjuk a műsort, igyekezni is fogok, hogy a zene még több teret kapjon! Nehéz ügy nagyon kiválasztani öt kategóriát, pláne a listákat megírni hozzá. Volt is olyan meghívott vendég, aki felhívott, bocsánatot kért és visszamondta a szereplést, mert túlstresszelte a listákat. De hogy ne akarjam megúszni a választ: Zenekar, Album, Film, Könyv és Sorozat, vagy Rendező lenne az ötödik!
Mely hazai zenei podcastokat és YouTubereket követed figyelemmel? Miként viszonyulsz ahhoz a kérdéskörhöz, hogy ezek a tartalmak hosszabb távon egy ideális alternatívát kínálhatnak a zeneimádóknak? Megfér egymás mellett a zenei újságírás és a podcastok, illetve a videós tartalmak egyre szélesebb kínálata? Milyen irányba haladunk itthon?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert bevallom töredelmesen, nagyon kevés zenei podcastot követek itthon. Ennek oka csak annyi, hogy próbálok még véletlenül sem „ihletet nyerni” sehonnan. Persze vannak olyanok, akiken azért rajta tartom a szemem, mint Hámori Dáci, mert neki mind a videói, mind a Többet a mélyből rendkívül értékes tartalom, bele szoktam hallgatni a Zajszintbe, akik jó barátaim, a Rockstar Teraszba, a Metál Kanálba, a Rockbarátokba, meg persze Sajó Afterjébe és lehet, hogy ennyi. Mindig nézem, mikor felbukkan egy-egy új műsor, de általában ezek pár rész után el is halnak, vagy szimplán nem adnak semmit, ami miatt érdemes lenne odafigyeljek rájuk. YouTuber fronton is nehéz a szitu, mert zenei tartalmakkal foglalkozó itthon szerintem nem is nagyon van Dácin kívül, akit követek. Híresembert nézem rendszeresen, de ugye ő a zenei dolgait javarészt átmentette a Metál Kanálba, de azért még a saját csatiján is foglalkozik vele néha. Ő nekem egy hatalmas csalódás volt, a szó legpozitívabb értelmében. Nem csak azért, mert tavaly indokolatlanul lefaszarcoztam egy kommentben és utána ő megkeresett, hogy mi a gondom vele és mára szerintem mondhatni, hogy barátok lettünk, hanem azért is, mert neki is fontos az értékmentés. A tavalyi kiégésemnél, amikor szünetet tartottam, az ő hathatós segítségével jutottam túl a mélyponton, miatta megy most is a YouTube csatim, ezért pedig nem tudok eléggé hálás lenni neki! A kérdésed többi részére csak nagyon elméleti válaszok vannak jelenleg szerintem. Az már majdnem biztosan kijelenthető, a nyomtatott újságformátumnak vége. Sőt, jelenleg szerintem az webzine, mint forma is a végét járja, de már az a típusú videózás, amit én csinálok, az is avíttas. A podcastok most még jól mennek, ez lehet egy élhető alternatíva az interjúra, mint formátumra a közeljövőben, de ha tovább gyorsul a világ, egyre kevésbé lesz ideje az embereknek ekkora időtartamú műsorokat fogyasztani. Itthon, mint általában mindenben, egy masszív lemaradásban vagyunk. Ennek elsődleges oka szerintem a hazai piac elhanyagolható mérete, ami nem képes piaci alapon eltartani gyakorlatilag semmit, ami csak és kizárólag zenei tartalmat gyárt. Persze, vannak kivételek, látod, van, akinek itthon a print magazin mellett ott a webzineje és a podcastja is, de így sem vagyok benne biztos, hogy csak a piacról megélnek. A tartalomkínálat bármennyire széles és egyre szélesebb, minőségi és releváns nincs sokkal több, mint mondjuk három-négy évvel ezelőtt. A Covid időszak okozta podcast-robbanáshoz hasonló most a YouTube sokadik virágkora, mégsem az igazi ez itthon, ami megint csak a piac méretével magyarázható szerintem. Azt gondolom, itthon még sokáig megmaradnak a webzinek, de ahogy öregszik az olvasótábor, úgy szorul majd vissza ezeknek a létjogosultsága, sajnos. Nem bocsátkoznék jóslásba, ez mikorra várható, de esélyesen közelebb van, mint hinnénk. Viszont remek alternatíva lehet még olyasmi is, amit Csala Berci csinált a music360-nal. Most, május 14-én volt a BarHole-ban egy esemény, ahol én is vendég voltam. Szerencsére szépen jöttek is az emberek, plusz ez tényleg egy nagyon jó kezdeményezés és Berci nagyon nagy szívvel van benne. Ilyesmi az, ami előre viheti a zenei újságírás ügyét.
Végezetül arra lennék kíváncsi, hogy mik a következő mérföldkövek, amelyeket el szeretnél érni a YouTube-csatornádhoz és a podcastjeidhez köthetően? Mit üzensz a nézőidnek/hallgatóságodnak, és mit azoknak, akik még nem részei a követőtáborodnak?
A YouTube-csatorna kapcsán egyszerű dolgokat szeretnék elérni a közeljövőben: az otthoni lehetőségeimet bővíteni, saját kézbe venni az utómunkát és egy kis stúdiószerűséget összerakni, aztán elérni a 10.000, majd a 100.000 feliratkozót. Utóbbi nyilván irreális, de álomnak szép! (nevet) A podcastok kapcsán pedig azt szeretném, ha a jelenlegi, elég masszív hallgatóbázis megsokszorozódna, vendégtől függetlenül. Nagyon bízom benne, hogy ez megvalósulhat, mert így azok a zenekarok is eljuthatnának több emberhez, akik most nem tudnak. Ezen felül persze annak is örülnék, ha jövőre esetleg még néhány fesztiválra sikerülne elvinni a Ric$Castot, bár az idei négy is nagyon szép szám! A nézőimnek és hallgatóimnak csak annyit üzennék, hogy köszönöm a folyamatos visszajelzéseket és támogatást, rengeteg erőt ad és már ezért megéri csinálni! Akik még nem követnek, nekik pedig annyit, hogy jöjjenek el valamelyik fesztiválon az élő podcastokra, hátha utána feliratkoznak ők is! Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a nem rövid szösszenetet!
Szénégető Richárd [Ric$Cast, Adj egy ötöst!]
Fotók: Kánya Ferenc (@ilovethewordphoto)
Ami még érdekelhet:
Mikorra várható a következő felvonás? A második rész pontos megjelenési időpontja még kérdéses, de a hónap második felére tervezzük elkészíteni.
by: Wolfy
W a y o 
Hozzászólás