Menekülés helyett határozott állásfoglalás: egy5egy – hova menekülnél? (lemezkritika)

Mivel itt a Wayon gyakran és szívesen mutatunk be feltörekvő, áttörés előtt álló előadókat, külön örömöt jelent, ha egy olyan zenekar, akikkel egyszer interjúztunk, évekkel később nagy népszerűségnek örvendő, már-már befutott együttesként szerepelhet nálunk ismét. De nem csak nekünk van okunk büszkének lenni: az egy5egy harmadik lemeze, a hova menekülnél? május 15-én jelent meg, a Dürer Kertben tartott lemezbemutató koncert alapján pedig úgy tűnik, osztatlan sikert arat a rajongóknál.

Zenekar: egy5egy (HU)
Album: hova menekülnél?
Megjelenés: 2025. május 15.
Műfaj: alternatív/indie rock
Tagok: Oláh Levente (ének, gitár), Pálocska Viktor (ének, basszus), Varga Ádám Alex (billentyű, vokál), Bárány Barnabás (dob, vokál)

Nemrég volt három éve, hogy szerepelt a Discovery rovatban az egy5egy. Akkor jelent meg az első album, a Szépek voltak egyszer, illetve az első klip a Lila pulóver dalhoz. (Én személy szerint akkor még nem voltam a Wayo-csapat tagja, de ha az lettem volna, biztosan megírtam volna, hogy a Lila pulóver számomra a magyar Lonely Day, ami egy hozzám hasonló SOAD-fanatikus szájából óriási dícséretként értendő.) Azt pedig nem lehet mondani, hogy a srácok tétlenül töltötték volna ezt a három évet: 2023-ban az Egyedül bárkik élő EP-vel, 2024-ben pedig az El nem álló nagy vihar című második nagylemezzel kavarták fel az állóvizet. 2025-re eredetileg egy EP-ben gondolkodtak, talán ezért is van csak 7 tétel és alig 20 percnyi hallgatnivaló a hova menekülnél?-en, így bár maga a zenekar a harmadik lemezeként utal rá, én inkább egy kislemeznek nevezném, ami „megszaladt”, miközben írták. Első hallgatásra, a mélyebb elemzés és a szövegek értelmezése előtt is világos volt, hogy az elektronikusabb irányba vitt El nem álló után ismét egy gitárcentrikusabb dalcsokrot raktak össze a srácok (a két album közt megjelent két dal, a Semmi szép és a Hirtelen nem is biztos, hogy beleillenének az új számok flow-jába), valamelyest szakítva a slágercentrikusabb megközelítéssel is. Persze nem mintha tudatos slágergyártásra törekedtek volna korábban, csak most kevésbé megjósolható, hogy mely dalok lesznek felkapottabbak. Az elsőként bemutatott én vagyok a béke rögtön nehéz dió volt. Anélkül, hogy hosszabban fejtegetném, miről – és kiknek – szól, ezen a ponton inkább beszéljen a zene:

Akármennyire is egyetértek és együttérzek minden sorával, eleinte maga a dal számomra nem ütött akkorát, mint amekkorát egy ilyen dal tudna. Azt a hatást keltette, mintha az egy5egy próbatermében nem egy meglévő témához párosítottak volna provokatív szöveget és körítést, hanem pont fordítva, a mindannyiunkat körülvevő frusztráló jelenségek hatására mondták volna azt, hogy „na, írjunk egy ilyen lázadó számot”!
De mégis sokatmondó, hogy amikor május 22-én a Dürer Kert nagyszínpadán eljátszották ezt a számot, azt olyan komoly eufória fogadta, amiből én sem tudtam kimaradni. Megtalálták a módját annak, hogyan adják el ezt a dalt azoknak is, akik esetleg kételkedtek volna benne – és ezzel az este egyik fénypontja is lett. Csak meg kell vele békélni.

A másik előzetes dal, az óriások viszont hibátlan. Egy feelinges, szókimondó, elektronikus elemekkel finom színezett rock&roll nóta, számomra a debütalbum címadóját idézi meg, de anélkül, hogy egy pillanatra is önismétlő lenne. Ezt a számot is hasonló dacos attitűd lengi körbe, mint az album java részét, bár kevésbé szájba rágósan, mint az én vagyok a béke esetében. Ebben a kontextusban pedig az americano is teljesen másképpen hat, mint korábban (ezt a számot ugyanis már tavaly óta játsszák élőben, de csak most került felvételre). Eddig egy Oláh Levi gitáros-énekes által megvett és nagy gyanakvással elfogyasztott lyukas csomag kávéról, meg esetleg a sorok között a csúnya rossz globalizációról szólt, de ilyen körítésben a /nyugatra repülök a keleti tájról/ és hasonló sorok teljesen újraértelmeződnek. Az innentől élni agyeldobós, már-már metalos refrénje vagy a tüskés hamis egésze hallatán pedig az egy5egyet ismerőknek akaratlanul is az az érzése támadhat, hogy a hova menekülnél? egy igen határozott állásfoglalás akar lenni egy kevésbé populáris, és inkább a rétegzenébe mutató irány mellett – még ha maguk a zenészek ezt egy kicsikicsikicsit másként is látják.

Az egy5egy tehát lendületben van, a hogyan továbbon pedig még ráérnek gondolkodni – bár nem tartom kizártnak, hogy már most is ott van a fejükben a következő lépés terve. Élőben legközelebb a Fishing on Orfű színpadán lehet velük találkozni, addig kell párat aludni, de szerintem feltétlenül megéri. Pontozni nem szoktam – ez az album úgyis pont olyan, amilyennek lennie kell.